Világutazó

Hollandiában már javában tart a tavaszi tulipánvirágzás. Március-április környékén az ország tengersík vidékét tarka virágtakaró borítja. Legjobb és legautentikusabb módja Hollandia felfedezésének ha biciklire pattanunk és felfedezőútra indulunk. A hatalmas virágföldek mellett elsuhanva, amíg a szem ellát színpompás tulipánmezők szegélyezik az utat. 

Majd elérkezve a világhírű Keukenhof Gardenshez az orgia a tetőfokára hág. A mindössze két hónapig kifejezetten a tulipánvirágzás idején nyitva tartó kertben tulipánok, jácintok, nárciszok millióinak látványa és illata egyaránt elbódítja az ideérkező virágbolondokat. További csodálatos képek a holland tulipánvirágzásról!

Életünkben az egyik  legtermészetesebb dolog, és talán az egyetlen amiben biztosak lehetünk, hogy  reggelente felkel a nap. Ebben még önmagában semmi különleges nincs, bár akinek már volt alkalma megcsodálni ezt a mindennapos jelenséget az valahol legbelül tudja, hogy van benne valami varázslat. Ez az élmény megsokszorozódik, ha az embert olyan különleges helyen éri utol a felkelő nap mint Mono Lake, és az emléke sokáig megmarad. 

Reggel 5 óra van, mi már ébren vagyunk, mivel nem szeretnénk elmulasztani a fényképekről már sokat látott híres Mono tufákat a reggeli fények érkezésekor. Szerencsére az éjszakai szállásunk közel van a tóparthoz -a 15 km-re fekvő Lee Vining nevű településen- , így kényelmesen összeszedjük magunkat és elindulunk, gondolván mi vagyunk az egyetlen fanatikusok, akiket még érdekel egy ilyen átlagos jelenség mint a napfelkelte.

A Yosemite Nemzeti Park keleti bejáratánál fekvő Mono-tó Kalifornia legöregebb, és legnagyobb sóstava, ami ráadásul erősen lúgos is, ezért fürdésre teljesen alkalmatlan. Az állandó párolgás, és a csökkenő utánpótlás miatt a víz folyamatosan koncentrálódik és a lerakódó kalcium karbonát  hatalmas mészkőszerű képződményeket – tufákat - épít. A parkolóba érkezve ér bennünket az első sokk, ugyanis várakozásunkkal ellentétben alig találunk egy szabad parkolóhelyet,  ami csak fokozza az izgalmunkat, hogy itt valami különleges lesz. A tópart egy bizarr idegen világ látszatát kelti elsőre, sehol egy fa a környéken, minden élettelennek tűnik és a vízből kiemelkedő tufák alakjaitól szinte kísértetiessé válik az egész táj. Sötétben botorkálunk végig a turista ösvényen, jéghideg van de úgy tűnik ez nem zavarja a már várakozó közönséget ami kisebb tömeget formált idelent a sötét tóparton.

Igazából úgy tűnik mi vagyunk azok akik utolsóként érkeznek röviddel a “produkció” előtt. Mintha mindenki valami különleges előadásra várna: a parton  legalább 100 fotós várakozik, a legprofibb giga-mega fényképezőkkel, állványokkal felszerelve, mindenki jön-megy, keresi a legmegfelelőbb pontot, kamerák beállítva, miközben észrevétlenül elkezdődik a varázslat. A nap még várat magára a hegyek mögött, de a reggeli fények már megérkeznek, és hamarosan a mély lilától a rózsaszínen át a narancsig, a színskála minden árnyalatában játszik az égbolt. Az első sugaraktól vörösen izzó hegy és a sima vízben tükröződő tufa képződmények olyan összhatást keltenek mintha az ember egy másik bolygóra keveredett volna. Ha nem a saját szememmel látnám azt mondanám ilyen nincs.

Szinte pillanatok alatt változnak a fények, kattognak a gépek, profik és amatőrök próbálják lencsevégre kapni a tökéletes pillanatot.  Leírhatatlan látvány, így nem tudom mikor cselekszem jól: ha megpróbálok megörökíteni minden momentumot, vagy egyszerűen csak átadom magam, és élvezem az orrom előtt zajló csodát. Kb. 20 perccel a “műsorkezdés” után megjelenik a horizonton a várva várt arany golyó és lassan mindent beborít a fény. Olyan szép volt az egész jelenség, hogyha megszólalt volna a harsonaszó, és az égből angyalok szálltak volna alá, én azon sem lepődtem volna meg, és elnézve a körülöttem levők arcát azt hiszem nem voltam egyedül ezzel az érzéssel. 

