Világutazó

Camden Town, az úgynevezett bohém negyed piacával, a Camden Markettel kihagyhatatlan látnivalónak számít Londonban. A legszínesebb városrész, különleges piacaival, nyüzsgő, színes forgatagával, történelmi, építészeti, művészeti csodáival és 500 éves pubjaival minden idelátogatót elbűvöl.

Camden Townt az első Camden grófról, Charles Pratt-ről nevezték el, aki 1791-ben kezdte a város fejlesztését. Valójában 6 különböző piacról van szó: ezek a Camden Lock Market, a Historic Stables Market, a Camden Lock Village, a Buck Street Market, az Electric Ballroom, és az Inverness Street Market. Itt minden kapható, ami Londonban elérhető, a legjellemezőbbek a kézművesáruk, ruhák (sok alternatív ruha is), szuvenírek, ékszerek, és táskák.

Az egész piacot végigkíséri a ló motívum, szobrok, címerek stb formájában, ami nem is olyan különös ha tudjuk, hogy a Camden Market helyén egykoron lókórház és lókarám működött.  A piac bizonyos részéin mai is látható az  istálló szerű kialakítás, a boltok egy-egy "karámban" foglalnak helyet.

Camden Townt egy kis csatorna szeli át, a Regent’s Canal. A csatorna mellett le lehet sétálni egészen a Regent’s parkig, ahol a Londoni Állatkert fekszik.

A legtöbb piac és bolt hétköznapokon is nyitva tart, de leginkább hétvégén, különösen vasárnap érdemes ide kilátogatni, amikor az összes piac nyitva van, és igazán érezhető a környék igazi hangulata, atmoszférája.
A piacot évente 5 millió, hétvégenként pedig kb.100 ezer ember látogatja meg. Kétségtelenül hatalmas szerepet játszik nemcsak a brit, de az európai modern kultúrában is. További képek London egyik leghangulatosabb városrészéről!

Fotók: Kovács Attila (utazom.com)

Egy szinte kihagyhatatlan nevezetességről van szó: a színes forgatagba való elmerülés, és egy séta a Regent's csatorna partján kellemes élményt nyújthat minden Londonba látogatónak.

A Halál völgye - vagyis a Death Valley - mintegy 14000 négyzetkilométeren fekszik Kalifornia és Nevada határán, és ezzel a terjedelemmel meg is szerezte az USA legnagyobb nemzeti parkja címét. A névválasztás nem a véletlen műve, ugyanis ebben a forró katlanban minden a túlélésről szól.

Death Valley nem más mint egy hegyekkel körülvett hatalmas természetes kemence, ahol nyáron gyakran emelkedik 50 fok felé a hőmérséklet, próbára téve minden nemű életet.  A 57 fokos meleg rekordját egyedül a Sahara döntötte meg (57.7C) és ezzel ugyan, ha nem is a világ, de Amerika legforróbb sivatagává lépett elő a Death Valley. Egy újabb rekord, ha még valaki számolná... Mivel a nyári hónapokban itt extrém hőmérsékleti viszonyok uralkodnak, ezért mi a Márciust választjuk remélve hogy még nem fűtöttek be nagyon az égiek, de tévedünk... A déli órákban már 35 fokot mutat a hőmérő, és még mindig melegszik az idő. Ezek a szélsőséges körülmények ellenére is különleges látványt nyújt a tavaszi sivatag, kifejezetten a légkondis autó kényelméből.

Kényelem ide vagy oda a Mosquito flat homokdűnéinek nehéz ellenállni, így rövid sétára indulunk, amiért el is nyerjük méltó jutalmunk. Félreértés ne essék, nem találunk kincsesládát a homokba rejtve, de a tavasz itt igazi bónusz és a virágzó sivatag vidám látványával ajándékoz meg minket. Sárgába öltözött bokrok mutatják, hogy létezik egy kevésbé kíméletlen arca is ennek a gyilkos sivatagnak. Nem visszük azért túlzásba a sétát, hogy tartalékoljuk az energiánkat és már haladunk is tovább a Scotty Castle felé, ami egy igen furcsa színfolt a park északi csücskében.

Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem a Scotty Kastélyt, a szürreális épp megfelelő lenne. Az egész völgy egy futurisztikus sci-fi forgatási helyszínére emlékeztet, és valahogy sehogy sem illik ebbe a Star Wars hangulatba egy mediterrán stílusú luxus palota buja pálmaligettel körülvéve. Felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon kinek jut eszébe egy ilyen pazar hétvégi nyaralót felépíteni a legforróbb sivatag közepébe? Mindenesetre mi hálát adunk az enyhülést adó pálmafákért, még ha csak rövid időre élvezhetjük is az árnyékukat. Majd újabb ¾ óra autókázás következik keresztül a forró sivatagon, amit monotonnak semmiképp nem jellemeznék. Mellettünk színes sziklák, és fehér homokkő dombok váltakoznak olyan érzetet keltve mintha egy másik bolygón utaznánk, és csak a szemből érkező biciklisek látványa zökkent vissza a valóságba, hogy még mindig a Föld bolygón járunk. És megint jön is a kérdés: biciklivel? Majdnem 40 fokban? Emelkedőn felfelé? Komolyan? Ez már nekem sok, de azért elgondolkodunk hogy lehet hogy mi vagyunk túl puhányok(?)

