Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

A Húsvét-sziget titkai

2010.04.04. 15:38 Qeki

A három vulkánból kialakult kis sziget a Csendes-óceán déli részén Chile partjaitól 3600 kilométerre található. A szigetet számos névvel illetik, a bennszülött lakosok nyelvén Rapa Nui-nak (Nagy Evezőnek) hívják, de elterjedt megnevezés "A világ köldöke" is, mely a legenda szerint az egykor bőséges élelemforrásokra utal. A hivatalos neve azonban Isla de Pascua (Húsvét sziget), nevét onnan kapta, hogy 1772-ben a Holland Nyugat-Indiai Társaság expedíciójának vezetője Jacob Roggeveen Húsvét vasárnap fedezte fel. 

A lapiták, a polinézek ősei 400-ban érkeztek a szigetre és letelepedtek. A régészti leletek alapján valószínűleg kétféle népcsoport lakta a szigetet a rövid- és hosszúfülűek, akiket a szobrok is ábrázolnak.  
A szigetet virágkorában 11.000 lakták, ezt a tömeget azonban nem tudta eltartani a sziget, megjelentek a túlnépesedéssel együtt járó problémák: természeti erőforrások kiapadása, éhínség. Ez évszázados belháborúkhoz vezetett, mely megtizedelte a lakosságot. A 18. században a sziget felfedezését követően megjelentek a betegségek és a rabszolga kereskedelem. A 19. századra mindössze 100 főre csökkent az itt élők száma. 
 
A világ egyik legelszigeteltebb szigetén csak egy város, Hanga Roa van, a mindössze 3800 szigetlakó többsége itt él. 
A sziget fő látványossága és egyben legnagyobb rejtélye is a partok mentén sorakozó hatalmas kőszobrok (moai), melyek a szigetet "védik". A majd 1000 szobrot a sziget Rano Ravaku nevű vulkánjának szikláiból faragták ki. A kőszobrok magassága 3 és 12 m között változik, tömegük eléri a 20 tonnát is. A becslések szerint egy-egy szobor elkészítéséhez 30 férfi egy évnyi munkájára volt szükség. A sziget partvonalán szétszórva 600-nál is több ismert moai helyezkedik el, a vulkán sziklabányájában további 400 befejezetlen található, melyeknek faragását abbahagyták, hogy  miért azt pontosan nem lehet tudni. Egyes feltételezések szerint elfogyott a mozgatásukhoz szükséges faanyag a szigeten, bár a bennszülöttek máig vallják, hogy a szobrokat egy természetfeletti erő, a „mana” mozgatta. Valószínűleg a faágak és növényekből font kötelek segítségével vontatták, majd rámpa segítségével állították fel a szobrokat.
A kutatók elképzelése szerint a kőszobrok korábban azt a célt szolgálták, hogy a törzs eltávozott tagjainak lelkét őrizzék, tehát nem védelmi, sokkal inkább vallási szerepet töltöttek be. A moaikat legtöbbször csak, mint fejek aposztrofálják, de nagy részük rendelkezik törzzsel és karokkal is.
Bár a sziget a maoikról híresült el, számos más érdekességet is rejt (pl: eddig megmagyarázatlan, hogy a szigetlakók tudtak írni, saját írásjeleik voltak, melyek nem hasonlítottak semmilyen másik nyelvhez).
Az 1970-es években a sziget talajából mutattak ki egy megdöbbentő hatású vegyületet, melyet a Rapa Nui után, rapamicinnek neveztek el. Kezdetben gombaölő tulajdonsága miatt, majd kilökődésgátló szerként illetve rákgyógyszerként használják. A legújabb kutatások központjában pedig élettartam meghosszabbító hatását vizsgálják.
 



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr951893995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiburi 2010.04.04. 17:58:20

Igen, kicsiben a világ.
Az írásjeleik meg igen szépek, csak senki sem tudja megfejteni (és sajnos nem is lehet)....

proton1701 2010.04.04. 18:57:30

De jó lenne ideköltözni egy kis időre és itthagyni ezt a sok hülye , erőszakos magyart.

Benkő Dániel 2010.04.04. 19:31:40

Jó a cikk, de az hülyeség, hogy a világ legritkábban lakott szigete.

A Húsvét-sziget 164 km2, azaz ha 3800-an lakják, akkor a népsűrűség kb. 23,2 fő/km2. Azaz sűrűbben lakott, mint a 20,7 fő/km2 népsűrűségű Svédország. Auszrália népsűrűsége (ami ugyancsak sziget) 2,8 fő/km2, Izlandé kb. 3 fő/km2...

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.04. 20:00:36

@proton1701: Én nem tudnék ott egy éjszakát sem eltölteni mert mindig attól félnék hogy kitörnek a tűzhányók.

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.04.04. 20:09:33

@Benkő Dániel: Köszönöm, valóban rosszul fogalmaztam, túl sok volt az információ:)

Perselus Piton · http://www.weirdhungary.blogspot.com/ 2010.04.04. 20:20:39

@Benkő Dániel: ha már tudálékoskodunk, akkor a világ legritkábban lakott szigete az Antarktisz, háháhááááá

Rich.mond 2010.04.04. 20:39:19

@proton1701: Nincs pénzed repülőjegyre?

konyvelomo 2010.04.04. 21:09:01

Kösz a posztot, még több ilyet...

naponta 3x 2010.04.04. 21:25:28

A Sziriat oszlopai c. könyvben olvashattam ezekről az írásjelekről? Mindjárt utána is nézek...

