Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Hamarosan megnyitják a turisták előtt Csernobil "tiltott zónáját"

2010.12.15. 18:42 Qeki

 

Csernobil az 1986-os nukleáris katasztrófa helyszíne a mai napig tiltott terület. Az erőmű alkalmazottai számára épített város, Pripjaty ma is ugyanúgy áll, ahogy 24 évvel ezelőtt az evakuálás során elhagyták lakosai. A kísértetváros a katasztrófaturisták és az elhagyatott helyek kedvelőinek egyik paradicsoma.

 

Az 1986-os nukleáris baleset után a térséget lezárták és 50 km-es hatósugárban kitelepítették a lakosságot. A baleset helyszínére mai napig extrém turisták járnak, természetesen illegálisan, hivatalos adatok szerint csak tavaly 7500 látogatója volt a szellemvárosnak. A kutatókon kívül a civil turisták is előszeretettel keresik fel a nem mindennapi helyet. Az egy napos túra (122 euró) magába foglalja a négyes blokk betonszarkofágjának és Pripjaty városának megtekintését. Ez az a hely, ahol megállt az idő: szovjet jelképek a falakon, az utcán gázmaszkok hevernek, az iskolai osztálytermekben még olvasható az órarend.

 

Néhány nappal ezelőtt az ukrán Vészhelyzetek Minisztériuma bejelentette, hogy 2011-ben megnyitja a turisták előtt a csernobili „tiltott zónát”.

 

Az elmúlt 24 évben bár a sugárzás csökkent még ma is vannak olyan terültek, ahol halálos dózis érheti az emberi szervezetet. Az ökoszisztéma megújult és a természet visszahódította a várost, mely azonban az életre, a földművelésre és egyéb iparágakra teljesen alkalmatlanná vált. Az ötletgazdák a poszt apokaliptikus történelem szerelmeseit várják a turistalátványossággá alakított, felrobbant négyes reaktor körüli lezárt övezetbe, ahová a turista utakat szervezik.


A tervek szerint az előzetes jelentkezés után szervezett körülmények között, szigorú szabályok szerint, kizárólag azokon a helyeken lehet majd áthaladni, ami már nem jelent veszélyt az emberekre.

 

Az erőmű egészen 2000-ig termelt áramot és jelenleg is több ezer alkalmazott dolgozik szigorú napirend szerint, hogy minél kevesebbet legyenek kitéve a sugárzásnak. A katasztrófaügyi minisztérium szerint 2015-re várható az új vasbeton szarkofág befejezése, mivel az eredeti több helyen sérült már. Az új 20 ezer tonnás betonszarkofág 105 méter magas, 260 méter hosszú és 150 méter széles lesz. A beruházás 1,15 milliárd dollárba kerül majd.

További képek itt!



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr992518055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Portos 2010.12.15. 20:51:05

"Az erőmű egészen 2000-ig termelt áramot és jelenleg is több ezer alkalmazott dolgozik szigorú napirend szerint, hogy minél kevesebbet legyenek kitéve a sugárzásnak."

szoval a felrobbant eromu termelte az aramot 2000-ig? :)

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.12.15. 21:07:08

@Portos: Természetesen nem a felrobbant:) hanem a másik 3 blokk szakaszosan lett leállítva 2000-ig!

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2010.12.15. 21:48:21

hú basszus, miket csatáztam én itt virtualé...
szentül megfogadtam, hogy egyszer ténylegesen is eleget teszek "pripyat hívásának". úgy látszik, immár legálisan is lehetővé válik :)

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.12.15. 21:56:00

Érdekes mennyien "vonzódnak" a helyhez!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.12.15. 22:14:44

ez nagyon durva,szovjetúnió jelképe ennyi marat belőle.
A szellemváros a szellemiség.