A Furnice Creek-en keresztül haladva megállunk az egykori borax bányánál, azaz a bánya maradványainál, hogy a Death Valley történelmi aspektusát is megismerjük. Megtudjuk, hogy próbálkoztak itt aranyásással, ami nem sok sikert hozott, majd hamarosan kiderült hogy bóraxban viszont igen gazdag a terület, így évtizedeken keresztül folyt a kitermelés ilyen embertelen körülmények között. 

Elhagyva a Furnice Creek-et azaz a park központját, egyre magasabbra emelkedünk, s mikor már azt gondoljuk ezt az extrém tájképet  nem lehet tovább fokozni, elérjük a Zabriskie pontot. Nehezen találom a megfelelő szavakat, hogy leírjam amit látunk. Annyit biztosan mondhatok ez itt egy teljesen idegen világ. Különbözik mindentől amit valaha láttam, és szinte már azt várom, hogy mikor bukkan fel Yoda valamelyik színes kődomb mögül Luke Skywalker társaságában. Mindenesetre a Zabriskie pont után már egy Mars expedíció sem biztos hogy sok újat mutatna.

A tetőpont azonban még mindig hátravan. Továbbmegyünk egészen a Dante's view pontig ahonnan 1670 m magasból nézünk le a Halál völgyére teljes hosszában. A látvány mindenképpen öt csillagot érdemel. Ilyen magasságból jól látható a völgyet beborító vastag sótakaró, ami mint kiderül, egy hatalmas sóstó kiszáradt medre. A Dante’s view pontnak egy másik különlegessége, hogy a jó szöget megtalálva az USA legmagasabb csúcsa (Whitney portal) és a legmélyebb pontja (Badwater basin) egy képen megörökíthető.

Visszaérve a mederbe jobban szemügyre vesszük a sótakarót, ami pengeéles kristályokból épül fel, ezért nemcsak az ökoszisztéma védelme de a saját érdekünkben sem ajánlott az átjárás. Arról nem beszélve, hogy ez itt az „Ördög golfpályája” (Devil's golf course) és nem biztos hogy "gazda" jó néven venné a betolakodást. Ilyen sokatmondó nevű megállók mint pl: Devil's golf course, Pokol Kapuja (Hell's gate), vagy Rossz föld, (Badland)  folyamatosan emlékeztetnek hogy mégiscsak a Halál völgyében járunk, így a Rossz-víz bázis-hoz érve (Badwater basin) már fel sem kapom a fejem.

Pedig ennél mélyebbre már tényleg nem lehet süllyedni, ez itt ugyanis Észak-Amerika abszolút mélypontja 86 méterrel a tengerszint alatt. Az itt található víz inkább méreg mint oltalom, ugyanis a sótartalma messze felülmúlja a tengervizét, úgyhogy legkevésbé sem oltja a szomjat. Ameddig csak ellátsz só borít mindent fokozva az amúgy is elviselhetetlen hőséget, még a háttérben a Mount Whitney havas csúcsai jelzik, hogy csupán 150 km-rel arrébb még tombol a tél..

Szöveg és képek: Kiss Juditka

Búcsúzóul még vetünk egy pillantást a művész palettájára (Artists palette drive) ahol a színek teljes skálája bontakozik ki az útmenti sziklákon majd végleg  kilépünk a pokol kapuján.
1 nap a Halál völgyében épp elégnek bizonyul, és mi megállapítjuk magunkban hogy a Death Valley bár nem lesz a kedvenc kirándulóhelyünk, mégis egy furcsa színes egyveleg Kalifornia térképén amit egyszer érdemes megnézni. Különleges geológiai formációival egyenesen a sci-fik világába kalauzol, ahonnan szerencsére űrhajó nélkül is hazatalál az ember.

Érdekelnek a kalandos expedíciók? Különleges helyszínek magyar feltárói? Az expedíciós kutatás közelmúltja és jelene? Mi a szerepünk az Antarktisz és a Mars feltárásában? Az őslények és a barlangok kutatásában? Az esőerdők és a történelmi múlt vizsgálatában? Most egy helyen minden és mindenki elérhető!
2013. május 11-én Felfedezők Napja a Millenáris Parkban!