Ormótlan · http://bogaras.blog.hu 2010.04.04. 21:25:39

Isla de Pascua a neve, az elütést érdemes javítani.
A legújabb radiokarbon vizsgálatok szerint csak 1100-1200 körül települt be a sziget. Ezt a viszonylag késői betelepülést erősíti, hogy Cook expedíciója során egy távoli, Bora Bora-i születésű polinéz tudott beszélni a Rapa Nui-n élőkkel. Ha sokkal korábbi lett volna a letelepedés, akkor kellett volna annyit változnia a nyelvnek, hogy ne értsenek szót egymással, ahogy pl. mi sem értjük a manysit.

páter Bundagh 2010.04.04. 21:26:23

Hol lehetne látni egy ottani ábécét?

F173 2010.04.04. 21:41:37

Ez nem a legritkábban lakott sziget, hanem a legelszigeteltebb hely a világon! 3500 km sugarú körben nem lakik ember!!

Ha komolyabb orvosi segítség kell csak 5 órás repülés után tudsz elrepülni Santiago de Chile-be vagy Tahitire...

Én 2003-ban jártam ott és ez volt életem egyik legkülönlegesebb utazása... Sokkal nagyobb élmény volt, mint Tahiti...
Az írásukat Rongo Rongo-nak hívják.

naponta 3x 2010.04.04. 21:48:43

Na megvan, igen olvastam a Sziriat oszlopaiban erről, de a neten is van forrás:

www.solymarihirmondo.hu/view_cikk.php?id=1257
www.okotaj.hu/szamok/29-30/betu1.htm

mahet 2010.04.04. 21:55:43

Még egy hely ahova el kell jutni egyszer... felírva...

teddybear01 2010.04.04. 21:59:49

@Benkő Dániel: Még valami. Ausztrália nem sziget, hanem kontinens. Attól, hogy tenger veszi körbe, nem lesz sziget. A legnagyobb sziget, az Grönland.

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.04.04. 22:00:03

Köszönöm az észrevételeket és a további információkat!

HgGina 2010.04.04. 22:33:36

@tiburi: nem lehet megfejteni a rongo rongot?
Valami hasonlót mondtak az egyiptomi hieroglifákról, aztán jött valami Champoillon... Ugyanezt mondták a sumer ékírásról is, mégis megfejtették.
Ezt mondták a nagyszentmiklósi aranykincs három darabjának alján lévő négynyelvű felirat rovásírásos szövegéről, aztán egyszercsak Vékony Gábor fogta magát és megejtette. Biztos azért, mert nem tudta, hogy nem lehet megfejteni.

wovbagger 2010.04.04. 22:59:09

"Bár a sziget a maoikról híresült el, számos más érdekességet is rejt (pl: eddig megmagyarázatlan, hogy a szigetlakók tudtak írni, saját írásjeleik voltak, melyek nem hasonlítottak semmilyen másik nyelvhez)."

kedves posztíró, ezt kellett volna kifejteni, részletezni, elemezni; mert ez a poszt nem haladja meg az átlag habos-babos turisztikai ismertetőt, mind a képek, mind pedig a szöveg tekintetében. híreknek, tippeknek és élménybeszámolóknak pedig nyoma sincs benne (ami egyébként igaz a többi posztodra is; csak máshol helyenként nagyobb az adatok aránya az összemásolt szövegen belül).
ilyen bejegyzésekért fölösleges blogot vezetned.

mikénehavóna 2010.04.04. 23:03:35

Április 14-én kezdődik a II. Rapa Nui Filmfesztivál, melyen a latin-amerikai filmtermés legjobb darabjait mutatják be, köztük az Oscar-díjas "A szemed titkai" című argentin alkotást.

inf3rno 2010.04.05. 01:08:08

Hmm az írásukról pont tegnap láttam egy dokumentumfilmet amiben egy kutató elmondta, hogy a jeleket hármasával kell csoportosítani, és vallásos énekek szövegei vannak rajtuk. Legalábbis az egyiken, amit megfejtett biztosan. Sajnos csak néhány darab ilyen képírásos faragott fadarab maradt meg.

Még spekuláltak olyat is, hogy valszeg egy aszály miatt voltak belső háborúk, mert a sziget fái nagyon gyorsan tűntek el, ami inkább természeti katasztrófára utal, mint arra, hogy gondoltak egyet, aztán 1-2 év alatt kivágták az összeset.

(Nagyon tömören ennyi, de azért ennél többet mondtak el. :-) )

inf3rno 2010.04.05. 01:15:02

"Bora Bora-i születésű polinéz tudott beszélni a Rapa Nui-n élőkkel. Ha sokkal korábbi lett volna a letelepedés, akkor kellett volna annyit változnia a nyelvnek, hogy ne értsenek szót egymással, ahogy pl. mi sem értjük a manysit. "

Ez azért nem teljesen így van, legalábbis azt feltételezi, hogy a szigetek lakói sosem látogatták meg egymást. Talán 1 éve láttam a polinéz hajós navigátorokról filmet, ami elég elgondolkodtató volt. Kora gyerekkoruktól tanulták a navigálást, és képesek voltak eljutni a Húsvét szigetekre is. 1-2 még ma is él, és próbálják továbbörökíteni ezt a tudást.

Érték Elek · http://nyaralunk.blog.hu 2010.04.05. 01:15:22

Aki járt már itt, az írhatna róla egy beszámolót nekem :)

inf3rno 2010.04.05. 01:25:57

Na megtaláltam a navigátorosat:
t-hometv.hu/THomeTv/ProgramInfo.aspx?ProgramID=364080082846579
(Élet a világ peremén: Útkeresők)
érdemes megnézni :-)

inf3rno 2010.04.05. 01:37:52

1.) a navigátoros
National Geographic
Élet a világ peremén: Útkeresők
(márciusban volt egyszer, április 17-ig biztosan nem lesz, gondolom majd utána játsszák megint)

2.) a Húsvét szigetes
Spektrum
A Húsvét-sziget titka
2010. április 8. csütörtök 13:25 - 14:25

Ja és bocs a sok komment miatt.

