Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

A világ legnagyobb lávatava

2011.03.28. 11:19 Qeki

2010 júniusában egy csapat tudós  és felfedező  kereste fel  a világ legnagyobb lávatavát, mely az afrikai Nagy Tavak vidékén lévő Nyiragongo kráterben fekszik. 

lávató2.jpg

A csapat tagjai  először  2003-ban mászták meg a vulkánt, majd további négy expedíciót szerveztek, melyek során alaposan feltérképezték és tanulmányozták a helyszínt. Leereszkedni csak 2010-ben sikerült a Le Figaro fotóriporterének, Olivier Grunewaldnak és hat társának, így megvalósítva gyerekkori álmukat. Egy hét napos expedíció keretében lemásztak a 3470 méter magas tűzhányó gyomrába az 1000 Celsius fokon forró, bugyborékoló, gőz- és gázfelhőbe burkolózó tóhoz, a világ legnagyobb lávatavához.

 A Nyiragongo kráterét sokáig megközelíthetetlennek tartották, mígnem 1948-ban Haroun Tazieff lengyel származású francia vulkanológusnak először sikerült felmásznia a kráter szájához. Élményeit és tapasztalatait 1958-ban Rendez-vous avec le diable (Találkozás az ördöggel) című filmjében tárta a világ elé.  Nemcsak tudományos szenzáció, de hatalmas mozisiker is lett és az expedíció tagjainak meghatározó gyerekkori élménye, mely  erre az útra inspirálta őket.


 1977-ben száz éves csend után tört ki a tűzhányó, mely hetven emberéletet követelt, 2002-ben ismét felszínre tört a forró magma, de akkor időben sikerült kimenekíteni a körzetben lakó 400 ezer embert. A világ legnagyobb lávatavának szintje az elmúlt években folyamatosan emelkedik, ami egy újabb közelgő vulkánkitörés előjele lehet. További fantasztikus képek!



 

 

A videó egy másik lávatóról készült:

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Világutazó Facebook-oldalához még több érdekességért!



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr642778068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.29. 10:00:51

Nagyon kiraly. Mindezt gazalarcban fotoztak? Kozel lehet menni a kraterhez anelkul egyaltalan?

2011.03.29. 10:08:36

Lenyűgöző! Köszi!

OFF:
www.youtube.com/watch?v=svwqHhTQC5E
Az ilyen videókról mindig ez a zene és Juhász Árpád jut az eszembe...

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2011.03.29. 10:22:52

@Chaoyang: Ha megnézed a további képeket akkor láthatod, hogy be vannak öltözve védőfelszerelésbe, akik közel merészkedtek anélkül nem lehet megközelíteni!
@Kult: Bizony, Árpi bácsi igen szerencsés, sok hasonlóan fantasztikus helyen járhatott!

sbarrett 2011.03.29. 10:38:57

Örülök, hogy megemlítettétek Tazieff nevét. Ő az a vulkanológus, aki széles körökben tette népszerűvé dokumentumfilmjeivel ezt a tudományágat!

tlantos 2011.03.29. 14:31:04

Meleg a pite. De lenyugozo latvany lehet.
süti beállítások módosítása