Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Portugália: Porto és Braga

2014.04.08. 07:56 Qeki

Porto a Douro-folyó tölcsértorkolatában fekszik, története a római időkig vezethető vissza. A folyót keresztező út védelmét szolgáló erőd helyén alakult a város. A XI. századig tartó mór uralom után a Szentföldre induló keresztes csapatokat, később a felfedező utakra induló, helyi mintára készül hajókat készítették fel a helyiek hosszú útjukra. Az angol földdel való kereskedelem fő árucikke a bor volt. A bor tartósítására brandyt adtak dourói borhoz, amely így édes maradt, így alakult ki a máig nagy hírű ital, a portói. Mára az eliszaposodó kikötője már csak kis hajók számára járható, ennek ellenére a város megmarad az észak-portugál kereskedelem központjának. A mai napig a rakpart mellett sorakoznak a bor szállító kis hajók. A város 2001-ben Európa kulturális fővárosa volt.

Porto-340n.jpg

Portóban a Grande Hotel de Parisban szálltunk meg. A szálloda rögtön két meglepetéssel szolgált, a kívülről egy jellegtelen épület egy csodás belsőt takart. Jól esett a szemnek látnia hangulatos belső udvarokat, lépcsőket, gazdagon berendezett társalgókat. A másik meglepetés a kilátás volt. A teraszról - mert az is volt, ott magasodott előttünk Portugália legmagasabb gránittornya, a Torre dos Clerigos. Később a házi ízeket idéző, a kertben elfogyasztható reggeli szolgáltatta a további meglepetést.

 A belvárosi séta során mindenképpen ejtsük útba a város legmagasabb pontján lévő Sé katedrálist, és a már említett Torre dos Clerigos-t. Ha sikerül a torony tetejére feljutni, pazar kilátás lehet a jutalom. A katedrális környékén a szinte középkori hangulatot idéző sikátorokban, keskeny, egymás hegyén hátán álló házakkal szegett utcákban a a híres portugál festett csempékkel - az azulejosal kirakott homlokzatokban gyönyörködhetünk.

 Portoban az élet központja a Douro-folyó. A folyó parti dombokra, sziklákra települt városból hat hídon lehet a túlpartra átjutni. A leghíresebb híd az Eiffel tervezte a Maria Pia vasúti híd. A bal parti, Vila Nova de Gaia városrészbe tárolják a környéken termelt és készített portói nagy részét.

 A számtalan kereskedőházakban meg lehet nézni, hogyan tárolják az italt, és természetesen kóstolni és vásárolni is lehet. A vásárlást azonban nem érdemes elkapkodni, kóstolót csaknem mindenhol adnak. Tudni kell, hogy a jó portói alkoholtartalma 20% körül van, ezért csak óvatosan. A Gaia negyed oldalán kábelvasút köti össze a Morro kertet a Dom Luís I. kétemeletes híd hídfőjével. A hídon közlekedő, időnként föld alá bújó városi villamosokkal szinte minden fontos helyre eljuthatunk.

 Érdemes kilátogatni a kikötőbe is, a felnyitható híd valamint a kikötői daruk balettje nagyon érdekes látványt nyújt a magunk fajta szárazföldi népeknek.

 Portótól nagyjából 60 km-re fekszik Braga. A város észak Portugália vallási központja, portugál Rómának is nevezik a templomok nagy száma - a 112 ezres városban 300 körüli templom - a katolikus vallás erőteljes megjelenése, a gyakorló hívők kiemelkedő aránya miatt. A portugálok úgy tartják, hogy Lisszabon szórakozik, Porto dolgozik, Braga imádkozik. Braga egyik kiemelkedő látványossága a Bom Jesus do Monte, amely Portugália egyik legnevesebb építménye. Bragától 6 kilométernyi távolságban egy dombtetőn áll ez a katolikus zarándokhely.

A templomhoz 581 lépcső visz fel, a panoráma is csodálatos. Az első jelek 1373-ból egy kápolnáról szólnak, a mai barokk templom 1720-as években épült.A domboldalon szökőkutak által díszített és az öt érzéknek szentelt barokk szobrokkal tarkított lépcsősor vezet, melyet gyönyörű kertek öveznek.

Porto-390n-BRAGA.jpg

A történelmi emlékek után térjünk vissza a világi élvezetekhez. Talán nem csak a férfi olvasókat érdekli a az SC Braga jelenleg az AXA Stadionja, amely 30 286 befogadására alkalmas. Az AXA egyike a világ legfestőibb stadionjainak, mivel a Monte Castro-hegy oldalában található, ahonnan jó kilátás nyílik a városra. A hegyoldal egy részét mesterségesen távolították el, hogy otthont adhasson a stadionnak. Az stadion egyike volt a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság helyszíneinek.

Ezzel a festői képpel búcsúzunk - ideiglenesen Portugáliától, Lisszabon környéki látogatással rövidesen folytatjuk.

Porto-400n-BRAGA.jpgFotók és szöveg: Farkas Imre (facebook.com/UtazzPixelekkel)



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr815984848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása