Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Dubai a jövő városa

2010.05.08. 18:51 Qeki

Dubait 1833-ban alapította a Bani Yas beduin törzs 800 tagja, akik letelepedtek a Creek folyó torkolatánál. Hamarosan a gyöngyhalászat, a halászat és a tengeri kereskedelem központja lett.
Dubai egyik napról a másikra kőolaj-kitermelő országgá vált mikor 1966-ban olajat találtak az öbölben.  Az akkori uralkodó sejk Rashid bin Saeed Al Maktoum az olajból befolyó pénzt a város infrastrukturális fejlesztésére fordította és eltökélt célja volt, hogy az anyagi jólétet biztosítsa az olajüzletág hanyatlása után is. 1971-ben kilépve a brit fennhatóság alól 7 emírség egyesítésével (Dubai, Abu Dhabi, Sharjah, Ajman, Umm Al Quwain, Fujairah és Ras Al Khaima) hozták létre az Egyesült Arab Emirátusok, mely ma is a térség egyik legstabilabb állama.


A „fekete arany” nélküli jövő biztosítását a turizmusban látták. Dubai nem rendelkezik évszázados múlttal és természeti látványosságban sem bővelkedik, így ahhoz hogy a turistákat magához vonzza hatalmas, látványos, egyedülálló projektekkel kellett előállnia.
1990

 

2003
 

2008

Az 1980-90-es években el is kezdődtek az építkezések és mindössze néhány évtized alatt megváltozott Dubai arculata. A világszínvonalú kikötővel, reptérrel, vámmentes bevásárlóközpontokkal és építészeti bravúrokkal rendelkező Dubaiba évente közel 10 millió turista látogat el.

 

Az első mesterséges sziget a Palm Jumeirah (2006), melyen az értékesítésre szánt területek mindössze néhány perces aukció során találtak gazdára. Ennek sikerén felbuzdulva építették meg a The World szigetkomplexumot, továbbá építés alatt áll két újabb pálma alakú sziget is melyek még nagyobbak lesznek (Palm Jebbel Ali, Palm Deira).  Minden luxust kielégítő szállodák várják a tehetőseket, mint például a Palm Jumeirah legimpozánsabb szállodája az Atlantis de Palm.

Dubai tengerpartjának lenyűgöző látnivalója a vitorlaként magasodó Burj Al Arab, amely a világ első hétcsillagos szállodája volt megnyitásakor. Legekben sincs hiány: 2010-ben elkészült Burj Kalifa a világ legmagasabb épülete a maga 828 méterével, a Dubai Mall a világ legnagyobb bevásárlóközpontja 112 hektáros alapterületével, melyben megtalálható a világ legnagyobb aranybazárja és még folytathatnánk a sort.Dubaiban semmi sem lehetetlen akár a „sivatagban” is síelhetünk a Ski Dubaiban.

A fejlődés megállíthatatlan egymást érik az újabbnál-újabb projektek.  Waterfront a világ legnagyobb tengerparti beruházása, amely Dubai utolsó szabad 15 kilométeres tengerparti szakaszán épül, kereskedelmi, lakó és üdülési zónákat létrehozva. Ennek részeként kerül megvalósításra az Arabian Canal, egy 75km hosszú 150 méter széles csatorna, mely Dubait szeli át, hogy a sivatagot zöldellő vidékké tegye.


Az épülő Dubai Maritime City 227 hektáros területű tengerészeti központ, ahol kikötők, raktárak és egyéb hajózással és tengerészeti kereskedelmi tevékenységgel foglalkozó létesítmények kapnak helyet. Teljesen önfenntartó lesz az itt dolgozó számára minden igényt kielégítő városrésszel. Befejezése után a világ legnagyobb tengeri kereskedelmi átrakodójához, a szingapúrihoz hasonló kapacitással fog rendelkezni, akár naponta 80 tengerjáró hajót is ki tud majd szolgálni. A víz alatti szálloda a Hydropolis, a tengeri élővilág szerelmeseit várja.