A szerelő 2010.04.05. 03:45:51

vajon mekkora a valószínüsége, hogy ilyen távolságból véletlenül egy akkora létszámú csoport rátalál erre a helyre, amely képes biztosítani a fennmaradásukat. mert ugye 1 nő és egy férfi kevés, tehát több járművel kellett, hogy jöjjenek. akkoriban kicsi, lassú csónakok voltak csak, melyekben már csak a szükséges élelem és víz sem fért el, amely egy ilyen időtartamú utazáshoz kellett. persze lehetett vontatmányt is csatolni a csónakokhoz, de mi alapján lett meghatározva a mennyiség? ráadásul nagyobb mennyiségű víz tárolására alkalmas edényük sem volt, valamint tartósítani sem tudták poshadás ellen. aztán miért is kellett tovább állni? semmi nem utal arra, hogy túlnépesedés vagy bármi más miatt tovább kellett volna állni polinéziából. már ha egyáltalán onnan érkeztek. véletlenül rátalálni az óceán közepén erre a helyre nagyon valószínűtlen. aztán az írásjelek. mi indokolta, hogy egy ekkora szigeten írjanak? semmi szükség nem volt rá. sok más népcsoportnál nem fejlődött ki az írás sokkal hosszabb idő alatt, itt vajon miért?
hirtelen ennyit írtam le :)

teddybear01 2010.04.05. 07:29:23

@A szerelő: Amit itt összehordtál, az azt jelenti, hogy abszolút tudatlan vagy a témában.

A polinézek kiváló hajósok voltak. A nagy távolságú hajózásra voltak nagyméretű vitorlás katamaránjaik. Ezek elérték a húsz méteres hosszúságot és a 4-5 méteres szélességet is. 30-40 ember is elfért egyben-egyben.

Élelmiszer. A tartósítást ugyanúgy ismerték, mint a többi nép. Sózás, füstölés, szárítás. De vittek magukkal kókuszdiót, és élő teknőst is. Vizet is tudtak szállítani, mert voltak cserépedényeik. Meg a tengerben halászni is lehet menetközben is.

Navigációhoz a csillagkövetéses módszert használták, azaz tudták, hogy melyik csillag delel egy adott sziget fölött. Kézzel csomózott csillagtérképeik is voltak.

advocatusdiaboli 2010.04.05. 08:33:30

Thor Heyerdahl régészeti kutatásairól "tudományos" körökben nem illik tudomást venni, holott eddig az ő csapata tárta fel a legtöbbet a sziget múltjával kacsolatban. (Aku-aku, avagy a Húsvét-sziget titka.)

inf3rno 2010.04.05. 14:38:34

@teddybear01: Navigációhoz az útkeresők nem csak csillagtérképeket használnak, ismernek több, mint 15 hullám fajtát, a felhők alapján meg tudják mondani, hogy merre van a szárazföld stb.. Ez egy olyan szakma, amit 20-30 évig tanultak, csak sajnos már alig van olyan, aki ismeri, fiatal meg még kevesebb van köztük. Próbálkoznak azt hiszem Hawaii-on azzal, hogy megőrizzék ezt a hagyományt.

A szerelő 2010.04.05. 16:12:44

@teddybear01: sőt, nem csak buta, hanem bunkó is vagyok :) ennek ellenére hadd lehessenek már kérdéseim!
a kaja-víz érvedet elfogadom, elképzelhető, hogy nagyon hosszú útra is képesek voltak raktározni.
lehet, hogy a polinézek nagy hajókat birtokoltak, de a húsvét szigeteken ennek nyoma sincs. ha valaki piszkosul jól tájékozódik a tengeren, akkor is szinte lehetetlen, hogy véletlenül rátaláljon erre a szigetre. ebből a nagyon jól tudtak tájékozódni dologból az következne, hogy képesek lettek volna oda-vissza közlekedni, de ennek is nagyon kicsi a valószínüsége. akármilyen csillagcsomózásuk volt, ilyen távolságból egy ekkora sziget megtalálása még ismert pozíció alapján is nagyon valószínűtlen pontos műszerek nélkül.
és egy elszigetelt helyen az írás kialakulásának vajon mi lehet a magyarázata, amikor egy sokkal nagyobb élettér esetén ez nem történt meg?

inf3rno 2010.04.07. 05:04:41

@A szerelő: Az, hogy az útkeresők hogyan navigáltak egyáltalán nem történelem, mert még él közülük néhány. És képesek elnavigálni a Húsvét szigetekre pusztán a csillagok állásából. Ez nem elmélet, hanem gyakorlat. Az, hogy először hogyan találták meg már nehezebb kérdés, mert rohadt messze van mindentől... Volt rá idejük, és mivel több százezer sziget van a környéken gondolom nem volt nekik újdonság, hogy új szigetre menjenek, és felfedezzenek. Ha egyszer megvolt, onnantól meg már nem volt ismeretlen, és aki tudta, hogy hol keresse, az simán elnavigálhatott oda. Egyébként a Napból tudták, hogy mi a K-NY-i irány, a csillagok állásából meg tudták, hogy éppen hol vannak. Ha tudják, hogy melyik csillagkép alatt van a sziget, akkor oda tudnak jutni. A "csillagcsomózásról" fogalmam sincs, hogy micsoda. A hullámok típusából, a felhők kinézetéből, hogy vannak e madarak, meg hasonló dolgokból meg megmondták, hogy hol van sziget, ha már elég közel voltak hozzá. Szóval a lényeg, hogy ha már egyszer megtalálták, akkor onnantól már nem volt elszigetelt. A szigeten a fák kipusztultak (valószínűsítik, hogy egy sokáig tartó aszály miatt), gondolom aki csak tudott lelépett onnan, ezért nem találtak hajókat sem. Ez néhány száz éve történt. Onnantól a sziget valóban elszigetelt. Ugyanis, akik megmaradtak azoknak nagyobb gond volt a nyugati ember, mint hogy az ottaniakat elhozzák.
Az írás kialakulása már érdekesebb kérdés, nem vagyok nyelvész, viszont hallottam olyan elméletet, hogy a sziget lakói látták, hogy az oda érkező nyugatiak tudnak írni, gondolták nem lehet nehéz, ezért ők is kitaláltak maguknak egy írásmódot. Az írásuk képírás, van pár száz azonosított szimbólum, szóval kb rajzoltak (faragtak) az ő észjárásuk szerint.

