Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

A II. világháború jelentős színhelyei

2010.03.24. 11:22 Qeki

A II. világháború három helyszíne, melyet a történelem levegője jár át és turisták millióit vonzza, hogy szembesüljenek a tényekkel és leróják kegyeletüket az áldozatok előtt.

 

Normandia

Normandia méltóságteljesen őrzi a hadtörténelem egyik legnagyobb hadműveletének emlékeit. 1944. június 6-án, a D-napon és az azt követő hetekben az Overlord hadművelet keretében a szövetséges csapatok partra szálltak Franciaország észak-nyugati csücskében, Normandiában. Az amerikai (Ohama, Utah) és az angol-kanadai (Gold, Sword, Juno) partszakaszokon már az első nap több mint tízezer katona szállt partra. Ha végigsétálunk az érintett parton még néhány helyen ma is megtaláljuk az eredeti bunkereket, ahonnan a németek a gyilkos tűzet zúdították a partraszállókra.  Két hely, amit mindenképp érdemes felkeresni: Pointe du Hoc (Rohamosztagos emlékmű), Longues-sur-Mer (A német védelmi rendszer tüzérségi eszközei). A turisták által leginkább látogatott partszakasz az Omaha, e partszakasz fölött található a legnagyobb katonai temető (Colleville-sur-Mer), melyben majd 10000 katona nyugszik emellett számos egyéb temető található a környéken, ahol leróhatjuk kegyeletünket, a szabadságért küzdő katonák emléke előtt.  A part menti városok mindegyikében található egy-egy múzeum, emlékhely mely a partraszállás és az azt követő hónapok emlékét őrzi. Érdemes ellátogatni Arromanches-ban a Partraszállási Múzeumba, és megnézni a körmoziban vetített, partraszállás eseményeit bemutató dokumentumfilmet, ami a látványnak köszönhetően igazán, mély benyomást tesz az emberre. További érdekes múzeumok: Musée Airborne (amerikai csapatok múzeuma), Centre Juno Beach (kanadai csapatok múzeuma).

 

Pearl Harbor, Hawaii

1941. december 7-én a Japán flotta megtámadta Az Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i támaszpontját Hawaii-szigeteknél, ezzel Amerika belépett a II. világháborúba. A legnagyobb turistalátványosság a mindössze 9 perc alatt elsüllyedő USS Arizona csatahajó roncsai, illetve a köré épített emlékmű, mely annak a 1777 tengerésznek állít emléket, aki életüket vesztették ezen a napon. Az USS Arizona Nemzeti Emlékhelyet 1962-ben szentelték fel. A hajóból még a mai napig szivárog az olaj, amit Arizona fekete könnyeiként emlegetnek, ami a történet szerint csak akkor szűnik meg, ha a hajó utolsó túlélője is meghal. Szintén népszerű az Arizona Memorial Drive-on található tengeralattjáró múzeum (Bowfin Submarine Múzeum), ahol a turisták megnézhetik egy tengeralattjáró belsejét és megismerhetik az itt szolgáló katonák mindennapjait. Megtekinthető még az U.S.S Missouri csatahajó, a II. világháború legnagyobb csatahajója, melynek a fedélzetén Japán aláírta a kapitulációt.


 