Dubait nem véletlenül hívják a „jövő városának”, a következő években is minden képzeletet felülmúló építészeti megoldásokkal fogja elkápráztatni a világot, mint például a Naprendszert megjelenítő The Universe szigetcsoport.

A gazdasági világválság hatása Dubait is elérte, így az építkezések nagy része szünetel, ki tudja meddig?!

képforrás:wikipedia,google maps,www.abdolian.com,sergedolya.livejournal.com

 



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr751984323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar bucó 2010.05.08. 21:26:14

Én kevésbé optimistán látom a sivatagi álom jövőjét. A torony is burdzs dubáj lett volna, csak pénzhiány miatt el kellett adni a nevét...

Miszter07 2010.05.08. 21:34:39

Háát, gyakorlatilag leállt az összes építkezés, mint a magán mint az állami beruházások. Késik a metróvonalak átadása, ingatlanberuházók csődközelben, annyi ember hagyta el a várost, hogy szinte megszűntek a forgalmi dugók. Úgy tűnik, csak a jövő igérete volt...

dr kíváncsivagyok 2010.05.08. 21:35:27

Jó - jó ,de mi lesz 30 - 40 év múlna , ha elfogy az olaj ?? Nehogy eltartsák a gazdag turisták ! Röhej , ahelyett hogy altarnatív energia kutatásra és telepítésbe ölnék a dollármilliárdokat , - elkótyavetyélik csillogásra !

dr kíváncsivagyok 2010.05.08. 21:37:06

@kíváncsivagyok: A napfény és a szél - az a tuti( és van bőven nekik !) ! Eszükbe sem jut, úgy el vannak szállva maguktól.

kozlekedo 2010.05.08. 21:37:46

Ha elfogy az olaj, drága lesz az utazás is, kicsit necces a turizmusra építeni. (Az utazás még olaj alapú dolog).

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.05.08. 21:46:48

@Miszter07: Igen igazad van ez is hozzátartozik az igazsághoz, kiegészítés megtörtént!

magyar bucó 2010.05.08. 21:46:58

@kíváncsivagyok:
Víz sótalanítás napenergiával és öntözéses gazdálkodás. Sokkal perspektivikusabb, mint a luxusturizmus.
Elfogy az olaj, nem repkedünk, össze-vissza...

dr kíváncsivagyok 2010.05.08. 21:52:44

@magyar bucó: Elszálltak nagyon maguktól. Azt hiszik örökké tart a jó világ , az ingyen élet. Azt a nagy vízfejet, amit az olajra építettek, mi fogja üzemeltetni, energiával ellátni ? Teveszar ? Abból a töméntelen pénzből (vagy csak a feléből 4) komoly nap - szél erőmű technikákat tudnának kiépíteni , akkor valóban felnéznék rájuk, mert nem eszik meg a jövőjüket ! De így ?!

Vkat118 2010.05.08. 21:52:53

Az olaj nem fogy el. Csak az a kérdés érdemes e kitermelni. Stabil 150 dollár feletti árnál még 250-300 évre elegendő olaj van. (kanadai, orosz, venezuelai olajpala és homok)

dr kíváncsivagyok 2010.05.08. 21:56:33

És kinek fog kelleni a 150 - 200 dolláros olaj ? És mi lesz 250 - 300 év múlva ? Erről beszélek. Dubai 50 - 60 év múlva egy 800 lelkes halászfalu lesz !

Vkat118 2010.05.08. 22:16:07

Hát 2007-ben kellett 120 dollárért mindenkinek. Az már nem nagyságrendnyi különbség a 150 -től. (150 felett érdemes kitermelni a kanadai olajpala készleteket, kb. 4 trillió barelnyi van belőle, ehhez képest sima olajból 1 trillió barel az egész világon) Az üzemanyag majdnem teljesen árrugalmatlan, kb. ugyanannyit tankolsz 350Ft-ért mint 200 ért, nem beszélve a gyárakról akik legfeljebb áttolják a megnövekedett költségek egy részét a vásárlóikra, de nem fognak kevesebbet termelni...

Világvárosok pedig nem feltétlenül tűnnek el a süllyesztőbe, a környezet megváltozásától. London is már vagy 50 éve egy regionális középhatalom fővárosa, nem egy világbirodalomé, mégsem fejlődik vissza egy az országhoz méltó 2-3 milliós B kategóriás világvárossá.

dr kíváncsivagyok 2010.05.08. 22:49:06

@Slaydo: Jól értem , Te most Londont hasonlítod össze Dubai - jal ????

Spekuláns 2010.05.08. 22:51:18

@Slaydo: "150 felett érdemes kitermelni a kanadai olajpala készleteket"

És a kanadai olajpala készletek hogyan fognak segíteni Dubai-on ha ott már elfogyott az olaj? Megvan: az araboknak is majd 150 dollárért kell venniük az olajat hacsak nem akarnak tevegelni.

"London is már "

London pénzügyi és kereskedelmi központ. A 200-300 milliós EU egy 50-60 milliós országának a fővárosa. Teli szorgalmas, innovatív emberrel. Akik tudják hogy saját magukról kell gondoskodniuk mert az államtól nem várhatnak megváltást.

És Dubai? Vagy az egész arab világ?
Teli lusta, korrupt emberrel akik megszokták hogy eltartják őket. A történelem során csak és kizárólag a környezet változásból éltek. Arra ment a Selyemút, hát vámot szedtek.
Lefúrtak, olajat találtak, eladták (azt is inkább a nyugat). Ha elfogyott a az aktuális erőforrás, akkor teveszaron sütötték a baklavát.

Mi lesz Dubai-al? Turista-látványosság lesz mint a Selyemút nekropoliszai.

sebi77 2010.05.08. 22:52:22

Dubai gyakorlatilag egy Vegas2. Attól hogy baromi unszimpatikus az egész, sajnos lehet hogy meg fognak élni belőle, mert a sok unszimpatikus milliárdos eltartja őket. Bár nem tudom ki az aki tényleg időt tölt ezeken a pálmasziget ingatlanokon, algás vízben ázva egy sivatag mellett, mikor ugyanennyi pénzből igazi szigetet vehet magának a Bahamákon.

Spekuláns 2010.05.08. 22:53:05

@wwwBisexhu:

Bisexhu, neked van valami véleményed is vagy minden blogra beírod hogy "Bakker, ez mekkora" csak úgy a reklám kedvéért?
Merthogy eddig mást nem láttam tőled.

nick: 2010.05.08. 22:53:30

én csak arra lennék kiváncsi, hogyan jöttek ki az angol uralom alól azután, hogy olajat találtak
érdekes történet lehet

Spekuláns 2010.05.08. 23:00:37

@sebi77: "Dubai gyakorlatilag egy Vegas2."

Nem egészen. Vegasban minden olcsó. Közel van néhány száz millió amerikai. Akik szeretnének féktelenül szórakozni egy szabados városban.

És Dubai? Igen, talán a turisták ihatnak alkoholt. Csókolózni nyilvánosan ugye börtönt jelent. Félelem és Reszketés Dubaiban? Füves cigiért még lehet a karod is levágják.

Szóval lehetne Vegas vagy Amsterdam, de nem lesz az soha. Kivéve ha az összes arab elhúz a ramadanba.

Másrészt aki járt már arrafelé, az tudja hogy a klíma cseppet sem kellemes. Sőt, borzalmas.

Spekuláns 2010.05.08. 23:05:00

@nick:: "hogyan jöttek ki az angol uralom alól"

A rövid válasz az az, hogy az amerikai uralom alá hajtották a fejüket, ezért az angolok lemondtak róluk.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.08. 23:22:02

@magyar bucó: Az összes az "elfogy az olaj" dumára csak az a válasz, hogy szénből minden előállítható, ami olajdból. A mai szénárak mellett is iszonyatos készletek vannak, amik kitermelhetőek. Szóbal aggódni nem nagyon kell. Még még kb. 800 évig lazán elegendő szén van arra, hogy 1:1-ben kiváltsa a kőolajt...

soproni1 2010.05.09. 00:07:14

A kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő.