A Földgömb magazin és a Magyar Földrajzi Társaság első alkalommal rendezi meg a Kutatóexpedíciók fesztiválját, ahol expedíciós szakemberek hozzák testközelbe élményeiket, eredményeiket, a terepi kutatás világát. Előadásokon, látványos bemutatókon, mini kiállításokon és személyes beszélgetéseken keresztül pillanthatunk be munkájukba, módszereikbe és megismerkedhetünk a felfedezők eszköztárával is.

Az Erő, a Kitartás és a Tudomány fonódik össze, soha ennyi világjáró felfedező nem tartott még előadást Magyarországon egyszerre, egy helyen a nagyközönségnek. 3D-s vetítésen pillanthatunk be a földalatti expedíciók világába, a Himalája távoli vidékén Kőrösi Csoma Sándor egykori lakhelyének megmentését követhetjük nyomon, vagy ellátogathatunk Afrikába Teleki Sámuel nyomában, a Magyar Afrika Expedícióval. De nem fog kimaradni a Föld legmagasabb vulkánja, az Antarktisz jégvilága, Brazília rovarkülönlegességei és a dinoszaurusz-kutatás sem. Hiszen a magyar terepi kutatások e témákat mind felölelik. A Mars-kutatásnak pedig külön előadássorozat jut! 

A különleges program célja felhívni a figyelmet a kutatóexpedíciók fontosságára, valamint az expedíciók tudományos gyökereire. Kedvet és érdeklődést ébreszteni a jövő generációjában a tudományos kutatómunka iránt, megmutatni a feladat szépségét, izgalmát! S hogy ki volt az elmúlt évek legkiemelkedőbb hazai, terepi felfedezője? Kiderül a Felfedezők Napján! Hiszen a sikeres kutatások elismeréseként itt kerül átadásra a Magyar Felfedezők Nagydíja is.

A Felfedezők Napja - az előadásokon, bemutatókon túl - a földrajz ünnepe, egy belépődíj nélküli, igazi családi fesztivál, mely nem múlhat el játékok és sok-sok nyeremény nélkül! A vállalkozó szellemű látogatók próbára tehetik magukat, hogyan állnának helyt egy valódi expedíción! Legérdekesebb próbatételünkön akár egy Mars-szonda leszállását is irányíthatják mobiltelefonjuk segítségével. 

A felfedező megismerést nem lehet elég korán kezdeni, ezért a fesztiválon a legfiatalabbaknak is helye van: számukra a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Földrajzi Múzeum pedagógusai szerveznek a témához kapcsolódó programokat, játékokat.

Ráadásul e rendezvényről indul 18 000 kilométeres útjára a Közép-Ázsia Expedíció, ahol a geográfus, biológus és etnográfus szakemberek nagy felfedezőink nyomán járva, a Vámbéry Ármin, gr. Almásy György, Prinz Gyula, Déchy Mór, Szentkalotai Bálint Gábor, Berzenczey László és gr. Zichy Jenő által kutatott helyszíneket vizsgálva az elmúlt évszázadokban bekövetkezett változásokat elemzik - egészen a Tien-sanig haladva. Az első lépés persze sokak számára teljesíthető: a rendezvényről az expedícióval lehet tartani a 100 éve elhunyt Vámbéry Ármin sírjánál tartott megemlékezésig – mégpedig kerékpárral.

A részletes program megtekinthető:  www.felfedezoknapja.info
Az eseményhez Facebookon is tudtok csatlakozni!

Néhány éve már megismerkedhettünk Matthew Hardinggel,  a sráccal, aki körbetáncolta a világot és világszerte ismertté vált "Hol a pokolban van Matt?" (Where the hell is Matt?) című blogjával és videójával. A mai videónk hőse az olasz Marco Giovanelli pedig a jum-P-roject keretében már végigugrálta a fél világot.

Hol található? Kambodzsa déli sarkában, 15 kilométerre a vietnami határtól, 85 kilométerre Sihanoukville-től és 160 kilométerre a fővárostól, Phnom Penh-től.

Mi a vonzereje? A 20. század elején népszerű tengerparti üdülőhely volt, de a gyorsabban fejlődő Sihanoukville a 60-as évek végére elcsábította a turistákat erről a vidékről. Azután pedig az egész országból eltűntek a turisták, mivel a vörös khmerek átvették a hatalmat az országban - így végleg feledésbe merült az egykor elegáns vendégeknek otthont adó partszakasz.

Miért pont ide? Annak, aki ellátogat ide, olyan érzése lehet, mintha időutazáson venne részt. A gyarmati időkre emlékeztető épületek, a széles, pálmafákkal szegélyezett utak mind-mind egy letűnt kor emlékei. A helyiek lassú életritmusa, barátságos hangulata miatt egy nyugodt, elfelejtett kisváros képe fogadja az utazót. Rákot, kagylót és más tengeri ételeket kínáló utcai árusai igen ízletesen készítik el a fogásokat. A közeli erdőkben barlangok, vízesések, borsültetvények várnak felfedezésre, a közeli Phnum Bokor Nemzeti Park pedig a túrázóknak és kerékpárosoknak ideális.

