Íme, Csuti János izlandi túrájának következő része. Az előző részek itt és itt:
A következő nap csúcs-egzotikus túrának bizonyult, mivel Izland vulkanikus tájain tettünk négy órás túrát. És valóban: különleges, vulkanikus vidéken és folyókon haladunk át, festői tavak partján. Felértünk a vadregényes Ljotipollur krátertó peremére, ahonnan pompás kilátás tárult elénk. Maga a tó egy mélyvörös színű
kráterben csillog. Körbejártunk a peremen, jó kilátás nyílik a síkságra, ahol ezernyi kisebb- nagyobb patak szállítja a Vatnajökull vizét.
Fotó:Thomas Rawyler
További utunk szó szerint holdbeli a táj, amint a nevezetes Hekla vulkán alatt keletre fordul az út. Egyre rosszabbá válik, majd egy 6-8 m széles patakhoz érünk. Na, most mi legyen? Ám buszunk még csak nem is lassított; átvágott a vízen, aztán még egyen, és már meg is érkeztünk a kempingbe. Itt olyan sziklás a talaj, hogy
sátorcövek bele nem verhető, ezért a sátrak az előkészített kőrakásokból vett kövekkel vannak rögzítve.
Fotó: Örvar Atli Þorgeirsson
Innen indult a gyalogtúra, a Landmannalaugar felfedezése. Ez a nyelvtörőnek is megfelelő név egy csodálatos, bár kissé nehezen megközelíthető vidéket takar, a vulkánikus területek legszínesebbje: bizarr „kirakodóvására” a sárgás-vöröses riolit hegyeknek, kékesen villódzó láva törmeléklejtőknek, narancsszínű sziklák között futó patakoknak, fantáziát megindító formákban megmerevedett, barnás-fekete lávafolyamoknak; az utóműködés jeleiből is bőven találunk: kénes kigőzölgések, bugyogó hévforrások, forróságtűrő algák és színek, színek, színek mindenfelé…; végül egy jó kis túrát követően fürdőzhetünk a feltörő forró víz és hegyi patakok által „kikevert”, természetes meleg vizű medencékben…
A túra négy, majdhogynem egyenlő szakaszra osztható, melyek megközelítően egy négyzet oldalait formázzák.
Fotó:Palli Gestur
Igazi csúcsélmény az első szakasz, amikor hatalmas kiterjedésű obszidián-telepen haladtunk át. A kisebb, nagyobb, akár sziklaméretű kiömlési kőzetek (vulkáni üvegként is ismert) a magmatikus tevékenység során keletkezik. A vulkáni működés során láva képződik, amely a gravitáció és nyomás hatására mozog, és útja során
lassan elkezd hűlni. Amennyiben ez a hűlés megfelelően lassú, úgy kristályosodás következik be. Ha a lehűlés nagyon gyors - például azért, mert vízzel érintkezik -, akkor a láva nem kristályosodik, hanem üvegszerű amorf szerkezet alakul ki. A víz a meleg láva hatására elkezd párologni, helyére új hideg víz kerül, amely az újabb adag lávát hűti.
Fotó: Howard Ignatius
Tovább haladva, elérkeztünk a második szakaszhoz: egy völgy, mely fehérlik az éppen virágzó gyapotsás mindent ellepő tömegétől.
Ismét emelkedő következett, ahol jobbra-balra vízgőzzel kevert nagyobb mennyiségű kénes gázok jönnek a felszínre. E területeken ugyanis a vulkáni tevékenység megszűnte után, különösen az egykori vulkáni kráterból, még hosszú időn át szállnak fel különböző gázok és gőzök, főleg kénessav, kénhidrogén, szénsavgáz és vízgőz.
Fotó: Globetrotter Rodrigo
Tovább már csak arasznyi széles ösvény kanyargott fölfelé a kb. 60 fokos lejtőn,ráadásul minden lépés nyomán kavicsok és homokszemcsék serege indult lefelé.
Ügyességet, figyelmet próbára tevő hegymászás következett, ahogy a sziklák közötti szűk közlekedési lehetőségeket megtalálva, a sárga jelzést követve, kézzel is kapaszkodva haladtunk az utolsó szakasz, a színes hegyek felé. Csodálatos a táj: a riolit-hegyek zöld, sárga, vörös, szürke színekben pompáznak, míg a fekete
lávamezőt fehér hófoltok tarkítják. Elkápráztató az a színparádé, amit a természet ezen az egyébként kietlen, egyhangú környezetben nyújtott.
Fotó: Martin Ystenes
A camping és parkoló területén van egy patakocska, amibe hőforrás is küld vizet, így kialakítottak egy kis fürdőhelyet rajta. Fürödni ingyen lehet; a metszően hideg szélben felettébb kellemes üldögélni a helyenként akár 70 fokos vízben. A camping zuhanyzó épületében van mosdó és WC is – itt lehet átöltözni -, az épület előtt pedig
félig fedett teraszféle található asztalokkal és padokkal, ahol nyugodtan étkezhetnek a kempingezők és kirándulók.
Utunkat folytatva, még délebbre mentünk, a magasföldről le a tengerpartig. Változékony, de szerencsére főleg napos időnk volt. A dombos tájon nagyon messzire el lehetett látni, olykor 60-80 km távolságban emelkedő hegyek is látszanak, ami annak köszönhető, hogy Izlandon mindenütt nagyon tiszta a levegő.
Ebédidőre érkeztünk a vidék regionális központjába, a 290 lakosú Vík városkába. A „városközpontot” a benzinkút és a hozzátartozó, tengerpartra néző benzinkút-étterem-ajándékbolt létesítmény testesíti meg.
Fotó:Keller István
Tovább, a tengerpartra letérve érkeztünk a Dyrholaey-sziklakapuhoz; a 120 m magas szikla tenger alatti vulkánkitörés szülöttje. Mélyen benyúlik az óceánba, és a víz marta ki a kőnyelv közepén a szép ívű kaput. A hely festői: lenyűgöző sziklaformációk szegélyezik a partot. Ez Izland legdélibb pontja.
Fotó:Keller István
Az 1-es útra visszatérve, a következő állomás Ingolshöfði magas szirtje. Hofsnes farmjánál kell letérni a főútról, ahonnan traktorvontatással juthattunk át a fekete lávahomokon az óceánparton magasodó sziklapartra. A homok mind színében, mind állagában leginkább a készülő mákos bejgli nyers töltelékéhez hasonlít, amiben lábbal
közlekedni bizony eléggé megerőltető – különös tekintettel a nem kis emelkedőre is, ami a szirtre felvisz.
A fekete homokos „strand” fölé ugyanis stílusosan meredek fekete sziklák tornyosulnak; ezeknek csaknem függőleges oldalfalát számtalan sirályfészek (és sirálykaka) pettyezi. Különös hangulatú hely ez, sejtelmes és egyben gyönyörű. Különleges madárvilágot figyelhettünk meg itt traktor- és túravezetőnk jóvoltából: a kellő helyeken felállított távcsövön át halfarkast, lundákat, és sirályokat.
Így érkeztünk meg e napi szálláshelyünkre, a Gerði farm vendégházába. A barátságos, több egyemeletes épületből álló együttest egyik oldalán 100 m-re az óceán, másikon 500 m-re zöldben pompázó meredek hegyoldal határolja – a másik két irányban pedig az 1. sz. főközlekedési út. Ez bizonyult a legkomfortosabb, legtágasabb szállásunknak Izlandon.
Folytatás hamarosan!
