Világutazó

Vadállatoktól hemzsegő folyón leereszkedő kajakosok, függőleges falakat meghódító sziklamászók, az Antarktisz kietlen és zord jégpáncélján átkelő kalandorok vagy magashegyi ultramaratonista, csak néhány a Banff Hegyifilm Fesztivál filmjeinek főszereplői közül. (Nyereményjáték a cikk végén!)

A Banff Hegyifilm Fesztivál a világ egyik legrangosabb és legelismertebb nemzetközi outdoor-sport filmfesztiválja. Az 1976 óta a kanadai Banff városában megrendezett fesztiválon minden évben a világ legjobb kalandsport filmjeit mutaják be. Az extrém- vagy outdoorsport (hegymászás, freeride síelés, hegyikerékpározás, vadvízi és tengeri kajakozás, bázisugrás, stb.), témájú filmek mellett gyakoriak a különleges helyszínekre vezető expedíciókat vagy távoli, egzotikus kultúráka bemutatófilmek is.

A kanadai Banff Hegyifilm Fesztivál szakmai zsűrije 2012-ben több mint 300 filmből válogatott be mintegy 60 produkciót a döntőbe. A fesztiválfilmeket a 2012. október 27 – november 4. között zajló nagyszabású rendezvény keretében vetítették le Kanadában, zsűrizték, majd osztották ki a díjakat a filmek készítőinek.

A Baraka Utazási Iroda idén április 19-21. között az Uránia Nemzeti Filmszínházba hozza el az elmúlt évek legjobb Banff filmjeit. A fesztivál másfél órás blokkokból áll, középpontban egy hosszabb, 30-40 perces filmalkotás, melyet a kalandsportok teljes palettáját felvonultató, rövidebb kisfilmek gyűjteménye kísér. Az így összeállított másfél órás programok színes, változatos, szórakoztató élményt kínálnak a legkülönbözőbb ízlésű outdoorsport rajongók számára is.A filmek mellett érdekes előadások és vetítések is színesítik a programot. A részletes műsort itt találod!

Íme néhány előzetes kedvcsinálónak. További trailerek itt.

A nyereményjáték helyes megfejtői között a 3db két személyes belépőt sorsolunk ki a Banff Hegyi Filmfesztivál egyik vetítésére. A megfejtéseket április 17-én éjfélig várjuk!  A nyerteseket e-mailben értesítjük.

A Kondor-Túra Társaság alapítótagjának, Gyurgyónak már néhány kalandjával találkozhattatok itt a blogon is. A Fekete-tenger megkerülése és Albánia után tavaly egy újabb kalandos motortúrára indult a téli Európán keresztül. 9000 km-en, 50 napon át esőben, fagyban, egyedül, minimális költségvetésből tette meg az utat, melynek élménybeszámolóiból és fotóiból kaphattok egy kis ízelítőt.

„Sokan mondták: Hülye vagy, télen túrázni motorral? Nos, egyrészt igen, van benne valami, másrészt a lehetőségeim többre nem futották, sőt igazából még erre sem tellett. De így garantált volt a kaland.
Szóval szerettem volna egy igazi kalandot átélni, ehhez az alapfeltételek adottak voltak, „csak” időm volt és némi pénzmag az induláshoz. Európán végigmotorozni nem nagy szám, nem kell elhagyni hozzá a naprendszert, mesélni való biztosan akadna egy nyári túra után is, de olyat bárki tud csinálni. Nem utolsó sorban, nincs olyan, akitől megkérdezhetném pl: Milyen Skóciában motorozni télen? Szép-e a táj? Az alapmotivációm valami ilyesmi volt. Tehát ez az én sztorim." Folytatás itt.

Első szakasz: Szlovákia-Csehország-Németország-Hollandia-Belgium
Embert próbáló időjárási körülmények, téli sátrazás, kalandos helyzetek. Népek, nemzetek, kultúrák egy motoros kalandor szemszögéből.

Prága, Károly-híd, városnézés futtában

„Másnap rögtönöztem egy városnézést Prága belvárosában, hát megérdemli a jó hírét." Folytatás itt.


Erdőség a Prága fölötti hegyekben, az első megpróbáltatás helyszíne

„Az erdőbe vezetett a GPS a megadott koordináták alapján, azonban valami nem stimmelt, mert elég hamar elfogyott alólam a földút, majd az ösvény is. Közben persze esett a novemberi eső, és a magas fenyőfák között a mohás talajon igazi kötéltánc-érzés volt haladni. Persze ilyenkor az ember mindig addig megy ahonnan már megfordulni is nehéz. Mire a fejemhez kaptam, már jó mélyen bent jártam a sűrűben, és egy meredeknél kénytelen voltam átgondolni a lehetőségeimet." Folytatás itt.

A 15’ meridian jelzés emlékműve Görlitzben, Németország legkeletibb városában

„Magyar vonatkozása is van eme kisvárosnak, a látnivalók között szerepel Mátyás király címere is a városházán. Egykoron ugyanis a magyar királyság része volt Szilézia és Szászország keleti fele is. Itt található a 15’ meridian jelzés emlékműve is. A kelet-európai idő, a greenwich-i középidőhöz viszonyítva (GMT) plusz egy óra, aminek ez a kavics a viszonyítási pontja. A város a legkeletibb német település is.Görlitz arról is nevezetes, hogy innen indul a valamikori Via Regia németországi szakasza. Ez az út a legrégebbi és leghosszabb közúti kapcsolat kelet és nyugat között, 8 európai országon áthaladva több mint 4500 km hosszú kereskedelmi, hadi- és zarándokút, Kijevtől egész Santiagio de Compostelláig (ennek említésétől talán érdekesebb), nagyjából 2000 éves történelmi múlttal." Folytatás itt.