¿Qué tapas hay? 2010.12.15. 22:24:29

No a vasárnapi sajtóközlemény csak megérkezett ide is. Néhány alapvető tévedés azért akad:

1) a zóna 2005 óta minden különösebb nehézség nélkül látogatható, pusztán engedélyt kell kérni a Rendkívüli Helyzetek minisztériumának közigazgatási hivatalától, a látogatók adatainak, a látogatás útvonalának megadásával. A kisérőket a minisztérium rendeli ki a látogatók mellé, megszabott díjak szerint. Az engedélykérelmet külső túraszervező is leadhatja. A turisták nagy része így jutott be a zónába nem illegálisan. Az illegális látogatók leginkább fémgyűjtők.
2) A Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának szervezetein (CsornobilInterInform, Csernobili Atomerőmű) kívül számtalan szervezet foglalkozik túraszervezéssel a zónába. A legismertebb, a nonprofit NGO, a pripyat.com; de jópár üzleti vállalkozás is épül erre az úticélra (ChernobylTour, ChernobylZone, SoloEast Travel)
3) Néhány kivételtől eltekintve (radioaktív hulladékok lerakói (Rasszokha, Burjakovka, Podlesznoje, Szarkofág), az erőmű üzemi területeinek egy része, egyes volt katonai objektumok, magasabb dózisintenzitású sugármentesítetlen területek) a zóna minden része előzetes engedélyezés után látogatható, ez leginkább pénz és kitartás kérdése.
4) A konkrét tervek ismeretének hiányában - véleményem szerint - az egész liberalizáció csak azt jelenti, hogy a leggyakoribb útvonalakon való látogatás engedélyezése egyszerűbb lesz, illetve a kísérőszemélyzetre vonatkozó szabályok fognak enyhülni.

Mindemellett van pár bődületes marhaság a posztban:
a) "mai napig extrém turisták járnak, természetesen illegálisan" erről már írtam feljebb
b) "az utcán gázmaszkok hevernek" talán egy-két darab, amit az épületekben talált, már szétlopott, szétszórt PV-tartalékból akart szuvenírnek elvinni valaki, csak aztán eldobta a francba.
c) "Az elmúlt 24 évben bár a sugárzás csökkent még ma is vannak olyan terültek, ahol halálos dózis érheti az emberi szervezetet"
Mármint minek a halálos dózisa? Ha sugárzásra teccik gondolni, akkor ezek a "területek" az erőmű, illetve a Szarkofág jól elhatárolt, zárt helyiségeiben vannak. Oda aligha fogják a turistákat beengedni. A szabadban ilyen veszélyes terület ma már nem létezik.

indapass90210 2010.12.15. 22:39:11

@Gyurma73: van ám még egypár szinte kottára ugyanilyen város a volt SZU-ban :) Ez csak egy volt a sok közül.

2010.12.15. 22:46:14

off: bazz.. nemtudom hogy védezzünk az anomáliák, a mutánsok és a stalkerek ellen. Vagy AK-47-est is adnak és geiger számlálót? :)
Jól jönne egy bloodstone relikvia.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.15. 22:50:11

@¿Qué tapas hay?: Csernobil környéke igenis veszélyes hely, a baleset után kiirtották asszem pont a Pripjaty városa melletti erdőt, az meg pár év múlva teljesen visszanőtt eredeti illetve még nagyobb állapotára. Radioaktív erdő, ember!
Tele van olyan pontokkal, ahol elég egy fát kivágnod, és belehalsz a sugárzásba!

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.12.15. 22:55:40

@Lázár:

"Tele van olyan pontokkal, ahol elég egy fát kivágnod, és belehalsz a sugárzásba!"

Mert a sugárzás úgy jön ki a fából, mint a mézga vagy a gyanta? Ha nem vágod ki, bennmarad, ha kivágod, elpusztulsz..?

Őrizzük már meg a komolyságot.

evicacica 2010.12.15. 23:05:45

@Qeki: Igen, főleg akik gyerekéveiket még a szoci blokkban töltötték. Valahogy az a nosztalgiával vegyes lélegzet-visszafojtós kíváncsiság ráveszi az embert, hogy végignézze az összes képet, minden apró részletét alaposan és látja, ahogy a szovjet (és néhány magyar/cseh stb) gyerekfilmek helyszíne megelevenedik újra. És persze van akinek a valóság is hasonló volt. Akarod látni, hogy mi lehetett ott azelőtt abból amivé vált. Nem is a pusztulás ténye vonzó, vagy, hogy valahogyan tényleg jelképezi a SZU összeomlását, hanem, a körülmények is, sehol és soha nem történt hasonló. Mint egy film ami a jövőben játszódik, de 1960-ban nézed...

sanche_ 2010.12.15. 23:07:16

@Lázár: Blikkből vagy a nők lapjából olvastad?

Amúgy ez az egész egy érdekes dolog. Sokkal több olyan ember pofázott csernobillal kapcsolatban akiknek nem kellett volna, mert nem értenek hozzá. egy részük nem tudatlan, hanem a tipikus kelet-lejárató hadjárat része volt.

