„CQD CQD SOS SOS. Azonnal jöjjenek! Jéghegynek ütköztünk. Pozíció: É 41.46, NY 50.14. CQD SOS!”
Így hangzott azon a bizonyos végzetes éjszakán a Titanic által leadott vészjelzés, melyet többek között a Carpathia rádiósa H. T. Cottam is fogott. Ez volt a második alkalom (1909-ben a Slavonia használta először), hogy az akkor már hat éve az International Radiotelegraphic Convention kongresszusa által elfogadott SOS jelzést éles helyzetben használták. Jack Phillips a Titanic rádiósa az akkor még jobban elterjedt CQD szabvánnyal felváltva használta.
A kezdet
Lord William Pirrie, a belfasti Harland & Wolff hajógyár elnöke és Bruce Ismay a White Star Line elnöke hatalmas tervet dolgozott ki az Atlanti-óceán két partját összekötő személyhajózás fellendítésére: három gigantikus óceánjárót építenek, főszempontként a luxust és biztonságot szem előtt tartva.
Az első hajó az Olympic volt és ezt követte a Titanic, és végül a Britannic.
A White Star Line Hajótársaság (1871-ben Thomas Ismay alapította) luxus óceánjáróinak készítése 1908-ban kezdődött meg az írországi Belfastban működő Harland & Wolff hajógyárban.
Az építés
A sorozat második tagjaként az RMS Titanic építését az amerikai JP. Morgan és a Nemzetközi Kereskedelmi Hajózási Társaság finanszírozta.
1909. március 22-én kezdetét vette az építés Thomas Andrews tervező ( Harland & Wolff hajógyár ügyvezető igazgatója) és Alexander Carlisle (a hajógyár vezetője) irányításával. Két évvel később 1911. május 31-én bocsájtották először vízre az üres hajótestet, közel egy évbe tellett, hogy beszereljék a hajómotorokat, kazánokat, kialakítsák a belső tereket, a hajókonyhát és felszereljék a navigációs eszközöket, míg végül 1912. április 10-én átadták a White Star Line-nak.
Néhány adat az gigantikus építés számaiból:
-12 000 munkás dolgozott rajta
- a hajó 269 m hosszú és 28 m széles volt,a vízszinttől számított magassága 53 m volt, és több mint 46.328 tonnát nyomott
-3 millió darab szegecset használtak fel
-29 kazán , 159 kemence gondoskodott a hajtőmű meghajtásáról
-két óriási, dugattyús gőzgép hajtotta, melyek a hajó külső propellereit forgatták
-a két külső hajócsavar 7 m, a középső 5 m átmérőjű volt
-csúcssebessége 23 csomó (43 km / h, 26 mph)
-motorjainak összteljesítménye 50 000 lóerő volt
-négy 19 m magas kéménye volt (a negyedik csak szellőztető )
-teljes építési költsége kb. 7,5 millió dollár
Névadás
A Titanic előtt álló RMS betűk a "királyi postahajó" (Royal Mail Ship) jelzése. Az elnevezés arra utal, hogy a Titanicnak szerződése volt a Brit Királyi Postával a postacsomagok szállítására. A Titanic név a görög mitológiából származik. A Titánok az első istennemzedék és az őserő megtestesítői voltak.
A hajó
A Titanic építése idején a világ legnagyobb utasszállító hajója címmel büszkélkedhetett és a "gyakorlatilag elsüllyeszthetetlen" jelzővel illették. Igazi látványosság volt a hatalmas hajó, maga a luxus megtestesítője, minden idők legfényűzőbb óceánjárója.
A hajó belső kidolgozására nagy hangsúlyt fektettek. Minden igényt kielégítő, kifinomult stílusú, luxus kivitelű díszítéssel, bútorzattal, szőnyegekkel rendezték be az "úszó palotát".
Az étkező szalonba vezető faragott tölgyfa lépcsősor az ólomüvegkupolán át gyönyörű természetes fényt kapott, este pedig kigyúltak a kristálylámpák és fényárba borították az étkezőt. Az első osztály utasai ezen a csodálatos lépcsőn vonultak le vacsorázni.
Az első osztály termei és kabinjai fényűző kialakításúak voltak, mahagóni falburkolat, kristálycsillárok, és különböző korok stílus jegyeit viselték magukon: volt olasz reneszánsz, 17. századi francia, 18. századbeli angol és empire, holland régi és új stílusú.
A másod- és harmadosztályok kabinjai és közös helyiségei szintén igényes, kényelmes kialakításúak voltak.
A B fedélzeti szinten kapott helyett a különleges hangulatú Café Parisien.
Az utasok rendelkezésére állt uszoda, tornaterem, fallabda-pálya és a gyönyörű törökfürdő.
A csónakfedélzeten kényelmesen sétálhattak a friss levegőn az utasok, vagy megpihenhettek az összecsukható nyugágyakon.
Az út
A hajó 1912. április 3-án érkezett Southamptonba, onnan április 10-én szerdán, 914 utassal elindult első útjára a Titanic. A többi utas Cherbourgban és Queenstownban szállt fel. Április 11-én elhagyta Európát és elindult az Atlanti óceánon New York felé.
A Titanic maximális kapacitása összesen 3547 főt (utast és személyzetet) szállíthatott volna, azonban első útjára Edward J. Smith kapitány, 1317 utassal és 899 fő személyzettel indult.
Smith kapitány Southamptonban élt és évek óta ő vitte a White Star hajóit első útjukra. Közel volt már a nyugdíjdíjazása, így a Titanic első útja karrierje csúcspontja lehetett volna.
