Az 5 napos nyaralást megelőző vízumigénylés hosszas és bosszantó procedúrája örök élmény marad. A Londonban található nagykövetség szigorát megtapasztalva végre a kezembe kaptam az engedélyt, így tehát nekivághattam utamnak.Már a reptérről a központba tartó úton sok hasonlóságot véltem felfedezni hazánk és Oroszország múltja közt. Mind az emberek viselkedése, temperamentuma, a tömegközlekedési eszközök kinézete és állapota, az épületek látványa, mind mind a régi időket idézte fel. A szállásom centrális helyen volt, egy tömegközlekedési csomóponttól fél percre, ám mégis csendes környéken. A nagy kapun egy hatalmas belső kert fogadott, amolyan budapesti bérház érzés kapott el. A mosott ruhák az erkély korlátjára lógatva, a biciklik a lépcsőház aljában 2 lakattal ellátva, a jó öreg zsigulik a parkolóban hagyva stb.

Blazsennij-székesegyház

Kora este, a kánikula elvonultával egy kellemes sétát tettem a Vörös téren, amiről azt hittem élőben nagyobb. Mindezt leszámítva a macskaköves tér végén megpillantottam a Blazsennij-székesegyházat, Oroszország jelképét, mellette pedig a hosszan elnyúló Kreml-t. A téren végighaladva egy másik tér közepén találtam magam, ahol a bazárok kínálatait csodálhattam meg. Rengeteg matroska baba szettből lehetett választani, a sorozat legkisebb darabja nem volt nagyobb, mint 30 mm, amely (akárcsak a szett többi darabja) szintén kézzel festett, a legnagyobb elérte az 1 métert is.

Mindeközben turistacsalogató aktivisták hangosbemondóval reklámozták cégüket, városnéző túrákra buzdítva őket. (Nekem már egy ilyen napi túra előre, online le volt foglalva, mely a város olyan részét is megmutatta, melyet talán egymagam nem fedeznék fel.) A Moszkva (Oka egyik mellékága) folyón hajózva, végig a Kreml, a Megmentő Krisztus Székesegyház (ahova azért nem engedtek be, mert top volt rajtam, ami nem takarta el a vállaimat, plusz még tetoválásom is van), a 7 testvér és számos lakóház mentén gyönyörű látképet kaphattam a városról. A 40 perces hajókázás által kikerültem a belvárosi forgatagot és egy újabb élménnyel lehettem gazdagabb.

Megmentő Krisztus Székesegyház

Mondanom sem kell, hogy Oroszországban az utca embere nem beszél angolul, így elég nehéz volt a kommunikáció és a segítségkérés, holott Moszkva akármilyen világváros, semmi sincs nem hogy angol nyelven kiírva, de még csak rendes európai betűkkel sem. Ciril betűkkel ellátott táblák és jelzések vannak az utcán, a megállókban, a metrókon stb. Ez egy nagy negatívum volt számomra, mert ez miatt egyik este előfordult, hogy a metróállomás vezetőtől információt kértem, hogy melyik metróvonalat kell használnom és meddig. Kézzel-lábbal mutogatta, orosz nyelvvel kísérve, hogy merre az arra, viszont amikor elértem az ő általa megadott állomást, egyáltalán nem volt ismerős a környék. Egy járókelőtől nagy nehezen megtudtam, hogy a város másik végébe lettem navigáltam, jobb ha gyalog elsétálok egy másik metróvonal legközelebbi állomásáig, mintsem visszametrózzak a belvárosba, hogy ott átszálljak. Követtem a tanácsát, a séta körülbelül 20 percig tartott, fáradt és éhes voltam már, mire végre megtaláltam a keresett állomást, ahonnan sikeresen hazajutottam. Ennek ellenére szerettem metrózni, hisz az állomások különlegesek, mindegyik más más tervezésű, diadalíves perspektívát adó alagútrendszer, ahol a kis átjáró hidakon lehet egyik metróvonaltól a másikhoz jutni, mindez a sínek felett. Olcsó ország, de vannak dolgok, amikért igenis megkérik az árát. Az utcák olykor zsúfoltak és koszosak, a közlekedési dugó nagyon el tud durvulni, az emberek gyakran ingerültek és tolakodnak. Összességében nincs rossz véleményem Oroszországról, de jelenleg nem gondolom, hogy visszatérek. (Írta és fotózta: Horváth Sabine)