De ha egyes környezetvédő(sötétzöld) csoportoknak már az elején igaza lett volna, akkor most nemhogy medvék, farkasok macskák, stbk nem élnének ott, de erdő se lenne csak valami torz sivatag, óriás, halálos felhőt kilövellő moszatokkal és gombákkal. Ehelyett a természet gyorsan visszafoglalta, elszaporodtak a medvék és nem egy medvecsalád házban lakik, szaporodnak a cicák stbstb.

¿Qué tapas hay? 2010.12.15. 23:10:12

@Lázár: Sajnos túl pontosan foglamaztál, így nehezen tudok csúfolódni. A Pripjaty melletti erdőkhöz hozzá sem nyúltak, a kérdéses terület kissé délebbre van, az ún. Vörös-erdő. Ez egy kb. 8-10 km2-es terület. A legszennyezettebb részen, ahol az eredeti faállományt eltemették kb. 300 uSv/h dózisteljesítmény mérhető. Ez a normális érték kb. 3000-szerese, de azért igen messze az életveszélyes értéktől.

Közbe eszembe jutott egy szabadtéri "veszélyforrás", a markolókanál a pripjatyi tűzoltóság udvarán, amivel a turistákat ijesztgetik. Nos abba beleülve is hamarább hal meg az ember az unalomtól, mint a sugárzástól. (Felületiszennyezettség-mérő szerint 3,2 mGy/h)

mis 2010.12.15. 23:36:36

Bocsi, hogy tudatlanként megkérdezem, de mi az a mGy/h? (oké, hogy a googl a barátom, de mégis bátorkodom feltenni a kérdést)

castell 2010.12.15. 23:40:59

Ahhoz képest, hogy tiltott terület, már több éve szerveznek látogatásokat. Több éve!!!
Pl. egy magyar utazási iroda is, és egy csomó ukrán (outdoorukraine.com, chernobyl-tour.com, stb).
Ja, persze csakis illegálisan, de az adatok hivatalosak a látogatók számáról. Baromság.

¿Qué tapas hay? 2010.12.15. 23:44:11

@mis: A gray (Gy) a sugárdózis mértékegysége. 1 gray dózis esetén a besugárzott anyag minden kg-jában 1 joule sugárzási energia nyelődik el. Gy/h a dózisteljesítmény mértékegysége, egy óra alatt 1 Gy dózis éri a besugárzott anyagot. A milli prefixum gondolom nem szorul magyarázatra. :-)

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.12.15. 23:45:43

A kormány szerint illegális... ezért nyitják meg ők hivatalosan! Természetesen, ahogy írtam én is, szerveztek eddig is túrákat ez nem titok!

40S · http://negyvenes.blog.hu/ 2010.12.16. 00:10:42

@Qeki:

Van, aki el is ment:

A Magyar Nukleáris Társaság csernobili tudományos expedíciójáról készült 45 perces film:

negyvenes.blog.hu/2009/04/27/csernobil_8

negyvenes.blog.hu/2009/04/27/a_csernobili_csata_igaz_tortenete_discovery_channel

szcsongor 2010.12.16. 00:48:49

@¿Qué tapas hay?: "Mármint minek a halálos dózisa? Ha sugárzásra teccik gondolni, akkor ..."

nyilván nem kígyóméreg halálos dózisára gondolt a poszt írója...

Liquid_Night 2010.12.16. 02:46:14

@¿Qué tapas hay?: a radioaktív sugárzás az egy igen-igen bonyolult fizikai jelenség, és számtalan, különböző természetű tényezőből tevődik össze. Itt nem csak a felezési időkre meg az alfa-béta-gammára gondolok, hanem a radioaktív bomlás során előálló mindenféle izotópokra, amiket még ma sem tudunk 100% biztonsággal előre számolni, sőt, azt se tudjuk hogy a szél és a csapadék pontosan mit hova vitt:)

Egy ilyen zónában a geiger-számláló sem életbiztosítás, hisz az csak a gamma-sugárzást méri, miközben az alfa és a béta szépen felgyűlik a szerves anyagokban, zárt terekben, kis porszemcséken...