Sasfészek, Németország


A Sasfészek vagy, ahogy a németek nevezik Kehlsteinhaus, Németországban a Berhtesgadeni -Alpokban található. Az épületet, ami tulajdonképpen egy nyaralóház volt és a hozzá vezető utat Martin Bormann Hitler személyi titkára építette ajándékul Hitler 50. születésnapjára. Az építkezés 13 hónapig tartott. Megközelítésére egy külön 6, 5 kilométeres utat építettek. A történészek szerint Hitler maga nem járt túl sokszor a Sasfészekben, mert fél a magasságtól. A csúcsot megközelíteni ma már csak buszokkal vagy gyalog lehet. A buszok a központi parkolóból indulnak, a Sasfészekbe vezető szerpentin Németország egyik legszebb hegyi útja. Felérve a busszal az alagút bejárata található, aminek folyatásából nyílik a hegy belsejében kialakított sárgarézzel borított lift, mellyel a maradék 124 métert kell megtenni. Felérve, az 1834 méteres magasságba, pazar kilátás tárul elénk, tiszta időjárás esetén akár 200 kilométerre is ellátni.
Maga a Sasfészek sértetlenül úszta meg a II. világháborút, noha a Royal Air Force célpontjai között szerepelt. Azonban hegy oldalában lévő Harmadik Birodalom vezetőinek házai, az SS- kaszárnyák és számos kiszolgáló épület, melyeket alagútrendszer kötött össze, a bombázások során megsemmisültek, a még állókat pedig szállodákká, éttermekké alakították. A Sasfészek és környéke pihenőhelyként szolgált az amerikai katonák és családjaik részére egészen 1996-ig. Jelenleg egy étterem működik a házban (1952 óta) illetve egy fotókiállítás látható a Sasfészek építéséről. A ház központi termében az eredeti berendezést egyetlen kandalló képviseli, amit még egykor Mussolini ajándékozott Hitlernek. A történelem emlékei ugyan nem homályosultak el, de a vidék páratlan szépségét újra felfedezték a turisták, azóta több hotel is épült a környéken köztük az Intercontinental, mellette pedig az Obersalzbergi Dokumentációs Központ és Múzeum működik, ahol megtekinthetők az egykori bunker maradványai is.



 

 



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr881864693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keserű Imre (törölt) · http://jogiq.com 2010.03.24. 12:44:36

Nagyon köszi az információt, hasznos volt, jó bejegyzés.

khairon 2010.03.24. 19:25:01

Iwo Jima, El-Alamein ...

nyuszichat 2010.03.24. 19:46:37

Egyszer jártam a Sasfészekben. Tényleg lenyűgöző látvány, és a táj....

sexhell.hu

ügyfélszolgálatos 2010.03.24. 20:22:19

Sztálingrád, Szevasztopol, Kurszk, Kréta?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.03.24. 20:23:22

A Sasfeszekbe egyszer el kene menni.
A kep alapja szep lehet a kilatas.

ts90 · http://veszbejarat.org 2010.03.24. 21:07:19

egyszer elmegyek én is a sasfészekbe, biztos nagyon szép!

veszbejarat.org

Clear-water 2010.03.25. 14:01:49

Sziasztok

pontosítanék: a U.S.S Missouri csatahajó nem a II világháború legnagyobb csatahajója. A japán Yamato és a Musashi is jóval nagyobbak voltak.

Üdv

HUN_Sector 2011.02.08. 13:26:53

egy évvel később újabb pontosítás, bár valószínűleg már senki sem fogja olvasni:
"Pearl Harbor, Hawaii
1941. december 7-én a Japán flotta megtámadta Az Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i támaszpontját Hawaii-szigeteknél, ezzel Amerika belépett a II. világháborúba."
Valójában ami történt:
Japán 5 mini-tengeralattjáróval felderítő úton volt a szigeteknél, amikor az amerikaiak elsüllyesztették őket. Erre válaszul Japán megtámadta Pearl-Harbort. Magyarán az amerikaiak kezdték.

HUN_Sector 2011.02.21. 14:46:46

@ügyfélszolgálatos: történelem könyvben, a discovery szintén beszámolt róla. Most vagy mindkettő hülyeséget beszél, vagy nem egészen úgy fest a dolog, ahogy az amerikaiak anno tálalták (nem meglepő)

ügyfélszolgálatos 2011.02.21. 17:36:20

@HUN_Sector: Ezt olvasd el: John Keegan: II. Világháború c. könyvét.
A discovery-n kapitális f@szságok vannak mostanában. Anno amikor én tanultam még a törikönyv jó volt.
Az meg egy nagy kamu összeesküvés elmélet, hogy az amcsik kezdték...