Elérkeztünk Csuti János izlandi utazásának záróposztjához.
A következő nap a jéghegyek és jégmezők ölelésében telt; alig tízegynéhány kilométerre már feltűnnek a gleccsernyelvek. A Vatnajökull gleccser közelében járunk, amely Európa legnagyobb nemzeti parkja és egyben legkiterjedtebb jégmezője. Valójában egy óriásgleccser peremvidékében gyönyörködünk! Ennek déli részén van Izland legmagasabb, hósipkás hegye, mely 2119 m magas.
A gleccser 8300 km2 nagyságú, lassú olvadása egy lagúnát hozott létre - a neve Jökulsárlón lagúna - melynek felszínén érdekes formájú jéghegyecskék úszkálnak. E látvány elragadó élmény; a tavat a tengerrel összekötő 600 m-es gleccserfolyón úsznak tovább a jéghegyek, majd az óceán partjának fekete kavicságyaiban a különböző alakzatokat öltve békésen olvadoznak - a turisták gyönyörködtetésére.
Fotó:Keller István
Kis kétéltű járművel lehet közlekedni az úszkáló jéghegyek között; az inkább csónaknak, mint hajónak nevezhető járgánynak négy kereke is van. A szárazföldön szállunk be, majd a csónak elindul a jeges víz felé, és egyenesen belehajtva, hajóvá változik. Az utasoknak kötelező mentőmellényt viselni.
Tovább a Skaftafell Nemzeti Parkba érkeztünk, ahol ismét ránk. 1967-ben alapították; 4807 km2 a területe, amely Izland nemzeti parkjává teszi. A tájkép nagyon hasonló az Alpok vidékéhez, több ezer év alatt a gleccserek, a vulkánkitörések formálták át a tájat.
Fotó: Skarphéðinn Þráinsson
A jégsapkák alatt zajló vulkanikus utóműködések és vulkánkitörések időnként megolvasztják a felettük elhelyezkedő jégsapkát és úgy nevezett "gleccser folyamokat" hoznak létre, melyek a Skeiðará-folyó medrét alaposan leborotválták az idők során. A homokos parti pusztaság, az ún. Sandur a lezúduló olvadékvíz nyomán jött létre a gleccserek és a tenger között. A legutóbbi ilyen jégár 1996-ban volt.
Az itteni túra egy derékszögű háromszög alakban halad; az egyik képzeletbeli befogó mentén kezdtük enyhén, de folyamatosan emelkedő úton. A változatos növénytakaró leginkább teacserjére emlékeztető, derékig érő bozótosból áll, illetve megtelepedett itt a természetes nyírfaerdő.
A képzeletbeli derékszögű háromszög másik befogója irányában jutunk el a Skaftafell-gleccser hosszú jégnyúlványaihoz, ami mágnesként vonzza az arra járót, ahogy az „Európa-bajnok” Vatnajökull platójáról ereszkedik alá fenségesen…
Fotó: Gudmundur Ogmundsson
A gleccser fölé kerültünk, és remekül rálátunk a közelmúltbeli vulkánkitörés hamujától megfeketedett jégfolyamra, és végigkísérhetjük útját az Atlanti-óceánig húzódó, a gleccserfolyók által épített hordalékmezőn át (Skeidararsandur).
Visszafelé az átfogó vonala mentén leereszkedünk a kiindulási ponthoz, a Nemzeti park fogadóépületeihez; van itt étterem, ajándékbolt, WC, posta, és itt van számtalan további túra kiindulópontja (pl. gleccsertúra).
Elhagyva szállásunkat, Reykjavik felé indulunk az 1. főúton. Első megállóhelyünk Núpsstadur, ahol népies épületek láthatók egy apró fatemplommal.
Fotó: PierreG_09
E 17. századi alapokon nyugvó, helyreállított tőzegtemplom oldala, teteje zöld a fűtől, homlokzata pedig fehérre-feketére festett fa. Ajtaja akkora, hogy csak lehajtott fővel lehet bemenni. A kőpadlós, fafaragásokkal díszített kápolnában mindössze 15 ülőhely van. Valamikor az utazók itt gyűltek össze, és itt mormolták a fohászt, mielőtt
elindultak a homokos, ingoványos tengerpart felé, vagy fel, a sziklák közé.
A közeli Skógar falumúzeum tulajdonképpen Bórdur Tómasson publikussá tett magángyűjteménye. A 80-as éveit taposó úriember 14 éves kora óta gyűjtögeti az izlandi mindennapi élet használati és dísztárgyait. Van itt halbőrből készült cipő, barométerként szolgáló tehén-húgyhólyag, ősi fa-mosógép, ravasz egérfogó, bálnagyomor és rengeteg halászattal kapcsolatos tárgy.
Fotó:kellyg_25
A múzeum kültéri része még érdekesebb volt: itt egy komplett kis falut építettek fel. Az öt, egymás mellett álló füves tetejű házikó tulajdonképpen egy porta volt. A tipikus izlandi farmházakban minden szoba vagy helység külön házban kap helyet. Nagyon érdekes az egyszerűségében bájos kis fatemplom, valamint a korabeli fali
térképpel és taneszközökkel felszerelt iskola is.
