Első ázsiai élményünk egy felejthetetlen három hetes malajziai utazás volt. Malajzia legtávolabbi szövetségi államára, a Borneón található Sabah-ra esett választásunk. Malajziát azonban csupán Borneót látva nem lehet megismerni. Kíváncsiak voltunk Kuala Lumpurra és a Maláj-félszigetre is, így utazásunk felét töltöttük csak Borneón. Malajzia brit gyarmat volt, lakosságának fele szunnita muszlim vallású maláj, jelentős kisebbségei a kínaiak és az indiaiak. Mivel tartottunk az utazási irodák által megszervezett nyaralásoktól, fárasztó és hosszas, ámde izgalmas kutakodás eredményeképp én magam állítottam össze kalandos utazásunkat, mely során egy helyen legfeljebb 3 éjszakát töltöttünk. Mindegyik szálláshelyünk különleges volt a maga nemében: laktunk az esőerdőben egy kókuszpálmából készült kunyhóban, illetve a dzsungel közepén a dombtetőn, valamint egy tengeren álló fatákolmányban is.
Egy várost sem láttam Malajziában, amire azt tudtam volna mondani őszintén, hogy szép. A második világháború pusztítása következtében a sabah-i városokat újjáépítették, de azért találni brit gyarmati múltat idéző történelmi nevezetességeket. Ettől függetlenül véleményem szerint Borneó malajziai része (ugyanis Borneón három ország osztozik: Indonézia, Malajzia és a Brunei Szultánság) elsősorban a természet kedvelőinek jelenthet tökéletes úti célt, az itteni városok csupán kiindulópontok. Kiváló lehetőség van Borneón hegymászásra, dzsungeltúrákra, trópusi állatok és növények megfigyelésére, búvárkodásra. Kuala Lumpurt nem tetszett nekünk, de erről majd később.Malajziáról először mindenkinek a Kuala Lumpurban található Petronas-ikertorony jut eszébe, mely 2003-ig a világ legmagasabb épülete volt (452 méter). Kevesen tudják csak, hogy a húsevő Rafflesia, amely a világ legnagyobb virága, csak Malajziában és Szumátrán található, illetve, hogy a borneói Kinabalu-hegy (4095 méter) Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsa. Borneó világhíres trópusi esőerdő-állományáról és búvárhelyeiről. A borneói esőerdők számos kipusztulás fenyegette ritka fajnak jelentik az egyetlen természetes élőhelyet, így a borneói orángutánnak, a törpeelefántnak, a ködfoltos párducnak, a nagyorrú majomnak. Elkeserítő látvány Malajziában, ahogy a pálmaültetvények terjeszkedése következtében fokozatosan csökken az esőerdők mérete. Amikor megérkeztünk Kuala Lumpurba, egyből indult a járatunk Kota Kinabaluba, a borneói Malajzia legnagyobb városába, ahol csupán csekély időt töltöttünk el.
Kedvenc borneói szállásunk a Tampat Do Aman Jungle Camp volt, mely a mesés tengerpart által körülvett paradicsomi esőerdő szélén található a semmi közepén. Dzsungelhangokra feküdtünk és keltünk, motoroztunk csodás tájakon, csónakáztunk mangrove erdőben, feküdtünk a hosszú fehér homokos partokon, gyűjtött esővízzel mosakodtunk a dzsungelre nyitott zuhanyzókban.
Kókuszpálmából készített aprócska kunyhóban laktunk, amiben nem volt más egy szúnyoghálóval fedett matracon és egy ventillátoron kívül. Imádtuk. Az idilli kempinghez tartozik egy 3,5 hektáros természetvédelmi terület is (négy féle őz természetes környezetben való háborítatlan szaporodását segítik elő, hogy utána visszatérhessenek a szabadba), oktatóközponttal és múzeummal, mely a helyi Rungus törzsek életvitelét mutatja be. 
A Tampat Do Amant Howard, egy brit pasas hozta létre azért, hogy ezáltal óvja a környezetet és a helyi Rungus tradíciókat. Howard nagyon szimpatikus volt, sokat tanultunk tőle, például arról, milyen növényeket ehetünk a dzsungelben, ha túl szeretnénk élni.
A Tampat Do Amanhoz legközelebbi városból, Kudatból repültünk Sandakanba, Sabah második legnagyobb városába, amely a Brit Észak-Borneó fővárosa volt (nem összekeverni Sandokannal, a maláj kalózzal J).