Hirtelen értelmet nyer a mondás miszerint “aki korán kel aranyat lel”. Szó ami szó kétségtelenül megérte a koránkelést. Az egész mutatvány nem tart tovább ½ óránál, és a színkavalkád ahogy jött el is illant, de mi hagyunk még magunknak egy kis időt. Elvégre utolsónak érkeztünk így utolsóként is hagyjuk el a terepet. A varázslat már rég tovaszállt, ragyogóan süt a nap, és így végre van alkalmunk jól szemügyre venni az előbb még kísértetiesnek tűnő tufákat. Még pár klikk és katt, hogy el ne mulasszunk semmi részletet, bár azt hiszem a legértékesebb felvételek már megvannak, és amúgy is... Az élmény és annak emléke már velem marad örökre. Újabb turisták érkeznek, és mi csendesen megjegyezzük magunk közt : “nem tudják miről maradtak le”, miközben én magamban hálát adok, hogy szemtanúja lehettünk a legvarázslatosabb napfelkeltének, Mono Lake-en, majd búcsút intve folytatjuk utunkat High Sierra ismeretlen vidékei felé.

Fotó és szöveg: Kiss Juditka

Hamarosan véget ér az indiai útibeszámoló-sorozat, mely Leveles Zoltán, a Bharata Kultúrtér vezetőjének útját követi végig. A tengerparti látnivalókat elhagyták, és most Észak-India hegyvidéki és Gangesz menti vidékeit látogatják. Serhal Dóra írása. Korábbi posztok itt és itt.

Megérkeztünk a Himalája lábaihoz, a Gangesz környékére, ahol végre friss hegyvidéki levegőhöz jutunk a fülledt tengerpartok után. India hangulatos északi vidékét örömmel ajánlom mindazoknak, akik újdonságra vágynak, és a fürdőzős-napozós vakációkat már unják. A mai leírásomban Észak-India három városáról mesélek.

Egymás nyakán az arany középkor és a 21. század

Az indiai városok közül Vrindavan a legkedvesebb számomra. A hinduizmus hívei szent helyként tisztelik, mivel Krsna itt töltötte fiatalkorát. Vrindavant egyelőre kevés nyugati turista és utazási iroda fedezte fel – ha valaki felkészületlenül és gyakorlott vezető nélkül érkezik ide, számos látnivalóról lemaradhat.

Vrindavanban egyszerre van jelen az ősi és a modern

Bár a város minden eleme az ősi Indiát idézi – szűk sikátorok, 5000 (!) templom és oltár –, az utcákon modern luxusautók is előfordulnak. Ez indiai sajátosság: az országban két korszak él egymás mellett.

Az óind hagyomány és a 21. század újításai tökéletesen összefonódtak a társadalmi, gazdasági és kulturális életben. India gyorsan fejlődő gazdasággá vált, miközben megőrizte ősi kincseit. Míg Európa fokozatosan, évtizedek alatt lépett be a modern korba, India hirtelen, szinte átmenet nélkül. A rohamos fejlődést a lakosok is megérezték: mikor a napokban megérkeztem Vrindavanba, találkoztam egy 70 éves asszonnyal. Elkeseredve mesélte, hogy ez az utolsó napja a városban. Huszonvalahány évet élt itt a férjével, de a megdöbbentően sok motoros miatt most költözniük kell. Idős férje csak bizonytalanul tud járni, és a szűk utcákon száguldozó suhancok már-már életveszélyesek.

Egy az ötezer templom közül

Vrindavan azért a szívem csücske, mert mindig elbűvöl a helyiek tekintetéből áradó nyugalom és béke. Felelősnek érzik magukat, hogy az évezredes indiai bölcsességeket gyermekről-gyermekre továbbörökítsék.

Amit a varanasi lelkek súgnak

Varanasi nem csak ipari és kereskedelmi centrum, hanem multikulturális központ, ahol a hinduizmus mellett buddhizmussal, kereszténységgel és muszlim hívőkkel is találkozhatunk. Zarándokhely, ahol a Gangesz vizében halottbúcsúztatások és -égetések, valamint rituális fürdőzések zajlanak.

