Kíváncsi vagy, hogyan készül egy repülőgép? Az amerikai Southwest légitársaság videójából megtudhatod, hogyan született meg a "Florida One" névre keresztelt különleges festésű gépük.
A videóban nyomon követheted az összeszerelés pillanatait, a festés folyamatát és az első felszállást. A Boeing 737-es utasszállító repülőgép különleges festésén (175 liter festék, 16 szín) nyolc napon keresztül 32 munkás három műszakban dolgozott. A Florida állam tiszteletére készített gép a Southwest légitársaság flottájának 14. különleges festésű gépe.
Már több ezer éve az ókori Kínában, Egyiptomban majd Japánban is tartottak halakat mesterséges környezetben, templomok medencéjében. Valódi üvegakváriumokról azonban az első feljegyzések az 1660-as évekből származnak. Az első ismert klasszikus értelemben vett akvárium, Abraham Trembley biológus nevéhez fűződik, aki hidrát tartott egy üvegfalú medencében. Az akvarisztika hódító útja 1851-ben az Első Világkiállításon kezdődött, Londonban. Itt mutatták be az első fémkeretes akváriumot, melyet fémlemez alja révén még nyílt lánggal lehetett fűteni. Az akváriumok igazi népszerűségre a 20. században tettek szert az elektromosság elterjedésével, mely lehetővé tette a fűtést, tisztítást stb.
Rengeteg óriás tengeri akvárium van világszerte az állatkertektől a szállodákon át a repülőterekig, hiszen nemcsak gyönyörűek, dekoratívak, de nyugtató hatásúak is.
Az atlantai Georgia Aquarium sokáig a világ legnagyobb akváriuma volt, mely több mint 500 tengeri faj 100 ezer egyedének szolgál otthonául. Az akváriumot, mely 2005-ben nyitotta meg kapuit, a Home Depot üzletlánc tulajdonosa és a tengeri élővilág szerelemese Bernie Marcus alapította 250 millió dollárból. A hatvan kisebb-nagyobb akvárium összesen 36 millió literes, a legnagyobb az Ocean Voyager a maga 24 ezer köbméterével, 19 méter széles, 7 méter magas plexiablakával. Az akvárium legkülönlegesebb és legnépszerűbb lakói, Ralph és Norton a két cetcápa, akik Taiwanról érkeztek Atlantába.
Churaumi Aquarium Japánban,Okinawa szigetén az Óceán Expo Nemzeti Emlékparkban található. Az emlékpark az 1975-ös világkiállítás alkalmából épült, később látogatottsága lecsökkent, ekkor merült fel az akvárium építésének ötlete, melyet 2002-ben nyitottak meg. A hatalmas komplexum 77 akváriumnak ad helyet, melyek 10 millió liter össztérfogatúak. Az akváriumok több mint 760 állatfaj 26 ezer egyedének nyújtanak otthont. A legnagyobb közülük a Kurishio Sea 7,5 millió literes kapacitásával 22,5 méter széles és 8,3 méter magas falával.
Ha kigyönyörködted magad a videókban és te is szeretnél valami hasonlót, persze kicsit kisebb kiadásban, akkor látogass el ide különleges, egyedi akváriumokért.
A Csendes-óceán partjától nem messze, a Costa Rica-i dzsungelben épült meg a Finca Bellavista, a világ első fenntartható lombház közössége. A erdő lombkoronájába épített házak a Tarzan-filmek hangulatát idézik.
Az ötlet kiagyalói egy amerikai pár Erica és Matt Hogan volt, akik egy kirándulás alkalmával bukkantak erre a helyre, rögtön beleszerettek, majd öt évvel ezelőtt megnyitották a Finca Bellavista kapuit. Az esőerdőben 2-5 hektáros parcellákat hoztak létre, ahova fákra vagy cölöpökre faházakat építettek. A szabadon maradt parcellák megvásárolhatók, egy 2 hektáros terület kb. 55 ezer dollár, ahova az újonnan beköltözők saját maguk készíthetnek házat. A látogatók pedig választhatnak számos rövid illetve hosszú távú bérleti lehetőség közül.
Elsődleges cél volt az élővilág megóvása és a természeti erőforrások ésszerű kihasználása a természettel harmóniában. Az energiaellátástól- egy saját vízesésre - épített vízi erőmű és a napenergia gondoskodik, így nem kell lemondani a modern világ áldásairól sem, mint például a Wifi.
