Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Turistaveszély az Antarktiszon?!

2010.03.12. 19:09 Qeki

Néhány évtizede még lehetetlen volt elképzelni is, hogy valaki eljusson az Antarktiszra, hacsaknem, mint kutató. Ma már azonban csak a pénztárcánk vastagságától függ, hogy kinek hogyan lehet része ebben az élményben. Igen, mert luxusturistaként megtehetjük ezt is, legalábbis ami a pénztárcát illeti, mindenképp a luxus kategóriába tartozik. Napi kb. 800 euro-nak megfelelő forintért juthatunk el hajókon (az utak minimum 10 naposak), de ha még vastagabb a pénztárcánk lehetőség van repülőgéppel is megközelíteni a földrészt, ebben  az esetben az  árak 14.000 eurótól kezdődnek (szintén 10 nap).

Amundsen 1911-es felfedezése óta majd száz év telt el, amíg turizmus elindult a déli sarkra, azonban hamar tömeges méreteket öltött. Míg az 1990-es évek elején évi 5000 látogató fordult meg a földrészen, addig az elmúlt évben már ez a szám elérte a 45.000 és még az igen borsos árak ellenére is csak növekedni fog a turisták száma. A problémák pedig itt el is kezdődnek,mert ahova az ember egyszer beteszi a lábát...  A környezetvédő szervezetek minden igyekezetükkel próbálják felhívni a figyelmet, hogy ennek igencsak súlyos következményei lesznek a jövőben. Bár az utazás-szervező cégek létrehoztak olyan szabályokat, amikkel próbálják óvni a földrész ökoszisztémáját- mint például egy partszakaszon egyszerre maximum 100 turista tartózkodhat, a „partraszállás” előtt a bakancsokat fertőtleníteni kell, hogy csökkentsék a mikroorganizmusok behurcolását, illetve az állatokat nem lehet 5 méternél jobban megközelíteni- de azért azzal gondolom, mindenki tisztában van, hogy ez nem elég.  Ám a legnagyobb problémát mégsem közvetlenül maga az ember jelenti, hanem az odaérkező hatalmas hajók és az általuk kibocsátott szennyező anyagok, melyek rendkívül ártalmasak az antarktiszi élővilágra. Az elmúlt években több hajó is zátonyra futott, amivel mind emberéleteket, mind a környezetett veszélyeztették.

Ugyan az 1959-es Antarktiszi Szerződés értelmében  a kontinens szigorú védelem alá tartozik, mely többek között kimondja: a földrész katonai célokra nem használható, az elért kutatási eredményeket nyilvánosságra kell hozni, tilos az ásványi anyag kitermelés  és a különleges ökoszisztémát védeni kell, azonban a turizmus nincs szabályozva, hanem teljes egészében egy  nemzetközi konzorciumra, az Antarktisz és a Déli Óceán Koalícióra (ASOC) van bízva a Déli-sark menedzselése. Ha nem történik komoly lépés a turizmus szabályozásának ügyében akkor már nem csak a globális felmelegedés fenyegeti az Antarktiszt.

Kérdés: ha megtehetné kedves olvasó, hogy elutazzon e csodálatos helyre, okozna önben dilemmát?

 

 



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr531835017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása