Simon Christen egy csodálatos videót készített a San Francisco-i öböl környékéről egy évnyi nyersanyag segítségével.
A "Láthatatlan tenger" képi világa, a felhők hullámzása fantasztikus dimenziókat nyit meg érzékszerveink előtt. A gyönyörű képsorok zenei aláfestéséről Nick Cave zenéje gondoskodik.
A portugáliai Cabo da Roca a kontinentális Európa legnyugatibb pontja, ahol véget ér az óvilág és túlparton már az újvilág partjai emelkednek. A mai Cabo da Roca-t ( Szikla-fok ) a rómaiak Promontorium Magnum-nak, a középkori vitorlás hajósok Lisszaboni sziklának nevezték.
A 140 méter magas sziklák tetején 1772 óta áll a világítótorony, melyet 1843-ban átépítettek és a mai napig működik. A négyzet alakú torony 22 m magas és fényét már 25 tengeri mérföldről lehet látni.
Egy emlékmű magasodik az ég felé kereszttel a tetején, melynek tábláján a felirat:
Aqui, onde Terra se acaba eo mar começa ... ( Itt, ahol a föld véget ér és a tenger kezdődik ...)
(Camões)
(Luís de Camões a portugálok nemzeti költője írt e helyről az Os Lusíadas VIII. énekében)
és a hely koordinátái: 38° 47’ északi szélesség
9° 30’ nyugati hosszúság.jpg)
Ezen kívül a turista központban lehet névre szóló, viasz pecsétes, portugál zászló darabjával díszített, elegáns betűkkel megírt oklevelet vásárolni,amit eltehetünk emlékbe, hogy bizony itt jártunk ahol Európa véget ér.
Viharos időben hatalmas hullámok csapódnak a sziklákhoz, félelmetes moraj kíséretében, a helybeliek szerint még mindig él a hit és a kaland szelleme. Ez tette egykor naggyá Portugáliát.
A állandó viharos szélhez alkalmazkodva a sziklát a kő-növény vagy szőnyeg-gyom egybefüggő szőnyegként borítja be.
Csodálatos élmény a szikla tetején állva nézni a végtelen óceánt !
Néhány napja paradicsomi állapotok uralkodtak Bunolban. Szerdán vagyis augusztus 31-én rendezték meg az idei La Tomatina fesztivált, melyet a boston.com Big Picture fotósai is megörökítettek. A világhírű fesztivál történetéről itt olvashattok!
Jimmy Chin extrémsport fotós Yosemite parki kalandjait mutatja be a videó, melynek köszönhetően egy egészen különleges szemszögből ismerhetjük meg a park fantasztikus természeti adottságait, miközben bepillantást nyerhetünk a sziklamászók életébe. Az itt készült fotóit a National Geographicban is publikálták.
Yosemite-völgy, Kalifornia. Napfényes szeptemberi délelőtt. Fiatal mászó kapaszkodik a völgy fölé emelkedő Half Dome híres sziklafalán. Egyedül van a 650 méteres csupasz gránitmeredélyen – s olyan magasan, hogy legfeljebb csak a sasok vehetik észre.
Ujjheggyel csimpaszkodik a keskeny, alig egy-két centiméternyi sziklaperemen, cipőjével a szikla parányi rücskein támaszkodik. Közben Eminem rapszámai dübörögnek az iPodján. Alex Honnold éppen olyasmivel próbálkozik, amivel korábban még senki: kötél nélkül akar feljutni a Half Dome északnyugati falán. Harminc méterre sincs már a csúcstól, amikor életveszélyes dolog történik: elveszíti az önbizalmát.
Honnold 2 órája és 45 perce van a „zónában” – amikor csakis a mászásra összpontosít. Ezalatt komoly izomerőt és precizitást igénylő, hibátlan mozdulatok százait tette, anélkül hogy egyszer is elbizonytalanodott volna. A „szabad szóló” műfajában a mászó kötél nélkül, mindössze egyetlen magnéziaporos tasakkal, mászócipőben vág neki a sziklának. Csakis saját képességeire és az önbizalmára hagyatkozhat a falon. Nagy bajba kerül tehát, ha meginog. Ha nem képes magát ujjheggyel megtartani – ha csak felmerül benne, hogy ez nem sikerül –, akkor menthetetlenül a halál torkába zuhan. Márpedig most megtört a varázs! Szellemi fáradtság tört rá, megbénítja a fölibé tornyosuló tükörsima sziklatömb.