Mikor utazzunk? Ahogy Délkelet-Ázsia legtöbb országába, úgy Kambodzsába is a hűvös évszak idején, tehát november és március között érdemes ellátogatni. Aki március és október között jönne, készüljön fel a forróságra, és a frissítő záporokra.
Hogyan utazzunk? A legtöbben busszal érkeznek Sihanoukville, Kampot, Phnom Penh felől. Aki Vietnamból érkezne, annak Ha Tien-nél érdemes átlépnie a határt.
Hol legyen a szállás? A Knai Bang Chatt Resort folyamatosan jó értékeléseket kap az Agoda.com ügyfeleitől. A másik népszerű hotel a Long Villa Inn, amelyről azt írják az utazók, hogy kiválóan lehet itt pihenni, főleg ha az ember pár napig semmittevéssel szeretné tölteni az idejét.
Tippek utazóktól! A friss tengeri ételeket muszáj megkóstolni a part menti kifőzdék egyikében, mondják azok, akik már jártak itt. Azt is megemlítik a beszámolók, hogy vezetővel - vagy akár önállóan, motorral - érdemes bejárni a környéket.

Még évekkel ezelőtt láttam az El Caminito Del Rey-ről készült videókat a Youtube-on, de akkoriban az anyagiak hiánya mellett azzal együtt, hogy néhol a mai napig azt írják róla, hogy illegális meg így-úgy életveszélyes, annyira valószínűtlennek tűnt eljutni ide, hogy el sem gondolkodtam komolyan a dolgon.

Viszont eltelt pár év, változtak a körülmények, december óta azon filózgattam, hogy hova utazzak tavasszal, és akkor megosztottátok a Világutazó blog Facebook oldalán az El Caminito Del Rey-ről írt 2011-es cikketeket, én pedig újból elkezdtem utánanézelődni, hogy hogyan is működik ez.

Bár engem az illegális mivolta sem zavart volna, de kiderült, hogy több cég is foglalkozik itt túrák vezetésével, ami már gyanússá tette azt, hogy talán mégsem illegális az ösvényen korzózni. A helyzet a következő: eredetileg a vasúti hídról lehetett legegyszerűbben megközelíteni az ösvényt, viszont lebontottak egy bő 20 métert, ezért kezdődik a sziklafalon a semmi közepén az út, ezzel is megnehezítve a feljutást. Most ahelyett, hogy rásétálnál, alulról kell felmászni az útra, ami talán nem teljesen egyértelmű egy átlag turista számára, akinek nincs vagy vezetője vagy sziklamászási tapasztalata.

Az El Caminito Del Rey nem illegális, viszont a síneken rohangálást valóban 6000 eurós büntetéssel sújtják. Nem mintha mindig lenne, aki ellenőrizné, az emberek vidáman szaladgáltak ki-be a vasúti alagútba, mondjuk szerintem az is elég büntetés, ha ott kap el a vonat, és a falhoz lapulva kell kivárnod, míg 10 centire az orrodtól elsüvít melletted 100-zal, egyéb lehetőségekről nem is beszélve.

Ami a veszélyt illeti, az El Caminito Del Rey-en komolyan igyekezni kell, hogy meghaljon az ember. Természetesen mindenféle védőfelszerelés nélkül nem ügy, viszont ha szeretnénk elkerülni, akkor igazán könnyű. A via ferrata drót elejétől a végéig fel van szerelve, és azt rendszeresen ellenőrzik, ha kell, cserélik. Azt kell mondjam, ide nem sziklát mászni, via ferratazni érdemes menni, mert ezek a részarányukból fakadóan már-már csak érintőlegesen részesei az élménynek, aminek a csúcsát mindenképp a kilátás jelenti.

Nem tudom pontosan, milyen lehet tériszonnyal élni, nekem kicsit gyanús, hogy több ember állítja, hogy van neki, mint ahányan nem, talán nem mindenkinek pontosak a fogalmai róla. Nem tériszonyosnak lenni nem azt jelenti, hogy bármikor kiülnék a 200 méter magasan lévő vasrúdra biztosítás nélkül lábat lóbálni, igenis fura, félelmetes érzés áttipegni egy ilyenen. De aki nem szédül le 2 méter magasból, az már 200 méterről sem fog szerintem, ráadásul ezek a magasságok a helyszínen már felfoghatatlanok, egyszerűen nem jönnek át. 

Az El Caminito Del Rey egy egészséges ember számára egy minimális fizikai megterheléssel, és némi mászással járó nagyobbacska sétát jelent - napi 14 óra számítógép mellől álltam fel, farmerben (ami nem kifejezetten sportruházat, ugye) sétáltam végig, és másnapra még izomlázam sem lett.

Magát az El Caminito Del Rey-t végig lehet rohanni 1 óra alatt is, de nekünk nagy szerencsénk volt a túravezetőnkkel, Steve-vel is, aki egy vérprofi sziklamászó volt a Barbary Rock Adventures képviseletében, évente 40-50 túrát vezet az ECDR-en, és tényleg mindent tud róla, amit tudni érdemes. Az út során végig fotózott, így mindenkiről készültek szuper képek, és túránk úgy vált 5 órássá, hogy oda-vissza 3-5 percenként megálltunk, és mutatott vagy mesélt valami érdekességet. Ilyen például, hogy az úton lévő lyukak sem olyan veszélyesek, mint amilyennek tűnnek, ugyanis olyan sosem történt, hogy valaki alatt beszakadt volna a beton.

Azokat minden esetben a magasból lepottyanó sziklák becsapódása okozta, többek közt ezért is érdemes védősisakot hordani az út során. De ismerte azokat a helyeket, ahonnan a legjobb fotókat tudott rólunk lőni, és mutatott például szundikáló denevért is egy barlang plafonjában lévő lyukban, ahova magunktól be sem mentünk volna. A hab a tortán a túra végén az volt, hogy a sziklafal közepén kezdődő - számunkra visszafele inkább végződő - útról, 27 méter magasból kötélen ereszkedtünk le egyesével. A vicc az, hogy egy köteles ereszkedés nem kifejezetten El Caminito Del Rey-specifikus dolog, mégis talán ez volt a legfárasztóbb és legveszélyesebb része a túrának. Ha rosszul engeded a kötelet, becsípődhet a kezed, és onnantól kezdve se fel, se le, jöhet a mentés. Persze nem kötelező magadnak intézni, ha jól értettem, a túravezetőnk is le tudott volna engedni minket, de mi mind magunk csináltuk.

Így hát összegezvén a dolgokat: remélem, az írás nem vett el sokat a hely varázsából, viszont feloldott annyit, hogy belátható legyen, tényleg bárkinek nyugodt szívvel ajánlható az El Caminito Del Rey, aki nem fél a magasságtól, átlagosnál nem rosszabb formában van, és gyönyörű tájakat szeretne látni. A megfelelő védőfelszerelés (amit a túravezetők általában biztosítanak) megléte és a vezetői utasítások betartása mellett nagyon kicsi a baleset esélye. Szóval akiben megmozdított valamit a képek látványa, és megteheti, de eddig bizonytalan volt, az ne legyen, hanem menjen, mielőtt felújítják. Azért szétesetten mégis mókásabb.

Szöveg és képek: Taker

Hol található? Thaiföld déli nyúlványának körülbelül a közepén, a földnyelv egyik kiszögellésében, Ko Samui és Ko Pha Ngan szigetek közelében.

Mi a vonzereje? Az előbb említett kambodzsai Kep thaiföldi megfelelője: álmos kisváros a Thai-öböl (Sziámi-öböl) partján, kevés turistával, barátságos helyiekkel és kilométer hosszú, gyönyörű és üres tengerparti fürdőhelyekkel megáldva.

Miért pont ide? Nehezen lehetne jobb példát találni a Thai kisvárosi élet bemutatására - és megélésére. Itt aztán tényleg sehová sem kell sietni, a városban kifőzdék során lehet tesztelni az ízletes ételeket, vagy az üres tengerpartokon lehet hosszú sétákat tenni, néha megmártózva a tiszta vízben. Motort is bérelhet az utazó, hogy felfedezze a környéket: dzsungeltúrák, vízesések várják a szárazföld belsejében, a tengerparton pedig kajakozni, búvárkodni lehet. A környéken időnként felbukkannak a ritka rózsaszín delfinek is, a kitartó megfigyelő tehát igazi különlegességgel is találkozhat. Kellő számú étterem és bár is várja a látogatókat esténként.

Mikor utazzunk? Bár a leginkább december és április között élvezhető a klíma, a száraz és forró évszak sem elviselhetetlen ezen a vidéken, hiszen a Thai-öböl felől érkező hűs áramlatok kellemesen befolyásolják a hőérzetet.

Hogyan utazzunk? Buszokkal, kisbuszokkal könnyen elérhető a régió, Bangkokból is indulnak járatok. Hajóval pedig Koh Samui és Koh Pha Ngan sincs messze.

Hol legyen a szállás? Ha jó kilátást szeretnél a tengerre, érdemes a Rachakiri Resort and Spa szállodában szobát foglalni. Ha inkább a fürdőhelyek közelében szeretnél tanyát verni, a Chonnapha Resort hotelt lehet felkeresni.