Naponta több száz halottat égetnek el. Ha a hamvasztó környékén eltöltünk egy kis időt, megrendítő lelki élményt tapasztalhatunk. Az „élj-minél-teljesebb-életet” mondások itt tökéletesen más értelmet kapnak. Az ember közelről nézi az elhamvadó testeket, és magán érzi a bolyongó lelkek tekintetét. Sokszor úgy hallom, mintha könyörögnének: földi emberek, vegyétek komolyabban az életet és ne hagyjátok eltékozolni! Ne várjatok tovább, most kezdjetek el foglalkozni azzal, kik vagytok és mi a célotok!

Virágfelajánlás Varanasiban az esti Gangesz-pudzsán

Az élet megbecsülése, az erőszakmentesség és a természetesség gondolatai ugyanúgy jelen vannak a varanasi halottégetésnél, mint a mindennapi indiai életben: gondoljunk csak a friss vagy szárított levéltányérokra, amiket étkezés után bárhol eldobhatunk. Újra a föld részei lesznek, akár az elhunytak porai.

Rishikesh, a jógik fellegvára

Rishikesh a Himalája lábainál fekszik a Gangesz völgyében. A hangulat paradicsomi: zöld környezet, jóga-központok, függőhidak, hindu templomok. A dombos vidéket az elvonulásra vágyók kedvelik igazán; a környéken erdőket, vízeséseket, kristálytiszta vizű folyókat találnak. A bátrabbak meg is fürödhetnek a zuhatagokban vagy a Gangeszben, de utóbbinak itt életveszélyesen gyors a sodrása, ezért a parttól csak 1-2 méterre ajánlott fürdeni.

Mindenhol jó, de legjobb a zöldben

A város többek között a Beatlesnek köszönheti népszerűségét. Miután az együttes visszavonult az aktív zenéléstől, Rishikeshben pihentek néhány hónapot az 1960-as években. A kolostort, ahol megszálltak, azóta is Beatles-asramként emlegetik.

A Parmath Niketan asram a legnagyobb kolostor Rishikeshben, több mint ezer szobával. A templom előtt minden este áldozatot mutatnak be a Gangesz Anyának. Az ún. pudzsán, azaz istentiszteleten ghí-lámpákat (ghí: tisztított vaj), mécseseket és tűzáldozatokat gyújtanak. A Parmath Niketan kolostor jelentőségét mutatja, hogy a rishikeshi pudzsát gyakran közvetíti az indiai tévé is.

A lobogó tűzáldozatot több száz hívő üli körbe, köztük a helyi gurukula, azaz lelki iskola árvákból verbuvált diáksága is. A Gangesz Anyához fohászkodnak a világ üdvösségéért, a Föld jobbá tételéért. Miközben átszellemülten énekelnek, színes ruháik beterítik a folyóba vezető lépcsőket a kolostor előtt.

Hívők sereglenek az utakon

Szabad akarat: csak a Tied a felelősség!

A Parmath Niketan kolostor guruját a pudzsák alkalmával hallhatjuk beszélni. Szimpatikusnak találom; előadásainak, válaszainak hangulata könnyed és kötetlen, aminek igazán örülök. Nem érzem, hogy téríteni vagy meggyőzni szeretné közönségét.

Szeretem a hinduizmus hozzáállását a szabad akarathoz: az egyén belátására és felelősségére bízza, hogy mit tesz és hogyan él. A valódi hindu hívő számára ez a cselekvési szabadság természetesen azt jelenti, hogy komolyan veszi a lelki életét és minden nap gyakorolja azt.

Reggeli lelki gyakorlat

Miközben a pudzsát nézem, emlékezem a célomra is: minél többekhez eljuttatni az indiai kultúra lélekformáló értékeit. Szerencsére a napokban megérkezett néhány barátunk, köztük Szabó Szilvia jógaoktató, akivel oktatófilmet készítünk a jógáról. A jeleneteket több városban vesszük fel, és a 10 perces végeredményt a Bharata honlapján tesszük majd elérhetővé.

A forgatások alatt megkérdeztem Szilviát, szerinte mi a jóga titka. Mosolyogva csak ennyit mondott: az egyszerűség, mint bármi másnak is.

*****************************

Ha kedvet kaptál az indiai hangulathoz, jöjj el szombaton a Bharata táncestjére, a Színek Fesztiváljára! Szeretettel várunk!

Színek Fesztiválja - HOLI 2013 Táncest

Extrém időjárási körülmények 80 km/h széllökés -13 fok, de az élmény felejthetetlen: megtapasztalni a természet erejét.

Hajnalban indultunk az utazom.com szervezésében az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának, a Gyömbérnek (Ďumbier) a meghódítására. Míg Magyarországon hóviharok tomboltak, Szlovákiában már nyoma sem volt a télnek, egészen addig, míg el nem értük túránk kiindulópontját. Az időjárási előrejelzés alapján sejteni lehetett, hogy nem egy könnyed téli túra vár ránk.