Kudat kikötője
Sepilokban szálltunk meg, mint ahogy minden más turista, aki részt szeretne venni az orángutánok és a nagyorrú majmok etetésén a rehabilitációs központokban, illetve fel szeretné fedezni a Rainforest Discovery Centert (RDC). Az orángutánok a szabadban élnek Sepilokban, de a szokásos időben mindig előjönnek az etető platformokra. A Labuk Bay-ben található Proboscis Monkey Sanctuaryt (a nagyorrú majmok rehabilitációs központját) 11 hektárnyi területen hozták létre a pálmaültetvények között, ezzel elősegítve fennmaradásukat, természetes környezetükben való szaporodásukat. 
Sepilokban csak drága szállások közül lehet választani, gyorséttermek és boltok nincsenek, hacsak nem akar az ember visszataxizni Sandakanba. Az egyetlen szállásunk, amivel nem voltunk elégedettek, az az itteni Sepilok Forest Edge Resort volt. Kívülről nagyon szép, a park idilli, de az árához képest egerek cincogtak a szobánkban, a fürdőszoba undorítóan koszos volt, a személyzet meg a képünkbe hazudott. Ellenben imádtuk a majom-etetéseket, a RDC-ben sétáltunk 25 méter magasan a fák lombkoronájában, az esti dzsungeltúra során láttunk repülő mókust, kaméleont, mérgező százlábút, tarisznyarákot, skorpiót.
Az éjszakai dzsungel egyszerre volt gyönyörű és félelmetes. Egyre sötétedett és ijesztő volt, ahogy az ugató hangot kiadó béka és az üvöltve zümmögő kabócaszerűség együttesen zenélt.Sandakanba gyűlnek azok a turisták is, akik innen szeretnének eljutni a Kinabatangan folyóhoz, hogy reggeli/délutáni/esti csónaktúrákon vegyenek részt állatmegfigyelés céljából. Csónakáztunk hát mi is a Kinabatangan folyón.
A nagyorrú, a hosszúfarkú és az ezüstös langur csak úgy hemzsegtek a part menti fákon. Láttunk ezen kívül orrszarvú madarakat, krokodilokat, óriási gyíkokat, vaddisznót, azonban elefánthoz sajnos nem volt szerencsénk. A dombtetőn levő erdei szállásunkhoz, a Last Frontier Resorthoz vezető 600 lépcsőfok megmászásakor megfigyeltünk egy vad orángutánt is, miközben az komótosan majszolgatta a bogyókat a fán. A Last Frontier Resort egy belga férfié, Gerté, akivel nagyon jókat beszélgettünk. Finomakat ettünk itt is, de vacsora közben denevérek és óriásszöcskék repdestek felettünk, ez némileg megakadályozta az étel élvezetét. A búvárhelyeiről híres kis sabah-i szigeteket sem szerettük volna kihagyni, így megszálltunk egy lábakon „ringatózó” házikóban a Monkey Dives Lodge-ban.
A helyiek mind ilyen tákolmányokon laknak a vízen. Tekintettel arra, hogy búvárkodni nem tudunk, kipróbáltuk a sznorkelinget, ami búvárkodás palack nélkül, pipával. Motorcsónakkal elvittek minket Mabul szigetre és a híres Kapalai-ra, amely valójában nem is sziget, hanem egy luxus resort a vízen.
Írta és fotózta: Tünde
A motorcsónakázás nagyon kalandos volt, ugyanis két hatalmas hullám között nem igen ért hozzá a csónak feneke a vízhez, a hullámok dobáltak minket, csuromvizesek lettünk. Kapalai-nál egy csodálatos korallfalnál sznorkelingeztünk. Színesnél színesebb halak és korallok között úszkáltunk Borneó akváriumában. Láttunk fél méteres kék pöttyös tüskés ráját, színes tengeri csillagokat és hatalmas teknőst is. Mabul is szép és hangulatos, de nagyon koszos, ugyanis a szemetet nem szállítják el innen sehova, az csak gyűlik és gyűlik.A Monkey Dives Lodge „saját medencéjében” is „búvárkodtunk”, ugyanis egy tengerből hálóval leválasztott rész is tartozik a szálláshoz. Gyönyörű halakat (bohóchal, tehénhal, oroszlánhal), korallokat és csomó rákot láttunk a szobánk alatt.
