Világutazó

Az Adriai-tenger kitartóan csapkodta a horvát Isztriai-félsziget partjait, miközben a sziklák között egy kis rákocska reménytelen szélmalomharcot vívva próbálta a kinézett kavicsot egy kő mögé hurcolni. A fáradhatatlan hullámok azonban könyörtelen módon újra és újra elrabolták tőle a követ, de a kis ollós állatka nem adta fel. Elkeseredett próbálkozásait végül siker koronázta, és immár a hullámoktól védve, békésen megpihent az új szerzeménye fölött.

Az ember nem is gondolná, hogy mennyire nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy szinte teljesen kiszakadjunk a civilizációs mindennapok egyhangú szürkeségéből. Budapesttől végig autópályán haladhatunk Horvátországba, azon belül is az aktuális úticélunk, az Isztriai-félsziget felé, mely egykor még javában magyar föld volt. Az Európai Uniós csatlakozásnak köszönhetően a határátkelés is meglehetősen gyorsan zajlik, és az alagutakkal bőven megtűzdelt út is gyorsan eltelik, ahogy a táj szépen lassan mediterránba olvad át. Először csak kisebb pálmafák jelennek meg, majd felbukkannak az első leander-bokrok is. Aztán szinte a semmiből, teljesen váratlanul feltűnik a tenger.

Varázslatos, hogy a négy elem mennyire megbabonáz és fogságban tart minket, akárhányszor látjuk… A Föld – gondoljunk csak az iszonyatos sziklafalakra, szurdokokra, Grand Canyon-ra, sivatagra vagy hegységekre, ahol évmilliók munkájának lehetünk szemtanúi. A Tűz – ahogy már egy gyertya lángját is elmélyedve bámuljuk, és egyben a legjobb barátunk s legfőbb ellenségünk. A Levegő, ahogy találgatva nézzük a felhőket, vagy amikor rettegve várjuk egy nagyobb vihar érkezését…

Vagy a Víz… Ahogyan a tengeren ösztönösen keressük a horizontot, egy kis szigetet, szárazföldet, vagy bármit, ami legalább megtörné azt a hatalmasságot, melyet elképzelni lehetetlen. Ha azonban semmit sem találunk, kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy mekkora kis porszemek is vagyunk valójában. A tenger az idő és tér olvaszótégelyeként keveri magába évmilliók történelmét és kilométerek ezreit – talán épp a kis rák kavicsa is több ezer kilométert utazott a tengerfenéken, miután lepattant egy több millió éves kőzetről, ami számtalan réges-rég elpusztult élőlény megkövesedett szarkofágja.

A sok strandoló turista nem is sejti, hogy a talpuk alatt ott ropog a történelem – azt azonban már jól tudják, hogy mindez rettenetesen fáj: a horvát tengerpart ugyanis nem a megszokott homokos-fövenyes kategória, hanem hegyes és szúrós kövek, sziklák szegélyezik a partot. A tengerbe merészkedés előtt tehát mindenképpen javallott egy „vízi cipő” vásárlása, kivéve ha betonkemény a talpunk, vagy ha jó néven vesszük, hogy a fürdőzők jót mulatnak a négykézláb és fél lábon járásunk sajátos koreográfiáján, amint a csúszós sziklákon különösebb sebesülés nélkül szeretnénk a vízbe jutni.

Rovinj nyáron kiváló úti cél mind a passzív mind pedig az aktív pihenésre vágyók számára. A mediterrán nap szikrázóan szórja sugarait a langyos tengerbe, a kis dombon megpihenő horvát óváros szűk utcái és sikátorai pedig a közeli Olaszországot és a kicsit távolabbi Görögországot idézik. További isztriai utazások indulóállomásaként is kiváló, hiszen délre többek között Pula, északra pedig Poreč bővelkedik a látnivalókban, nem beszélve a szintén közeli Plitvicei-tavakról, mely a Világörökség része.

Rovinj óvárosában a dombetőre, a Szent Eufémia-templom felé sétálva idilli és hamisítatlan mediterrán hangulat fogad minket: a portájuk előtt söröző-sakkozó öregemberek, és a mellettük lustán ásítozó macska, a tenger morajlásába vegyülő sirályhangok, vagy a szűk, macskaköves utca fölött kifeszített ruhaszárító kötelek hirtelen borzasztó távolivá és apróra zsugorítják az itthoni betonpanel-házak és gyárkémények összképét, a gőzölgő aszfalt utakat, és pöfögő buszokat.