A szerelő 2010.04.08. 01:50:27

@inf3rno: ez a csillagcsomózás teddybear01 2010.04.05. 07:29:23 "Kézzel csomózott csillagtérképeik is voltak." hozzászólására való reagálás.
azon gondolkoztam el, hogy hiába a nagy tehetség a navigációban, a semmi közepén szinte lehetetlen rátalálni egy ilyen szigetre. ez csak abban segít, hogy ha egyszer ismerem a célt, akkor esélyem van odatalálni. a hajó eltünése nem vezethető vissza a fák kipusztulására, mert ha olyan jó navigátorok voltak, akkor képesek voltak oda-vissza közlekedni. miért nem hoztak fát a hajóikkal? aszály vagy éhínség esetén meg élelmet, ha annyira jó navigátorok voltak, miért kellett küzdeniük a fennmaradásukért, miért nem álltak odébb? akár többször is fordulhattak a hajókkal, hiszen eddig erről volt szó, hogy erre lazán képesek voltak.
az általad említett írás kialakulásának az elmélettel az a baj, hogy ha akkor kezdett kialakulni, amikor már megjelentek a "fehérek", akkor ismerniük kellene a jelentésüket, hiszen mellettük alakult ki. de nem így van, olyannyira, hogy a ma élő fülöp szigetiek sem ismerik.
de felmerül bennem a szobrok készítésének a problémája is. miért egy elszigetelt népnél alakul ki? hiszen ahonnan származtatják őket, ott még hasonlóról sem tudunk. és a kő megmunkálása nehéz feladat, sok munkát és főleg sok eszközt igényel. ezt csak az tudja elképzelni, aki már dolgozott kővel. honnan voltak a megfelelő eszközeik hozzá? és itt most nem 1-2 darabra gondolok, tömegével volt rá szükségük, ennyi kő megmunkálásához. bányászáshoz, kohászathoz kellett érteniük. és rengeteg nyersanyagra is szükség van, márpedig ezen a szigeten nincs ennek nyoma. eszközök sem maradtak fenn, 1-2 csak elkallódott valahova. és ha képírásuk volt, ott sincs utalás ezekre a munkákra, pedig mi másról "írtak" volna, mint a hétköznapokról. aztán az élelem előteremtése sem kis feladat, hiszen tudjuk, hogy gazdag termőterületen is gondot okoz a kezdetleges eszközök miatt, nem hogy egy vulkanikus szigeten, ahol nem beszélhetünk jó termőtalajról. akkor kik faragtak, ha éppen hogy volt ennivalójuk?
és még egy gondolat az aszályhoz. ha ki is pusztulnak a fák, nincs olyan aszály, hogy ne nőnének ki újra, ha ismét van csapadék.

Németh András 2011.10.03. 11:48:15

@A szerelő: na azért más dolog rátalálni egy szigetre, majd esetleg még érintkezésbe lépni az otthonmaradottakkal mint fát meg kaját hordani. Az már logisztikailag problémás.

Nem ismerem ezt az új aszályos elméletet, de nekem simán elképzelhetőnek tűnik hogy egy jól hajózó nép egy önnfenntartásra képes csoportja nekivág az óceánnak és rálel erre az eldugott szigetcsoportra (pontosan annyi az esélye mint annak hogy később a fehérek is megtalálták). Ezután ott letelepedik hisz alkalmas rá a hely (sőt nagyon jók a körülmények). Az írás kialakulása meg a nagy böszme szobrok azok tényleg elgondolkodtatók, de magyarázat van mindenre max mi nem ismerjük (az egészen hétköznapitól Danikenig jó széles a skála). És nekem teljesen hihető volt az aszály miatti fakipusztulás előtti sztori is hogy egyszerűen felélték a javaikat (a rövid idő nem kötelezően egy-két év lehet az 10 év is, annyi idő alatt meg nagy dolgokat lehet tenni egy kicsi szigeten.

Egy kicsit azért nem tetszik az hogy az aszály számlájára írják a civilizációjuk hanyatlását hogy ezzel már megint kimentjük az embert. És ma pont ott tart a világunk hogy jó lenne ráeszmélni hogy rossz felé haladunk és ha próbálunk változtatni akkor van esély hogy tompítsuk a puffanást a végén. Ez a nem mi tehetünk róla mert... hozzáállás csak arra jó hogy megnyugtassuk a lustaságunkat nemtörődömségünket. Na abbahagyom mert elkalandoztam.

