Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Madridban egyedül - első rész

2013.06.14. 07:49 Qeki

Idén februárban elutaztam egyedül Madridba. Hogy miért is utaztam egyedül? Azután, hogy az összes ismerősöm, akit megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük eljönni egy temessük el a telet, a vizsgaidőszakot utazásra és mindegyik azt mondta, hogy nincs kedve, pénze, úgy döntöttem, hogy többet nem foglalkozok a többiekkel és egyedül utazom. Unatkoztam? Néha. Érdemes volt? Mindenképp.
Madridba sokféleképpen el lehet jutni, de a leggyorsabb és kényelmesebb repülővel. Wizzair és Ryanair is jár arra, oda-vissza bőrönd nélkül kb. 19 ezer forinttól lehet már jegyet kapni. A madridi reptérről viszonylag könnyen el lehet jutni a belvárosba metróval, bár a Madrid Barahas reptér elég nagy, így jó 15-20 percet is kevereghetünk mire megtaláljuk a metró lejáratát. Érdemes gyűjtőjegyet venni, mert sokkal olcsóbb. Én elkövettem azt a hibát, hogy úgy gondoltam nem lesz szükségem metróra, mert sétával el tudok jutni mindenhova, de azért Madridban vannak már távolságok, bár a turista látványosságok 2-3 kilométeres körzetben megtalálhatók.

madrid1.jpg

Na de mit is lehet csinálni Madridban EGYEDÜL? Madridban rengeteg látnivaló van még tél idején is, de azért inkább a tavaszt és az őszt ajánlanám városnézésre, mert a kertek akkor pompáznak a legjobban. Megéri venni egy útikönyvet, mert a spanyol honlapok néha elég kaotikusak lehetnek és gyakran angolra nincsenek lefordítva. Én Lonely Planet útikönyvet választottam és nem csalódtam, térképeket tartalmaz Madrid kerületeiről és egyet Madrid egészéről, információkat szállásokról, éttermekről, boltokról különböző árkategóriák szerint. Történelmi áttekintést is kapunk a városról.
A programok és helyszínek nagy száma miatt érdemes előre átgondolni, hogy hova akarunk menni. Nekem az egyik álmom, hogy az összes Világörökséget meglátogatom, ezért megnéztem, hogy Madridban és Madrid közelében mik találhatók. Segoviába és Ávilába látogattam el. Érdemes a várható időjárást is megnézni. Madrid alacsonyabban fekszik, mint Segovia és Ávila, és míg Madridban 18 fok volt, Ávilában épphogy elérte a 10-et. Figyelni kell az ilyen „apróságokra” a saját érdekünkben.

Gran Vía.JPGGran Via

A szállás kiválasztásánál fontos, hogy átgondoljuk, hogy mennyi időt fogunk eltölteni ott. Nem érdemes egy 3-4 csillagos szállodát választanunk, ha csak éjszaka leszünk ott (és ha egyedül vagyunk, akkor minek is?). Én egy diákszállót, hostelt választottam a fő utca, a Gran vía mellett. 4 személyes koedukált szobában voltam. Az egyetlen hátrány, hogy a 2 emeletes ágyon kívül egy szekrénynek és egy asztalnak volt csak hely, a bőröndökkel már problémák voltak. Lutri az is, hogy kik lesznek a szobatársaid. Az én szobámban volt egy francia srác, aki azt hitte, hogy éjfél körül még hangosan zenét hallgatni az teljesen normális. Mellettünk volt a Plaza de España, ahol két szökőkút vonzza a városiakat, és bódékban vásárolgathatunk.

plaza mayor.JPGPlaza Mayor

Madridban (és Spanyolország legtöbb városában) sok Plaza, vagyis tér található. Kisebbtől az egészen nagyokig. Madrid legnagyobb tere a Plaza Mayor. Ez egy téglalap alakú tér egy csomó étteremmel és egy pár szuvenír bolttal. A tér közepén áll egy III. Felipe-t (Fülöpöt) ábrázoló szobor. Eredetileg Juan Gómez de Mora tervezte (a teret, nem a szobrot). Itt avatták boldoggá Madrid védőszentjét, bikaviadalokat és királyi esküvőket is rendeztek. Sajnálatos módon 1790-ben leégett és az újratervezést Juan de Villanueva végezte (fun fact: róla nevezték el a Prado egy részlegét is). A téren éttermek vannak és ha jó idő van, akkor mindenki kiül ide, esznek és beszélgetnek.

madrid2.jpgPlaza de Puerta del Sol

Másik nagy tér a Plaza de Puerta del Sol. Madrid címerében felfedezhetünk egy mackót, amint egy madroñoról, vagyis egy eperfáról lakmározik. Ez a jelkép 1222-ben tűnt fel először. A téren található a madridi nullkilométer, és III. Carlos (Károly) szobra. Ezen a téren szoktak tüntetéseket rendezni, egy hetes ott tartózkodásom során szinte minden nap találkoztam eggyel.
Madridban található a Real Madrid stadionja az Estadio Santiago Bernabeu, amit a benne található múzeummal együtt meg lehet látogatni úgy 25 euróért.

