Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Forgó épületek

2010.05.21. 11:47 Qeki

A hotelek legtöbbje előszeretettel számol fel felárat a panorámás szobáira. A Horvátországban Splittől nem messze Solta szigeten épül, Európa első forgó hotelje mely megoldást nyújt erre is.


Európa első forgó szállodáját Richard Evans Hywel tervezte, akinek célja volt, hogy minden ablakból tengerre nyíló kilátás legyen, ha csak egy időre is. A komplexum egy domboldalon lévő olajfaligetben épül gyönyörű kilátással az öbölre.  A létesítmény három emelettel rendelkezik majd, s nagyon lassan egy nap csupán 1,3-szer fordul meg a tengelye körül, ez annyira lassú, hogy a vendégek nem fogják érzékelni csak a kilátás megváltozását.

 A komplexum közepe statikus lesz, ebben kap helyet a recepció a lépcsőház és a liftek.  A hotel egy hatalmas medence közepén épül majd, így olyan hatást kelt, mintha a vízen úszna. A projekten már öt éve dolgoznak, s már a szükséges engedélyeket szerzik be a hatóságoktól.


 

Forgó épületek, mint kilátók, éttermek (Sun Dial, Atlanta) illetve egyéb épületrészek (Hotel Marmara Antalya) már régóta működnek a világban. David Fisher építész azonban, egy egész forgó felhőkarcolót (Dynamic Towe) tervezett a dinamikus építészet jegyében, ami hol máshol valósulhatna meg legelőször, mint az építészek „játszóterének” is nevezett Dubaiban. 

A project alapvetően három fontos pilléren alapul:
- dinamika, az emeletek egymástól független forgathatók, így létrejön az építészet 4. dimenziója az idő
- ökoépület, teljes energia szükségletét szélből és napenergiából nyeri
- előregyártás, kizárólag előre legyártott modulokból felépülő
A forgó torony magassága 420 méter lesz és mind a 80 emelete egymástól függetlenül forgatható a központi, statikus mag körül. A forgás sebessége Változtatható 90 perc és 24 óra között. A hangvezérlésű forgásszabályozóval csak akkor lehet probléma, ha a szomszédok nem tudnak megegyezni a forgási sebességben, így sokkal kényelmesebb, ha egy egész emeletet veszünk meg. Az épületben helyet kapnak irodák, egy 6 csillagos luxus szálloda, apartmanok és a legfelső tíz emeleten luxuslakások, melyekhez külön autólift is tartozik.

Az emeletek közé szerelt szélturbinák és napelemek az épület teljes energiaigényét fedezik, sőt közel 20%-kal több energiát fognak előállítani, mint fogyasztani, így nemcsak luxus-felhőkarcoló lesz, hanem zöld erőmű is. Emellett a legújabb építészeti technikát alkalmazva, vákuumüveg használatával fogják csökkenteni a napsugárzás általi túlzott felmelegedést, emellett a sivatagban oly értékes esővizet is hasznosítják majd. Az előre gyártott modulok jóvoltából az építkezés is egyszerűbbé válik, a tortaszeletekre emlékeztető darabokat a helyszínen kapcsolják majd össze, így mind az építkezés költsége, mind az ideje lecsökken.



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr42020331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása