A Közép-Afganisztánban fekvő Bámiján-völgyet másfél ezer éven keresztül őrizte két monumentális buddha szobor, melyeket egy évtizeddel ezelőtt a tálibok leromboltak.

Bámiján neve talán úgy fordítható: ragyogó fény. Ez a kis afgán város a legendás Selyemút egyik fontos állomása, történelme alatt zarándokok, kereskedők, sőt egész hadseregek keresztezték útját.
A település a Hindukus egy termékeny völgyében, a Bámiján-völgyben fekszik. Már a Hindukus nevének jelentése " hinduk gyilkosa" is baljós, ami arra utal, hogy a Himalája nyugati folytatásaként elnevezett hegyláncolaton és a Karakorum sivatagi-részein vitték keresztül az indiai rabszolgákat Közép-Ázsia rabszolgapiacaira, akiknek nagy része a zord körülmények miatt soha nem érkezett meg végcéljához.

Fennállása óta Bámiján az ellentétek városa, hol nyugodt vallási béke és a művészi törekvések kerültek az előtérbe, hol pedig az erőszakos mészárlás és pusztítás. Talán nem meglepő, hogy ezen viharos történelmi háttér mély nyomokat hagyott a területen.

A Bámiján régió egykoron egyet jelentett az óriás Buddha szobrokkal, melyek a völgyet uralták, de ma már csak hűlt helyüket láthatjuk. A 6. században (507 és 551 között) a sziklába vésett két szobor (38 és 55 m magasságú) a valaha készített Buddha szobrok legnagyobbjai voltak. Nemcsak méretük, hanem ábrázolásmódjuk miatt is különlegességnek számítottak: a megszokott ülő testhelyzettől eltérően álló helyzetben ábrázolták a Nagy Tanítót.

Egy hetedik századi kínai írnok leírása szerint: „csillogó arany színárnyalatok és értékes díszek kápráztatják el a szemet…” Tehát nem csak egyszerűen nagyok voltak, hanem színesek és valóban félelmetesen szép látványt nyújthattak.
Bámiján az addig buddhista tanítás és zarándoklat egyik központja először a 8. században került iszlám fennhatóság alá, számos buddhista építmény elpusztult a völgyben, de a szobrok túléltek egészen 2001-ig. Már a polgárháború alatt is a nikék és a barlangok lőszerraktárként, a szobrok pedig a katonák gyakorló célpontjaként szolgáltak. Ám a végső csapást 2001-ben mérték rájuk amikor a tálibok elrendelték minden nem-iszlám műemlék, építmény és szobor elpusztítását. Minden nemzetközi tiltakozás ellenére az egyedülálló bamijáni óriás-Buddháknak sem kegyelmeztek.

A szobrok azonban szívósnak bizonyultak nem volt könnyű elpusztítani őket. A tálibok kezdetben aknavetőkkel, rakétákkal, harckocsikkal, ágyúkkal, próbálkoztak végül robbanóanyaggal sikerült felrobbantani az óriás buddhákat.
A két óriási Buddha-szobor darabjait (melyeket a tálibok nem értékesítettek a pesavari antikpiacon) jelenleg a Bámiján-völgyben létesített ideiglenes raktárakban tárolják, de a homokkő igen porózus, így könnyen szétporlik.
A tálibok elvonultával a japán kormány kezdeményezésére a bubendorfi Afganisztán Intézet és a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola együttműködésével megkezdődött a Bamiyani Buddhák rekonstrukciója. 2003-ban pedig az UNESCO mint veszélyeztetett kulturális helyszínt, a Bámiján-völgyi buddhista emlékeket felvette a világörökségi listára. Sajnos azonban egyre kisebb az esély, hogy valaha is újra álljanak az óriás Buddhák.

2008-ban egy hihetetlen felfedezés történt. A völgy barlangjait borító falfestményekről kiderült, hogy a különleges technikával készült falfestmények a világ legkorábbi fali olajfestményei, melyet korábban a 12. századi Európának tulajdonították.

Bámijántól 70 km-re nyugatra terül el Afganisztán első nemzeti parkja a tükörsima Band-e Amir tavak vidéke. 3000 méter magasságban, a Kohi Baba-hegységben, a csipkés, szürke és vörös sziklákkal körülvett tavakat az afgán Grand Canyonnak is nevezik. A hat egymásba kapcsolódó tó csodálatos kék színe erős kontrasztot ad a környező poros csúcsoknak. A tavak egymásba kapcsolódnak, a magasabban fekvő tavak vízesésekkel táplálják az alacsonyabban fekvőket.