A szerelő 2011.10.09. 19:07:28

@Németh András: "elképzelhetőnek tűnik hogy egy jól hajózó nép egy önnfenntartásra képes csoportja nekivág az óceánnak és rálel erre az eldugott szigetcsoportra (pontosan annyi az esélye mint annak hogy később a fehérek is megtalálták)"
Nekem pont ezzel szemben van fenntartásom! Sokkal kisebb az esélye, pontosabban közel nulla, akármennyire is értenek a hajózáshoz. A polinéz szigetvilágban tudni jól hajózni és a nyílt óceánon, az ég és föld! A hajóik kisebbek voltak, nem voltak képesek ennyire hosszú útra. Ellenálló hajókhoz jó eszközök szükségesek, márpedig vasuk alig volt, pláne nem 400 körül, amikor is 1500 körül az első kereskedőkkel kb. 1-1 arányban cseréltek aranyat vasért. Nagy szerencse kellett az időjárás miatt is, hogy az első vihar ne süllyessze el őket. A 18-ik században pedig több, jól felszerelt hajóból álló flotta szelte keresztül, kasul az óceánt, így is kb. 200 évre volt szükség, hogy rátaláljanak, ráadásul Chile felől, amihez közelebb van. A másik irányból Tahitit az 1600-as években fedezték fel. Ha pedig nem tudatosan kerestek új letelepedő helyet, hanem ahogyan a legenda tartja, egy törzsfőnök fia hagyta ott a törzsét, mert összeveszett az apjával, akkor meg kevesen voltak ahhoz, hogy népes koloniát alkothassanak, a "beltenyészet" miatt, már ha egyáltalán megtalálták volna a szigetet.

Németh András 2011.10.09. 21:17:35

@A szerelő: Kolumbusz hajói szerinted annyival sokkal fejlettebbek voltak? Vagy a Vikingeké? Mindketten eljutottak Ámerikába. Tény hogy kikerülni nehezebb lett volna, de szerintem alapesetben a polinézek is eltekertek volna Chilébe, csak épp pont tök véletlenül belefutottak a szigetekbe, rohadt kicsi volt az esélye, de a lottóötöst is meg szokták néha nyerni.

Nem volt tudatos vállalkozás, de számomra elképzelhető. Pláne hogy igazán nincs jobb magyarázat (illetve én nem ismerek). Vagy vihették még az istenek őket tüzes égi szekerekkel, vagy téridőugrással is visszajöhettek a jövőből, de ezek a jelenlegi tudásom szerint kevésbé elképzelhetőek.

Neked van valami elfogadhatóbb teóriád?
Nekünk a 21. században most ahhoz is két tonna fém és műanyag kell, meg GPS műholdak tucatjai hogy a gyereket elvigyük reggelente suliba, de ez nem jelenti azt hogy 200 éve nem lett volna képes rá az ember ezek nélkül is.

A szerelő 2011.10.11. 01:01:14

@Németh András: Igen, sokkal fejlettebbek voltak azok a hajók és ami a legfontosabb, fejlett kézműiparral rendelkeztek. A polinézek talán hamarabb elértek volna Chilébe, mint erre a helyre, de hajóik ezt kizárják, nem tudnak annyi élelmet és főleg vizet magukkal vinni egy ilyen útra. A lottós hasonlatod bizonyítja, hogy mennyire lehetetlen vállalkozás megtalálni egy ilyen szigetet, ugyanis a telitalálatot több tízmillió próbálkozásból sikerül eltalálni. Tehát több tízmillió hajónak kell elindulnia, hogy közülük 1 megérkezzen a szigetre, mégpedig úgy, hogy ott fenntartható kolóniát legyen képes létrehozni, azaz elkerüljék a belterjességet. Ennyi hajó és ember nem volt ott. Aztán nem indul csak úgy neki senki a nagy semminek, pusztulásra ítélve magát. Vagy a készletei felét használja el, hogy haza tudjon jutni, vagy tudatosan választ célpontot úgy, hogy ott talál élelmet és vizet. Meggyőződésem, hogy csak úgy vaktában nem lehet rátalálni. A vikingek harcos, kereskedő nép volt és amit elfelejtenek megemlíteni, fejlett kézművességgel rendelkeztek, hatalmas erőforrás birtokában. Így jutottak el Amerikába is, de megtelepedni ott már nem tudtak. Célirányosan haladtak, nem csak úgy vaktában. Kolumbusz sem csak úgy indult neki, hanem határozott végcéllal. Állítólag indiát kereste (ez szolgált ürügyül az utazáshoz, hogy kapjon rá pénzt), de szinte biztos, hogy egy régi térkép (piri reis térképe) alapján tudni vélte egy földrész létezését abban az irányban. Magellán sem csak úgy indult neki, térképek segítségével határozta meg az úticélját és csak később derült ki, hogy azok pontatlanok, hiányosak voltak. Szóval nem indul neki senki csak úgy a semminek a biztos pusztulást tudva. Azok, akik Tahitire és a Húsvét szigetekre érkeztek, tudták, hogy hova mennek. És azért, mert pillanatnyilag hiányosak az ismereteink, pl. arról, hogy erre hogyan voltak képesek, az még nem jelenti azt, hogy a szinte lehetetlent kell elfogadnunk. Igenis ki kell jelentenünk, hogy sok sok dologgal együtt ezt sem tudjuk!
Véleményem szerint a megoldás az indiai mondavilágban található, mégpedig részletesen leírva, de ez már más téma.

Németh András 2011.10.18. 16:03:20

Mivel kettőnkön kívül a kutya sem olvassa ezt a posztot, kifejthetnéd röviden (de azért az eddiginél bővebben) a verziódat.