Museo-del-Prado.jpgMuseo del Prado

Aki egy kis kultúrára vágyik az tehet egy sétát az El Prado-ban, ami a világ egyik legnagyobb szépművészeti múzeuma. 26 év alatti diákoknak nemzetközi diákigazolvánnyal ingyenes a belépés. Ezt úgy tűnik elég komolyan veszik, bár alapos meggyőzés után sima magyar diákkal is beengedtek. A legtöbb kép vallásos természetű, Goya képeivel találkozhatunk szinte minden falon.
Múzeumok közül viszont inkább a Centro de Reina Sofiát ajánlom, ahol főként 20. századi művek voltak, kevesebb vallással. Itt található Picasso Guernicája is. Aki modern művészetre vágyik, felkeresheti a Caixa Forumot, ahova ingyenes a belépés. Az épület egyik oldalán függőkertet láthatunk. A San Isidro Museum, vagy más néven Museo de los Origenes bemutatja, hogy Madrid környékén milyen ősemberek, állatok éltek, és milyen leleteket találtak. A Museo Navalban az 1400-as évektől napjainkig használt hajókat láthatunk, plusz használati tárgyakat, fegyvereket. 3 euro volt a belépő, amit azért tartottam kicsit soknak, mert nagyon kevés angol nyelvű brossúra volt, 25 teremből kb ötben. A tárgyak elé is spanyolul voltak ki-írva a tudnivalók, ami a turistáknak nem igazán kedvez. Akit érdeklik ezek a dolgok, annak nagyon tetszeni fog. 

Palacio Real.JPGPalacio Real

Impozáns épület a Palacio Real kívülről és belülről is. Ez a spanyol királyok hivatalos rezidenciája Madridban, manapság azonban már csak ünnepségek alkalmával használják. V. Fülöp építtette, 1764-ben fejezték be. 2800 (!) szobája van, amiből kb ötvenet lehet megnézni. Meg lehet nézni a királyi gyógyszertárat: 4-5 terem tele üvegekkel, rajtuk, hogy mi van bennük. Az egyetlen érdekes szoba innen az volt, ahol a lepárláshoz (stb gyógyszerkészítéshez) szükséges eszközök vannak, de azért itt hiányoltam azt, hogy leírják, hogy mit lehet azokkal az eszközökkel csinálni, meg milyen folyamat megy végbe. A többi (nem gyógyszeres) teremben voltak festmények, tükrök, de a legérdekesebbek a tapéták, dekoráció voltak. Minden szobában más. Nekem a legjobban egy kék tapéta tetszett, de a többi sem volt sok, ízléses volt, nem úgy mint mondjuk Versailles, persze itt is volt arany, de épp megfelelő mennyiségben. Az egyik teremben régi medálok vannak kiállítva annyira tiszta üveg mögött, hogy azt hittem még meg is lehet fogdosni. Persze nyilván gondoltak az ilyen tapizós emberekre, mint én, úgyhogy azért az üveg mégis ott volt. A harmadik rész, amit meg lehet nézni, a Királyi fegyvertár. Már belépésnél megvan a hű-effekt, lovakon ülő katonák lándzsákkal, kardokkal, amint épp feléd mutogatnak. Szinte még egy kicsit ijesztő is. Aki fogékony a fegyverekre, meg a többi eszközre, amit a harcoknál, csatában használnak, az tuti élvezni fogja. Nemcsak a spanyolok dolgai, hanem a győztes csaták után az ellenféltől megmaradt dolgok is vannak (kínai, meg török). Nekem a legjobban a puskák tetszettek. A legnagyobb vagy két méter hosszú lehetett. Egyes pajzsok olyan részletességgel voltak kifaragva, hogy lehet, hogy tovább tartott a készítésük, mint maga a csata, vagy a király uralkodása. Mindenképpen megéri bemenni, elfogadják a magyar diákot, amivel 5 euróért lehet bemenni. A Palacio Real mellett található a Jardines de Sabatini, ami egy park, formatervezett növényekkel, kisebb labirintusokkal és egy szökőkúttal.

Templo de Debod.JPGTemplo de Debod

Érdekes kulturális élmény a Templo de Debod, ahova érdemes naplementekor érkezni. Egy egyiptomi templomról beszélünk, amit köszönetképpen küldtek a spanyoloknak, mert volt egy áradás és ők megmentették valahogy. Krisztus előtt 2200-ból származik. Ingyen lehet meg-nézni. Arra nagyon figyelnek, hogy egyszerre csak bizonyos számú ember menjen be és ők se tapogassanak semmit. Három-négy kisebb kamra van és két nagyobb a felső szinten, ahol van egy kis interaktív makett, ami megmutatja az akkoriban létező templomokat, viszont már nem igazán funkcionál, van olyan gomb, ami nem világít, van, ami akkor is, amikor nem nyomtad meg. Vetítenek egy kisfilmet arról, hogy hogyan épült fel és van egy makett is arról, hogy hogyan nézett ki régen, mert most már eléggé le van rombolva.

Nagyon híres az El Rastro, ami Madrid bolhapiaca. Ékszereket, dvd-t, cd-t, ruhát, hangszereket, bútorokat, igazából bármit, mi szem szájnak ingere, lehet itt találni. Korán nem érdemes menni, mert a spanyolok állandóan késnek és akkor a legtöbben még ki sem pakolnak.

(Szöveg és képek: Tóth Bianka)



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr995360847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agent scully 2013.06.15. 16:59:50

"A legtöbb kép vallásos természetű, Goya képeivel találkozhatunk szinte minden falon."
érdekes összefoglalása ez több száz év festészeti remekeinek...
(amúgy BaraJas)
süti beállítások módosítása