Az 1850-es évektől Kalifornián is úrrá lett az aranyláz. Sok más államhoz hasonlóan Amerika délnyugati vidékein is sokakat csábított a szerencse reménye, és mivel gyorsan elterjedt a hír hogy Kaliforniában arany van, így gombamód megszaporodtak az aranyásásból élő falvak, városok. Ezek nagy része az aranyláz elhalványulásával lassan teljesen elnéptelenedett, a házakat elhagyták, és az itt élők szerencse híján továbbálltak. Az egykor virágzó falvak helyén most üresen kongó romos elhagyott faházak jelzik, hogy a történelem túllépett rajtuk.
Bodie nemcsak egy, a sok kaliforniai kísértetváros közül, hanem a valaha működő legnagyobb arany bányaváros, ami a senki földjén - Sierra Nevada hegyei között - várja az idelátogatókat, hogy megmutathassa milyen is volt az élet itt az aranyláz idején.
A Bodie-hoz vezető út elágazás kb. 40 percnyi autóútra van Mono tótól Észak felé. A 395-ös főútról letérve, kb 15 km zsákút vezet az egykori arany bányavároshoz ami majd kb 6 km-re a cél előtt földútban folytatódik, és mivel a fórumokon „jó minőségű földút”-nak titulálták, gondoltam egy próbát megér. Azóta már óvatosabb vagyok az ilyen leírásokkal... Az elején még úgy éreztük sima ügy, de aztán ahogy egyre mentünk le a térképről, annál inkább éreztük, hogy túl optimista voltam útminőséget illetően, és percenként kívántunk minden szépet és jót azoknak akik így félrevezettek minket. Hozzáteszem hogy mind a 3 autó aki szembejött velünk terepjáró volt, de ők biztos valamiféle beavatottak voltak. Folyamatos imádságok közepette – hogy ne érjen minket se defekt, se tengelytörés – tettük meg azt a keservesen hosszúnak tűnő 4-5 km-t, még végül megérkeztünk Bodie határához.
Bodie-t az 1860-as években alapították, miután W.S Bodey és csapata aranyat talált itt az Isten háta mögött. A sors iróniájaként Bodey már nem tudott hozzákezdeni a kitermeléshez, mindenesetre a város neki köszönheti a nevét. Az 1880-as évek végére érte el a fénykorát mikor már közel 10,000 fős lakosságot számolt, viszont messze földön hírhedt, veszélyes és törvénytelen aranyásó településnek számított. Az „aranykor” után szépen lassan elkezdődött a hanyatlás, az emberek szétszéledtek, és közel 50 év alatt teljesen kiürült.
Ma állami történelmi parkként üzemel a 170 fából eszkábált épületből álló igazi szellemváros, ahol a múzeumok és ajándékboltok mellett, eredeti autó roncsok, és az elmaradhatatlan bánya épülete is hozzátesz Bodie vadnyugati varázsához. A komplett városban minden fontosabb épület megtalálható: posta, bank, iskola, tűzoltóság, templom, és minden amire azokban a „régi szép időkben” szükség volt. Viszont aki a modern civilizáció nyomait keresi, az rossz helyen jár, ugyanis itt több mint 100 éve teljesen megállt az idő.
Pár órás séta a tűző napon elgondolkodtat, hogy hogyan tudtak emberek élni itt a semmi közepén. Sehol 1 fa vagy egy kis enyhülés, pedig október van, 2550 m magasban vagyunk, és mégis legalább 25 fokot mutat a hőmérő. Nem is akarok belegondolni milyen katlan lehet itt a nyári hónapokban... Naptól kiégett sárga fű borít mindent, életnek semmi nyoma. Azaz mégis: 1-1 házba belépve látható, hogy mi minden maradt az emberek után. Bevetetlen ágyak, kifosztott vagy épp teljesen ép szobák, edények, személyes kacatok. Most érzem csak át igazán a kísértetváros baljós és szomorú hangulatát, ami folyamatosan emlékeztet rá, hogy hogyan lép át rajtunk az idő. Fura látvány ahogy a sarki bolt ablakaiban még ennyi idő után is ott várják a portékák hogy gazdára találjanak, és akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon mit hagyunk magunk után?
Más turistákkal együtt járjuk a kihalt utcákat, megnézzük a bánya maradványait, a temetőt, a régi kocsmát ahol most étterem várja az éhes vándort, és óhatatlanul átjár bennünket a vadnyugati szelleme. Két – három óra alatt teljesen felfedezzük Bodie-t, majd lélekben felkészülünk hogy újra nekirugaszkodjunk az egyetlen "útnak" ami összeköt bennünket a való világgal, és hogy a 19. századból visszarepüljünk a modern korba.
(Szöveg és képek: Kiss Juditka)
Tetszett a poszt? Szereted az elhagyatott helyeket? Nézd meg őket!