A szerelő 2011.10.20. 22:34:39

@Németh András: Az túlzás lenne, hogy az én verzióm :) Csak épp van egy elgondolásom a dologról. Az ősi indiai leírásokban, nagyon sokban, részletesen le van írva, több helyen is, hogy égi városok érkeztek, majd azokból égi szekerek szálltak alá a földre. Vimanáknak nevezték el ezeket a járműveket. De ha rákeresel a vimana szóra, még magyarul is elég sok információ található. Ezek a leírások annyira részletesek, hogy a mai tudásunk alapján csakis űrhajók lehetnek. És ez gyakorlatilag megmagyaráz sok mindent. Piri reis térképétől kezdve a piramisok építésén át a nazca vonalakig és a csak a levegőből látható ábrákig. Valamint ezeken a szigeteken található szobrokra is, miszerint a szobrokat "mana" segítségével mozgatták. Sokkal több bizonyíték van szétszórva a földön, (és nem csak a földön, csak épp a hold és mars képek erősen cenzúrázva vannak) mint amiről tudnak az emberek, mert ezeket nem tartja bizonyítéknak a pillanatnyi tudomány. De csak egy gondolat a mai tudomány megbízhatóságáról: tudományos pontossággal meg lett határozva a szfinx és a nagy piramis kora, kb. 6000 évben, de mivel ez ellenkezik az egyiptomi régészek elgondolásával, ezért nem fogadják el, sőt, az illető tudóst, Schoch-t, aki a mérést végezte, kitiltották az országból. Ezt csak azért említem, mert addig, amíg a régészek nyilvánvaló dolgokat is képesek félremagyarázni, és bizonyos esetekben meghamisítani, addig nem vagyok hajlandó elfogadni fenntartások nélkül az állításikat. És ez vonatkozik a Húsvét szigetekkel kapcsolatos állításaikra is.
Most gondolhatod, hogy túl sok sci-fit olvastam, de nem :) Úgy gondolom, eléggé utána néztem a dolgoknak, hogy véleményt alkothassak erről a témáról.

Németh András 2011.10.21. 19:49:33

Ha visszanézed már az első itteni hozzászólásomban megemlítettem Erich von Däniken nevét. Amiket leírsz azokat ilyen megvilágításban én az ő könyveiben olvastam.

De két dolog: ennek a földönkívüli látogatásnak csak azt tulajdonítják hogy felvirágoztatták a helyben talált civilizációkat (szóval ezzel lehetne magyarázni az írást meg a böszme nagy szobrokat), de az embereket nem telepítgették jobbra balra, ergo ott voltak. Tehát az még mindig nincs megválaszolva hogy hogyan kerültek oda :)

A másik hogy azért abban egyetérthetünk hogy nagyon kicsi az esélye, sőt jelenlegi tudásunk alapján szinte elképzelhetetlen szerencse szükséges egy ilyen sziget felfedezéséhez, de ez az esély a földönkívüli civilizáció beavatkozásának esélyével azért elég jól összevethető.

(csak zárójelben a Hold és Mars képek cenzúrázása meg már egy kicsit sok nekem, valahogy nem igazán tudok hinni a teljes földet behálózó mindent elferdítő titkos társaságok létében)

A szerelő 2011.10.22. 05:30:42

@Németh András: pedig több leírás is van arról, hogy a "látogatók" elvittek a földről embereket, azaz szállították őket. Pl. a Bibliában Ezékiel-t. Az, hogy a húsvét szigetekre is vittek embereket, azt abból lehet sejteni, hogy nem földi eredetű technológiával mozgatták a köveket. És hogy mekkora az esélye annak, hogy nem földi civilizáció rábukkan a földre, azt a Dogon leírásból következtetve nagyon is nagy, sokkal nagyobb, mint hogy az emberek 400 körül rábukkanjanak egy ekkora "semmi" közepén egy ilyen parányi szigetre. De ezek csak mint lehetőségek merültek fel, a valóságra nincs bizonyíték.

A hold és mars képeknek simán utána tudsz nézni, nagyon sok képen retusálás nyoma látszik. Ez is annak a része, hogy hivatalosan ne legyen elismerve, hogy létezik az embereken kívül más értelmes faj is az univerzumban.
(ha válaszolsz, akkor a válasz erre gombbal tedd, akkor látom is és nem kell benéznem feleslegesen :) )

Németh András 2011.10.22. 19:27:47

@A szerelő: Oksa akkor hurcolgatták is őket.

De arra mi a magyarázatod hogy az egészet miért tették? Azóta miért nem teszik?

Ha végiggondolom a sztorit akkor van egy igen fejlett civilizáció, akik egyszercsak megtalálják a Föld nevű golóbist, rajta néhány olyan majommal akik már valamiféle civilizálódás útján elindultak, de még messze vannak attól hogy valami legyen belőlük.

A bolygónkat nem igázzák le, nem csinálnak belőlünk nyersanyaggyárat stb (jó, olyan fejlettek hogy már vannak erkölcseik is) hanem felveszik a kapcsolatot a kezdetleges fajjal (velünk) és csinálnak néhány olyan dolgot amire az akkori fejlettségi szinten képtelenek vagyunk, de még ma is nehezen magyarázzuk némelyiket (építenek piramist Egyiptomban, betelepítnek pár polinézt a Húsvét szigetekre és építenek nekik nagy szobrokat, Közép-Amerikában fúrnak pár alagutat, Németországban állítanak egy ismeretlen összetételű obelikszet, Indiában megjelennek párszor hogy bekerüljenek a könyvekbe stb-stb. Aztán megpattanak. A civilizációnk közben fejlődik elég sokat, de mindezek ellenére nem jönnek vissza újra hogy felvegyék a kapcsolatot. Még ha el is hiszem a nagy minden elfedő összeesküvéseket akkoris miért nem kezdeményeznek az idegenek? Ha olyan iszonyat erkölcsösek hogy alapból nem igáztak le minket akkor miért tűrik hogy szépen lassan feléljük a bolygónkat, ezzel számtalan egyéb fajt is kiirtva? Ha nem bántanak minket és nem is közömbösek hisz már valamit letettek az asztalra, akkor miért nem próbálkoznak tovább.

Kicsit így olyan a sztori mintha berepülnénk az Andamán-szigeteki a civilizációval kapcsolatban nem álló benszülöttekhez és megtanítanánk őket pókerezni, otthagynánk pár mecsboxot, felépítenénk három mekdonaldszot oszt megpattanánk. És néznénk hogy törik a fejüket évszázadokon át hogy ez most mi is volt (meg nem öltük őket mert jófejek vagyunk, de segíteni sem segítettünk akkor mégsem vagyunk jófejek, azt nem mondhatjuk hogy hagyjuk őket a saját útjukat járni mert már beleköptünk a levesbe).