A Titanic utasai közt ugyanúgy megtalálható volt a kor társasági elitje, akiket a Titanic hírneve csábított az utazásra, mint kivándorlók, akiknek az Egyesült Államokba való áttelepülés volt a céljuk.
A B-fedélzeten egy első osztályú lakosztály ára 1912-ben 870 angol fontba került (4246 dollár), melyhez egy nappali, két háló, gardróbszoba, fürdőszoba és saját fedélzeti kijárat is tartozott.
A Titanic visszaútjának plakátja
Queenstownban több mint száz ír származású kivándorló szállt fel a hajóra, akik a harmadosztályra váltottak jegyet. A 36,25 dolláros (7,46 fontos) jegyár körülbelül kéthavi bérüknek felelt meg. Kevés poggyásszal érkeztek a fedélzetre, személyes holmijuk egyetlen kézitáskában is elfért. Ők egy új élet reményében vállalkoztak az útra, hogy szerencsét próbáljanak az "Új Világban".
Az ütközés
Korabeli hajónaplók alapján a Titanicot legalább hét távirat figyelmeztette a "jégmezőre".
Április 14-én 23.40-kor Frederick Fleet őrszem úszó jéghegyet vett észre, és megkongatta a vészharangot. William Murdoch első tiszt volt szolgálatban aki azonnal utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. A szakértők szerint ez a két parancs együttesen katasztrofális következménnyel járt. Egy 90 méteres hosszúságú lék keletkezett, melyen át az első öt vízzáró rekesz hamarosan megtelt. Bár a Titanicot elegendő számú szivattyúval szerelték fel, azok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a lyukakon beömlő víztömeggel felvegyék a versenyt.
Az első vészjeleket, amelyeket Jack Phillips rádiós leadott,a CQD betűsorból álltak. Később a helyettese javasolta, hogy próbálkozzanak meg az új S.O.S. jellel. Phillips 0 óra 45 perckor adta le a hajózás történetének második olyan S.O.S. jelzését, mely egy veszélybe került hajóról származott.
A Titanic 1912. április 14-én, vasárnap este 23:40-kor ütközött a jégheggyel, és mindössze 2 óra 40 perc alatt hajnali 2:20-kor elsüllyedt.
A Titanic végzetét nem önmagában a jéghegynek ütközés, hanem számos balszerencsés véletlen és emberi mulasztás együttes eredménye okozta.
A jéghegy
Az arktiszi jégmezőből leváló jéghegy a szemtanúk leírásai szerint legalább a hajó előfedélzetéig (a hajó felső fedélzete az előárboc előtt), legalább hatemeletnyire emelkedett a víz fölé, a víz alatt pedig tizenöt emeletnyi mélységre nyúlt.
Mentőcsónakok
A Titanic tragédiájának egyik sarkalatos pontja a mentőcsónakok hiánya volt. Az akkoriban érvényben lévő szabályok szerint a 10 ezer tonnánál nagyobb hajók esetén 16 mentőcsónak volt a kötelező darabszám. A biztonsági előírás elavult volt már ebben az időben, így a Titanic építtetői már "mentőhajót mindenki számára" vezérelv szerint jártak el és 68 mentőcsónaknak való helyet alakítottak ki. Ám a White Star vezetése a több hely (első- és másodosztály fedélzetét elfoglalták volna) és a jobb kilátás (a mentőcsónakok zavarták a kilátást) miatt és alkalmazkodva az akkori törvényhez 16 merev falú csónakkal és 4 darab mobil csónakkal szerelték fel a Titanicot. A mentőcsónakokban először a nők és a gyerekek kaptak helyet, a férfiak csak később következtek; a kevesebb mentőcsónakból adódóan ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a veszteséglistán többnyire férfiak szerepeltek.
A mentőcsónakokat a 7-es számúval kezdve, 0 óra 45 perctől egyenként engedték le a Titanic csónakfedélzetéről. Utoljára a D jelű, összecsukható csónak került sorra, 2 óra 5 perckor.
A megmentő: Carpathia
A New York-ból a Gibraltári-szoros felé tartó Carpathia volt a legközelebb lévő hajó, mely vette a vészjelzést és a leadását követő négy óra múlva érkezett a helyszínre, azonban ez már túl késő volt ahhoz, hogy megmentse a Titanic összes utasát.
A Titanic segítségére siető hajó – a brit Carpathia – hajóorvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott, sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.
Bár a Leyland Line Californian hajója mindössze néhány mérföldre volt a Titancitól a korábbi figyelmeztetéseket miatt a "jégmezőn" való áthaladást nem vállalták, így éjszakára megálltak, a távírót pedig kikapcsolták, így nem fogták a Titanic segélykérését.
Hullámsír
A személyzet csak a hajó kifutás után állította össze a pontos jelenléti ívet, így az egyetlen teljes utaslista odaveszett a Titanickal együtt.
Íme, néhány név az 1517 áldozat közül akiknek a Titanic lett a hullámsírja: John Jacob Astor, mágnás, Benjamin Guggenheim üzletember, Edward John Smith kapitány Thomas Andrews a hajó tervezője, a Straus házaspár, a Titanic zenészei (akik az utolsó percig játszottak), Archibald Butt, az amerikai Taft elnök segédje,Thomas Byles atya, William Murdoch első tiszt és James Moody hatodik tiszt valamint Jack Philips rádiós.
Emlékül a Titanic áldozatainak tiszteletére!
Ajánlott linkek:
A Titanic utasainak összetétele és a mentőcsónakok kapacitása