Tippek utazóktól! A beszámolók szerint a környék felfedezéséhez érdemes robogót bérelni. Figyelemre méltó látványosság a Khao Wan Tong barlang, amely úgy 12 kilométernyi motorozással érhető el a szárazföld belsejében.

Kaliforniáról az embernek szinte azonnal az állandó napsütés, és a végtelen óceánparton sorakozó pálmafák jutnak eszébe. Most egy pillanatra tedd ezt a képet félre, és képzelj el egy vidéket, csipetnyi alpesi hangulattal megfűszerezve ahol mind a négy évszak képviseli magát. Ahol tavasszal vízesések teljes pompájával kápráztatják az idelátogatókat, nyáron kristálytiszta tavak adnak enyhülést, ősszel a sárga minden árnyalatában pompázó nyárfák festik meg a vidéket, és novembertől egészen áprilisig pedig a téli sportok szerelmesei élvezhetik Kalifornia legismertebb síparadicsomát. Most képzeld el mindezt egy helyen, itt az „aranyállam” szívében. Welcome to Lake Mammoth!

A 8000-es lakosságú üdülővárosnak saját reptere fogadja a télen nyáron érkező turistákat, de autóval is könnyedén megközelíthető, és az igazat megvallva kár lenne kihagyni az idevezető utat, ami minden megtett mérföldén lenyűgözi az embert. Lake Mammoth egy igazi kis ékszerdoboz Sierra-Nevada hegyei által körülvéve, ami minden évszakban más arcát mutatja, így nyugodtan mondhatom itt csak az nem talál magának megfelelő kikapcsolódást aki nem akar. A sípályákon kívül található itt hőforrás, és más egyéb látványosságok is mint pl.földrengésből származó törésvonal, vulkanikus maradványok, vízesések, és számos biciklis és gyalogtúra útvonal ami behálózza az egész területet. Végül de nem utolsó sorban íme egy ínyencség azok számára akik szeretik a természet sokszor különös alkotásait: a Devil’s Postpile Monument ami a Nr.1 volt a hétvégi túralistánkon.

A Devils Postpile Monument egy geológiai remekmű, ami a folyékony láva lassú kihűlésével és megszilárdulásával keletkezett, de nem ám csak úgy ad-hok módon, hanem teljesen szimmetrikusan. Szabályos hatszögletű oszlopok egy komplett összefüggő falat képeznek, aminek már az egyszerű látványától is összeszalad a szemöldököm, de a  monumentális méretei még rátesznek egy lapáttal. A minaret Summit turista központtól kb. 10 km kanyargós szerpentin visz a magasba, amin nyáron kizárólag zsúfolt menetrendszerű  buszok járhatnak, viszont szeptembertől szabad a pálya, amíg le nem esik a hó. S mivel októberben ez itt gyakran előfordul így én egész héten feszülten figyeltem a hó jelentést, nehogy az időjárás legyen ami keresztülhúzza a számításunkat. Szerencsénk volt, így kipipálhattuk a Devils Postpile-t a listánkról.

A parkolótól maximum 20 perc séta és már ott is állunk a hegyoldalt támasztó hatalmas természetes „bazalt kerítés”előtt, s bár láttuk már képekről, most mégis csodálkozunk, keressük a szavakat, körbejárjuk, felmászunk rá mintha csak az eredetiségét akarnánk bizonyítani. Ha valamihez hasonlítani akarnám azt mondanám olyan mint valami modern absztrakt mű, XXXL-s kivitelezésben.

Kíváncsiságtól hajtva nekiindulunk hogy megmásszuk a falat, -semmi magánakció- a kiépített lépcsők teljes biztonságában, és a tetőre érve látható csak igazán hogy milyen mértani pontossággal készült a fal. Tervre készült - most már semmi kétség efelől, és mi elbűvölve meghajlunk a természet kreativitása előtt, ami újra és újra lenyűgöz minket. Kiváló az idő, a lábunk alatt a remek panoráma, így ennél ideálisabb helyszínt el sem lehet képzelni, hogy feltankoljunk energiával a délután hátralevő részére, ugyanis a nap fénypontja még csak most következett.

Tovább indultunk, hogy felfedezzük a Mammoth Tavak egy másik büszkeségét, a Szivárvány vízesést (Rainbow falls). 1 órányi könnyű gyalogút vezet az erdőn át, ami most szomorú képest fest a tavalyi pusztító vihar nyomában. A letarolt erdő helyén most fejfák ezreiként merednek, jelezve hogy a természet ereje nem ismer kegyelmet ha egyszer kiszabadul a palackból. A távolból már hallható a csobogás, így tudjuk nem járunk messze a céltól mire végre meglátjuk... Még most az őszi utószezonban is, mikor a legtöbb vízesés ki van száradva, vagy épp hogy csak csörgedezik, a Szivárvány vízesés az őszi trendet meghazudtolva teljes pompájával dübörgött előttünk. Több jelzővel lehet egy vízesést illetni: van takaros, egyszerű, őrülten magas, „hűha” , bájos, és van a Szivárvány vízesés amire egyetlen jelző van: a tökéletes. Bár a szivárványt - amiről nevét kapta - nem sikerült lencsevégre kapni, de ez cseppet sem veszített a varázsából és mi elégedetten időztünk itt még jó darabig.