A tenger partján, a kikötő mellett egy nagy piac is fogad minket, ahol a helyi kofák egymást túlharsogva kínálják portékájukat, mely javarészt levendula, szarvasgomba, olívaolaj és füge. Az apró főtér felé haladva pedig éttermek, fagyizók és bárok garmadájával találjuk szemben magunkat, melyekbe az éhség, a hőség és a szomjúság miatt mind be is tértünk. Horvátországban, vagy egyáltalán mediterrán országban járva érdemes megtapasztalni a kiváló és egészséges gasztronómiájukat, mely főként zöldségekből, gyümölcsökből, valamint halakból és tenger gyümölcseiből áll. Az erőteljes olasz hatásra való tekintettel természetesen nem maradhat ki a gnocchi, spaghetti, valamint a többi jellegzetes tésztaféle sem, de amit mindenképpen érdemes megkóstolni, az a szardella, vagy girice, ami tulajdonképpen egy rakás apró hal kisütve, citrommal és salátával tálalva. Én személy szerint úgy vagyok vele, hogy nem eszek olyat, ami közben szemez velem, így inkább rukkolás gnocchi-t választottam (kiejteni nem GNOCCSI-nak kell, hanem inkább NYOKI-nak). Mediterrán étellel amúgy nem lehet melléfogni, ráadásul pont ideális a nagy hőségben, hiszen könnyű, gyorsan emészthető táplálékokról van szó.

A fagyizók is eltérnek az itthon megszokottaktól, hiszen habár egy gömb ára körülbelül ugyanannyi, mint Magyarországon, itt nem egy pingponglabdányi adagot kapsz, hanem olyat, hogy két gombócnál a másodikat már szinte a tenyeredben kell tartanod, nehogy kiessen a tölcsérből. A fagyis-barista eladó pedig kontrétan zsonglőrködött a fagylaltgömbökkel, mielőtt tölcsérbe szedte volna azokat, jár a taps!

A Rovinj-i városnézés után estefelé, a hatalmas hőséget kompenzálandó mi sem ideálisabb, mint leülni egy szimpatikus bárban a tenger partján, hogy sörrel pótoljuk az aznap elvesztett folyadékmennyiséget. Szerencsés esetben pedig még annak is tanúi lehetünk, hogy a naplemente után felbukkanó Hold aranysárgából ezüstre varázsolja a hullámokat.
Rovinj-től az isztriai partszakasz mentén délre indulva érdemes az A9-es autópálya helyett a 21-es utat választani, és útközben megállni Bale-ben. Az apró faluban még inkább érezhető az a hermetizálás, ami megóvja ezeket a településeket. Az ablakkereteken szinte már lógnak a régi fa zsalugáterek, a macskaköves utcafelületet pedig ki tudja, milyen régen tették le. A tősgyökeres baleiek pedig csodálkozva bámulják az elhaladó turistákat, akik hacsak pár percre is, de nyüzsgést hoztak a faluba.

Bale-től már csupán húsz kilométerre van Pula, mely elsősorban az amfiteátrumáról híres, ahol ma koncerteket és sporteseményeket rendeznek, de a hot-dogot majszoló nézők talán nem is tudják, hogy a Colosseumhoz hasonlóan a római korban ez is véres harcok színhelye volt, ahonnan a hullákat egy csatornán keresztül közvetlenül a tengerbe eresztették. A város ókori jelentőségét mutatja még a rengeteg I. századi műemlék is, többek között a parthoz közeli Fórum és az itt helyet foglaló Augustus-templom, vagy éppen a Sergius-diadalív. Ám keresztény emlékekkel is bőven találkozhatunk, melyek közül a leghíresebb talán a már említett amfiteátrum köveiből (is) épült Szűz Mária-székesegyház. Az elmúlt korok köveiről visszasugárzó hőséget itt is jobb, ha egy olasz fagylalttal, vagy egy gyors mártózással enyhítjük a tengerben.

A történelem és a régi idők szerelmesei isztriai utunk következő állomásán, Porec-ben sem unatkozhatnak, hiszen a még mindig az ősi római városszerkezetre épülő település szintén bővelkedik látnivalókban, melyek közül mégis kiemelkedik az immár UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Euphrasius-bazilika a térségben egyedülálló mozaikjaival. A számtalan szigettel körülvett város egyébként a példaértékűen rendben tartott strandjainak, isztriai ételkülönlegességekben bővelkedő éttermei, valamit kulturális jelentőségének köszönhetően számos díjat nyert el és az egyik legkedveltebb turistacélpont az országban.

Írta, fotózta és a videót készítette: Barnus és Marci

Horvátország megszámlálhatatlan kincsét és látnivalóit, nem is beszélve a magával ragadó mediterrán hangulatáról, elég nehéz szavakba foglalni, ezért végezetül álljon itt inkább az utazásunk során készített rövidfilmünk, melynek során könnyen a mesés Isztria vidékein barangoló hátizsákos turista helyében érezhetjük magunkat.