_D_ 2010.05.09. 00:12:55

@molnibalage: És szerinted hány fok lesz az átlag hőmérséglet a földön, ha az összes szént elégetjük?

Te tudnál 85 Celsius fokos szellőben vizet hozni a patakból?

fehérfarkas 2010.05.09. 00:13:13

csupán pár szó dubai gazdaságáról:
az idegenforgalmon kívül itt van a világ 10 legnagyobb forgalmú kikötőjének egyike, a világ 10 legforgalmasabb repülőterének egyike
ugyanis dubai földrajzilag dél-kelet ázsia, kelet-afrika és a közel-kelet között fekszik
de az plasztikai sebészetei is az usából ugyanúgy vonzanak kuncsaftokat mint iránból vagy oroszországból
az ékszerüzleteiről meg annyit, hogy sokan a közel-keletről és oroszországból nem is a tengerpartjai miatt, hanem az ékszerüzletei miatt mennek dubaiba
és akkor még ott van a tőzsdéje, a bankjai, mivel a térség pénzügyi központja is egyben

a környezetvédelméről meg annyit, hogy a város mellett hatalmas naperőmű farmokat és szélerőmű farmokat építettek és építenek még többet is, hiszen a rohamosan növő metropolisznak egyre több energiára van szüksége

és habár dubaibnak nincs egyetlen keresztény állampolgára sem, azok mind turisták vagy csak ott dolgozók, de szinte minden keresztény felekezetnek van saját temploma

szeretnénk mi így csődben lenni mint dubai van a gazdasági világválság miatt
látom egyes hozzászólóknál az si faktor elég erős :)

Vkat118 2010.05.09. 00:50:36

@Spekuláns:
"És a kanadai olajpala készletek hogyan fognak segíteni Dubai-on ha ott már elfogyott az olaj?"

Sehogy, csak tisztáztam, hogy nincs fogyóban az olaj, annak ellenére, hogy sokan ezzel riogatnak.

"London pénzügyi és kereskedelmi központ. A 200-300 milliós EU egy 50-60 milliós országának a fővárosa."

Nem tudtam, hogy London az EU fővárosa. De, ha már EU, az amúgy is 500 milliós. Minden esetre abban egyetértünk, hogy egy jó nagy város és pénzügyi és kereskedelmi központ. Ennek történelmi okai vannak, de alakulhatott volna úgy is, hogy szépen elsorvad a város ahogy nem jön több cukornád a gyarmatokról.

"Teli szorgalmas, innovatív emberrel."

Tele, ja. Pont erről híresek az angolok akik jelenleg London lakosságának a 48%-át teszik ki, a bevándorlók meg főleg.

"Akik tudják hogy saját magukról kell gondoskodniuk mert az államtól nem várhatnak megváltást."

??! Mindenesetre jól hangzik, politikusnak kéne lenned :)

És Dubai? Vagy az egész arab világ?

Majd meglátjuk mi lesz belőlük, az aranykornak az olaj után valószínűleg vége lesz, de 800 fős halászfalu sem lesz. (Korrupció, lustaság stb. nem értem, hogy keveredett ide....)

Advocatus_Diaboli 2010.05.09. 01:35:33

Nem tudom, miért kell fikázni az arabokat. Okos kereskedő nép volt mindig is. Nem tudom a sok hülye miért dől be az arabellenes propagandának. Seimmvel nem nyomnak el több nőt sem, mint a keresztény országokban. Csak úgy megkérdezem, hány könyv jelent meg a keresztény országokban arról, hogyan elégítsünk ki egy nőt?!! Az Illatos Kert című arab könyvecske meg erről szól. :-) Ja és a hastáncot is csadorban nyomják ugye? na ne röhögtessetek. :-) Aki olvasta az Koránt azt tudja, nincs benne előírás, hogy csadorban kell rohangálni egy nőnek. Az van benne, hogy illendően kell felöltöznie. Hogy ez melyik vidéken, mit jelent az egy dloog, de nem vallási kérdés, :-) Menj ki esetleg Tuniszba és nézz körül hány nőt létsdz csadorban. A szám tart a zérus felé!!! A vilég legidődebb nője is ott él, akinek szép nagy tetkó van az arcán. Ha csadorban lenne, ezt nem látnád, de pl. a National Geographic is forgatott tóla filmet, ha személyesen nem volt módodban megnézni.

