Nyugati szomszédunkról a legtöbb embernek az alpesi tájak, a Milka csoki, Bécs és persze a síelés jutnak az eszébe, nem is véletlenül, hiszen turisztikai főszezonnak hagyományosan a tél minősül. Ausztria csodás tájain azonban azok az utazók is garantáltak megtalálják számításaikat, akik inkább a túrázás és biciklizés szerelmesei, mint a télisportoké. Mi az utóbbi csoportba tartozunk, így augusztus utolsó hetében indultunk útnak.
Nyaralásunk során az ország legnyugatibb tájait, Észak-Tirolt és Vorarlberget fedeztük fel, amely tartományokba a magyar turisták csupán 10%-a látogat el. Szállásunk egy hagyományos családi panzióban volt, ahonnan a hét során csillagtúrákat tettünk a környező országok és a közeli látnivalók felé. Maga a falu a Középső-Alpokban található Verwall-csoportot ÉK-DNY irányban határoló Paznauntal (Paznaun-völgy) alján, 1268 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, apartmanunk viszont száz méterrel feljebb, a hegyoldalba épült, így szobánkból a hegyekre nyíló kilátásban gyönyörködhettünk.
Első napunkon a rossz idő miatt megcéloztuk a Svájc keleti csücskében elhelyezkedő samnauni vámmentes területet egy jó kis bevásárlás reményében, de hamar rá kellett jönnünk, hogy az árak a nyugat-európai szinthez képest olcsók, nem a magyarországihoz. A szuvenírek és sportfelszerelések mellett főleg parfümöket, édességet és alkoholos italokat árulnak, valamint rengeteg a benzinkút is. Kirándulásunk nekem mindenképpen megérte, ugyanis egy helyi kisbolt kedves tulajdonosa készítette életem legfinomabb szendvicsét alpesi sonkából és sajtból, valamint ha mormotát nem is láttam, de legalább a hangjukat hallhattam a közeli hegyekről. Az 1846 méteres tengerszint feletti magasságban megbúvó település lényegében egy zsákutca, de csak autóval, hiszen rengeteg túraútvonal kiindulópontja, valamint Samnaun és Ischgl között terül el az Alpok egyik legnagyobb és legnépszerűbb síterepe, a Silvretta Arena, ahol akár át is síelhetünk Ausztriából Svájcba és vissza. A Samnaun és Pfunds közötti útról csodálatos kilátás nyílik a szemközti hegyek oldalán lefutó vízesésekre, de néhol rendkívül meredek és szerpentines, azonban útmenti keresztek elrettentő látványa folyamatosan figyelmezteti a sofőröket a veszélyre. Miután visszaértünk Ausztriába, dél felé, a Reschenpass hágóra fordultunk, és Naudersi vár mellett elhaladva pár perc autókázás után már Olaszországban találtuk magunkat. Az osztrák-svájci-olasz hármas határ mellett, de teljes egészében olasz területen fekszik a Lago di Résia, németül Reschensee víztározó, amiről nem is tudtuk milyen varázslatos, ugyanakkor szomorú meglepetést tartogat.
A mesterséges tó 1950-es létrehozása során 3 tavat egyesítettek, ennek következtében - több más település kisebb részeivel együtt - Graun falu teljes egészében víz alá került, a templomtorony azonban még ma is kilátszik a tóból, emlékeztetve az egykori falura és lakóira, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. Télen, amikor befagy a Reschensee, gyalog is megközelíthetjük az óratornyot, amiből a legenda szerint fagyos éjjeleken még ma is hallani a harangszót, pedig a harangokat még az elárasztás előtt eltávolították a toronyból.
A tó autóval is körüljárható, déli végén pedig 3 hatalmas lefolyó biztosítja, hogy a víz ne emelkedhessen a gát fölé, - innen ellátni az Ortler 3905 méter magas, örökhavas csúcsára is. Nauders és Landeck érintésével egy-másfél óra alatt értünk vissza Kapplba.
Írta és fotózta: Pécsi Linda
