A második heti szállóhoz való transzfert sikerült némi felárral fotóturnéra változtatni, így csomagokkal együtt érintettük a legszebb látnivalókat.
Az egyik legkülönlegesebb geológiai látnivaló a helybeliek által hétszínű földnek, Chamarelnek nevezett képződmény volt. A fémoxidokat is tartalmazó vulkáni talajt az időjárás formázta ilyen különlegessé, mely hamar védett terület is lett.
Útközben érintettük a Grand Bassin-t a hinduk szent tavát is. Igaz sajnos ott nem sütött a nap, de utólag visszanézve éppen ezek a sejtelmes fények adták meg a hely misztikumát. A sziget egyik leghangulatosabb látványos része a természet által a délnyugati részhez amolyan bónuszként hozzágyűrt Le Morne félsziget, a kiemelkedő bazalt kupolával és paradicsomi homokos partokkal együtt.
Az előkelőbb délkeleti szálloda jó kiindulópontja volt az újabb fotóturnéknak. A legmeglepőbb találkozás mégsem taxival menet, hanem a helyi buszjáraton adódott. Vasárnap lévén a helybeliek a közeli kék öböl strandjára igyekeztek, erre a járatra szállt fel két fiatal kreol srác is, akik egy –egy dédelgetett kis háziállatot tartottak maguknál, mely nem volt más, mint egy-egy csodálatos kaméleon.
Szerencsémre akkor még a vaku is nálam volt, ők meg türelmesen, mosolyogva megengedték, hogy makrózva sorozatba lefotózzam a helyi ölebet. A megrendelt taxiknál hiába egyeztünk meg kb. napi 12 ezer Ft-ba, hogy a megállapodott nevezetességekhez megyünk, menet közben mindig azt vettem észre, hogy útközben pluszban, hol egy textilüzletnél, hol egy gyémántcsiszoló műhelyben, vagy ékszerboltban találtam magam. Úgy látszott ők nem tettek különbséget Kelet-vagy Nyugat európai turista között. Persze igyekeztem pozitívan hozzáállni a dologhoz, legalább körülnéztem, ha már nem volt muszáj vásárolni. 
Feltűnt, hogy a kihalt nagytestű madárnak a Dodo-nak mekkora kultusza van, mely szinte mindenütt felbukkan. Pólókon, törülközőkön, plüssállat formában, miniatűr üvegbe, vagy fémbe foglalva. Nekem a legjobban egy Dodo –étterem külső portáltáblája tetszett meg, oda külön elzarándokoltam, hogy lefotózzam. Ezt a táblát az egész szigetre is ki lehetne akasztani, amolyan névtáblaként. Plusz látványtúra volt még a helyi hajómakettkészítő üzembe és árusító boltba való delegálásuk is. Szerencsére itt sem volt kötelező a vásárlás, pedig már hozták is becsomagolva 130 Euróért a közepes nagyságú Bountyt. A boltban való nézelődést fotózásra használtam fel, külön próbálgatva a digitális gép belső adott fényviszonyokhoz való alkalmazkodását. A Dimage 7-be épített automatikus fehér egyensúly belső megvilágításnál, vakut használva csodálatos fénykiegyenlítődést eredményezett. A még hátralevő főleg csak taxival, vagy bérelt autóval megközelíthető nevezetességeket nem lehetett kihagyni.
A Cesela madárparkban nem lehetett túl sok időt szánni a madárvadászatra, viszont ott egy mesebeli gyökérerdővel találkoztam. A sziget déli részén található Krokodil- és teknős-park mélyebb benyomást tett. Ott még megmaradt valami a sziget őshonos, dzsungeles növényzetéből és sokszor az volt az érzésem, mindjárt egy dinó is kilép a sűrű bozótosból. A mi szobáinkban is cikázó gecko-t csak ott sikerült lekapni, zárt ketrecében a Dél-Amerikából származó iguánnal együtt. Mindkét szállóhelyről szerveztek hajós kirándulásokat, halpiknikkel a közeli szigetekre.
Az északi részen Gábriel szigetére vitt el a trimarán, de ott valahogy az átlagosnál is jobban tűzött a nap, lepel alatt és mellett is égetve, csak az indiai óceán kellemes vizében lehetett kibírni. A déli részről meg a Szarvasok szigetére lehetett elhajózni, melyet a legszebb kis álomszigetek közt jegyeznek.
Szöveg és képek: Csaba Zoltán
Utolsó látványosság szintén a déli csücsökben levő kilátó a Gris-Gris, ahol rés van a korallok közt, így vadul becsapnak az óceán hullámai, különlegesre formálva a partot. A hely vadregényessége az írországi partokra emlékeztet. A paradicsomi beutaló végéhez közeledve rövid mérleget készít az ember és keresi a hazaúthoz szükséges indokokat. A világ itt is kétpólusú, szegénynegyedek ugyanúgy vannak, mint luxus hotelek. A filmek elfogytak, a memóriakártyák megteltek, évgyűrűk a paradicsomban is képződnek. A nagy túlélőkkel: csótányokkal, verebekkel és patkányokkal rezervátum nélkül is volt alkalmam találkozni és valójában a nagy hőség, az erős sugárzás hosszú távon kellő akklimatizáció hiányában elég embert próbáló, de a fotókat nézve érdemes volt.
Álmaink egyik szigete – Mauritius (első rész)