Téli táborozás thüringiai erdőben

„Még Thüringiában, letérve a pályáról kerestem egy erdős részt, ahol tanyát verhettem éjszakára. A térség fenyveseibe már visszatelepítették a farkasokat, bár inkább Sachsen tartományban (Szászország) vannak megfigyelt nagyobb falkák. Holle anyó legendája is ide köthető (mellesleg 2006 óta Németország legszebb meséje), reméltem, hogy nem nagyon ideges mostanában az öregasszony és nem rázza azt a bizonyos dunnát még pár napig." Folytatás itt.

Hollandiai élmények

„Elméleti és gyakorlati oktatásban is részesültem azokból a dolgokból, amiért leggyakrabban Hollandiába utazik az ember fia. (Nem a tulipán, sem nem a sajt voltak ezek, főleg nem a fapapucs.) Érdekes hogy a ki nem mondott fogalomhoz vagy tevékenységhez a hollandok maguk hogyan viszonyulnak, vagy inkább a politika." Folytatás itt.

Brugge, egy varázslatos belga kisváros

„Szóval Brugge. Erre nem voltam felkészülve. Mondták, hogy szép meg ilyenek, van egy idézet egy filmből, mely szerint egy kibebaszott tündérmese. Hát az. Volt ott valami a város hangulatából, ami varázslatossá tette az egészet. Már 4 napja nem esett az eső, itt a nap is sütött, Kicsit talán túl tökéletes, ha hibát akarunk keresni, de érdekes módon egyáltalán nem giccses." Folytatás itt.

A következő részben elhagyjuk az öreg kontinenst és az Egyesült Királyságban kalandozunk tovább Gyurgyóval.

Koszovó függetlenségének 2008-as, egyoldalú kikiáltása óta az ENSZ már közel száz tagállama ismerte el önálló országként a volt jugoszláv autonóm területet. Annak ellenére, hogy az ország közel kétmillió fős lakosságának több mint 90%-a albán nemzetiségű, Koszovó északi részén él egy körülbelül 70 ezer főt számláló szerb kisebbség  (Észak-Koszovó népességének több mint 95 %-a), amelynek tagjai nem ismerik el a pristinai állami szervek fennhatóságát és nem tekintik magukat koszovói állampolgárnak. Az észak-koszovói szerbek - akik ezer szállal kötődnek Szerbiához - továbbra is Belgrád irányítása alá szeretnének tartozni, a nagypolitika azonban közbeszól.
Szerbia délnyugati részén, a korábban bemutatott Novi Pazartól nem messze délre kezdtük utunkat. A közel 25 kilométer hosszú, festői Gazivoda-víztározó mellett haladva érintetlen, teljesen kiépítetlen partszakasz mellett haladt utunk.

Mivel Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ezért határellenőrzés helyett mindössze rendőri ellenőrzés van szerb részről a határon. Egy teljesen hétköznapi útlevél ellenőrzés és egy csomagtartóba vetett pillantás után már mehettünk is tovább a nemzetközi egységek ellenőrzőpontjához, ahol meglepetésünkre magyarul köszöntött minket az UNMIK (United Nation Mission in Kosovo) épp szolgálatot teljesítő tisztje. Mint megtudtuk, Koszovóban nem csak a békefenntartók, hanem a rendőri és adminisztrációs területen dolgozók között is sok a magyar.
Észak-Koszovóban Zubin Potok volt az első település, ahol megálltunk. Talán nem nagy felelőtlenség kijelenteni, hogy itt a legmagasabb az egy főre jutó szerb zászlók száma a világon.

Mialatt egy rövid sétát tettünk a kisvárosban, két dolog volt szembetűnő: észrevettük, hogy még a helyi önkormányzat bejárata fölött is a későbbiekben oly gyakran – útszéli táblákon, házfalakon - látott "Kosovo je Srbija", vagyis Koszovó Szerbia (része) felirat szerepelt, másrészt az autók döntő többsége itt politikai okokból rendszámtábla és – mint megtudtuk - bármiféle biztosítás nélkül közlekedik.

Továbbhaladva a következő megállónk egy útszéli vendéglőben volt, ahol az út mellett parkoló harci jármű békefenntartói a helyiekkel jó hangulatban, kedélyesen kávézgattak. Az Észak-Koszovóban szolgálatot teljesítő békefenntartók szerepe döntően járőrözésben és a helyi szerb lakosság által időnként tiltakozásul emelt barikádok eltávolításában merül ki.

Ezt követően áthajtottunk az egészen különös hangulatú Çabër-en, amely a nemrég függetlenné vált Koszovó északi, döntően szerbek által lakott részén egy tisztán albán lakosságú falu. Innen már hamar a környék legnagyobb városába, Mitrovicába értünk.