A mai napból már csak egy valami volt hátra, nevezetesen a bátorság próba, ami egy barna medvével való találkozást jelentett. A High Sierra teljes területén úton-útfélen minden módon figyelmeztetnek a medvék potenciális jelenlétére, de egy ilyen találkozásra nem lehet felkészülni. Pláne ha erre ott kerül sor ahol biztos nem számít rá az ember, egész pontosan a kisvárosi motel parkolójában. A páromat érte a „szerencse”, aki az éjszaka közepén a kocsihoz igyekezett, hogy felhozzon egy ottmaradt hátizsákot, miközben összefutott egy jól megtermett példánnyal. Valószínűleg a medve épp az éjszakai portyáján volt és élelem híján épp kukázott. Hogy mi a helyes viselkedés ilyen esetben, egy vadőr biztos jobban tudja, mindenesetre a kedvesem a nyúlcipőt választotta. Szerencsére se neki, se a kocsinak nem esett baja -sőt a medve is megúszta - viszont eltartott egy ideig még sikerült elaludni az éjszakai adrenalinsokk után. Mindenesetre itt a Mammoth Tavak festői környezetében megtanultuk a leckét, hogy akármilyen csodálatosan szép ez a táj, mégiscsak a vadon. Csupa nagybetűvel. Minden szépségével és veszélyével együtt, és jó ha az ember mindig észben tartja, hogy itt a vadállatok vannak otthon. Mi emberek pedig, csak megtűrt átutazók vagyunk.

Szöveg és képek: Kiss Juditka

Dél-Amerikát rengeteg fejlett civilizáció lakta a spanyol hódítókat megelőző évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban is. Az Inkák által emelt Machu Picchu a kontinens elsőszámú turista attrakciója, amit 2007 óta a Világ Hét Új Csodájának is egyike lett. Ezen óriási kontinensen a végtelen dzsungel nem csak az Inkák, hanem rengeteg más misztikus kultúra romjait is elrejtett évszázadokon át, csak úgy, mint a Tayronai indiánok által épített kolombiai Elveszett Várost (Ciudad Perdida, Lost City) is, amit 1972-ben néhány madarászból lett sírrabló fedezett fel és fosztott ki.

Fotó

Négy évvel később a kormány elkezdte a szakszerű feltárását a helynek, ami 6 évig tartott, ezt követően a kiépítetlen infrastruktúra, a kartelek és a szélsőbaloldali gerillák véres harca évtizedekig nem csábított látogatókat ide. Az elmúlt másfél évtized stabilitásának hatására 2005 óta folyamatosan és biztonságosan látogatható Ciudad Perdida, amit az utazók előszeretettel mondanak Kolombia válaszának és kiegészítésére a perui Machu Picchura.

Fotó

Mindkét romváros évszázadokig rejtve volt a dzsungel mélyén, miután eddig meg nem fejtett okok miatt elhagyták lakosai, ezért felfedezésük óta csak nő a legendák és mítoszok száma velük kapcsolatban. Ezek a misztériumok vonzzák a turistákat és az utazókat ezekre a csodálatos helyekre, amiknek remek hátteret biztosít az Andok hófödte nyúlványai, a végtelen dzsungel és Pachamama spiritualitása.
Míg a Machu Picchut évente több mint egymillióan látogatják, addig az Elveszett Várost - ami 650 évvel hamarabb épült perui társánál, alig tízezren. De ha belegondolunk abba, hogy öt évvel ezelőtt ez a szám nem haladta meg a 2000 látogatót éves szinten, észre kell venni ezt a rohamléptékű ötszörös gyarapodást, ami egyértelmű bizonyítéka a kalandkedvelő turisták az Inkák elveszett városának meglátogatását próbálják összekötni a kolombia Lost City felfedezésével. 

Fotó

A Peruban évtizedek alatt tökéletesen kiépített turistaszolgáltatás a látogatóknak kényelmes, ezért igazi kalandok nélküli csodát biztosít, míg Kolombiában ennek hiányában az utazó hatnapos kemény túra keretén belül tud csak abban az élményben részesülni, amire mindig is vágyott Indiana Jones és más kalandorok történeteit, látva, olvasva, hallgatva.
Ahol sebes sodrású folyókon és ősi kultúrájukat megtartó Kogi indiánok falvain kel át a vad dzsungelben, miközben a szomját az ösvényt átszelő forrásoknál enyhíti, esténként függőágyban alszik, hogy elég erőt gyűjtsön a romokhoz vezető 1263 lépcső leküzdéséhez.   