Ha már betelepítettek emberek a Húsvét-szigetekre és energiát fektettek bele a szobrokba akkor miért hagyták őket hátra? Miért hagyták hogy tönkremenjenek a civilizációjuk?

Miért adják az ő hihetetlen tudásukat ahhoz hogy kőszobrokat farigcsáljon bárki is, ami azért mellesleg sok évig is tart, ráadásul mivel sok helyen nyomot hagytak ezért az is látszik hogy sokan és sokáig voltak itt. Aztán mégis leléptek. Anélkül hogy azt mondták volna hogy fapapucs.

Szóval oksa hogy vannak nehezen magyarázható dolgok ha azon a tudásszinten gondolkozunk ahol most vagyunk és ha azt feltételezzük hogy valami evolúció meg saját tapasztalati tudás és tanulás során jutottunk el ide.

De a földöntúli civilizáció időszakos játszóterénél szerintem még az is valószínűbb hogy szimplán kitaláltuk valamikor 150 év múlva az időutazást, és visszanéztünk és beletúrtunk a dolgok történésébe, ami megváltoztatta a jelent az meg a jövőt így valahogy sikerül addig beleturkálni amíg létrehoztunk egy olyan világot ami már nem jut el arra a fejlettségi szintre hogy hogy feltalálja az időutazást, tehát belezáródik a a saját kis csapdájába :)

Vannak megmagyarázhatatlan dolgok amiket jól meg lehet magyarázni ezzel a földöntúli besegítéssel, de szerintem ezerszer annyi kérdést vet fel hogy miért pont azt? miért pont ott? miért velük? és az egésznek így mi értelme ha nincs se füle se farka.

A szerelő 2011.10.24. 02:19:37

Feltételezésem szerint nem a látogatók építettek, hanem az emberek, csak épp nem földi technológiával. A világ sok, egymástól elszigetelt területén van koponya nyújtás. A húsvét szigeteki szobrok hasonlatosak azokhoz az ábrázolásokhoz, amik az égi látogatókat próbálták lerajzolni. Pl. Ehnaton fáraó, valamint Tutanhamon feje is nyújtott volt. Rengeteg teremtés mondában megtalálható az égi látogató, aki tanította az embereket. Biztos vagyok benne, hogy néhány ezer évvel ezelőtt földönkívüliek jártak a földön. És valószínüleg most is itt vannak, újra eljöttek, csak titkolják a létezésüket, mert kulturális, társadalmi traumától tartanak, ami hatással lehet más területekre is, főleg a politikai hatástól tartanak. Aztán az emberek meg szeretnék ismerni az új technológiákat, ami miatt összeomlana a gazdaság, hiszen az egész föld gazdasága, az államok adóbevétele, a hatalmas multik vagyona mind a földi energiaiparon alapul. Egy új energiaforrással, főleg ha az lokális, ez összeomlana. És ez csak egyetlen technológia hatása. A közlekedés, informatika, biológia ... stb, még nincs is említve. De a legnagyobb mumus, amitől félnek, az az idegenek társadalmi formája, az, hogy létezik a mostani demokráciánál egy sokkal jobb, amit az emberek azonnal át akarnának venni, ezzel borulna a mostani uralkodó osztály minden kiváltsága, megszűnne a modern kori rabszolgaság! De ez már tényleg nagyon messze van a topik témájától :)

Németh András 2011.10.24. 09:51:47

@A szerelő: El lehet gondolkozni azon amit írsz, de számomra ebből nem is a földönkívüli civilizáció felfogása az ami nem megy. Hanem az hogy elhiggyem hogy a bolygónk 7 milliárd lakosát egy felső vezető elit irányítja. Az a baj hogy a homoszapinsz értelmi képessége szerintem messzemenőleg nem elégséges ehhez (az még lehet hogy nem is a homoszapienszek, hanem ezek az idegenek azok akik irányítanak, de akkor meg mégsem olyan rendes népek mint képzeljük).

Valahogy nem tudom elképzelni hogy egy ilyen fejlett civilizációt el lehet titkolni ha a fejlett civilizáció nem akarja eltitkolni önmagát.

Ráadásul nem hiszem hogy a világméretű összeesküvés működhet. Más dolog valamit befolyásolni és megint más irányítani. Mivel a rendszert kiválasztott emberek vezetik, de a rendszerben kell hogy legyenek hivatalnokok/ügynökök akik sokan kell hogy legyenek, és ott rengeteg ember van nem létezik hogy jól működjön.

De a másik hogy kinek mi haszna származna ebből? Ha az idegenek már több ezer éve meg akarták mutatni magukat és akkor nem igáztak le minket akkor nekik nem érdekük az hogy a Föld erőforrásait egy korrupt réteg felélje, nem érdekük hogy ezek a titkos vezetők olyan irányba vigyék a bolygót amerre most halad.

Ha viszont részt vesznek ebben az egész titkolódzásban, akkor mi változott meg a húsvét szigetek óta?