A város egyike a világ azon kevés településének, amelyiket máshogy neveznek az északi és déli részén (szerb: Kosovska Mitrovica / albán: Mitrovicë). Mitrovica különleges helyzete miatt nehéz pontos statisztikai adatokat találni, de nagyjából 20 ezer szerb él a város északi részén és 50 ezer albán a déli részén. A várost az a tény teszi különlegessé, hogy az Ibar folyó északi és déli partján elkülönülten élő szerbek illetve albánok jelentős része a közel 15 éve véget ért háború óta egyáltalán nem járt a túloldalon.
Az Ibar folyón átívelő kis híd nemcsak két városrészt, hanem mintha két világot választana el egymástól: az északi oldalon (néhány utcát leszámítva) csak szerbek élnek, akik szerbül beszélnek, szerb dínárral fizetnek, autóikon szerb rendszám van, a küldeményeiket pedig a szerb posta kézbesíti. Délen euró a fizetőeszköz, az albán a beszélt nyelv, az autókon új típusú koszovói rendszámtáblák vannak és a koszovói állam intézményei látják el a közfeladatokat. Annak ellenére, hogy Mitrovica hivatalosan teljes egészében Koszovó része, a város északi felére nem terjed ki a főváros, Pristina fennhatósága, így például oda a koszovói rendőrök egyáltalán nem járnak át. Kevesebb, mint 100 méter séta után tehát az ember úgy érezheti magát, mintha már egy másik országban járna, pedig nemcsak az ország ugyanaz, de még a város is.  
Sétánkat Mitrovica északi oldalán kezdtük. Egy Balkánra jellemző, bőséges, húsokban gazdag ebéd után felmásztunk az északi városrész fölé magasodó szerb ortodox templomhoz, majd a hatalmas bányász emlékműhöz is. 

Innen egy bő félórás sétával lehet feljutni Zvečan várához, aminek tetején hatalmas – a déli oldalról is jól látható - szerb zászló lobog, tudatva mindenkivel, hogy Észak-Koszovó a helyi szerbek szerint Szerbiához tartozik.

Zvečanba érve a szerb nacionalizmus jeleivel is találkoztunk: lépten-nyomon Novak Djoković, világelső teniszező szerb címeres posztereibe botlottunk (akinek a szülei itt éltek régen), de a házak falain előfordultak háborús bűnösöket ábrázoló graffitik is, mint pl. Ratko Mladić egykori boszniai szerb tábornoké.

Visszatérve Kosovska Mitrovicába először a két világot elválasztó, akkoriban már a szerbek által hónapok óta elbarikádozott hidat és környékét jártuk be. A sátrak és a hatalmas zászló mellett állva furcsa volt visszaemlékezni egy évvel korábbi látogatásunkra, amikor az út szabad volt még, igaz, akkor is rendkívül ritka volt az áthaladó forgalom fényes nappal is.

Péntek lévén estefelé a főutca hamar megtelt fiatalokkal, akik szórakozni mentek vagy csak fel-alá sétálgattak. Amikor a szórakozóhely („diskoteka”) holléte felől érdeklődtünk két csinos szerb lány még el is kísért minket odáig.
Mi úgy döntöttünk, hogy a déli, albán részre is átmegyünk – szinte egyedüliként a városban -, s meglepve tapasztaltuk, hogy az ottani korzó is a hídnál ér véget. Ha nem lenne a politika, ez bizony egy összefüggő sétálóutca lenne, s valószínűleg régen így is volt.  
Miután visszasétáltunk az északi oldalra, a közvetlenül a híd mellett lévő szerb szabadtéri kávézóban ültünk le. A helyiekkel nagyon hamar megtaláltuk a közös témát, akik eleinte meglepve fogadtak minket (nemcsak Észak-Koszovóra, hanem egész Koszovóra a turizmus teljes hiánya a jellemző), később azonban a tiszteletünkre éjfélkor az internetről lejátszották a magyar himnuszt is. Nem mindennapi zeneszó hallatszódott hát a mitrovicai éjszakában aznap éjjel!
Másnap még tettünk egy rövid sétát a déli részen is. Délen egyáltalán nem élnek szerbek, északon viszont van néhány utca ahol albánok laknak. Nagyon szemléletes és szinte filmekbe illő az a „képzeletbeli határ" a szerb és albán zászlókkal, mely az utcában a két nemzetiséget elválasztja egymástól. 

Az albán oldalon először egy cukrászdába tértünk be, mivel az albánoknak híresen finom pék- és cukrászsüteményeik vannak, mint például a képen jobb oldali, trilece nevű karamellás, tejes különlegesség.
Aki nyitott szemmel sétál, az a déli városrészben is észrevehet nacionalista megnyilvánulásokat, mint például Adem Jashari koszovói albán nemzeti hős hatalmas kifeszített molinója. 

Szöveg és képek: Tóth Ádám

Ezt követően néhányunk kihasználta, hogy nem az Európai Unióban vagyunk és egy borbélyüzletben megborotváltatta magát. Mindannyian elégedetten távoztunk: 2 euróért a borbély szinte egy teljes arcápoló programot adott több mint fél órában.
Indulás előtt még véletlenül egy zöldségesnél összefutottunk egy Mitrovicában dolgozó magyar rendőrrel is, aki elmondta, hogy habár a kisebb-nagyobb nézeteltérések mindennaposak a szerbek és az albánok között az északi részen, turistáknak teljesen biztonságos Mitrovica, csakúgy, mint Koszovó többi része.
Akinek van hozzá kedve, bizonyosodjon meg róla maga is májusban...