Fotó

Az Elveszett Városba érve egész napot ellehet tölteni, a teraszok, közösségi terek, ösvények, felfedezésével, ahol évszázados őrlőköveket is lehet találni, valamint néhány ember nagyságú sziklába vésett térképet, amiknek jelentését eddig még senkinek sem sikerült megfejteni. 

Fotó

A kimerítő, de élményekkel teli túra negyedik napján mindenkinek jól esik megmártózni az Örök Ifjúság Forrásában.
A 6 naposra tervezett túra egy nappal tovább tartott nekünk, ugyanis a dzsipünk nem tudott eljönni Mamey falujáig, mert egy szakaszon a heves, trópusi eső az utat egyszerűen belemosta a szakadékba. Ezekről és sok más kalandomról bővebben olvashattok a blogomon, illetve remélhetőleg még találkozunk itt is a Világutazón.
Az lélegzetelállító pillanatokban gazdag, kalandos túrát követően érdemes aktívan kikapcsolódni, pihenni és legalább két éjszakára belevetni magunkat Kolombia legmocskosabb, hippi, bohém és hátizsákos éjszakai életébe a Karibi-tenger partján lévő Tagangában.

Szöveg: Hungarian Geographic

A világ java részén már beköszöntött a tavasz, s bár a sivatagok nem feltétlenül tartoznak a leglátványosabb és legizgalmasabb uticélok közé, de az év ezen szakaszán mindenképpen figyelmet érdemelnek. Mi autóba ülünk, hogy felfedezzük Kalifornia sivatagjait, mert az bizony akad itt bőven. Ezeken a területeken extrém időjárási viszonyok uralkodnak április végétől, amikoris az égiek begyújtják a kályhákat, de a tavasz nemcsak enyhülést hoz, hanem vizuális élményben is részesíti a természet kedvelőket.

Az Anza Borrego sivatag Kalifornia déli részén, San Diego tartományában foglal helyet. Itt nemigen találhatók végtelen hullámzó homokdűnék, amit egy igazi sivatagtól elvárhat az ember. Az Anza Borrego amolyan köves-bozótos fajta, ami látvány tekintetében talán nem sok szót érdemel, de egy kis esőzés itt szó szerint csodákat művel. A téli hónapok meghozzák a várt hatást, és a talajnövényzetnek hívott száraz gazt, szemet gyönyörködtető virágszőnyeggé varázsolja.

Szintén szót érdemel az Antilop Völgy (Antilope Valley), ami Mojave sivatag nyugati részén Los Angelestől kb. másfél órányi autó útra fekszik. Bár a természet itt is spórol a csapadékkal, mégis pont elégnek bizonyul ahhoz hogy számos állat és növényfajnak adhasson otthont. Szárazság és forróság ide vagy oda, az itt lakók által minden évben április-május környékén megrendezésre kerül a pipacsfesztivál, ahol a természet gondoskodik a díszletről, és az időjárás szabja meg a pontos idejét. A szél és az eső mennyiségétől függően, az egész völgy narancssárgába öltözik, és kaliforniai pipacs tenger tölti be a látóhatárt.

Ha már a sivatagokat említjük, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Halál völgyét sem (Death Valley), ami nemcsak Kaliforniában de az egész földrészen tartja a meleg rekordot 57 fokkal. Ez persze csak a levegő hőmérséklete, de a talaj közelében ennél jóval többet mutat a hőmérő. Nyáron tartósan 50 fok felett marad a hőmérséklet,és még az éjszaka sem hoz enyhülést, viszont tavasszal még a Halál völgyében is az élet győzedelmeskedik. A Mosquito flat homokdűnéin sárgán virágzó bokrok jelzik, hogy részükről kezdődhet a sivatagi show.

A sivatagi túra záró akkordjaként pedig következzen a Joshua Tree Nemzeti Park. Számomra ez a kedvenc az összes kaliforniai sivatag közül. Már ha egy sivatagot lehet "kedvenc" jelzővel illetni...Szokványosnak semmiképp sem lehet nevezni a képet ami itt fogadja az embert. Elképesztő forma és színvilágával zavarba ejt és a színes kaktusz arzenálja pedig felteszi a koronát erre a különös vidékre. Mivel korábban kaktuszt maximum egy ici-pici cserépben egy virágállványon láthattam, így érthető módon engem teljesen elvarázsolt a hatalmasra nőtt virágzó kaktuszok látványa. Semmiképp nem egy hétköznapi jelenség ezeket a tüskés szines csodákat közelről, teljes életnagyságban megcsodálni.

Szöveg és képek: Kiss Juditka