A legtalálóbban talán egy aknamezőhöz lehetne hasonlítani a zónát...sose tudhatod, hova lépsz:)

belekotty 2010.12.16. 06:02:31

@¿Qué tapas hay?:
"Ha sugárzásra teccik gondolni, akkor ezek a "területek" az erőmű, illetve a Szarkofág jól elhatárolt, zárt helyiségeiben vannak. Oda aligha fogják a turistákat beengedni. A szabadban ilyen veszélyes terület ma már nem létezik."

vs

"A tervek szerint az előzetes jelentkezés után szervezett körülmények között, szigorú szabályok szerint, kizárólag azokon a helyeken lehet majd áthaladni, ami már nem jelent veszélyt az emberekre."

- Odaírta. Óvasd végig miel5t Belek5cc!

belekotty 2010.12.16. 06:12:18

@Liquid_Night: Pontosan. Az alfa és béta levegőben is csak centikre hat, ha ballagsz a Geigerrel, akkor főképp a sokkal messzeb ható gammát, meg a felkavart port méred. Hogy mit kapsz a cipődbe bejutó portól, arról fogalmad sincs. A robbanásnál meg apró törmelékek no meg az UO2 por messzire eljuthatott. egy pici szemcse "eredeti", részben már kiégett üzemanyag sok kért tud okozni.
Mi egyszer egy nukleáris kémiával foglalkozó egyetemi tanár barátommal mértünk egy helyen sugárzást és a műszer egyszer csak majdnem kiesett a kezünkből. Egy sima kerámia dísz volt, amely uránfestékkel volt festve, uránsárgával.
A művész aki csinálta, fiatalon meghalt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.16. 06:30:49

Na ez a hely benne van a TOP5-ben, amit megnéznék!

@belekotty: A PTE TTK-n TDK-ztam hallgató koromban, és pont Geiger teszteléshez volt uranil-nitrátunk. Kis ólomtartályban, mindenki félt tőle...
...aztán utánanéztünk, és kiderült, hogy olyan durva a sugárzása, hogy szabadon fogdozhatod azt az 1 grammos darabot, akkor sem lesz bajod :D
(Azért maradt az ólomban :) )

belekotty 2010.12.16. 07:03:18

@ColT: Ez pontosan így van. De ez már nem igaz ha dolgozol vele folyamatosan. Mert inkorporálod a bomlási termékeket, ami egy festéknél fokozottan igaz. A rádium, radon úgy szívódik fel mint a sicc!

uni1002 2010.12.16. 08:37:11

Vettem 300ft-ért 1990 körül az oroszoktól a piacon egy Bella nevű gamma dózismérőt. Ez egy LCD kijelzős Geiger-Müller számláló. Akkoriban 25-30 beütést mért 40 másodpercenként, szabad levegőn, ma már 9-10-et. Panelban, a szobában most 10-15.
Tehát olyan harmadára csökkent azóta a háttérsugárzás.
Néhány kerámia edény mellett felmegy 15-20-ra, volt hogy 35-re a mért érték.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.12.16. 08:50:09

@uni1002: A csökkenés attól lehet inkább, hogy a műszer elöregedett, kalibrálatlanná vált.

uni1002 2010.12.16. 08:57:56

@Szárnyati Gézа: 20 év alatt csökkenhetett a gamma emisszió, bár nem ismerem az orosz kisülő csövek öregedési együtthatóját.

¿Qué tapas hay? 2010.12.16. 09:21:13

@belekotty: Legnagyobb tisztelettel: te is olvasd át, hogy mire reagáltam. Azt írtam, hogy a zóna területén, szabadban, külön nem őrzött területen nincs olyan hely ahol a látogatás idejét nagyságrenddel meghaladó idő alatt is akár halálos sugárdózist (LD50/30) kaphat a látogató. Ugyanis a poszt ezt írta.

amnesiac 2010.12.16. 09:43:24

a cikkíró igazán megvehette volna a legutolsó Földgömb számot, akkor nem írt volna le ennyi szamárságot... pici részlet az írásból: "az is az összkép része, hogy egyes szennyezők esetében ennek mértéke nem magasabb, mint az Alpok azon vidékén, amelyek szintén kaptak a sugárzásból. A szép, tiszta és rendezett Ausztriában vagy Svédországban persze sehol sincs kitéve a sugárveszélyre figyelmeztető tábla..."

