Chiléből léptük át bolíviai határt. A semmi közepén megálltunk a dzsippel egy kiégett busz melletti kis viskóban, hogy ellenőrizzék az útleveleinket. Bolívia pillanatok alatt a kedvenc országom lett. Az igazi ‘Dimenzió-ugrás’, ahogy én nevezem. Semmi sem olyan mint, ahogy otthon megszoktad, édeskés illat terjeng a levegőben, a nők vicces kis kalapban sétálnak az utcán, a szállás udvarán szárítják a láma húst, az emberek hatalmas kokalevél-golyót tartanak szájukban.
Az országba a Salar de Uyuni sósivatagon keresztül léptünk be. Azt hiszem ez a világ egyik legszürreálisabb helye. Csodálatos helyeken jártunk a négy nap alatt.
A következő város, ahol megálltam szintén lélegzetelállító volt: Potosi. Ez a legmagasabban fekvő (4000 m) város a világon. Ma is híres az ezüst bányáiról, de régen Párizzsal vetekedett a fontossága. A helyiek szerint legalábbis…Ezekbe bányákba kevéske pénzért beviszik a turistákat. Egy pillanatig nem gondoltam, hogy ennyire veszélyes lesz. Rendesen beöltöztetnek mindenkit, sisak, gumicsizma, arc takaró kendő…majd az első állomás a bányász piac, ahol üdítőt és dinamitot vásárolhatsz ajándékba a bányászoknak. Igen, dinamitot vittünk a hátizsákunkban. A bányában egy pillanatra sem állt le a munka, amíg bent voltunk. Néha kiabáltak,“el az útból” és már robogott is el mellettünk a kocsi, amit két bányász tolt. A bányában négy szint volt. Az első még úgy ahogy elment, de a másodikhoz egy nagyon vékony és szűk peremen kellett végig másznunk. A hátizsákban lévő dinamit fokozta a helyzetet. Rozoga létrán másztunk át a harmadik szintre, ahol legalább már nem kellett guggolnunk, hanem fel tudtunk egyenesedni. A negyedik szinthez pedig egy következő rozoga falétra vezetett, majd csak kúszva tudtunk tovább menni. Az idegenvezetőnk rámutatott két bányászra, akik az alagút végén ástak. Azt mondta a bánya egy hete beomlott. Bent maradt legalább három ember. Nem tudjuk életben vannak-e még. Se média, se rendőrség, de mentők. Csak két önkéntes bányász, akik próbálták őket kiásni. Visszafelé még nagyobb volt a megpróbáltatás. Komoly erőfeszítés volt a szánkat eltakaró kendőn keresztül levegőt venni, az alapból is oxigén hiányos magaslatokban. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem nem élem túl a kúszást. Végül megláttuk a fényt az alagút végén. A bányában sok gyerek is dolgozik, napi 8 órát, heti hét napban. Elképesztő és elkeserítő élmény.
La Pazban folytattam az utamat, ahol bringára pattantam és leszáguldottam a világ legveszélyesebb útjának kikiáltott szerpentinen, a Death Roadon. Bringával nem annyira félelmetes, de a hely két busznak nem elég. Az egyiknek tolatnia kell, ha szembetalálkoznak. Ilyenkor történik a baj.
La Pazból pedig érdemes felutazni a kis mini repülővel az Amazonas dzsungelbe (ha nincs pénzed a repülő útra a másik megoldás a Death Road busszal).
Rurrenabaque egy alternatív turistaközpont, ahonnan a "Pampas" és mindenféle egyéb dzsungektúra indul. Ezen a három napon kis cölöpházakban adnak szállást és a napi utazás pedig kizárólag tutajjal megoldott. A programban sok érdekesség között piranja pecázás, anakonda vadászat is szerepel, ráadásul bizonyos helyeken lehet (rózsaszín) delfinekkel úszni a természetes közegükben. Bolivia érdekes, gyönyörű és hihetetlen olcsó (ha már kifizetted a repjegyed). Ha kíváncsi vagy egyéb beszámolókra, látogass el a www.backpacker.hu oldalra.
Szöveg és képek: Bori, a www.backpacker.hu blog szerzője