Fotó: Gunnarsn
Még két vízesésnél megálltunk: a Seljalandsfoss egyike Izland legismertebb vízeséseinek. Már messziről látszik, amint a meredek, sziklás dombról, 60 méteres magasságból lezuhan a víz.
A még délebbre található 25 m széles és 60 m esésű Skógafoss az ország egyik legnagyobb és legszebb vízesése, a meredek sziklapartról zuhan alá. A sziklafal száz kilométereken át párhuzamos a tengerparttal és az izlandi Felföld és Alföld között természetes határvonalat képez. Mivel állandó pára és permet van a vízesés
környékén, csak vízálló ruházatban ajánlatos megközelíteni.
Fotó:twozero3
Az utolsó napot a Reykjanes-félsziget értékeinek megismerésével kezdtük; első állomás Seltún, ami a szolfatára jelenség iskolapéldája. Ez vulkáni utóműködéshez kapcsolódó gázkitódulás: olyan nyílás a földkérgen, amelyen keresztül gőz és gázok (szén-dioxid, kén-dioxid, ammónia, hidroklórsav, hidrogénszulfid, bórsav, alunit) törnek a felszínre. A kitörő vízgőz hőmérséklete általában 200-900 °C. A szabad levegőn a vízgőz kondenzálódik, az ásványi anyagok és a szennyeződések jó része kiválik belőle, innen a gomolygó füst.
Fotó: Keller István
A domboldalon forró vizű patak sok ágra szakadozva ereszkedik alá, mert medrét a természet erői számtalan medencére osztotta. Szépek a pezsgő, buborékoló, szökdécselő vizek, az ásványi anyagoktól ezerszínű kövek és a lerakódások leheletfinom mintái.
Az út másik oldalán a forró iszapmedencében a palaszürke latyakot a föld melege keveri, kavarja; itt minden nagyon misztikus.
Utunkat tovább folytatva érkezünk a türkizzöld Graenavath-tóhoz, majd megállunk a vulkanikus tájba illeszkedő Kleifarvatn-tó partján. Mindkét helyen hihetetlen színfoltokban tükröződik a vízben a partok tarkasága: a sárgától a barnáig, zöld több árnyalatától a mélykékig álmélkodhatunk a természet pompájában.
Fotó:Keller István
Utazásunk méltó befejezéseként érkeztünk Izland egyik legismertebb jelképéhez és nevezetességéhez – a Kék Lagúna (Bláa Lónið) geotermikus fürdőhelyre.
A főútról lekanyarodva a fekete lávadombok között már távolról csillogtak a kékes színű medencék, meg a Halálcsillag egyik őrtornyára hajazó Svartsengi hőerőmű. Ez az erőmű pumpálja fel a tenger mélyéből a forróvizet, majd miután részben elektromos áramot termelnek, részben mint hőforrást is használják a természetes
forróvizet (távfűtés) a felesleges, teljesen tiszta vizet a lagúnába eresztik be.
Fotó: murphygb
A vizet többféle kozmetikai készítményhez is felhasználják, a fürdővel kapcsolatban szépségápolással és gyógytornáztatással is foglalkoznak ott, valamit sokféle kozmetikai cikket is árulnak.
A vulkanikus törmelékbe vágott gyalogösvényen megközelítettük a létesítményt. A bejárat mellett már ízelítőt kaphattunk abból, ami odabent várt ránk: kék vizű, természetes lávamedencéket sétálhattunk körbe a szemerkélő esőben. A kék színért a vízben lakó algák és a magas kovasav (lánykori nevén szilícium-dioxid) tartalom felelősek. A felületes és képzetlen szemlélő számára is nyilvánvaló volt, hogy bőven van anyag a termálvízben: a fekete kőzetet hófehérre „festette” a víz, ahol érte.
Izland geotermikus csodáinak egyikéről van szó: a 2000 m mélyről jövő tengervizet természetes hőforrás melegíti. Ebben a mélységben a tenger vizének hőmérséklete 240 C0, és a nyomás itt a földfelszíni atmoszférás nyomásánál 36-szor nagyobb. A geotermikus tengervíz föld-eredetű ásványokat is tartalmaz, melyeknek
jó hatása van az egészségre, különösen egyes bőrbetegségekre, mint pl. a psoriasis.
Az ásványok között nagy mennyiségben fordulnak elő a különböző szilikátok. A víz sótartalma 2,5%, mely a „normális” tengervíz sótartalmának egyharmada. A fenéken finom homok van - fekete a színe, lávaeredetű.
Amikor meguntuk a heverészést, lubickolást, a mesterséges vízesést meg a műbarlangot, beültünk a szaunába, vagy a gőzbe.
Izland: A tűz és jég birodalma 1.
Izland: A tűz és jég birodalma 2.
Izland: A tűz és jég birodalma 3.