Az első via ferrata túrám helyszíne a Bécsi-erdőben, a gyönyörű természeti környezetben fekvő Mödling Klettersteig volt. Ez a via ferrata egy tipikus tanuló útvonal, melyen könnyen elsajátíthatjuk az alapokat és bepillantást nyerhetünk a via ferraták világába. (Videó a cikk végén)

Hogy mit is jelent pontosan a via ferrata? Az olasz kifejezés szó szerinti fordítása "vasalt út", ami tulajdonképpen olyan utakat jelöl, ahol mesterséges eszközök, különböző fixen beszerelt fém kábelek, kapaszkodók, létrák, lépcsőfokok és hidak segítik a mászást. A mászás alatt mindvégig egy drótkötél adja a biztosítást, amire a megfelelő felszereléssel tudunk rácsatlakozni.

A via ferratához szükségünk van néhány alapvető felszerelésre (amit szervezett utak esetén biztosítanak számunkra) Egy sisakra, egy beülőre és egy ehhez kapcsolódó via ferrata szettre;mely egy Y alakú kantárból, két karabinerből és egy fékező eszközből áll.

A vezető drótkötél, mely a biztosítást szolgálja néhol néhány 10 centiméterenként, néhol pedig méterenként egy-egy szeggel van rögzítve a sziklába, ezek a bizonyos rögzítési/átakasztási pontok, ahol a karabinereket mindig egyesével akasztjuk át, hogy egy karabinerrel mindig biztosítva legyünk a drótkötélhez. Egy részletesebb cikk a via ferrata kialakulásáról, felszereléseiről és a nehézségi szintekről.

Hajnalban indultunk útnak az utazom.com szervezésében Mödlingbe. Már a buszon elkezdődött a via ferrata "kiképzés". Megérkezve két kisebb, 16-16 fős csapatra váltunk, amíg az egyik csoport via ferratázott, a másik egy rövid túrát tett az erdőben (erről majd később). A 16 emberre 4 túravezető jutott, így mindenki a megfelelő figyelemben részesült. A via ferrata „beszálló ponton” átismételtük a buszon hallottakat és gyakorlatban is megmutatták, a ferrata felszerelések helyes használatát
A mászás rögtön egy meredek "felszökéssel" indul (B-C), ez az út legnehezebb része, de néhány instrukcióval könnyen legyőzhető ez az akadály is. A szikla többi része már könnyebb, néhány kitettebb szakasszal, úgyhogy nem túl szerencsés tériszonnyal küzdőknek. Nagyon jó élmény, remek sport csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki és ha rákap az ízére jöhet a folytatás a via ferraták szülőhazájában a Dolomitokban.
Válogass via ferrata utak közül a kezdőtől a haladóig!

Nézzétek meg saját készítésű videómat a mödlingi via ferrata túráról:

Hallottatok már a Fjällräven Polar kutyaszános expedícióról? Kramer Zsolt az első magyar, aki részt vehet ezen az eseményen. Norvégiából Svédországba tartó 330 kilométeres út egy igazi kaland. Különösen úgy, hogy Zsoltnak semmilyen tapasztalata nincs ezen a téren, sem szánja, sem szánhúzókutyái. Mégis akkor, hogy kerül oda?

A mindig kalandra éhező 37 éves budapesti közgazdász- informatikus fiatalkora óra járja a hegyeket. Tavaly olvasott először a Fjällräven Polar expedíciójáról, ami rögtön fel is keltette az érdeklődését. Csakhogy előbb egy internetes szavazást kellett megnyernie, hogy jogot kaphasson az indulásra, ami sikerült is neki, 2500 szavazattal bekerült a mezőnybe. Egy furcsa csavar (a szervezők elfelejtettek az ország kategóriák mellett egy vegyes kategóriát kiírni) miatt végül a brit "válogatottba" került. Zsoltot a prémium kategóriás termékeiről ismert Fjällräven magyar képviselete szponzorálja.

A norvégiai Signaldalenben április 9-én induló és 13-ig tartó expedíció 330 kilométerét igen zord körülmények között, havas tundrán, hegyi gleccsereken át kell megtenni a svédországi célig, Jukkasjärviig. A résztvevők sátrakban alszanak, vagy éppen hálózsákban, a szabad ég alatt.
Zsolt falkája hat kutyából áll majd, akikkel a helyszínen találkozik először és mindössze néhány órája lesz, hogy egy gyorstalpalón megtanulja a legfontosabb szánhajtási fogásokat és összeismerkedjen csapata tagjaival. A Fjällräven Polar nem egy verseny, senki sem nyer vagy veszít. Együtt haladva és egymást segítve mindenki kipróbálhatja magát, feszegetheti határait ezen extrém körülmények között.

Zsolt blogja és Facebook-oldala, ahol elolvashatod az előzményeket és szurkolhatsz neki.

Az  1850-es évektől Kalifornián is úrrá lett az aranyláz. Sok más államhoz hasonlóan Amerika délnyugati vidékein is sokakat csábított a szerencse reménye, és mivel gyorsan elterjedt a hír hogy Kaliforniában arany van, így gombamód megszaporodtak az aranyásásból élő falvak, városok. Ezek nagy része az aranyláz elhalványulásával lassan teljesen elnéptelenedett, a házakat elhagyták, és az itt élők szerencse híján továbbálltak. Az egykor virágzó falvak helyén most üresen kongó romos elhagyott faházak jelzik, hogy a történelem túllépett rajtuk.