romesz 2010.05.09. 02:12:30

@Spekuláns: nekem nem ugy tunik, hogy Vegasban minden olcso. Viszont klimaja hasonlo Dubajehoz.
A decemberben befejezodott City centerben anyagilag benne voltak a kozelkeleti befektetok es a gazdasagi valsag miatt majdnem tonkre ment mielott megnyilt volna. De szerencsere a helyi casino (MGM Grand) sikeresen manipulalt es megis kesz lett idore.

I.C.ram 2010.05.09. 02:21:59

Szeretem, mikor nyomják ezt az elfogy az olaj dolgot... Attól, hogy náluk elfogy, nem jelent semmit. Rengeteg olaj van még a föld számos pontján, csak egyelőre a drága technológiák miatt nehéz kitermelni ezeket, de ez se marad örökre így. Régen még a tengerekről is lehetetlennek tűnt kitermelni az olajat...

Az arabok meg már bevásárolták magukat mindenhova. Pont elég az nekik, hogy Dubai-ban kialakítottak maguknak egy rongyrázós művárost, ahol akármikor elszórhatják a dollármilliárdjaikat, amik már messze nem az olajból jönnek kizárólag.

Dubai bevételeinek is asszem már csak valami 5-10% származik a kőolajból, földgázból. Az meg lófasz.

Az, hogy leléptek csomóan Dubaiból az elsősorban a rengeteg vendégmunkásnak köszönhető, hiszen, ha nincs meló, ők se kellenek. Szépen mennek vissza Indiába, vagy más országokba robotolni.

martin_f 2010.05.09. 02:38:22

Drága barátaim, ne fröcsögjetek itt össze-vissza, inkább nézzetek körül Dubai-ban mintha ott lennétek:

panorama.pentimo.com

(azért most is jökat röhôgtem, hogy mennyi sötét korlátolt ember van aki semmit nem tud dolgokról, de fikázni, irigykedni, az megy. Hát, csak kijön mindenkibôl a 'magyar' :-) (tisztelet a kivételnek)

Ezek a 'büdös' arabok akkor is sokkal boldogabban és jobban fognak élni amikor már teljesen tönkre mentek. Néhány száz év mulva behozzuk öket, nyugalom :-)))Kár itt fröcsögni, tudom, hogy fáj az igazság, meg amúgy is randa egy irigy nép a magyar :-)))

Medencefűtés · http://sun-pool-heating.com 2010.05.09. 03:05:53

@martin_f: Köszi cimbi, ied volt a nap linkje :) Nyiss egy sört magadnak :)

Ha más nem, akkor Dubai lehet majd a világ legnagyobb pusztuló városa, ami szintén nem egy utolsó látnivaló lenne. :)

kacce 2010.05.09. 03:31:59

@martin_f: Szerintem bárki véleményt nyílváníthat, a nem tetszés még nem feltétlenül fröcsögés, ha azt kulturáltam fogalmazzák meg.
Nem vagyok az a vérmagyar típus, de általában bosszant, mikor valaki durván leszólja a többi magyart, csakmert kritikát mertek megfogalmazni valamiről.
Hahó!!! Ez a szólás és véleményszabadság és nem pedig valami csúnya magyar szokás!

PEACE!

A témához: Jó a cikk, klassz kis összefoglaló!
Építészetileg lenyűgöző, hogy mit hoztak össze 20 év alatt a sivatagban, de egyébként nem különösebben szimpatikus az ez egész.
Nem, nem vagyok irigy, pláne hogy semmilyen gazdaságra nem cserélném el, hogy a szabad nyugati világba születtem, ahol nőként is azt csinálok és azt viselek, ami nekem tetszik :)

kacce 2010.05.09. 03:40:19

@Advocatus_Diaboli:
"Nem tudom a sok hülye miért dől be az arabellenes propagandának. Seimmvel nem nyomnak el több nőt sem, mint a keresztény országokban."