Már a túraleírásnál is olvashatók voltak az alábbi sorok.

„Jó időjárás esetén sportos kondícióval teljesíthető a túra, bár a végére még így is garantált a kellemes fáradság érzése. Ha az időjárás nehezít a körülményeken, akkor egy igazi magashegységi túrázás elé nézünk. Mindenképpen gyakorlott túrázók jelentkezését várjuk.”

A 2043 méter magas Gyömbér, a leghatékonyabb természetes vágyfokozó, afrodiziákum (Tüzes gyömbért ajánlanak a “hideg” nők felmelegítésére – na ez a szó szoros értelemben nem sikerült neki) igazán megfűszerezte a napunkat.

Miután megérkeztünk és kinyílt a busz ajtaja, a hófúvás egy szempillantás alatt kioltotta a busz melegét és hamar eldőlt az addigi dilemmám, hogy mit vegyek fel. Mindent! Mindenki igyekezett „modern nyugati burka” viseletet ölteni és testének minden négyzetmilliméterét eltakarni valamivel.  A hótalpak felcsatolása és egy hótalpas gyorstalpaló után elindultunk a 1100 méteren fekvő Trangoska-ról a csúcs felé.

Az kezdeti viharos erejű szél az erdős, szélvédettebb részen egy kicsit alábbhagyott, így megcsodálhattuk a tájat, a hatalmas fenyőket, befagyott patakokat, néha meg-megállva egy-egy szusszanásnyi pillanatra.

Ahogy feljebb jutottunk a hegyoldalon egyre gyérebbé vált az addig védelmet adó erdő, a szél pedig újra felerősödött. 1450 méter körül jutottunk el arra a pontra, mikor feltették a kérdést túravezetőink „Vissza akar fordulni valaki?”. Mivel a zord időjárási körülmények miatt a csúcstámadás teljesen esélytelen volt, így csak az 1728 méteren lévő Stefanika menedékházba való feljutást kísérelhettük meg. Ám semmi sem garantálta, hogy ilyen időjárási viszonyok között nyitva van. Ennek ellenére a csapat egységesen úgy döntött, hogy menjünk tovább.

1500 méter körül a hegyoldal még meredekebbé vált, a táj megváltozott, a fák eltűntek, így magunkra maradtunk a szél elleni küzdelemben. Szó szerint csak lépésről-lépésre tudtunk haladni fölfelé a hatalmas széllökések miatt. A kb. 80km/h-es szél pont olyan erejű, hogy ha épp nincs leszúrva a síbot a hóba és nem támaszkodik rá az ember, akkor igen könnyedén feldöntheti a szél. Az előttünk lévő hótalpnyomok szinte másodpercek alatt eltűntek. Egészen 1638 méterig így araszoltunk, majd megszületett a döntés: visszafordulunk. Bár fájó szívvel tettük, de az adott pillanatban ez volt az egyetlen helyes döntés.

A lefelé ereszkedés az első 10 percben volt a legnehezebb, mert az óriási erejű szél pont szemből fújt, a hófúvás arcul csapott és szinte karcolt, még levegőt venni is nehéz volt. A meredek lejtőn, az erős széllökésekben hótalppal lefelé menni igen nagy kihívás, dominóként borított fel a szél sokunkat. Túljutva ezen a kritikus néhány percen újra élvezhetővé vált a túra egészen a kiindulási pontunkig, ahol  várt ránk a buszunk. Már „felengedve” értünk ebédünk helyszínére, ahol én egy finom levessel és egy túrós rétessel jutalmaztam meg magam.

Köszönjük túravezetőinknek, Mikinek, Krisztiánnak, a „szabadnapos” Ákosnak, Csongornak, a remek csapatnak és persze az időjárásnak, hogy ilyen felejthetetlen élményben lehetett részünk március 15-én. Végezetül néhány kép, hogy mi az, ami most kimaradt, a látvány, amiért mindenképp vissza kell térni.