A szerelő 2011.10.24. 14:14:43

Az egyik ok, amiért ide jöttek a földönkívüliek, az az arany volt, erre elég sok utalás található, valamint több ezer éves bányák, melyeket az ősember nem tudott volna kitermelni, nem tudta volna feldolgozni és főleg, nem tudta volna mire használni (később is csak ékszernek használta, amikor már a tudás birtokában volt). De ez csak feltételezés, következtetés bizonyos dolgokból. Ami viszont tény, és ez most az összeesküvés elmélethez tartozik, hogy több mint 10 évvel az ikertornyok katasztrófája után sem derülhetett ki az igazság, miszerint a repülőgépektől nem omolhattak össze, hogy sem a pentagonnál, sem pedig a földbe csapódott utasszállítónál nem találtak olyan roncsokat, csomagokat, emberek maradványait ... stb. ami ezt alátámasztaná, a 7-es épület összeomlására sincs elfogadható magyarázat. Az egész egy nagy hazugság, mégsem derült ki, pedig a filmeket sok millióan látták, amin egyértelműen az látszik, hogy szabadeséssel omlik össze az épület, ami a hivatalos ok alapján lehetetlen. Arra is bizonyítékok vannak, hogy Gagarin soha nem járt a világűrben, aki tényleg ott volt, azt Vlagyimir Iljics Iljusinnak hívják, csak épp egy kicsit összetörte magát a földet érésnél, ezért nem lehetett kiállítani egyértelmű siker történetnek. Az összes olyan országban, ahol olajat vagy bármilyen olyan nyersanyagot találtak, amire a fejlett országoknak szüksége van, csökkent a multik megjelenése után az életszínvonal és rohamosan kezdett erodálódni a környezet és ezekről a világ nem tud. Ezek amik csak úgy spontán eszembe jutottak, de lehetne még sorolni, de az már tényleg túl messzire vinne. Hogy a földönkívüliek miért nem a közembereknek mutatják meg magukat, arra nincs pontos válasz, de talán az ellenséges fogadtatás az emberek részéről elegendő ok lehet, hogy ilyesmivel ne próbálkozzanak. Valamint nem áll érdekükben, amit szeretnének, azt megkapják a vezetőktől és nekik ez a lényeg. Valószínűleg ők is tisztában vannak azzal, hogy hatalmas társadalmi feszültséggel járna, ha az ittlétük kiderülne, hogy fejlettebbek, erősebbek, mint az emberek, hogy képesek az országok vezetőinek diktálni. Egyszerűbb nekik a hatalmon lévőkkel egyezkedni, mint a néppel.
A húsvét szigeteknél maradva, a feltételezésem az, hogy a földön kívüliek feltérképezték a földet nyersanyagok után kutatva, elkezdték tanítani, fejleszteni az embereket, hogy ki tudják bányászni, amire szükségük van, majd elmentek és itt hagyták a bányászáshoz, azaz a kövek megmunkálásához és szállításához szükséges technológiát, eszközöket. Minek is vitték volna vissza, amikor csak foglalta volna a helyet a megszerzett, értékes anyagok elől. Az emberek ezeket az eszközöket tovább használták, de már nem bányászatra, hiszen nem tudtak volna mit kezdeni a kitermelt anyagokkal, hanem elkezdték a számukra isteneknek tekintett lények tiszteletére megformálni őket. A föld sok pontján vannak olyan hatalmas, sokszor tükörsima felületű és iszonyatos súlyú, (a legnagyobb 80 tonnás), melyet a mai technológiánkkal sem tudnánk szállítani. Gránit és még annál keményebb kövekről van szó. Természetesen ezek az eszközök nem működhettek nagyon sokáig, ezért van a sok befejezetlen kő és szobor. Ezt a teóriát inkább tartom valószínűbbnek, mint hogy 400 körül, kezdetlegesnek mondható eszközök birtokában, étel és víz tartósítása nélkül, csak úgy rábukkanjanak egy ilyen messze lévő és ilyen nagyságú szigetre.

A szerelő 2011.10.25. 18:47:43

@Németh András: na, most meg én felejtettem el a válasz gombbal válaszolni :)

Németh András 2011.10.28. 10:39:47

@A szerelő: na ez már nekem nagyon sok

igazán nem is akarok az ikertornyos kitérődre reagálni mert ott nem hiszem hogy valaha is lehet közös a nevező (pont az előző kommentemben írtam hogy nem hiszek a világvezető titkos társaságban mert nem lehet eltitkolni, erre jössz itt a tornyokkal, szerinted ha nem hiszek egy eltitkolt elitben akkor hiszek abban hogy a tornyos buli alapjaiban meg volt hekkelve (szabadeséses toronyösszedőlés vagy mi, mégis szerinted hogy kell egy toronynak összedőlnie? csigavonalban?) meg hogy nincsenek emberi maradványok, ezt honnan veszed hogy nem láttad a híradóban? vagy ott voltál, részt vettél a mentésben hogy megcáfolod azt a több száz átlagembert aki részt vett benne.

ez a gagarinos dolog meg még hihető is, de mégis mit változtat a tényeken? nem az a fontos hogy hogy hítták az űrbe jutó embert hanem hogy ott volt-e valaki

egyedül abban értünk egyet hogy a globalizáció a környezet erodálódását okozza, de erről mindenki tud, csak épp szarik rá és a saját hájas seggének a kényelme többet ér neki mint bármilyen közelgő globális környezeti katasztrófa

viszont azt azért mondja már el nekem valaki hogy mi a francért kellene egy szuperfejlett civilizációnak arany? nehogymár a föld nevű golyóbis legyen a legjobb aranybánya a világban, tuti vannak jobb helyek (www.origo.hu/tudomany/20110908-meteoritokkal-erkeztek-a-foldre-a-nemesfemek.html)
az arany egyáltalán nem ritka, csak a mi fejlettségi szintünkön nehezen hozzáférhető, szóval hülyeség hogy az aranyért, vagy bármilyen más nyersanyagért jöttek volna ide bárkik is

és még sok olyan buktató van amit nem veszel figyelembe ha meg rákérdezek akkor azokat a kérdéseimet ugrod, és egyre vadabb dolgokat írsz

A szerelő 2011.10.28. 22:44:50

@Németh András: az általad hülyeségnek és vadnak minősített, tényeken és logikus következtetéseken alapuló véleményemmel szemben te elképzelést, elgondolást, hitet tudtál szembe állítani, ezért nincs értelme a további beszélgetésnek.
köszi az eddigi eszmecserét!
süti beállítások módosítása