A hidakkal, kötélpályákkal, létrákkal és földi ösvényekkel összekötött telepet mindössze másfél km választja el a legközelebbi településtől, ahol templom, iskola, kórház is megtalálható. Már készülőben vannak egy közeli repülőtér tervei, de addig is jól megközelíthető autópályán az erdei település. Ez a hely tökéletes azok számra, akik egy kis nyugalomra vágynak, és remek példa arra, miként lehet a természettel a lehető legharmonikusabb kapcsolatban élni.
Mi történik ha nem áll meg a vonat az állomáson, de szeretnének felszállni? Mianmarban ezt is megoldják, bár szükség van egy kis összehangoltságra és némi ritmusérzékre ha nem akarják a vonat alatt végezni.
Néhány hónapja, velem együtt ti is betekintést nyerhettetek az épülő SkyCourt kulisszái mögé, mely nemrégiben egy rangos elismerést zsebelhetett be.
Idén a SkyCourt, Ferihegy 2-es termináljának új, központi csarnoka nyerte el a rangos Tierney Clark-díjat. A 2000-ben brit (Institution of Civil Engineers) és magyar építészeti szervezetek (Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége, valamint a Magyar Mérnöki Kamara) által alapított díjat az adott év legjobb építőmérnöki teljesítménye kapja.
A bírálat során többek közt az épület esztétikumát, anyagfelhasználását és a célnak való megfelelését vizsgálták. A Tima Zoltán által vezetett KÖZTI-s építész csapatának tervei alapján megvalósult SkyCourt-nak mindenképp nagy szakmai elismerés. Most már csak az utazókat kell meggyőznie!
A SkyCourt ünnepélyes megnyitójára 2011. március 18-án kerül sor, ezt követően két nyílt nap keretében a nagyközönség számára is látogatható lesz, míg végül március 27-én az utazók is birtokba vehetik.
Hamarosan itt a Valentin nap, egy lehetőség, hogy édes kettesben tölts el egy napot/estét kedveseddel.
Páratlan élményben lehet részed, ha felkeresed a Meglepkék új honlapját (romantikaterkep.hu), melyet a romantika kedvelőinek szántak. Nemrégiben született meg az ország első romantikatérképe, melynek segítségével könnyen eligazodhatsz a romantikus helyszíneket illetően.
A romantikaterkep.hu segítségével megtalálhatod az eddig mások által ajánlott legjobb helyeket , ahol eltölthetsz egy kellemes estét, randizhatsz kedveseddel, egy gyertyafényes vacsorával elvarázsolhatod párodat.
Kereshetsz egy ideális , romantikus hétvégéhez való szállodát, egy helyszínt ahol az igényeidnek megfelelő szolgáltatással állnak rendelkezésedre és a legelszántabbak még a leánykérésre alkalmas ötletekkel is gazdagodhatnak. Emellett ha nem is ebben a zord időben de a tavasz közeledtével számos jó ötletet találhatsz hol töltsetek el egy kellemes pikniket.
A legnépszerűbb budapesti romantikus helyszíneken kívül - Budai Vár vagy a Gellért-hegy - ,igazi különlegességekre is bukkanhatsz az ország különböző tájain. Ha pedig neked van egy tuti tipped, amit megosztanál másokkal akkor térképre vele, küldd el és felkerül a romantikatérképre.
A következő kisfilm a lenyűgöző izlandi, téli tájat mutatja be. A videó 2010 telén kezdődik:hó, jég, jéghideg tenger, befagyott tavak... aztán valami történik. A föld megrázkódik , majd hatalmas hamufelhő és izzó láva kíséretében kitör az Eyjafjallajökull vulkán. A vulkán, mely 2010 tavaszán hetekre lebénította Európa légi közlekedését.
Firkász jóvoltából ismét egy érdekes helyet ismerhetünk meg Japánban!
Shimane prefektúra központja, Matsue nem könnyen esik látókörünkbe. Kiérdemli a nem túl hízelgő Ura-Nippon (Bivalyb.) elnevezést, úgy hírlik könnyen megsértődhetnek rá az odavalósiak. Az ismertebb útikönyvek kötelességtudóan letudják a látnivalók erejéig pár oldallal a várost és környékét. Akkor mindenképp érdemes nagyjából egy, legfeljebb két napot eltölteni, ha már torkig vagyunk a japán nagyvárosok csiricsáré betontengerével, két gyakorlati megfontolással.
