Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Kísértetjárta hegyek

2013.12.03. 12:10 Qeki

Bosszúálló istenek, démonok, gonosz szellemek, ősi kísértetek laknak a ködbe burkolózó hegyeken, legalábbis a néphiedelmek szerint. Bármi is az igazság, néhány hely hátborzongató és kellő tisztelet nélkül meg se közelítsük.

Gunung Agung, Bali

Gunung Agung.jpg
A balinéz életet áthatja a mitológia és a mély tisztelet a természet erői iránt. Az emberek rendszeresen felajánlásokat tesznek a sziget láthatatlan lakói számára, és úgy építik házaikat is, hogy a gonosz szellemek ne juthassanak be. A 3142 méter magas Nagy hegyként is emlegetett Gunung Agung az istenek lakhelye, Bali legmagasabb vulkánja. 1963-as utolsó kitörésekor a Gunung Agung Kelet-Bali nagy részét elpusztította, mintegy 2000 embert megölve. Csodával határos módon a láva folyam a Besakih templomot elkerülte, melyet az istenek védelmének tulajdonítanak.

Glastonbury Tor, Anglia

Glastonbury Tor.jpg
A Sommerset megyében fekvő Glastonbury Tor mindössze 158 méter magas, ez az egyik legnagyobb spirituális hely az országban. Számos mítosz és legenda kapcsolódik hozzá. A Torhoz társították az alvilág urát Gwyn ap Nudd-ot, a későbbi tündérek királyát. A Tor vált az Annwn másvilág avagy a tündérek földjének az Avalon bejáratának képviselőjévé. A grál kutatók szerint a Szent Grál egyik lehetséges helyszíneként is felmerül.

 

Łysa Góra, Lengyelország

Łysa Góra.jpg
A Łysa Góra (Kopasz-hegy) tetején áll a Szent Kereszt bencés kolostor és egy tv torony, de a hegy egykor a legjelentősebb boszorkány összejöveteleknek adott otthont. A legenda valószínűleg a kereszténység előtti időszakra tehető, amikor Łysa Góra helyén egy pogány kultusz - templom állt, melynek maradványai ma is a kolostor mellett láthatók.

 

Manaslu, Nepál

Manaslu.jpg
Sok éven keresztül a nepáli hatóságok megtagadták az expedíciós engedélyt Manaslu csúcsmászására, abban a hitben, hogy ez a csúcs az istenek székhelye. A " Mountain of the Spirit"  felfedezése csak viszonylag későn kezdődhetett a többi himalájai nyolcezreshez képest. A helyi lakosság nem volt boldog az expedíciók  miatt és a hegymászókat hibáztatták  a halálos lavinák miatt, melyekről úgy gondolták, hogy ez az istenek bosszúja a csúcstámadások miatt.

 

Cerro Rico, Bolívia

Cerro Rico.jpg
Cerro Rico  a világ egyik legnagyobb ezüstlelőhelye, aminek Potosi városa köszönheti történelmi jelentőségét. Évszázadokon keresztül rabszolgák bányásztak a hegyen brutális körülmények között, a halálos áldozatok száma a becslések szerint több millióra tehető ... és ez a szám csak nőni fog (a bányák még mindig működnek). A bányászok mindig keresték a természetfeletti védelmet, dohányt és alkoholt adományoztak Tionak, aki a mélység ura, és nagyjából az ördögnek felel meg, aki kecske alakjában jelenik meg a mélyben, a bányákban.

 

Kilimandzsáró, Tanzánia

Kilimanjaro.jpg

A nap legnagyobb részében sűrű felhőkbe és ködbe burkolózó Kilimandzsáró tökéletes alapanyag a mitológiában. A helyiek  számtalan történetet mesélnek a gonosz szellemekről, titkos kincsekről, egy pigmeusról, aki a hegyekben él, alakváltó leopárdokról vagy épp hegyi gorillákról. A hegy hósipkájának eltűnését is Isten büntetésének tulajdonítják a turisták inváziója miatt.

 

Hekla, Izland

Hekla.jpg
Hekla a legmagasabb és legaktívabb vulkán Izlandon, így nem meglepő, hogy az emberek démoni erőket társítanak hozzá. A középkorban, az európaiak a "Pokol kapujának" nevezték és a legenda úgy tartja, hogy minden kárhozatra ítélt lélek a kráteren keresztül vezető úton jut az alvilágba. 

 

KAF Ajnoun, Líbia

Kaf Ajnoun.jpg

KAF Ajnoun, más néven a  szellemek erődje vagy a Jinn barlangja, mintegy 25 km-re északra fekszik Ghattól.  Ez az a hely, ahol a dzsinnek összegyűltek, hogy megvitassák az ügyeket. Az itt található bizarr szikla alakzatok adják ördögi hírnevét, megerősítve Heinrich Barth drámai expedícióját. A híres felfedező eltévedt útban a csúcsról lefelé, és miután elfogyott minden vize és vízlelőhely, úgy döntött, hogy saját vérét fogja inni. Az hogy ez az ördög műve vagy Barth gondatlansága és vakmerősége, továbbra is nyitott kérdés.



Brocken, Németország

Brocken.jpg
A Harz hegység legmagasabb csúcsa Brocken, mindig is központi szerepet játszott a német folklórban, mint a boszorkányok és az ördög székhelye. A varázslatos hangulatát Brocken valószínűleg annak a jelenségnek köszönheti, melyet Brocken-hegyi kísértetnek neveznek.  A kísértet tulajdonképpen ritka légköroptikai jelenség, hogy a megfigyelő a saját árnyékát látja meg abban a felhőben, ami az alatta levő völgyben vonul el. Az árnyék fejrészét szivárvány veszi körül. A Brocken-hegyi kísértet légköri fényjelenségnek, más néven fotometeornak számít, akárcsak a szivárvány vagy a délibáb. Úgy keletkezik,hogy a ködcseppeken vagy a felhő vízcseppjein összetevőire bomlik a fény. A jelenséget a ködfoltra vagy a felhőre vetülő fehér ív kíséri. A babona szerint az a hegymászó, aki megpillant egy úgynevezett Brocken-hegyi kísértetet a hegyek között fog meghalni.

 

Uluru, Ausztrália

Uluru.jpg
Az Uluru az itteni őslakos pitjantjatjara és yankunytjatjara törzsbeliek szent helye, akik úgy gondolják, hogy Uluru ad otthont az elhunyt ősöknek. Erősen ellenzik az Uluru megmászást, mert zavarja a szellemek vándorlását. Néhány beszámoló szerint átok száll azokra, akik kavicsot visznek haza innen. Számos esetben a kavicsokat hazavivők igyekeztek visszajuttatni gyűjteményüket valamilyen ügynökségeken keresztül, csak hogy megszabaduljanak balszerencséjüktől.



A bejegyzés trackback címe:

https://vilagutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr525672700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása