Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Volt egyszer egy vadnyugat: Hopik földjén - Sedona

2014.02.14. 07:35 Qeki

Vadnyugati kalandunknak lassan a végére érünk, utolsó megállónk következik. 2500km-t ledaráltunk kevesebb mint egy hét alatt, ideje kicsit megpihenni és feltöltődni amire nincs alkalmasabb hely mint Sedona. Az arizonai Flagstaff-től mintegy 50 km-re található a vörös hegyekkel körbezárt kisváros, a Grand Canyon déli szomszédságában. A tízezres lakosságú település nemcsak természeti szépségével vonzza turisták millióit, de erős spirituális töltete miatt gyakori célpontja a testi-lelki megújulásra vágyóknak. Persze ide kell egy jó adag nyitottság, de mi ezidáig már annyi szent helyet, sziklát és kanyont láttunk, hogy mi már nem akadunk fent a Sedonát övező misztikus történeteken.

1Bell Rock Trail.jpg
Mikor azt mondom Sedona kisváros, úgy értem 20 perc autókázással eljutni egyik végéből a másikba, mégis annyi szórakozási és program lehetőséget találni itt, hogy egy hét is kevés lenne mindent kipróbálni. A természet szerelmesei számtalan túraútvonal közül válogathatnak, sziklát mászhatnak, lovagolhatnak, de akár a dzsip túrán is részt vehetnek.

2.Red rock trail.jpg

Akik pedig csak pihenésre vágynak, azok festői környezetben élvezhetik az előkelő wellness szolgáltatásokat a jogától a masszázsig, a csoportos meditáción keresztül bármit. Az ezoterikus turizmus erősen uralja a vörös völgyet, de mielőtt még rá térnék Sedona eme aspektusára, járjuk kicsit körbe, hogy mit is lehet itt találni.
3.cathedral Rock.jpg
Először is vörös hegyeket, minden mennyiségben. Némelyiknek saját nevük van úgy mint Cathedral Rock vagy Bell rock, melyek feltételezhetően alakjukról kapták nevüket, de vajon mi a helyzet a Devil's Bridge-el?(ördög hídja) Talán csak annyi köze van az ördöghöz, hogy folyamatos kísértésben tartja az embereket, hogy átkeljenek a több száz méter magasban levő termesztés sziklahídon. A Slide Rock kanyon nyáron megtelik fürdőzőkkel, ősszel pedig festőkkel és fotósokkal, akik kifejezetten az őszi színek miatt érkeznek. Nem nagyon lehet itt eltévedni, kocsival vagy biciklivel könnyen felfedezhetők a tipikus pontok, de akár vezetett túrát is igénybe lehet venni. Azért én kicsit túlzásnak tartom a vezetett naplemente túrát az AirPort Vortex-nél, de tudván hogy a város a turizmusból él, végülis nem meglepő.

4.Holly cross chapel.jpg

Azt meg kell hagyni a panoráma a reptéri kilátóról idegenvezetés nélkül is varázslatos, de ugyancsak felemelő kilátás nyílik a Holly Cross Chapel teraszáról is.

Holly cross view .jpg

Az vörös szikla oromra épült kápolna, gyakori esküvők helyszíne is egyben, bár esküvőket előszeretettel tartanak a szabadban is. Mi épp szemtanúi voltunk egynek a folyó parton. Volt ott füstölő, indián dob egyszóval minden ami kell, hogy az ember úgy érezze ez a frigy az égben köttetett.Szót érdemel Sedona legszebb és egyben legszentebb kanyonja a Boyton Canyon is.

5.Boyton.jpg

A helyiek úgy tartják láthatatlan templomok rejtőznek a sziklák közt, amik persze közönséges halandók számára láthatatlanok, és csakis külön szertartással válhatnak láthatóvá a beavatottak számára. Itt megjegyzem egyéni, hogy kinek mi fér bele a hitrendszerébe, de a szkeptikusok kapaszkodjanak, mert ahogy már korábban említettem, errefelé virágzik az ezotéria. Persze anélkül is lehet élvezni Sedona-t hogy az ember elmerülne a vortexek világában, de ha már akkora figyelmet szentelnek nekik, hogy a térképekre is rákerülnek, akkor egy pár szót megérdemelnek.
DSC079071.jpg
Ezek az energia örvények vagyis vortexek, nem feltétlenül látványos csillag kapukat takarnak, hanem egyszerűen magasabb energiájú területeket, ahol mérhetően magasabb elektromágneses sugárzást mértek. Összefüggésbe hozzák csodálatos gyógyulásokkal, ami miatt egyfajta zarándok hely is lett az évek során. Ilyen vortexek találhatók szerte a városban pl. a Cathedral Rock-nál vagy a reptérnél, és még amiről nem esett szó a Bell rock-nál. Mi napkeltét nézni érkeztünk ide, és bár még alig kezdett világosodni, odakint már jó páran jógáztak és sétálgattak, sőt mások már fent a csúcson vártak az első érkező sugarakat.

6.Bell Rock.jpg
Sedonától 40 km-re délre már nyoma sincs a vörös hegyeknek, de akad helyette más látnivaló. Montezuma Castle nem egy hagyományos kőkastély, de simán megállja a helyét a korai natív építészeti remekművek között. A nemzeti emlékmű Canyon De Chelly-hez hasonlóan egy újabb sziklafalba épített város mely $5 fejeben látogatható. Több mint 40 nagyobb termet és kisebb privát cellát köt össze egy komplex több szintes folyosórendszer. Bár a zsákmány hazaszállítása nem lehetett egyszerű feladat, mindenesetre a Hopi indiánok zseniálisan megoldották a törzsük védelmét az ezredforduló környékén.  

7.Montezuma.jpg
Egy hetes túránk méltó befejezéseként kisrepülőre ülünk, hogy a madarak szemszögéből is megismerjük azt a területet, amit eddig kocsival jártunk be. Arizona színes egyveleget mutat a magasból, ahogy a vörös sziklák átadják helyüket a sivatagoknak, vulkánoknak, és kanyonoknak, még végül megnyílik alattunk a föld és berepülünk Amerika "nagy árka" fölé. Itt kezdődött egyhetes vadnyugati túránk, és hogy most felűről is megcsodálhatjuk, valahogy megkoronázza az egész kalandot. Egy hét alatt bejártuk autóval, repültünk felette, lemásztunk a felszín alá, és tapostuk a porát. Láttunk vadlovakat, néztük a naplementét a Colorado folyó partján, hallottunk hamisítatlan indián történeteket,  mégis nehéz lenne megragadni, hogy mi tetszett a legjobban. Az élmények birtokában egyet biztosan tudok: mindegy hány fényképet láttam, vagy hány indián kalandregényt olvastam, a vadnyugatot igazán megismerni és megérteni, csakis az úton lehet.

8.fentrol.jpgÍrta és fotózta: Kiss Juditka (topusatippek.blogspot.com, topusatrip.com)



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr195807317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KPA 2014.03.06. 06:37:44

Sedona a magyarok számára azért is híres, mert itt épült fel az a templom, amit eredetileg Budapestre, a Gellért-hegy oldalára terveztek.
Képet itt láthatsz róla: en.wikipedia.org/wiki/File:Chapel_of_the_Holy_Cross,_Sedona,_AZ.jpg
süti beállítások módosítása