Kazimír 2010.12.16. 09:54:09

Ahova az erősen sugárzó grafitot elásták, az gondolom továbbra is elzárt terület.. és a helyi gombapörkölt sem ajánlott fogyasztásra.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.16. 12:12:22

@tiboru: Ha egy radioaktív halat megeszel, az árt neked. Ha elúszik melletted, akkor nem. Olvasd ell ezt a riportot:
narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17980

Idézet a csernobili idegenvezetőtől, felügyelőtől,

Denisz Zubarintól: "1986-ban kiirtották az erdőt, amit most látunk, 22 év alatt nőtt ide, de az új fák kérge most is vörös. Táblák jelzik, hogy a talajban lévő radioaktív anyagot felszívják a fák. A természet a legveszélyesebb dolog a zónában. Vannak foltok, ahol magasabb radioaktivitást mértek, mint a reaktor közelében. "

A wikipédia a vörös erdőről: "A katasztrófa utáni napokban csupán egy óra eltöltése a Vörös-erdőben elég lett volna ahhoz, hogy az ember halálos sugárdózist kapjon. Manapság már sokkal kisebb az aktivitás, de még mindig nem tanácsos huzamosabb ideig ott-tartózkodni. Mérések és mintavétel alkalmával védőfelszerelés viselete minden esetben kötelező."

A fakivágásos részt nem tudom, hol olvastam.
Kettőnk közül te komolytalankodsz.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.16. 12:16:36

@kubana: Persze, személyeskedj csak. Nincs is jobb pár dehonesztáló kijelentésnél, és máris bebizonyítottad tévedésem. Azt is mondhatnánk, hogy megalkotod "kérlelhetetlen vaslogikád eltéphetetlen láncolatát". P.G Wodehouse után szabadon.

Olvasd el ezt:
narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17980

Aztán tömd a szádba a nők lapját és nyeld le.

Liquid_Night 2010.12.16. 12:19:44

@amnesiac: "egyes szennyezők esetében"

És ha jön egy vihar? Zivatar? Szél? Mi az hogy egyes szennyezők? Mások pedig lehet épp elég nagy dózist adnak 1 hét alatt, hogy 2 éven belül leukémiád legyen?

Ennél összetettebb ez :)

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.16. 12:26:17

@¿Qué tapas hay?: A vörös erdő Pripjaty mellet van, 3,5 km-re, kb öt perc autóval.
És értékelem a humorod, de inkább olvasd el ezt a nem is olyan régi riportot:

narancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=17980

Nem is értem, hogy miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy Pripjaty annyira veszélytelen mára.
Arról van tudomásod, hogy itt Magyarországon is kamionos cégek külsős, egyszeri megbízású sofőröket küldenek inkább Nápolyba, mert sajátjaikat nem akarják a radioaktív szennyezésnek kitenni?
Mi?! Radioaktív szennyezés Nápolyban? Igen, mert már olyan fajta hulladékkal is teleszennyezték a város földjét. Persze ez nem publikus hír.
Mi most meg a csernobili katasztrófáról beszélünk!
Ember!

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.12.16. 12:40:53

@Lázár: Tán nem a Narancsból kéne a tudományos ismereteket meríteni.

A már említett magyar dokumentumfilmben végeztek méréseket a Vörös Erdőnél. Tessék végignézni: www.youtube.com/watch?v=-ieWUecV9Jc és folytatásai.

borat55 2010.12.16. 12:48:32

Aki odavágyik az meg is érdemli, hogy rákos legyen. Nem értem minek keresik a bajt az emberek... Biztos milliomosok csemetéi mennek oda, hogy aztán otthon elhencegjék, hogy olyan helyen jártak ahol eddig még társaik nem. Ez a cikk több helyen ferdít, de ezt már előttem levők leírták. Eléggé szenzáció hajhász stílusban íródott, és a fele sem igaz. De a képek nagyon érdekesek, mennyire tényleg megállt az idő, bár Oroszországban szerintem nem ez az egyetlen városa ahol ez igaz :) Hogy benőtték a fák és a bokrok a betont. Őket aztán nem zavarja a sugárzás.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.12.16. 13:08:51

@borat55: "Aki odavágyik az meg is érdemli, hogy rákos legyen."

Ecsém, de primitív vagy. Gondolod, aki pár órát tölt a zónában, az mind daganatos lesz?