Bodie nemcsak egy, a sok kaliforniai kísértetváros közül, hanem a valaha működő legnagyobb arany bányaváros, ami a senki földjén - Sierra Nevada hegyei között - várja az idelátogatókat, hogy megmutathassa milyen is volt az élet itt az aranyláz idején.

 A Bodie-hoz vezető út elágazás kb. 40 percnyi autóútra van  Mono tótól Észak felé. A 395-ös főútról letérve, kb 15 km zsákút vezet az egykori arany bányavároshoz ami majd kb 6 km-re a cél előtt földútban folytatódik, és mivel a fórumokon „jó minőségű földút”-nak titulálták, gondoltam egy próbát megér. Azóta már óvatosabb vagyok az ilyen leírásokkal... Az elején még úgy éreztük sima ügy, de aztán ahogy egyre mentünk le a térképről, annál inkább éreztük, hogy túl optimista voltam útminőséget illetően, és percenként kívántunk minden szépet és jót azoknak akik így félrevezettek minket. Hozzáteszem hogy mind a 3 autó aki szembejött velünk terepjáró volt, de ők biztos valamiféle beavatottak voltak. Folyamatos imádságok közepette – hogy ne érjen minket se defekt, se tengelytörés – tettük meg azt a keservesen hosszúnak tűnő 4-5 km-t, még végül megérkeztünk Bodie határához.

Bodie-t az 1860-as években alapították, miután W.S Bodey és csapata aranyat talált itt az Isten háta mögött. A sors iróniájaként Bodey már nem tudott hozzákezdeni a kitermeléshez, mindenesetre a város neki köszönheti a nevét. Az 1880-as évek végére érte el a fénykorát mikor már közel  10,000 fős lakosságot számolt, viszont messze földön hírhedt, veszélyes és törvénytelen aranyásó településnek számított. Az „aranykor” után szépen lassan elkezdődött a hanyatlás, az emberek szétszéledtek, és közel 50 év alatt teljesen kiürült.

Ma állami történelmi parkként üzemel a 170 fából eszkábált épületből álló igazi szellemváros, ahol a múzeumok és ajándékboltok mellett, eredeti autó roncsok, és az elmaradhatatlan bánya épülete is hozzátesz Bodie vadnyugati varázsához. A komplett városban minden fontosabb épület megtalálható: posta, bank, iskola, tűzoltóság, templom, és minden amire azokban a „régi szép időkben” szükség volt.  Viszont aki a modern civilizáció nyomait keresi, az rossz helyen jár, ugyanis  itt több mint 100 éve teljesen megállt az idő.

Pár órás séta a tűző napon elgondolkodtat, hogy hogyan tudtak emberek élni itt a semmi közepén. Sehol 1 fa vagy egy kis enyhülés, pedig október van, 2550 m magasban vagyunk, és mégis legalább 25 fokot mutat a hőmérő. Nem is akarok belegondolni milyen katlan lehet itt a nyári hónapokban... Naptól kiégett sárga fű borít mindent, életnek semmi nyoma. Azaz mégis: 1-1 házba belépve látható, hogy mi minden maradt az emberek után. Bevetetlen ágyak, kifosztott vagy épp teljesen ép szobák, edények, személyes kacatok. Most érzem csak át igazán a kísértetváros baljós és szomorú hangulatát, ami folyamatosan emlékeztet rá, hogy hogyan lép át rajtunk az idő. Fura látvány ahogy a sarki bolt ablakaiban még ennyi idő után is ott várják a portékák hogy gazdára találjanak, és akaratlanul is felmerül a kérdés: vajon mit hagyunk magunk után?

Más turistákkal együtt járjuk a kihalt utcákat, megnézzük a bánya maradványait, a temetőt, a régi kocsmát ahol most étterem várja az éhes vándort, és óhatatlanul átjár bennünket a vadnyugati szelleme. Két – három óra alatt teljesen felfedezzük Bodie-t, majd lélekben felkészülünk hogy újra nekirugaszkodjunk az egyetlen "útnak" ami összeköt bennünket a való világgal, és hogy a 19. századból visszarepüljünk a modern korba.

(Szöveg és képek: Kiss Juditka)

Tetszett a poszt? Szereted az elhagyatott helyeket? Nézd meg őket!

Bangkok Thaiföld fővárosa, s egyben legnagyobb városa is. A 2010-es népszámlálás során az agglomerációval együtt közel 15 millió fő volt a lakosság száma.

Az utazás elég hosszú volt, igaz nem a szomszédba mentünk. Budapestről Kairóba repültünk (3,5 óra), majd innen 5 óra várakozás után Bangkokba (9,5 óra).
A januári hidegből az ázsiai 35 fokba csöppentünk, ahol természetesen minden más, mint bármely európai nagyvárosban.  Az utakon káosz uralkodik… természetesen csak turista szemmel.

Az étkezési szokások, valamint az ízek is mások, mint itthon. Csak az utcán ettünk, ott is, amit előttünk, frissen készítettek el. Természetesen kipróbáltuk az ínyencségeket is, amit minden erre járónak ki kell próbálnia! – már ha van hozzá gusztusa.
Megettem jó pár dolgot, mint például sült hernyót, sáskát valamint egy hatalmas csótányt is. Az ízvilág szegényes volt. Sós és száraz, de fehérjével és proteinnel teli, amiért hálás volt a szervezet.