Elsőként a tömegközlekedés kapcsán: ritka járatokra számíthatunk ezért érdemes kocsival mozogni. Márcsak azért is, mert a város pár óra alatt kipipálható átlagos kultúrszomjat feltételezve. Azt hatékonyabban csillapíthatjuk a 30 egynéhány km-re eső Izumo Taisha meglátogatásával. A(z egyik) legöregebbnek tartott sintó szentély belseje biztos nagy durranás, ezúttal csak kívülről csodáltuk meg.
Kövezzenek meg érte de a tömeget látván - a fülledt hőségről nem is beszélve - odébb álltunk és itt jön az esetünkben a felmentőkörülménnyé lényegült második tétel: nemzeti ünnepen (augusztus közepén Obon) semmiképp ne menjünk a nevezetességhez. Döntésünk helyességében később megerősített az az információ, miszerint a bejutáshoz regisztrálni kellett a tetemes várakozási idő mellett.
Mi inkább a nem messzi Inasano beach-en találtunk enyhülést a Japán tenger hűsítő hullámaiban. A délutáni napfényben fürdőző part látványával busásan kárpótolva éreztük magunkat az elmaradt spirituális élmény fejében. Matsue felé egyszer álltunk meg egy kis időre a Shinji-ko tónál, megérte.
Az ár-érték arányban korrekt szállodáról csak annyit, hogy éjfél és kora reggel között a portaszolgálat megszűnt működni, a kulcsot otthagyták a szállásból kimerészkedőknek. Az est egy kísértetvárosban telt - ebben közrejátszhatott a már említett Obon -, a folyóra elsőrangú kilátással bíró bárhelyiséget (a rend kedvéért: Bar EAD) leszámítva több szót nem is érdemes rá vesztegetni.
A következő nap tennivalójának a csatornarendszerré idomított kis folyó(ko)n hajókázás maradt, a vízi/légi élővilág felvidító jelenlétével remek időtöltésnek bizonyult. Helyenként a hidak alacsonyak, ilyenkor a tetőt lecsukják és az utasok összegörnyednek/lehasalnak. Kész szerencse, hogy csak öten kényelmetlenkedtünk benne. Elmondható, hogy a hajóból mindent láttunk amit kell, beleértve Lafcadio Hearn emlékházát/múzeumát.
Nigel Jones és Roger Moorhouse brit történészek, a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása címmel szerveznek németországi luxus Hitler-túrát. A nyolcnapos program keretében felkeresik az 1923-as sörpuccs helyszínét, a Sasfészket, Hitler szülővárosát,Braunaut és Berchtesgadent.
Ellátogatnak abba a tóparti villába, ahol a holokauszt tervei megszülettek, majd a berlini Holokauszt Emlékközpont és a sachsenhauseni koncentrációs táborban szembesülhetnek a végeredménnyel. A túra végül azon a helyen zárul, ahol Hitler öngyilkos lett.
A 600 ezer forintnak megfelelő összegbe kerülő túrát a náci kor iránt érdeklődőknek ajánlják. A jelentkezőket ellenőrzik és a náci szimpatizánsokat és a neonáci aktivistákat igyekeznek kiszűrni.
Természetesen sokan sokféleképpen vélekednek, te mit gondolsz?
Nem ez lesz az első ilyen jellegű vállalkozás, Münchenben már évek óta hatalmas érdeklődés övezi, Eric Loerke angol történész által a város azon pontjaira vezetett túrákat, melyek Hitler életében fontos szerepet töltöttek be.
A Meglepkék nyereményjáték lezárult! Köszönjük mind a 135 megfejtést, ezúttal a szerencse Pápainé Volek Eszternek kedvezett. Gratulálunk és jó szórakozást kívánunk neki nyereményéhez, az agyaggalamb lövészethez!
A nyeremény felajánlásáért köszönet a Meglepkék csapatának! Ne feldjétek, náluk biztosan megtaláljátok a legjobb ajándék ötleteket, amivel meglephetitek szeretteiteket!
Reméljük hamarosan újabb nyereményjátékkal örvendeztethetünk meg titeket (igen, szivesen várjuk a felajánlásokat):), addig is olvassátok a Világutazó blogot!