Fotók: Kovács Attila (utazom.com)

A túra diavetítésen:

A Világutazó blog 3. születésnapját ünnepli, amit egy három hetes nyereményjátékkal ünnepelünk meg.
Minden hétfőn megjelenik egy poszt a nyereményekkel és az ahhoz kapcsolódó kérdésekkel.
A válaszokat vasárnap éjfélig várjuk. A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Az eheti nyertesünk az utazom.com jóvoltából egy 3 napos túrán vehet részt a Lengyel-Tátrában. A túrázás szerelmeseinek kialakított programokon a Lengyel-Tátra legszebb vidékeire látogathatunk el. Zakopane városkájából kiindulva gyönyörű fenyvesek és hegyi patakok ölelésében vezető utakon fedezheted fel a közeli hegycsúcsokat, melyekről bámulatos kilátás nyílik az egész Magas-Tátrára. A Tátra ebben az időszakában különösen gyönyörű, fantasztikus élénk színekkel kápráztat el.

Ha tehát szeretnél ebben a fantasztikus környezetben eltölteni 3 napot nem kell mást tenned, mint a poszt végén válaszolni néhány kérdésre, melyekhez a választ megtalálod a fenti linkekben.

A Dunafit felajánlásából 1 pár MediTravel kompressziós utazó zoknit és 1 pár CEP kompressziós túrazoknit nyerhettek. A hosszú repülő- és buszutakon az egyik legnagyobb egészségügyi veszélyt ,a vérrögképződést és az ödémát segítik megelőzni.  Az utazáson túl az olyan sporttevékenységek is mint a futás, kerékpározás vagy túrázás során rendkívül fontos a lábak vérellátása, a megfelelő keringés fenntartása, melynek elengedhetetlen része a kompressziós zokni.

A Pazar cuccoknak köszönhetően egyik szerencsés nyertesünk egy különleges térképpel lehet gazdagabb. Kaparós Európa térkép: fóliával bevont lekaparható, Európa térkép, melyet te alakítasz és bekertezve a falra akasztva mindig szem előtt tarthatod, hogy mely országok várnak még arra, hogy meghódítsd itt a közelben.

A Sheweenek köszönhetően egy igazán hasznos ajándékra, egy Shewee extrémsport csomagra tehettek szert. A Shewee egy titkos fegyver nőknek, amely segítséget nyújt a természet lágy ölén kiránduláskor, sportoláskor, utazáskor, és általában bárhol, ahol egy nem túl bizalomgerjesztő vécével akad dolgunk.

A Shewee pisilőeszköz - amelyet egy angol hölgy, Samantha Fountain talált fel - forradalmian új eszköz célja, hogy leegyszerűsítse és higiénikusabbá tegye a hölgyek kisdolgának elvégzését - az eszköz használatával ugyanis egyáltalán nem kell a vécéhez hozzáérni: állva pisilhetnek a hölgyek is, akárcsak a férfiak!

Az eheti kérdésekre a válaszokat március 24-én (vasárnap) éjfélig várjuk.

Korzika, a Földközi-tengerben fekvő Franciaországhoz tartozó sziget egy igazi paradicsomi hely a pihenésre vágyók és az aktív kikapcsolódást kedvelők számára is. Tökéletes képet kaphatunk a sziget változatos természeti adottságaiból ha a bakancsos túránkat egy kis tengeri kajakos evezéssel kombináljuk.

A szigeten húzódik keresztül Európa egyik legnehezebb, de egyben legszebb hegyi túrája a legendás korzikai GR 20 gyalogtúra, melyen 170 km alatt közel 10 000 m szintkülönbséget kell legyőznünk. A hegyeken túl a vizek szerelmesei számára is rengeteg kalandot és szépséget tartogat Korzika.

Több mint 1000 km-es partvonalával, kristálytiszta vízével, homokos tengerparti öbleivel, tengeri madarak által benépesített sziklafalaival Korzika a Földközi-tenger térségében egyedülállóan változatos tengeri tájat kínál.A legjobb ha tengeri kajakba pattanva lapátoljuk körbe a szigetet, felfedezve legszebb partvidéki részeit.

Fotók: Radics Ákos

Az Agoda.com készítette a következő válogatást, azoknak a thaiföldi úti céloknak a listáját, amelyek Hollywood kasszasikereiből, a Robin Williams vagy éppen Ryan Gossling főszereplésével készült filmekből már ismerősek lehetnek a világ más tájain élőknek is.

Talán nem mindenki tudja, de Thaiföld a modern filmipar kialakulásának kezdetei óta fontos szerepet tölt be a Hollywood-i álomgyár működésében. Még 1923-ban történt, hogy az akkor Sziámnak nevezett ország királya, a mozgóképekért rajongó VI. Rama (Vajiravudh) személyesen hívta udvarába Henry McRae-t, Amerika egyik nagy hírű rendezőjét, és a királyi palota épületeit automobil-gyűjteményét, elefántokat, de még a királyi haditengerészet néhány naszádját is felajánlotta a direktornak legújabb filmjéhez. McRae élt is a lehetőséggel, és Miss Suwanna of Siam című alkotásában meg is jelennek a sziámi király udvarának ékességei. Az első nemzetközi koprodukcióban készült film azóta sajnos elveszett, de Thaiföld innentől fogva a filmesek egyik kedvenc terepévé vált az egész világon.