Természetesen kulturálódtunk is, amire rengeteg lehetőséget ad a város. Múzeumok, watok (templomok), és különböző emlékművek várják a látogatókat.
Amiket mindenképpen érdemes megtekinteni: The Golden Monument, a királyi palota, hajózás a Csaophraja folyón, Chatu-Chak market (15 ezer stand, olcsó árat, napi fél millió látogató), Lumpini Park. Ezen kívül rengeteg szép épületet és érdekességet láthatunk egy szimpla utcai séta során is.

Három nap után elhagytuk a várost és a délen fekvő Ton-Sai Beachre mentünk, ami egy turista és sziklamászó paradicsom. Mi az utóbbiért tettük meg a 18 órás busz és hajó utat.

De megérte!
Az elkövetkezendő három hetet ennek a sportnak szenteltük, amit a hőmérséklet nem támogatott. Napközben a közel 40 celsius este sem ment 27 fok alá. Gyönyörű sziklák és formák mindenütt. Rengeteg mászó út 6a nehézségtől egészen a 8c+-ig, amit a világ minden tájáról érkező sportolók ostromolnak.

Hajókirándulásra is befizettünk, ami szintén hatalmas élmény volt mindenki számára.
Ez a túra négy szigetet érintett. Chicken Island, Ao Phra Nang, Phi Phi Island és Tup Island.
Ez fél napos időtöltés volt, ami tartalmazta az ételt és a vízfogyasztást is, mintegy háromezer forintért.

A dzsungelben találkozhatunk mindenféle állattal… kicsivel, naggyal, pókkal, rovarral, emlőssel és hüllőkkel is.

Szöveg és képek: Vajóczki Gábor (www.maszoka-fidi.blogspot.com)

Egy hónapot sikerült eltöltenem a világ egy távolabbi felén, ami nem csak tapasztalatnak és élménynek volt jó, de szellemileg is felfrissített, valamint a gondolkozásom és a szemléletmódom is megváltozott a világgal és a benne élőkkel szemben.
Aki megteheti mindenképpen menjen el ide!

Indiai élménybeszámoló-sorozatunk, melyben Leveles Zoltán hindu szerzetes útját követhettük nyomon, befejező részéhez ért. A mai posztban remek fotókat és egy videófelvételt is találtok. A korábbi posztok itt, itt, itt, itt. Serhal Dóra interjúja.

Most fejezzük be útileírás-szériánkat, amit több mint egy hónapja indítottuk el. Jó élmény volt?

Nagyon élveztem. Úgy érzem, sikerült elérnem a célom: az eredeti Indiát mutattam be objektíven, a hindu bölcsesség segítségével. A körutamon az ország teljes térképét végigbarangoltam, és távoli falvakat, hagyományőrző kolostorokat, tánciskolákat, műemlékeket is felkerestem.

Esti templomi körmenet Udupiban

Hiszem, hogy India megtanít befelé figyelni. Mindegy, hogy valaki az egzotikum, a kalandvágy vagy a spiritualitás miatt indul oda, tökéletesen feltöltődve és nyitottan tér haza. Az óind hangulatot Budapesten bárki megtalálja nálunk, a Bharata Kultúrtérben.


Merre utaztál utoljára?

Legutóbb Észak-Indiából jelentkeztem, ahol a Gangesz és a Himalája vidékén jártunk. Elmentünk Dev Prayagba, India második legfontosabb folyótorkolatához is. Itt ömlik egymásba az Alaknanda és a Bhagirathi, és a továbbcsörgedező folyót onnantól hívják Gangesznek. Dev Prayagban meglátogattuk egy barátomat, egy barlanglakó jógit, akivel 10 éve ismerjük egymást. Beültünk hozzá beszélgetni a tűz mellé – képzeljétek csak el az élményt!

Rishiskesh és a felkelő nap

Amritsart, a szikhek fővárosát is megjártuk, ahol az Arany Templom található. Mosolyogtató, de helytálló tény, hogy a szikh vallás férfi követői könnyen felismerhetők hosszú szakállukról és nagy turbánjukról.

Mindig örömmel töltök időt a szikhek között: kifinomult, kulturált viselkedésű és mélyen vallásos emberek. Amikor sofőrt hívtunk, a huszonéves vezető nevetve robogott felénk a lobogó szakállával, és egész úton szóval tartott minket. A szent zenéjüket hallgatva, fülig érő szájjal magyarázta, mennyire fontos mind a lelki, mind a családi élet.

Egy szabadtéri cukorüzemet is megnéztünk Amritsar mellett. A cukornád-melaszt középkori módszerekkel állítják elő: a nádat kipréselik, és a megmaradt rostokkal fűtenek, így nem keletkezik melléktermék. A cukornád levét aztán melasszá sűrítik, és mialatt megkeményedik, tömbökbe öntik vagy gombócokká gyúrják. A barna cukornád-melasz, melynek kilója kb. 200 Ft, rendkívül finom, és ételekbe is keverhető – a friss cukornád-limonádé pedig mennyei.


India népszerű úticél lett. Mely helyeket ajánlod felkeresni?

Azokat a vidékeket, melyek megőrizték ősi hangulatukat, és lakosaik hasonlóképp élnek, mint évszázadokkal ezelőtt. Hindu szerzetesként a spirituális helyek érdekelnek a legjobban, és ezeket ajánlom másoknak is.