„Erről biztosan lecsúszik a lábam… Ezt aztán elcsesztem!” – morfondírozik, egy síkosnak tűnő kiszögellést (mászózsargonban: lépést) bámulva. Két napja kötéllel jutott föl ugyanezen az útvonalon, gyorsan és könnyedén. Akkor olyan simán ment minden, hogy biztosra vette: kötél nélkül is legyőzi ezt a hírhedten nehéz szakaszt.
Az első megmászóknak, Royal Robbinsnak és társainak 1957-ben még öt napba telt, mire fölküzdötték magukat a meredek gránitfalon. Mintegy száz pitont (azaz acélszöget) vertek a sziklába, hogy az ezekbe akasztott kötelek segítségével érjék el a csúcsot, 1475 méter magasan a völgy fölött. Hegymászónyelven ezt a stílust „trepnizésnek” avagy „mesterséges” mászásnak nevezik.
1976-ban Art Higbee és Jim Erickson már csak kezét-lábát a szikla szűk réseibe ékelve – vagyis „szabadon” – mászta meg a Half Dome-ot, alig 34 óra alatt. Kötelet csak azért vittek, hogy megtartsa őket, ha netán lepottyannának. Honnold viszont kötelet sem használ – s ezzel hihetetlenül magasra teszi a tétet.Most viszont, szorosan a gránitfalhoz tapadva, habozni kezd. Gondosan beporozza egyik kezét, majd a másikat. Óvatosan igazít a szikla alig érzékelhető támasztékain nyugvó lábain. Majd újra nekilendül. Följebb lép, cipőjét a síkosnak tűnő kiszögelléshez dörgöli. Tapad. Szerencse! Ujjaival egy kicsiny perembe kapaszkodva új fogást keres. Néhány perc, s máris odafönt van a hegytetőn.
„Összekaptam magam, mert nem volt más választásom – mesélte később, csibészesen nevetve. – Rábíztam magam arra a rettentő kis bütyökre. Léptem egyet, és kiszabadultam a börtönből, ahol öt perce ácsorogtam tétlenül.”
Honnold fegyvertényének híre, hogy 2 óra 50 perc alatt, szabad szóló stílusban mászta meg a Half Dome-ot, gyorsan bejárta a világot. A sziklamászók elképedtek, blogjaik pedig felbolydultak: 2008 őszén, azon a meleg szeptemberi napon egy 23 éves, megszállott sacramentói fiatalember – aki mellesleg szívesen játszik betűkirakóst a mamájával – új rekordot állított fel a sziklamászás csúcskategóriájában!
Forrás: National Geographic
Abu Dhabi az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, a leggazdagabb kőolajlelőhelyek, a legnagyobb ingatlanberuházások és még sok hasonló szuperlatívusszal folytathatnánk a sort, de ehelyett itt egy rövid videó, mely három percbe sűrítve mutatja be a város életét.
A Bolíviában fekvő Salar de Uyuni sósivatag a Föld egyik legérdekesebb természeti csodája. Az Andokban 3656 m-es tengerszint feletti magasságon fekvő 12 ezer négyzetkilométeres sósivatag nem csak a legmagasabban fekvő sómező, de a legnagyobb kiterjedésű is a világon.
A Salar de Uyuni a chilei határ közelében fekszik, a több tízezer éve kiszáradt Minchin-tó helyén. Sós mocsárként vagy sós sivatagként szokták aposztrofálni, mivel esős évszakban néhány cm-es vízréteg borítja, de az év nagy részében száraz.
Esős évszakban a sósivatagot egy vékony vízréteg borítja, melyben az égbolt visszatükröződése még inkább a végtelen érzetét kelti. Nyáron a víz elpárolog és csak a szikkadt sómező világít, ennek a folyamatos párolgásnak a következtében egy kb. 6 méter vastag főként sóból álló kéreg képződött.
A Salar de Uyuni vidéke tökéletes terület egyes műholdas műszerek kalibrálásához, mivel egy méternél kisebb szintkülönbségek vannak rajta, és anyagát illetve felszíni szerkezetét tekintve pedig nagyon homogén. Amikor vékony vízréteg fedi, egy hatalmas tükörhöz hasonlóan veri vissza a napfényt.