Az ország bővelkedik egzotikus helyszínekben: van itt száraz, sivatagnak is beillő táj, paradicsomi tengerpart fehér homokkal, buja dzsungel, ősi kultúrákat idéző hegyi falu és dudáló taxikkal teli nagyváros egyaránt. Az országban ráadásul jól képzett helyi stábok - világosítók, díszletezők, hangmérnökök - dolgoznak a rendezők keze alá, így nem csoda, hogy Thaiföld a filmrendezők kedvence lett.

Az évek során a Hollywood-ot körbelengő botrányok sem kerülték el persze az országot. Legutóbb a Másnaposok 2. című film csapta ki a biztosítékot: Thaiföld lakói nem igazán örültek annak, hogy a filmben csak és kizárólag Bangkok nem túl szimpatikus, lehúzós oldalát mutatta be a rendező. Mivel egy buddhista szerzetes is többször megjelenik a filmben - nem éppen előnyös szerepben - jó néhányan érezték úgy az ország lakói közül, hogy vallásukat sem tartotta tiszteletben a rendező. Az érem másik oldala viszont az, hogy a mozivásznon is látszik, mennyire kúl Bangkok éjszakai élete, milyen menő hotelek vannak a városban, és hogy mekkora élmény a metropoliszhoz közeli tengerpartokon strandolni. Mostanra a kritikus hangok is csendesednek, és mindenki örül, hogy az ország turizmusának végül jót tett ez a film is.  

A Veszélyes Bangkok című filmben a thai főváros egy bandákkal teli, erőszakos helyként szerepel, ami az országot ismerőket legalábbis megmosolyogtatja, hiszen Thaiföld - és annak fővárosa - kifejezetten biztonságosnak mondható, még egyéni turisták számára is - az itt élők pedig híresek toleranciájukról és vendégszeretetükről. Érte jó pár kritika a Part című film készítőit is, mivel ők a tengerparti tájat rombolták azzal, hogy fákat vágtak ki, és a forgatás területére nem őshonos állatokat telepítettek - megbontva ezzel az érzékeny ökoszisztéma egységét. Szerencsére a stáb levonulása után megkezdődött helyreállítás tudta orvosolni ezeket a problémákat is.

A filmgyártásnak tehát megvannak az árnyoldalai is. Azt viszont az ország turizmusáért felelős szakemberek is belátták, hogy a filmvásznon időről időre megjelenő tájak sok-sok turistát hoznak az országba - Thaiföld számára így végső soron pozitív lesz a mérleg.

Chris Lowenstein, az ország második legnagyobb városába, Chiang Mai-ba települt Living Films produkciós iroda társtulajdonosa szerint a természet szépsége, és a helyszínek filmes szempontból fontos változatossága olyan vonzerő, amelynek kevés rendező tud ellenállni. “Nem találkoztam még olyan direktorral, aki ne tett volna ígéretet arra, hogy hamarosan újabb forgatókönyvvel tér vissza ide, ha már az egyik filmjét befejezte” - tette hozzá a Sanghaj, a Veszélyes Bangkok és a Másnaposok 2. című filmekhez is háttérszolgáltatásokat nyújtó cég vezetője. Kiemelte, hogy nem csak a nagy költségvetésű filmek találhatnak kiváló helyszíneket és szakembergárdát az országban, hanem a kisebb költségvetésű produkciók számára is ideális hely lehet Thaiföld. “Nem nagyon tudok elképzelni más országot a Földön, ahol szívesebben lennék filmes” - vallotta be a szakember.

A helyszínek sokféleségének köszönhetően nemcsak olyan filmek készülhetnek az országban, amelyek Thaiföldön játszódnak, hanem olyanok is, amelyek egészen más szegletét idézik meg a világnak. Forgattak már a középkori Európában, az 1940-es évek Kínájában, a vietnámi háborúban, vagy a burmai katonai puccs idején, de még a mai Indiában játszódó filmeket is az országban. Sőt, még az ókori Egyiptomban, vagy akár egy idegen bolygón játszódó történetekhez is kiváló helyszíneket találtak a filmesek. Ahogy egyre több rendező érkezett az országba, úgy lett egyre jobb a filmipart kiszolgáló Thaiföldi infrastruktúra is, ami a szektor bevételein is meglátszik. A thai hatóságok nyilvántartásai azt mutatják, hogy 2011-hez képest 2012-re 28 százalékkal megugrottak filmiparhoz kapcsolható bevételek, és ez a folyamat idén is folytatódik majd.