Hát én erre nem vennék mérget. Inkább nem laknék egy muszlim országban sem nőként. Az is épp elég amit Amszterdamban látok a bevándorlónegyedben...

/drako 2010.05.09. 05:49:46

@kacce: en Dubaiban lakom nokent ..
azert nem olyan rossz itt

magyar bucó 2010.05.09. 06:55:43

@I.C.ram:
Dubajnak eddig sem volt olaja, hitelből, egyoldalúan a luxusturizmusra építettek.
Szerintem pár évtizeden belül bukta, azután medmexes állapotok.

/drako 2010.05.09. 07:13:48

@váév építők: kinek mi a jo ..
en inkabb azt mondom, hogy fenn tudok tartani egy szamomra megfelelo eletszinvonalat

váév építők (törölt) 2010.05.09. 07:44:11

@/drako: persze, de azért nem értetted...:)

magyar bucó 2010.05.09. 08:09:27

@/drako: Arab hercegecskék perverzióinak kielégítéséből?

Wiseacre_ 2010.05.09. 08:09:33

Vidámpark.
Dubai előre menekül, és erre még mindig vannak vevők. A turizmus felé tudnak szaladni, mi mást tehetnek. Kérdés persze, hogy a luxuskategóriájukat mennyien képesek megfizetni.
Ha én nem jutok el soha oda, akkor még hányan nem. Ez is egyfajta piramisjáték, csak magukkal játszanak.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.05.09. 08:25:48

dubai mar joideje nem az olajbol el.

/drako 2010.05.09. 08:37:05

@magyar bucó: mennyire korlatoltak egyesek ..

magyar bucó 2010.05.09. 08:40:57

@éjszárny zöldi: Dubajban eddig sem volt olaj, hitelből megy a csillogás.

Poha 2010.05.09. 08:48:53

@soproni1: "A kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő."
Feldobtad a reggelem! :-DDDD

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.05.09. 08:59:19

az elsők közt fognak bukni, amikor összeomlik a világgazdaság

az emberek először a turizmuson próbálnak spórolni

/drako 2010.05.09. 09:23:12

@magyar bucó: gondolom te meg egy vacak munkanelkuli/segelyen elo vagy BAZ megyebol

magyar bucó 2010.05.09. 14:28:21

@/drako: Az is jobb lenne, mint arabok faszát szopni.

fehérfarkas 2010.05.09. 15:00:52

amit sokan az si faktor miatt elfelejtenek, hogy ha a turizmus (a béke iparága) bedöglik, akkor azt nemcsak dubai szívja meg, hanem mi is, meg minden olyan ország amely ebből él, vagy ez a gdp-jének fontos hányadát teszi ki

dubai kereskedelme és a szolgáltatószektora meg a világ 10 legnagyobbja között van (és kereskedelmi pozíciója akkor is megmarad, ha elfogy az olaj és nem lesz helyette más üzemanyag, hiszen a hajózást már az ókorban is ismerték, és dubai logisztikailag nagyon jó helyen fekszik dél-ázsia, nyugat-ázsia és kelet-afrika között)

azt pedig sokan elfelejtik, hogy dubai pont ott ver ránk, amire a legbüszkébbek vagyunk a kelettel szemben: a technikai fejlettség
egy sivatagi beduin törzs bebizonyította, hogy ők is képesek hi-tech metropoliszokat építeni
(persze agyelszívással, de ne felejtsük el, hogy a a dubaiak európa és az usa legrangosabb egyetemeire járnak, de már nekik is van saját egyetemük)

és végül a sport szerepe az emírségekben (abu dhabit is beleértve): a világ legrangosabb tenisz és golf versenyeit ott rendezik, + forma 1-et + bicikliversenyeket + sportrepülőversenyeket