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.12.16. 14:10:56

Ha valaki úgy döntene, hogy mégis megy akkor van egy eladó Veles detektorom. Ha találtok szem vagy buborék képződményeket akkor arra vevő lennék és a hajón feltétlenül adjatok vodkát a haveromnak! A szellőző épületnél regenerálódhattok, ott nyitottam egy kis panziót oázis néven, nézzetek be!
Mielőtt Pripyatba mennétek, szerezzetek zárt légzőrendszerű ruhát!
Prikrojminyá!

flimo13 2010.12.16. 15:28:40

@belekotty: ha művész akkor biztos nem dohányzott, ivott, drogozott. Milyen léleknyugtató, hogy ebben a rendkívül egészséges életmódot folytató országban van egy külső körülmény, amire könnyűszerrel rá lehet fogni.

¿Qué tapas hay? 2010.12.16. 18:54:42

@Lázár: No elolvastam azt a Narancs-cikket.

Ember, hát abban van minden, ami egy jó Csernobil-cikkbe kell: pletykák, tárgyi és kronológiai tévedések, félrefordítás, nem létező helyszín bemutatása, két nagyságrenddel (ezúttal éppen lefelé) eltévesztett mérési eredmény, a NSC-projekt költségvetésének tízszeres felszorzása és így tovább. ""Az Elidegenítő Zóna Állami Adminisztrációs Hivatala" b+!!! (Державний департамент - Адмiнiстрацiя зони вiдчуження)

Amúgy félreértés ne essék, nem mondom azt hogy a zóna egy Disneyland-féle családi vidámpark, de az sem igaz, hogy halálos veszélyekkel teli zombiország. Aki odamegy, annak ismernie kell a történetét, a helyi veszélyforrásokat; értelmes ember a józan eszét használva minden jelentős veszély nélkül elmehet oda kirándulni.

2010.12.16. 21:10:21

Tedd meg, hogy harmadszor is kitörlöd a kommentemet, hogy meglegyen a magyar igazság. Rendi?

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.17. 00:31:56

@Szárnyati Gézа: Kimondta, hogy onnan merítettem?
Én csak ajánlottam egy riportot, ami megszólaltat egy Csernobilban aktívan dolgozó embert.

Enyje hát! Én olyan dolgokat olvastam eddig erről a helyről, amik alapján azt a következtetést vontam le, hogy a város és környéke árt az egészségre.
Mikor megírtam előző kommentjeimet, utánanéztem más anyagoknak, hogy honnan származnak a biztonságos, megnyugtató hírek. A National Geo. például ilyesfélét közölt.

Hadd tegyem hozzá, te nekem ne gyere azzal, hogy tán nem hetilapból kéne a tudományos ismereteimet merítenem, aztán meg ajánlasz egy filmet. A film az már más, igaz? Nézzem a natgeot, discoveryt és akkor olyan okos leszek, mint te? Nem tetszik ez a fajta netes stílus, hogy ott vagy a gép előtt, és lekezelően és előítéletesen bánsz másokkal, akiket nem is ismersz.
Meg aztán valószínű, hogy sokkal kevésbé vészes a helyzet, mint ahogy azt képzelem. De meg vagyok róla győződve, hogy te sem vagy jól tájékozott ebben az ügyben. Úgy hiszem ez a szennyezet terület homályos folt a mi kis "tudományos ismereteink" világában.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.17. 00:37:46

@¿Qué tapas hay?: Tudod, mit nem is vitatom amit mondasz, igazad van, egy valami kivételével, és ezt nem azért mondom, hogy enyém legyen az utolsó szó.
De szerintem értelmes ember éppen oda nem megy kirándulni. És nem azért mert én zombiországnak tartom, hanem mert radioaktívan szennyezett terület. És én ügyelek az egészségemre. Nem szeretem a rákkeltő anyagokat. Még kicsi mértékben sem.
Apropó, te dohányzol?
Egyébként nem kell válaszolnod.

¿Qué tapas hay? 2010.12.17. 10:13:44

@Lázár: Ha kérdezel, én válaszolok.
Igen, dohányzok (bár korántsem annyit, mint a Narancs-cikkben említett Gyenyisz Zabarin), annak minden egészségügyi kockázatát ismerve. Mi több, pusztán agygyakorlat végett még szt is kiszámoltam, hogy a cigarettadohány-termesztésnél használt műtrágyák miatt a dohányban felhalmozódó Po-210 izotóp inkorporációja milyen járulékos belső terhelést okoz az emberi szervezetnek.