És ha már az idei évnél tartunk, érdemes megemlíteni két új filmet, amelyek az országban készültek és hamarosan a magyarországi mozikba is eljutnak majd. Az egyik a The Impossible (A lehetetlen) című alkotás, amelyet Khao Lak környékén forgattak, az egyik olyan turistaparadicsomban, amelyet a 2004-es mindent elsöprő szökőár a földdel tett egyenlővé. A film egy család küzdelmét mutatja be, ahogyan a katasztrófa közepette is megpróbálnak helyt állni. A másik mozi az Only God Forgives (Csak az Isten bocsáthat meg) egy feszes krimi, amelyet Bangkokban vettek fel, méghozzá a népszerű Ryan Gossling főszereplésével.
A legtöbb mozirajongó számára kedvenc filmjeinek helyszíneit felkeresni nem más, mint egyfajta zarándoklat. Az Agoda nekik kíván segíteni azzal, hogy összeválogatta a filmes szempontból leginkább frekventált turistacélpontokat.

Az aranypisztolyos férfi (1974)
Ko Tapu, Phang Nga tartomány

A kilencedik James Bond-film, Roger Moore-ral a főszerepben. A sztori szerint a 007-es ügynök fél Ázsián át kergeti a velejéig romlott, Scaramanga nevű gonosztevőt. Bejrút, Makaó, Hong Kong és Bangkok után Dél-Thaiföldön találkoznak, ahol megkezdődik a nagy leszámolás. Az a jelenet, amikor Bond egy repülővel a vidék jellegzetes hosszúkás karsztszigetei fölött húz át, nagyon nagy hatással volt a környék turizmusára: egyszerre mindenki látni szerette volna a mesébe illő képződményeket Malacca Strait közelében. Azt a szigetet pedig - Ko Taput -, ahol Scaramanga és Bond szembenéz egymással, mind a mai napig James Bond-szigetnek hívja a köznyelv. Mostanában a legtöbb turista Ko Yao Noi közelében választ szállást, onnan pedig elég sok hajójárat indul a filmvásznon is megörökített tájakra.

A Part (2000)
Ko Phi Phi Leh, Krabi tartomány

Alex Garland jól ismert regényének filmváltozatát Danny Boyle készítette el. A történet egy fiatal hátizsákos turistáról szól, aki egyik utazása során egy térképet talál. Ez a térkép végül egy rejtett földi paradicsomba vezeti el az utazót, méghozzá egy olyan helyre, ahol a modern életstílust visszautasító titkos közösség tagjai élnek. A film helyszíne Thaiföld egyik legcsodálatosabb szigetén található, és a valóságban Maya-öbölnek hívják. Egy másik helyszín, Phi Phi Leh jórészt lakatlan, a turisták általában egynapos kirándulásra érkeznek ide a közeli, már lakott Phi Phi Don szigetről. Érdemes korán érkezni, mert így elkerülhető a nagy tömeg, és ilyenkor lehet a leginkább elképzelni a filmbéli utazó helyzetét: távol minden civilizációtól, egy új élet hajnalán álldogálva a végtelen tenger partján.

A lehetetlen (2012)
Khao Lak, Phang Nga tartomány

A mindent elpusztító 2004-es szökőár az Indiai óceán térségének több országában is elképesztő méretű szenvedéseket okozott: Indiában, Sri Lankán, Malajziában és Thaiföldön is rengetegen estek áldozatául a természeti katasztrófának. A filmen egy nyaralásra érkező, ám az áradat miatt kettészakított család küzdelmét és szenvedéseit mutatják be az alkotók, Naomi Watts és Ewan McGregor főszereplésével. Bár a film nagy része Spanyolországban, egy direkt erre a célra felépített medencében és annak környékén készült, sok - a katasztrófa előtti pillanatokat ábrázoló - jelenetet vett fel a stáb az eredeti helyszíneken is. Mindez annak köszönhető, hogy a természeti csapás következményeit már felszámolták az érintett terülteken, így a homokos tengerpartok, a pálmafák, a paradicsomi környezet pont olyan gyönyörű és vendégszerető, mint amilyen 2004. karácsonya előtt volt.