A hagyományőrző ősi tájakkal csak egy gond van: rengetegen kíváncsiak rájuk. Még az eldugottabb helyek is zsúfolttá válnak előbb-utóbb – legkésőbb akkor, miután az UNESCO felfedezi és világörökséggé nyilvánítja őket. Rishikesh városa például a Beatles látogatása után lett felkapott. Ezzel nem is lenne semmi gond, csak a tömeg kicsit megváltoztatja az eredeti hangulatot.

Dél-indiai vaisnava esküvő Kanchipuramban

Hangsúlyozom: amikor valaki az első indiai útjára indul, egy szakavatott vezető vagy rutinos India-rajongó kíséretében tegye, hogy minden látnivalót elkaphasson.


Mit javasolsz azoknak, akik először utaznak Indiába?

Alaposan készüljenek fel az indulás előtt. Ne csak a gyakorlati kérdéseket – étkezés, utazás, szállás – gondolják át, hanem tartsák észben azt is, egy gyökeresen más világba kerülnek. Indiában kultúrsokk fogja érni az újoncokat: az ország szinte egy különálló bolygó.

Ahol a fák az égig érnek

Miképp is lehet felkészülni az ottani légkörre? A legegyszerűbb a személyes és internetes tájékozódás, valamint az olvasás: jó források a Baktay Ervin-könyvek, az Álmom India album vagy G. Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című munkája. Beszerezhetjük a Bhagavad-gítát, a „hinduk Bibliáját” is. Vegyünk részt minél több és hiteles bhadzsanon, pudzsán, védikus és ajurvéda előadáson, jógaórán.


Végül, mesélnél a további terveidről?

Szeretném minél többek számára elérhetővé tenni az óind kultúra hagyományait, tudatosságát, békéjét. Az élményeimről legközelebb egy áprilisi családias beszámolón beszélek, ahol a Világutazón publikált fotóimat is bemutatom.

Mumbai mellett a nyílt tengeren

Ezen kívül a mesterem, Paramadvaiti Maharádzs érkezését várom a legjobban. Az ő gondolata az is, hogy India olyan, mint bármely más hely a világon: legnagyobb ellenségünk, saját magunk ott is jelen van. Ugyanakkor, az ősi India továbbörökített szellemisége segít a helyes válaszok megtalálásában.

Létezik egy kevésbé ismert fóbia a gephyrofobia vagyis a hidaktól való félelem. Korhadó fapallók, elhasznált kötelek, rozsdás alkatrészek, heves széllökések, kilengések, félelmetes magasságok és csodálatos panoráma csak néhány dolog, ami egy hidat igazán lélegzetelállítóvá tesz. Íme egy válogatás  a világ gyaloghídjaiból: a rozoga kötélhídiaktól a legmodernebb szuper hidakig!

Trift-híd, Gadmen, Svájc

Fotó:Kwo wiki

100 méterrel a svájci Trift-gleccser és gleccsertó fölött vezet át az Alpok leghosszabb gyalogos függőhídja, a 170 méteres Trift-híd. A hídon való átkelés igazi alpesi adrenalinbomba. A 350 000 svájci frankból épült híd építéséhez 7500 kilogramm acélt, 5 kilométernyi acélkábelt, 340 darab faelemet használtak fel és 6500 csavar rögzíti az alkatrészeket. Ahhoz, hogy az átkelés élményét megtapasztald először felvonóra kell szállnod, majd egy 90 perces túrát tenned.

Fotó: ceca67

Carrick-a-Rede kötélhíd, Ballintoy, Észak-Írország

Fotó: Qole Pejorian

A 25 m-es magasságban kifeszített 20 m hosszú kötélhíd, mely a szárazföldet köti össze a miniatűr Carrick -szigettel. A kötélhidat kb. 200 évvel ezelőtt a helybéli halászok feszítették ki, hogy a szárazföldet összekössék a kis, madaraktól (főleg sirályok) hangos szigettel.

Fotó: darksama

Capilano függőhíd, British Columbia, Kanada

Fotó: David J Laporte

A Capliano folyó kanyonja fölött 70 méter magasan, egy keskeny hídon, 135 méteren keresztül próbálhatjuk ki bátorságunkat. A természetvédelmi körzetében tehetsz egy sétát az öreg Douglas fenyők között. A park szívében hét függőhíd kapcsolódik össze, így fáról-fára járhatjuk be a területet. Először Gerorge Grant Mackay készített függőhidat ide 1889-ben, amely a századfordulón közkedvelt kirándulóhellyé vált. 1905-ben egy biztonságosabb kábelhidat építettek, majd ennek helyére 1956-ban készült el a ma is látható híd, több szálból sodrott, előfeszített kábelekkel.

 Aiguille du Midi híd, Chamonix, Franciaország

Fotó: GiÃ¥m

Európa legmagasabban fekvő kilátójából (3778 m)  és az Aiguille du Midi 3842 méter magasan fekvő hídjáról lélegzetelállító kilátás nyílik a svájci, olasz és francia Alpokra, valamint egy hajmeresztő pillantás a semmibe. Ez az a hely, ahol a legközelebb kerülhetünk a Mont Blanc-hoz, Európa csúcsához.

Titlis függőhíd, Engelberg, Svájc

Fotó:

3000 méter tengerszint feletti magasságban, csodálatos panorámát nyújtó havas hegyek között, és egy 500 méter mély szakadék felett ível át Európa legmagasabban fekvő függőhídja, a Titlis Rotair. További képek és leírás a hídról.

