Hallstatt ez a mesebeli osztrák falucska Salzkammerguti-tóvidék legfestőibb települése, de talán egész Ausztriáé. A Hallstatti-tó mellett a hegyoldalban épült városka a helyhiány miatt választotta ezt a furcsa, fecskefészekszerű építészeti megoldást, mely igazán különleges látványt kölcsönöz a tájnak. A máig mindössze kb. 1000-s lélekszámú település számára ez a meredek sziklafal jelentette az egyetlen terjeszkedési lehetőséget a keskeny tóparti földsávon kívül. A lélegzetelállító szépségű vidék 1997 óta az UNESCO világörökségi listájának tagja.

A városka mindössze egyetlen főutcából (Seestrase) és a hegyoldalban álló számos kis kacskaringós sikátorszerű utcácskából áll. A főtér közepén álló szökőkutat virágcsokorszerűen pasztellszínű házak veszik körül. A főtér mellett a kristálytiszta tó partján sorakoznak a fából készült csónakházak. Az autósforgalom erősen korlátozott így szabadon kalandozhatunk a városka utcáin a muskátlis erkélyek és a helyhiány miatt a házak falára felfutatott gyümölcsfák alatt.

Az egyre szűkülő utcák után elérünk egy meredék lépcsősort, melyen keresztül megközelíthetjük a legfőbb nevezetességet a 12-15. században épült Mária mennybemenetele plébániatemplomot. 

A templomot szokás szerint temető veszi körbe, ám van egy érdekessége. A hegyoldalba épült településen nem csak az élők, de a holtak is helyhiánnyal küzdenek, így tízévente kiássák a megboldogultak földi maradványait. A koponyákat kifehérítik és az elhunyt nevét gót betűkkel ráírják, festett virágokkal díszítik és a többi földi maradványával együtt a sziklafalba vájt Csontházba helyezik el. A tradíció az 1720-as években kezdődött, míg az utolsó koponya 1995-ben került a Csontházba.

A városka nevének jelentése ősi kelta nyelven „só helye”. A városka egykori gazdagságát és hírnevét a város fölé magasodó Sóhegyen (Salzberg) található sóbányának köszönheti. A világ legrégebbi ismert sóbányája több mint 7000 éve működik és még a mai napig is jelentős sóbányászati tevékenység folyik itt.  A” fehér arany” igazi kincsnek számított, aminek a város virágzását köszönheti. A városban található régészeti múzeumban bepillantást nyerhetünk a só kialakulásától a kitermelésen át a sóbányászok életébe, akik közül sokan életükkel fizettek a sóért, mint az 1734-ben felfedezett „sóember „, kinek testét tökéletesen konzerválta a só több évezreden át.
 

Az 1824-ben feltárt vaskori temető tanúsága szerint (a hallstatti régészeti kultúra értékes lelete) igen jól meg lehetett élni a bányászatból. Az akkoriban az egyetlen tartósítószerként használt só igen értékes volt a cserekereskedelemben.
A legrégebbi sóbánya cím mellett arról is nevezetes, hogy 1664-ben ebben a bányában történt a világon az első regisztrált sújtólégrobbanás (sújtólég: metán és levegő robbanóképes elegye). A városka sóbányájának egy része ma a nagyközönség számára is látogatható. Megközelíteni vagy siklóval lehet, a Hallstatt melletti Lahn településről vagy a két csodaszép hegyi ösvény (melyeket a sóbányászok használtak évezredeken át) egyikén keresztül lehet elérni a hegytetőt, ahol a Rudolf-torony teraszáról csodálatos panoráma nyílik az egész környékre. A bányalátogatás egyik legizgalmasabb része, amikor bányásznak beöltözve kipróbálhatjuk az általuk használt hosszú facsúszdát. A 100 méter hosszú csúszdán a „leggyorsabb bányászok” akár az 40-50km /h-s tempót is elérhetik. A látogatás végén sózsák módjára kivonatozhatunk a friss levegőre.                               

képforrás:flickr.com ( evenstar_9, multilingual.mm, -->