Vadnyugati kalandunk negyedik napjához érve, már elég fáradtak vagyunk ahhoz, hogy ne érdekeljen a napfelkelte, igy adunk magunknak plusz pár óra pihenőt és csak később kezdjük a napot. Következő megállónk Canyon De Chelly, ami ugyan sem méreteiben sem látogatottságában nem közelíti meg az olyan nagyokat, mint a Grand Canyon vagy a Monument Valley, de mindenképp figyelemre méltó látványosság elrejtve az átlag turisták elől.
Canyon De Chelly Arizona keleti oldalán fekszik és egyben az Anasazi indiánok törzsi területe mely napjainkban nemzeti emlékműként, 5 dolláros belépőjegy fejében látogatható. A tény, hogy a turista áradat még nem rohamozta meg, csak még vonzóbbá teszi uticélunkat, ugyanis mostanra már kezdjük megérteni, hogy az igazi vadnyugat varázsát nem ott találjuk ahol a legtöbben tolonganak.
Canyon De Chelly egy meredek sziklafalakkal határolt természetes folyosó, ami egy kis folyó vonalát követve szűkül be, lehetetlenné téve az átmenő forgalmat. A falak tökéletesen elizolálják a kanyont, megközeliteni pedig csak úgy lehet, ha vagy a folyó vonalát követjük vagy pedig meredek lépcsőkön lemászunk. Mi egyelőre beérjük a kilátással, amit egy kb 20 km-es panorámaút biztosit végig az északi és a déli peremen. Sakkozunk hogy melyik legyen a befutó, végül hosszas mérlegelést követően a déli peremet válasszuk. Ezzel a döntésünkkel az északi út azonnal fel is kerül a "legközelebb megnézendő" listára, ami a negyedik napot elérve egyre hosszabbra nő.
Az út mentén anasazi indiánok árulják portékáikat, és mesélnek a történeteikről, tradíciójukról. Barátságosak, beszélgetnek, kérdezősködnek, de nem rámenősek és mindemellett örülnek a kíváncsiságnak. A navahokhoz képest jóval kisebb törzs, saját teremtés történettel rendelkeznek, amelyben természetesen az ő népük volt az első. Népmeséiket előszeretettel festik meg szimbólumok formájában és lapos köveken adják tovább. Megfelelő érdeklődés mellett pedig boldogan el is magyarázzák alfától omegáig, hogy mi mit jelent. Nem vitás Canyon De Chelly hozzájuk tartozik, ők pedig a kanyonhoz, így teljes a kép. Természetesen mi viszünk egy darabot a történelmükből, elvégre autentikusabb emlék mint a megszokott hűtőmágnes, de azért akad itt értékesebb holmi is a nyaklánctól a vert ezüstig mindenféle csoda.
A déli perem egyik legjellegzetesebb pontja a White House Ruin megállója, ami a szemközti sziklafalba épített ősi romváros maradványaira nyújt kilátást. Nem egyszerű fakunyhókról beszélünk, hanem a falba vájt komplex járatokról, amik kisebb-nagyobb termeket kötnek össze. A fal előtt egy előépületet romja is látható, ami feltételezhetően valami raktár lehetett, és nem messze a romoktól apró sátrak jelzik, hogy a kanyont jelenleg is lakják. A város építését időszámításunk előtt az 1190-es évekre datálják, azaz közel 3000 éves ősi civilizáció nyomai bújnak meg a falakban. Generációk jöttek mentek de az őseik kultúráját még ma is őrzik. Ennek fényében nekem mondhatja bárki, hogy primitív népek voltak, egy ilyen korai építészeti remekmű nem éppen egy fejletlen civilizációról árulkodik...A romvároshoz egész közel lehet menni, ha valaki veszi a fáradtságot, és lemászik a kanyonba, úgy 2-3 óra alatt megjárható. A rövid időkeret miatt, mi csak messziről gyönyörködhetünk benne, de azért így is megteszi.
Az utolsó előtti megállónál egész közel sétálhatunk a perem széléig, védőkorlát sehol, embereket csak hébe-hóba látunk, azok is főleg helyiek.
Teljes a csend és a nyugalom, valahogy minden lelassul körülöttünk. A mélyben vadlovak legelésznek a fejünk felett kondorkeselyűk köröznek mi pedig csak lógatjuk a lábunkat az ősi sziklákról és hagyjuk, hogy minden porcikánkat átjárja a vadnyugati hangulat. Lassan elérjük a déli perem utolsó megállóját, és ezzel felkerül a pont az i-re. A kanyon mélyéből a Spider Rock keskeny tűsziklája emelkedik a magasba, és az egész olyan elképesztő látványt nyújt, hogyha valaki azt mondaná ez is egy szent hely, én már azt is elhinném.
Ahogy a perem szélén ülve megigézve bámulom a tájat, egy indián nénike beszélgetést kezdeményez. Miután egyetértünk abban, hogy milyen csodálatos ez a hely, elmeséli hogy itt született, itt is nőtt fel, és bár egész Californiáig sodorta az élete, minden évben visszatér, hogy együtt ünnepeljen az itt élőkkel. Újra elámulok a nyitottságukon, és ez a beszélgetés valahogy megkoronázza az itt töltött napot. A nap utolsó sugarait kihasználva körbefényképezzük a magányos sziklát minden szögből, majd megkezdődik az éjszakai szállásvadászat. Idestova 5 napja léptük át California határát, és minden nap gazdagabbak lettünk valamivel. Eddigi emlék gyűjteményünket varázslatos tájak, felejthetetlen élmények, igazi indián történetek, és kézi készítésű csecsebecsék tarkítják. Canyon De Chelly-ből pedig nem viszünk mást magunkkal mint fényképeket, a történetüket egy lapos kövön, és egy kis morzsát abból a békéből, ami itt a nyugalom földjén honol már hosszú idők óta.
Írta és fotózta: Kiss Juditka (topusatippek.blogspot.com, topusatrip.com)