Fotó: Reuters

Cliffhanger-híd, Dolomitok, Olaszország

Fotó: Radics Ákos (utazom.com)

A Dolomitok talán leghíresebb függőhídja, 2950 méteres magasságban 27 méteres távolságot átívelő híd a Monte Cristallo csoportban, mely Sylvester Stallone főszereplésével készült Cliffhanger című film egyik kulcsjelenetének helyszíne volt. Ennek a hídnak készítették el a pontos mását a Tofana csoportban, hogy aztán a filmben végül látványosan felrobbantsák. 

Fotó: alesduchac

Canopy Walkway, Kakum Nemzeti Park, Ghána

Fotó: Chiappinik

A Kakum Nemzeti Park érintetlen erdejében, 40 méterrel a talajszint felett vezet ez a 330 méter hosszú „canopy walk”, így a turisták a lombszintből, testközelből élvezhetik  az őshonos növény-és állatvilágot.

Hussaini függőhíd, Hunza, Pakisztán

Fotó: Yodod

A Borit-tó fölött 193 méter hosszan átívelő hidat gyakran csak a világ legveszélyesebb hídjaként emlegetik. Ez a hosszú és veszélyes séta a helyeik számára mindennapi kihívás, vagyis már már rutin. Rendkívül rossz állapotban van, sok helyen hiányoznak róla a lécek, a szélben pedig erősen kileng,

Langkawi Sky Bridge, Langkawi, Malajzia

Fotó: The Dilly Lama

A malajziai esőerdő felett kígyózó Langkawi Skybridge  a világ egyik legkülönlegesebb gyaloghídja. A 700 méterrel a tengerszint felett vezető hídról és kilátójából, csodálatos panoráma nyílik a Langkawi-szigetvilágra.  A különleges gyaloghídra feljutni a világ leghosszabb fesztávú felvonójával lehet. További képek és leírás a hídról!

Ojuela Bridge, Mapimi, Mexikó

Fotó: Fenerty

La Ojuela egy elfelejtett kísértet város, az egykori bányásztelepülést egy 318 méter hosszú, fából készült függőhíd köti össze a kimerült aranybányával. A híd egy fantasztikus mérnöki teljesítmény, a Brooklyn-hidat is tervező Roebling testvérpár tervezte meg és építése idején a világ harmadik leghosszabb függőhídja volt. Nemrég helyreállították és felújították és ma, mint turisztikai attrakció vonzza a tömegeket.

Fotó: D'lira

A Világutazó blog 3.születésnapját ünnepli, amit egy három hetes nyereményjátékkal ünnepelünk meg.
Minden hétfőn megjelenik egy poszt a nyereményekkel és az ahhoz kapcsolódó kérdésekkel.
A válaszokat vasárnap éjfélig várjuk. A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Az eheti nyertesünk az utazom.com jóvoltából egy gyönyörű 9 napos gyalogtúrán vehet részt a Francia-Alpokban. A gyalogtúrák útvonalai a Romanche-folyó völgyében és az Écrins Nemzeti Park területén haladnak keresztül.
A szállás La Grave településen lesz egy fantasztikus természeti környezetben fekvő, folyóparti kempingben a Meije-csúcs árnyékában. Innen pedig Franciaország legtisztább tavához, az Annecy-tó partjára utazik a csapat, ahol  fürdőzés, túrázás és biciklizés vár rájuk.

A Dunafit felajánlásából 2 pár MediTravel kompressziós utazó zoknit és 2 pár CEP kompressziós túrazoknit nyerhettek. A hosszú repülő- és buszutakon az egyik legnagyobb egészségügyi veszélyt ,a vérrögképződést és az ödémát segítik megelőzni.  Az utazáson túl az olyan sporttevékenységek is mint a futás, kerékpározás vagy túrázás során rendkívül fontos a lábak vérellátása, a megfelelő keringés fenntartása, melynek elengedhetetlen része a kompressziós zokni.

A Pazar cuccoknak köszönhetően egyik szerencsés nyertesünk napjaink "túlélőjének", Bear Gryllsnek, a Gerber céggel közösen megalkotott, saját nevével fémjelzett sorozatának egyik darabjára, egy kulacsra tehet szert.

Az Ortlieb magyar forgalmazója az Evobike felajánlásából egy Protect fotóstáskát nyerhettek. Az Ortlieb Protect kicsi, négyzet alakú fotóstáska kompakt fényképezőgépeknek, digitális fényképezőgépeknek, GPS-nek, mobiltelefonoknak, távcsöveknek stb. nyújt tökéletes védelmet.

A Sheweenek köszönhetően egy igazán hasznos ajándékra, egy Shewee extrémsport csomagra tehettek szert. A Shewee egy titkos fegyver nőknek, amely segítséget nyújt a természet lágy ölén kiránduláskor, sportoláskor, utazáskor, és általában bárhol, ahol egy nem túl bizalomgerjesztő vécével akad dolgunk.

A Shewee pisilőeszköz - amelyet egy angol hölgy, Samantha Fountain talált fel - forradalmian új eszköz célja, hogy leegyszerűsítse és higiénikusabbá tegye a hölgyek kisdolgának elvégzését - az eszköz használatával ugyanis egyáltalán nem kell a vécéhez hozzáérni: állva pisilhetnek a hölgyek is, akárcsak a férfiak!