Visszatérve a témához: évek óta tanulmányozom a csernobili balesetet és következményeit. A helyszínt is megjártam nem egyszer, és nem a három-négy órás turistalátogatások keretében és szintjén. Épp ezért, jobban hiszek a kalibrált mérőműszerekkel végzett helyszíni mérések eredményeinek, mint a különféle sajtóban megjelent élménybeszámolóknak. Ugyanezek miatt elég pontos képem van az ukrán hatóságok és intézmények zónalátogatással kapcsolatos munkájának alaposságáról.

Az átlagos turistát a zónán belül nem éri, nem érheti olyan külső többlet-sugárterhelés, ami a ma Magyarországon hatályos jogszabályok (16/2000 (VI.8.) EüM rendelet, 2. melléklet 4.2) szerinti lakossági dóziskorlátot akár két nagyságrendnyire is alulról megközelítené. Ami kockázatot jelenthet, az az esetleges radionuklid-inkorporáció okozta belső terhelés lehet. Erre írtam a józan észt, mert ez a kockázat épeszű viselkedéssel, egyéni védőeszközök megfelelő használatával minimálisra csökkenthető.

Persze nem kötelező odamenni, bár szerintem egyszer érdemes. Összességében az egészségügyi kockázat nem nagyobb, mint egy átlagos egzotikus afrikai, vagy indiai kirándulás kockázata. Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, de úgy vélem, hogy a klnf. sajtótermékékben megjelent, megtévesztő, vagy szándékoltan szenzációhajhász cikkek nem segítik azt, hogy az átlagember ezt a kockázatot megfelelően értékelhesse.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.12.17. 10:48:22

@¿Qué tapas hay?: És az közelben levő erdő egyes területei.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.12.17. 10:53:39

@Liquid_Night: Az afla sugárzást kb. 20 centi levegő vagy egy papírlap is megfogja. Igen nagy mennyiségű por szennyezőt kellene lenyelni vagy belélegezni, hogy az alfa sugárzás veszélyt jelentsen rá.

Fontos még kiemelni, hogy van dózis teljesítmény és dózis.

Nagy dózisteljesítmény is túlélető, ha nagyon rövid ideig teszi ki magát annak az ember.

A viat abban van, hogy hol váltik statiszikai valószínűségből determinálttá az, hogy x dózis után tuti, hogy bajod lesz. Nincs elfogadható módszer és elmélet ennek megállapításra. Az is rákos lehet, aki nem dohányzik, nem piál és nem kap sugárterhelést.

Egyesek szerint a rákos megbetegedésekerét maga a testben lezajló radioaktív bomblás és háttérsugrázás teljesítménye is felelőls, de ez olyan kicsi, hogy nem determinisztikus eredményt ad, legfeljebb statisztikialag értelmezhetőt. Azt, hogy valaki mitől rákos sokszor kvázi lehetetlen eldönteni..

¿Qué tapas hay? 2010.12.17. 11:00:54

@molnibalage: És valóban, mert az az erdőrész a sugármentesítés ellenére (vagy tán inkább az alkalmazott eljárás sajátosságai miatt) nem látogatható. Ebből is látszik, hogy nem éri meg túl pontosan fogalmazni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.12.17. 11:55:28

www.youtube.com/watch?v=8PZCl8pPlb0

Ragyogó példa arra, hogy miért nem kell komolya venni a zöldbarmokat. Elképesztő hülyeségeket mond csávó.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.19. 13:39:25

@¿Qué tapas hay?:
Köszönöm válaszod. Amúgy azt is, hogy ilyen hosszan írtál. Én csak akkor szoktam ekkora terjedelemben kommentelni, ha valaki felcseszi az agyamat. Azt hiszem én pont ezt tettem veled. Bocsánat érte.

Habár én is tudom, hogy miket rejt magában egy világutazás, személy szerint távol tartom magam az ipari szennyezéstől. Pláne ekkora katasztrófa helyszínétől. És bár elfogadom érvelésedet, nem érzek késztetést, hogy valaha is elmenjek egy beteg, esetleg kihalt területre. Már csak azért sem, mert annyi remek hely van ezen a hatalmas sárgolyón, miért pont csernobilba utazzak?
Nem mondom másnak, hogy őrültség odamenni.
Még csak nem is gondolom másról.
És még egyszer: Érvelésed meggyőző.
Lehet, hogy csak a mediterráneum szeretete beszél belőlem. Minek Csernoboilba menni? Ha ha.

Nem vagyok fideszes 2010.12.19. 17:38:47

Eddig is el lehetett jutni oda törvényesen, az ukrán állam minisztériumával szerződve, te végtelenül tájékozatlan, hatásvadász faszkalap.