és arról se feledkezzünk meg, hogy a már megépült infrastruktúrát a gazdasági világválság után is használni lehet

az irigykedés helyett inkább azon kellene elgondolkoznunk, hogy hogy lehet az, hogy európa legjobb aranykoronás mezőgazdaági területén a mezőgazdaságunk mégis egy csőd, vagy hogy egy 8km hosszú metrót sem tudunk megépíteni, még 5x annyi pénzből sem, mint amennyiért madridban megépült
irigykedés és károrvendés meg mások pocskondiázása helyett inkább a saját házunk táján kellene söprögetnünk, és végre korrupció és mutyizások nélkül tisztességesen és becsületesen dolgoznunk

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.09. 19:15:25

@_D_: A gond az, hogy sokan csak a primtív felhasználását látják a fosszilis tüzelőanyagoknak. Lehetséges 0 emissziós szénerőművet építeni. Persze akkor ti vernétek a tamtamot, hogy miért olyan kurva drága az áram. A megúlók kapcsán szinten ez az "apró" gond van.

Az atomenergia kapcsán meg Csernobillal jön a sok gyökér.

Akkor miből legyen sok és olcsó áram?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.09. 19:22:46

@fehérfarkas:

"egy sivatagi beduin törzs bebizonyította, hogy ők is képesek hi-tech metropoliszokat építeni
(persze agyelszívással, de ne felejtsük el, hogy a a dubaiak európa és az usa legrangosabb egyetemeire járnak, de már nekik is van saját egyetemük)"

Ez erőteljes tévedés. A kivitelező és tervező cégek túlnyomó része külföldi.

"és végül a sport szerepe az emírségekben (abu dhabit is beleértve): a világ legrangosabb tenisz és golf versenyeit ott rendezik, + forma 1-et + bicikliversenyeket + sportrepülőversenyeket"

Ehhez csak pénz kell semmi más. Gazdasági szinten nézve meg tényleg csak aprópénz mennyiség...

romesz 2010.05.09. 20:24:58

@molnibalage: es akkor a muanyagok hianyarol ne is beszeljunk. eletunket minden szinten korul veszik muanyag termekek. Sokan mar letezni sem tudnanak nelkule.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.05.09. 23:42:41

@romesz: Ha még csak műanyag. Csak a villanyautó nagy hívei hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a mozgó alkatrészeket attól még ugyanúgy kenni kell. Akkor lesz gáz, ha a szén és kőolaj is elfogy, akkor már tényleg komolyabb mutatvány kell majd szintetikus anyagok előállításához...

/drako 2010.05.10. 17:35:59

@magyar bucó: azt en nem tudhatom ..
de ugy latszik te mar probaltad azert van osszehasonlitasi alapod!

AcidJazz 2011.06.11. 00:29:41

Nem igazán értem miért gondolják azt egyesek, hogy azok az emberek akik naponta dollármilliárdok sorsáról döntenek ne lennének képesek picit előre gondolkodni.
S azt is el tudom képzelni, hogy nekik sokkal megbízhatóbb információik vannak arról hogy fog kinézni amikor az olaj kezd elfogyni.
De ha mondjuk olvasnátok néha hamar ráakadnátok, hogy nagyon komoly érdekeltségeik vannak a legülönfélébb megújuló energiaforrásokat kutató-építő cégekben. Nahát! Ki gondolta volna mi? (:

@molnibalage: a műanyag csapágyakat történetesen vízzel kenik, szintetikus olajat meg már elég régóta képesek előállítani. Ez miatt azért olyan nagyon ne fájjon a fejed. (:

kerdesek05 2011.12.09. 15:59:48

DUBAI élhetetlen: aki természetet szereti európaiként , plázába mész légkondiba vagy a 40 fokba beton és sivatagba. Köztes állapot nincs, árnyék, nyílt színi csók, romantika, európai életmód nuku.
egyszer-kétszer jó, évente egyszer aztán semmi.
Az emberi fejlődésnek itt mások az intervallumai.
süti beállítások módosítása