Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

A Szentföld legnagyobb keresztes lovagvára

2012.01.06. 19:54 Qeki

Margat, vagy al-Marqab arabul Qalaat al-Marqab a Szentföld legnagyobb keresztes lovagvára, a Szent János Ispotályos Rend egykori erődje Bánjász közelében, Szíriában.

 

Krak des Chevaliers és a Szaladin-citadella után a legjobb állapotban megmaradt szíriai várrom. Az 5,7 hektáros területen lévő vár a johannita lovagrend központja volt. Egy 360 méter magas, háromszögletű, kihunyt vulkáni domb tetejére épült, dupla falgyűrűjén belül a fellegvár mellett egész középkori város állt lakóházakkal, templommal, kórházzal és püspöki palotával.

képforrás:ZJekely

Margat várát eredetileg 1062-ben építették arab törzsek. A keresztesek csak 1119-ben tudták bevenni. 1187-ben a johannita lovagrend szerezte meg, és birtokolta közel száz évig és ez idő alatt nagyszabású építkezésekkel bővítette, fejlesztette a várat, melyet a híres-nevezetes Szaladin szultán sem tudta bevenni. Ez csak a mamelukoknak (rabszolgák, az ázsiai uralkodók testőrség) sikerült 1285-ben. A várhoz csatlakozó városias település házaiban még 1959-ben is laktak.

Az évszázadok alatt Margat vára romba dőlt, azonban  ezen a helyen a középkor óta nem alakult ki új település. A vár meglepően jó állapotban van, ami a közel-keleti klímának és annak köszönhető, hogy Szíria nagyon büszke történelmi emlékeire.

 

A Major Balázs által vezetett szíriai-magyar régészeti misszió, a SHAM, 2000 óta végez feltárásokat Szíriában. Az esztergomi régész és csapata 2007-ben koncesszióba megkapta Margat várát- "Nagyon ritka, hogy egyetlen országra bízzák a feltárásokat, általában nemzetközi missziókat szerveznek"-nyilatkozta Major Balázs. Margat vára az egyedüli vár, amely Magyarországhoz kapcsolható, hiszen részben magyar pénzből épült.
II. András 1218 januárjában, amikor hazafelé tartott seregével a Szentföldről, itt szállt meg, és hatalmas évjáradékot adományozott sójövedelméből: 100 márkát rendelt a vár fenntartására, amelyet "ezüstpénzben mindig húsvét idején" kellett kifizetni. Így kétszeresen is érintettek vagyunk a várat illetően.

 

Margat a XIII. század első felében élte fénykorát, ekkor készülhetett a várkápolna nemrég felfedezett, egyedülálló falfestménye is. Bár már korábban találtak képeket a sekrestye falán, a kutatók nem is gondoltak arra, hogy a kápolnát is festményekkel díszítették, mert ez a Szentföldön akkor nem volt szokás.

képforrás:ZJekely

2007-ben azonban Selmeczi Anna freskórestaurátor mintát vett a falból, és kiderült, a többrétegnyi vakolat alatt hatalmas szekkó (száraz alapra felvitt festés) található. A háromszintes képsor a poklot mintázza, amelynek ábrázolásai önmagukban is ikonográfiai ritkaságok. A vele szemben lévő oldalon hasonló módon a mennyországot festették meg.

képforrás:ZJekely

A magyar csapat számos más érdekességet is felfedezett: a várat hajdan közművesítették – önálló vízgyűjtő-, vízellátó- és vízelvezető-rendszere volt. Az esőt a lapos tetőkön, ciszternákban gyűjtötték össze, és kerámiacsatornákon juttatták el az épületek különböző pontjaira. A hulladéktól és a szennyvíztől – a gravitációt felhasználva – egy latrinarendszer segítségével szabadultak meg. A „közműhálózat” ráadásul még ma is működőképes.

képforrás:ZJekely

Ha a kutatások és a rekonstrukció befejeződnek, a középkori épületegyüttest felterjesztik az UNESCO világörökség-pályázatára.
 



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr193525068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

herkó 2012.01.07. 22:37:12

Jó cikk,gratulálok!

micsoda? 2012.01.07. 22:48:33

Jók a fotók, még igy is nagyon szép. Irigyelni való munkátok van!

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2012.01.08. 07:47:36

Nem tudja esetleg valaki, hogy látogatható-e a vár?

fülesboci 2012.01.08. 07:56:07

Impozás és örömteli. Pláne akkor, amikor egy szar alagutat nem tudunk 20 éve kiásni.

grafikusmsz 2012.01.08. 10:53:58

Nem itt jatszodik az Uncharted 3 (Playstation jatek) egyik fejezete?

A nép fia 2012.01.08. 10:56:14

Látni akarooom!!!!
Nem lehet valamilyen módon csatlakozni a régészeti csapathoz???

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.01.08. 11:51:45

Az a hihetetlen, hogy a háborúk közepette képesek voltak ezt felhúzni.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2012.01.08. 12:05:49

A cikk is jó, de nekem elsősorban a fényképek tetszenek. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: irigylésre méltó dolgotok van!

üdvözlettel:
www.kulturtapas.com

Ed-die 2012.01.16. 22:32:15

@Maurice74: A vár látogatható, bár célszerű akkor menni, ha a misszió tagjai is ott vannak. Az ásatási időszak nyáron két hónap, és a magyar nyelvű idegenvezetés szinte garantált! :) Ha esetleg Major Balázs nem is tud személyesen körbevinni, akkor a Misszió egyik tagja biztos! Ha esetleg bővebb információt szeretnél, nyugodtan keress meg. Edina (az egyik önkéntes a misszióból)

Ed-die 2012.01.16. 22:36:56

@A nép fia: Igen, lehet csatlakozni az önkéntesekhez. Amennyiben komolyan gondolod, nyugodtan keress meg (a leendő önkéntesek tájékoztatása félig-meddig hozzám is tartozik). Edina (edina.margat@gmail.com)