Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Oktoberfest - a világ legnagyobb sörünnepe

2010.09.21. 11:31 Qeki

Idén ünnepli 200 éves fennállását a németek legnagyobb sörünnepe az Oktoberfest. A világhírű sörfesztivál hagyományosan minden év szeptember harmadik hétvégéjén veszi kezdetét és egészen október első vasárnapjáig tart a mulatozás.

 

Az első Oktoberfestet 1810. október 17-én rendezték meg I. Lajos és Teréz hercegnő házasságának megünneplésére, a Teréz-mezőnek (Theresens-Wiese) keresztelt réten, ahol lóversenyek várták az ünneplő tömeget. Az első fesztivál hatalmas sikere után München város ígéretet tett, hogy minden évben megrendezi a nagyszabású eseményt. A lóversenyeket folyamatosan váltották fel a sörös szekerek. Érdekesség, hogy kezdetben a felállított néhány sörbódéban még sört sem lehetett kapni, csak 1872-ben engedélyezték a sörfogyasztást a Rét területén, majd 1881-ben a grillcsirke árusítás is szabad lett, így innentől kezdve már a maihoz hasonló hangulat uralkodott a Réten. A fesztivált 200 éves fennállása alatt mindössze 22 alkalommal maradt el háborúk, kolerajárványok vagy anyagi nehézségek miatt.

 

Mára a talponállók és sörbódék helyét hatalmas sörsátrak vették át, itt található a világ legnagyobb sátra a 82 méter hosszú és 62 méter széles Hofbrau-sátor, mely közel 10 ezer ülőhellyel szolgál, csak ebben a sátorban a fesztivál ideje alatt kb. 550 ezer liter sör és 70 ezer fél csirke fogy el.

 

A történelmi fesztiválsátorban a tradíciók, a néptánc, az ostorcsattogtatók és bajor fúvószenekarok szórakoztatják a közönséget, miközben klasszikus müncheni ételeket, és egy külön az évfordulóra főzött sört fogyaszthatunk, amelyet kizárólag a jubileumi ünnepségen csapolnak.

 

A sörsátrakon kívül is számos szórakozási lehetőséget tartogat a fesztivál minden korosztálynak, például óriáskerék, bábszínház, zsákbamacska, nosztalgia-körhinta, komédiások és természetesen minden nap lóverseny. Napjainkra az Okroberfest egy hatalmas nemzetközi összejövetellé vált, évente több mint 6 millió látogatót vonz. Az európai turisták mellett egyre nagyobb számban megfordulnak japán, ausztrál és amerikai turisták is.

 

2005 óta szabályozták, hogy este 6-ig csak csendes, tradicionális fúvószenét játszanak a sátrak, hogy megtartsák az Oktoberfest eredeti hangulatát, így elérhető legyen mind az idősek mind a családok számára.
 

képforrás és további képek

Villámlátogatás: München



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr672312114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zophie 2010.09.23. 08:25:59

voltam iden az elso hetvegen, remek esemeny. Hofbrau sator tenyleg hatalmas. az este hatig tradicionalis fuvoszene mesemesematka, legalabbis mult vasarnap reggel 11kor az volt :)

ha mar oktoberfest, akkor mindenkeppen emlitesre melto a tradicionalis viselet is (lederhosen und dindrl)

aki teheti, egy hetvegere menjel el megnezni :)

Krónikás · http://bonnikronikak.hu 2010.09.29. 13:06:26

Sörsátorba az esti buliba csak ismerősök vagy előzetes regisztrációval lehet bejutni, este 6 után olyan tömött, hogy hűha. Legalábbis így volt ez 2005 előtt, amikor ott voltam több alkalommal is.

Egyébként remek szórakozás, az Oktoberfest és a Kölni Karnevál két olyan nagy német megmozdulás, amikor a fokozott alkoholfogyasztás ellenére is ritkán vannak atrocitások és leginkább a "mindenki mindenkit szeret" elv él a városban.
süti beállítások módosítása