"Pripjaty ma is ugyanúgy áll, ahogy 24 évvel ezelőtt az evakuálás során elhagyták lakosai."

Mielőtt ekkora ótvaros baromságokat leírsz, talán tájékozódj, te nyomorult, apád fasza áll ugyanúgy maximum, mint amikor téged (teljesen feleslegesen) megcsinált.

"Az elmúlt 24 évben bár a sugárzás csökkent még ma is vannak olyan terültek, ahol halálos dózis érheti az emberi szervezetet."

Mennyi idő alatt és pontosan hol, te barom? Szavakkal dobálózni nulla tárgyi tudással, ennyit tudsz?

"A tervek szerint az előzetes jelentkezés után szervezett körülmények között, szigorú szabályok szerint, kizárólag azokon a helyeken lehet majd áthaladni, ami már nem jelent veszélyt az emberekre."

Ez eddig is így volt, mi a retkes faszért nem nézel utána annak, miről írsz?

Nem vagyok fideszes 2010.12.19. 17:52:47

@Lázár:

Látom, nagyon kurvaokos vagy. Jártál ott valaha, vagy csak ideböffentesz valamit? Mert én jártam ott, te sötétzöld, én tudom, miről beszélek. Te, kis fotelbafingó netharcoska, majd ha nem csak a hozzád hasonló rettenetesen buta, de annál nagyobb hangú senkik véleményét böfögöd vissza, szóba állhatunk. Addig meg rettegj tovább a zatomtól, te senkiházi kretén.

Nem vagyok fideszes 2010.12.19. 18:00:12

@¿Qué tapas hay?:

Tisztelem a türelmed, öregem. Én az ilyen idiótáktól pikk-pakk agyfaszt kapok.

(त्वष्टृ) (törölt) 2010.12.20. 00:38:38

@Lófasz Hadnagy: Látom, te vagy az a gyerek aki egy lezárt nyugodt hangvételű vita után beugrik az ajtón és fröcsögve kiosztja az embert. Ezzel a svunggal te vagy a netharcos! És bár nem érdekel a válaszod, akkor is megkérdem, csak úgy költőien:
Mi az okosság fokmérője? Hogy jártál-e ott amiről a beszélgetés folyt?
Stílusodról lerí a fajtád. Egy magát kurvaokosnak tartó troll. Erre már csak az is bizonyíték, ahogyan majd válaszolni fogsz nekem. Igaz-e pubi?

evanagy 2010.12.20. 10:04:33

Engem már a képektől is kivert a frász, nem lennék boldog ha valakitől ilyen utat kapnék ajándékba :) Nekem senki ne mondja, hogy a rákos megbetegedések száma nincs kapcsolatban ezzel a rengeteg atomkísérlettel, mert van az más dolog hogy mi a tizedéről sem tudunk, ha meg valaki még ilyen veszélyes helyre vágyik hát előre. Én biztos nem kockáztatnám az egességemet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.12.22. 13:37:33

@evanagy: Nincs.

A természettudományos jelenségek szépsége az, hogy mérésekkel igazolhatóak bárki által. Ez nem hit kérdése...

Az atomkísérleteket eltikolni lehetetlen, mert a légköri robbantások esetén a háttérsugárzás mérhető volt már 1949-ben is - a jenkik így tudták meg, hogy van orosz atom - a földalatti meg akkora lökéshullámot gerejszt, hogy minden szeizmográf kimutatná. Igazából már a felszínit is...

A korai előrejelző műholdak erdőzüeket szűrnak ki - arra tervezték őket, hogy ICBM indítások következében keletkező nagyon intenzív hőforrásokat találjanak meg - egy atomrobbanás számukra olyan, mintha te egy szemedhez tartott reflektort nem vennél észre.

A nukleáris kísérletekből kapott sugárdózis az utóbbi 10 évben kb. a teljes éves sugárterhelés tized vagy század %-a. 60% a kozmikus sugárzásokból ered. Nézegesd a BME NTI honlapját.

A rakás megbetegedések száma azért nő - pontosabban nem nő, csak látszólagos növekedés, mert:

1. tovább élnek az emberek. Nem visz el egy kósza influenza vagy tüdőgyulladás, megérted a kort, hogy rákos legyél.

2. régen is nagyon sokan elpatkoltak rákban, csak akkor nem tudták, hogy az mi...
süti beállítások módosítása