Évente mintegy 60 ezer kalandvágyó turista keresi fel a nem éppen tipikus turisztikai látványosságot. Egy olyan táj tárul a szemük elé, ahol a föld úgy tükrözi vissza az eget, hogy nehéz megmondani a horizontra pillantva hol is válnak szét egymástól.
Az egyik legnagyobb autós élmény egy terepjáróval átszelni a Salar de Uyunit. Ritkák a tájékozódási pontok a végtelennek tűnő sivatagban, ezért célszerű inkább szervezett program keretében, profi vezetőkkel nekivágni az útnak.
A terület időjárása igen szélsőséges, nappal akár 40 Celsius-fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, míg éjszakánként akár -10 Celsius-fok is lehet, miközben erős szél süvít.
Az Uyuniban mintegy 64 milliárd tonna só halmozódott fel, melyből évente kb. 25 ezer tonna sót bányásznak, és feltételezések szerint itt található a bolygónk egyik legnagyobb lítium készlete is.
A bányászokon kívül ma már évente több tízezer kalandvágyó turista is felkeresi ezt a különleges tájat. E miatt a helyiek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az idegenforgalom kiszolgálására, így született meg a 90-es évek közepén az igazi kuriózumnak számító sótéglából épült 15 hálószobás hotel is. Nem csak a falak, de a bútorok is sótéglából készültek. Az esős évszak után a víz eróziója következtében az épületet meg kell erősíteni, de fokozottan óvják a vendégektől is, a hotel teljes területén táblák jelzik, hogy tilos a falat nyalogatni.
Minden év novemberében a költési időben flamingók hada lepi el a sós mocsarat.
A mai posztban egy virtuális túrára invitállak titeket, az Ohio állambeli Wright Patterson légibázisra, ahol az Egyesült Államok Légierejének Múzeuma (United States Air Force Museum) található. A 3D-s virtuális túra során végigjárhatjuk a múzeumot,ahol a képeken túl az egyes információs pontokon további érdekes videókat és hanganyagokat nézhetünk illetve hallgathatunk meg. A múzeum a repülés hőskorától a háborúkban (II.világháború, koreai háború stb.) részt vett gépeken át a legmodernebb "publikus" fejlesztésekig felvonultatja a légierő gépeit. Továbbá néhány érdekességet is megnézhetünk, mint az elnöki különgépek és az űrrepülők. Jó szórakozást!
A túra indulásáért kattints a képre!
Egy korábbi poszt videóinak segítségével már bepillanthattatok a vietnámi közlekedésbe, ma azonban egy igazi túlélőt láthattok!
„Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.” -talán ismerős ez a mondat azoknak, akik tanultak KRESZ-t, de nem Vietnámban. A mai videóból kiderül, hogy nem kis feladat átkelni a zebrán.
Az orosz Orbital Technologies néhány napja mutatta be a Föld felett keringő űrszálloda, a CSS (Commercial Space Station - kereskedelmi űrállomás) látványterveit. Az előreláthatólag 2016-ban 350 km magasan Föld körüli pályára álló 4 kabinos hotel panorámaablakai, 7 embernek biztosítanak majd tökéletes kilátást a Földre.
A Szojuz űrhajókkal az oda- és visszaút 2-2 napot venne igénybe, mely körülbelül 500 ezer fontba kerül majd, ehhez képest 5 éjszakára a szállás csak 100 ezer font. A turistáskodás mellett lehetőség van tudományos kísérletek vagy ipari kutatások céljából is kibérelni az állomást és némi pluszköltségért űrsétára is van lehetőség.
A súlytalanság állapotában az ágyak vízszintes vagy függőleges helyzetben állíthatóak. A tisztálkodást egy hermetikusan leszigetelt zuhanyzóban egy szivacs segítségével kell megoldani, a WC pedig öblítés helyett légelszívással működik. Az űrturistákat a szokásos tubusos űrcsemegék helyett mindenféle földi jóval ellátják, ugyanis a az ételek egy rakéta segítségével érkeznek, melyeket csak mikrózni kell.
Az űrhotel mindössze 100km távolságra kering majd a Nemzetközi Űrállomástól, így a szálloda funkción túl menedékhelyként is szolgál a legénység számára vészhelyzetben
Stephen Wilkes New York: Day to Night sorozata a város néhány pontját mutatja be éjjel és nappal egyetlen képen. Egy-egy itt látható fantasztikus kép több száz fotó és 10 órányi utómunka eredménye.
