Firkász jóvoltából ismét egy érdekes helyet ismerhetünk meg Japánban!
Shimane prefektúra központja, Matsue nem könnyen esik látókörünkbe. Kiérdemli a nem túl hízelgő Ura-Nippon (Bivalyb.) elnevezést, úgy hírlik könnyen megsértődhetnek rá az odavalósiak. Az ismertebb útikönyvek kötelességtudóan letudják a látnivalók erejéig pár oldallal a várost és környékét. Akkor mindenképp érdemes nagyjából egy, legfeljebb két napot eltölteni, ha már torkig vagyunk a japán nagyvárosok csiricsáré betontengerével, két gyakorlati megfontolással.
Elsőként a tömegközlekedés kapcsán: ritka járatokra számíthatunk ezért érdemes kocsival mozogni. Márcsak azért is, mert a város pár óra alatt kipipálható átlagos kultúrszomjat feltételezve. Azt hatékonyabban csillapíthatjuk a 30 egynéhány km-re eső Izumo Taisha meglátogatásával. A(z egyik) legöregebbnek tartott sintó szentély belseje biztos nagy durranás, ezúttal csak kívülről csodáltuk meg.
Kövezzenek meg érte de a tömeget látván - a fülledt hőségről nem is beszélve - odébb álltunk és itt jön az esetünkben a felmentőkörülménnyé lényegült második tétel: nemzeti ünnepen (augusztus közepén Obon) semmiképp ne menjünk a nevezetességhez. Döntésünk helyességében később megerősített az az információ, miszerint a bejutáshoz regisztrálni kellett a tetemes várakozási idő mellett.
Mi inkább a nem messzi Inasano beach-en találtunk enyhülést a Japán tenger hűsítő hullámaiban. A délutáni napfényben fürdőző part látványával busásan kárpótolva éreztük magunkat az elmaradt spirituális élmény fejében. Matsue felé egyszer álltunk meg egy kis időre a Shinji-ko tónál, megérte.
Az ár-érték arányban korrekt szállodáról csak annyit, hogy éjfél és kora reggel között a portaszolgálat megszűnt működni, a kulcsot otthagyták a szállásból kimerészkedőknek. Az est egy kísértetvárosban telt - ebben közrejátszhatott a már említett Obon -, a folyóra elsőrangú kilátással bíró bárhelyiséget (a rend kedvéért: Bar EAD) leszámítva több szót nem is érdemes rá vesztegetni.
A következő nap tennivalójának a csatornarendszerré idomított kis folyó(ko)n hajókázás maradt, a vízi/légi élővilág felvidító jelenlétével remek időtöltésnek bizonyult. Helyenként a hidak alacsonyak, ilyenkor a tetőt lecsukják és az utasok összegörnyednek/lehasalnak. Kész szerencse, hogy csak öten kényelmetlenkedtünk benne. Elmondható, hogy a hajóból mindent láttunk amit kell, beleértve Lafcadio Hearn emlékházát/múzeumát.