Gyilkos mezők (1984), Jó reggelt Vietnám (1987), A holnap markában (1997), Bridget Jones: Mindjárt megőrülök (2004), Veszélyes Bangkok (2008), Másnaposok 2 (2011), The Lady (2011), Only God forgives (2013), etc.
Bangkok

Nem meglepő, hogy Thaiföld óriási és zsúfolt fővárosa Hollywood több rendezőjét is megihlette. Készültek, készülnek itt történelmi témájú drámák, akciófilmek, thrillerek: a város mindehhez kiváló díszletet biztosít. Azok a turisták, akik letérnek a az útikönyvek által megszabott útvonalakról, látni fogják, hogy miért - izgalmas labirintusok, eldugott, hangulatos szentélyek, a város zajához képest meglepően csöndes parkok várják a felfedezőket és a különleges helyszínekre vadászó filmrendezőket. Érdemes a kínai negyed felé elindulni: a Lebua Hotel-ben forgatták a Másnaposok 2-t. A várost átszelő folyón hajókázni is lehet, ahogy azt Nicolas Cage tette a Veszélyes Bangkok című filmben. Ajánlatos ellátogatni a város környékére is, ahogy a Bridget Jones film szereplői is tették a vígjátékban. Érdekesség, hogy bár az "A holnap markában" című Bond-mozi a történet szerint Saigonban játszódik, ezt a filmet is Bangkokban forgatták.

Air America (1990)
Mae Hong Son, Mae Hong Son tartomány

Még abban az időben is készültek jó filmek, amikor Mel Gibson volt a kasszasikerek záloga, Robert Downey Jr. pedig  Hollywood rosszfiúja. Mivel ez a szereposztás az életben azóta megfordult, érdemes megnézni az Air America-t, ami két, a vietnámi háború laoszi háttérbázisán szolgáló amerikai pilóta történetét meséli el. Bár ez a film sem Thaiföldön játszódik, a legtöbb jelenetet az ország északnyugati régióiban vették fel, ahol az autóút mellett kezdődik az áthatolhatatlan dzsungel, hatalmas vízesések díszítik a tájat, és a hegyi törzsek falvai várják az utazót. A legjobb, amit itt csinálhat az ember, hogy motorra pattan, és úgy járja be a vidéket.

Amerikai gengszter (2007), Rambo (2008)
Chiang Mai, Chiang Mai tartomány

A Thaiföld északi fővárosaként is ismert Chiang Mai városát minden oldalról különleges szépségű, dzsungellal borított hegyek veszik körbe. Innen már elérhető közelségben van az úgynevezett “Arany háromszög”, Thaiföld, Mianmar és Laosz határa is, amely a fő helyszíne Ridley Scott drámájának, amely Amerikai gengszter címmel futott a magyar mozikban is. A sztori szerint itt kezdi megszervezni bűnbandáját az 1970-es évek ambiciózus amerikai bűnözője, aki kihasználva a hetvenes évek kaotikus állapotait, drogot csempész az országok közötti ellenőrizetlen határokon. Ugyanitt filmezett Sylvester Stallone is, méghozzá a legendássá vált vietnámi veterán, Rambo szerepében. A 2008-as film arról szól, hogy a burmai hadsereg a helyben dolgozó önkéntes segélymunkásokat rabol el, akiket a dzsungelharcban edzett veteránnak kell kiszabadítania egy kommandós akció keretein belül. Chiang Mai környéke ideális forgatási helyszínnek bizonyult.

Nagy Sándor, a hódító (2004)
Ubon Ratchathani

Bár Nagy Sándor utolsó nagy csatája a Hüdaszpész folyónál zajlott mai Pakisztán területén, a történetet megfilmesítő Oliver Stone a földrajzi hasonlóságok - és a pakisztáninál ideálisabb feltételek - miatt Thaiföldön vette fel a véres ütközet eseményeit. Ubon Ratchatani az ország északkeleti régiójában fekszik, és tökéletes helyszín lett az ókori görög hadvezér lovascsapata és Pórusz király felfegyverzett elefántokkal támadó serege közti összecsapások bemutatásához. A vidéknek más nevezetességei is vannak azon kívül, hogy a monumentális mozifilm egyik helyszíne: Ubon Ratchatani különleges élővilága (az elefántok), látványos khmer templomromjai miatt is nevezetes, macedón hódítóból viszont szerencsére kevés akad a vidéken.

New York a világ egyik legpezsgőbb, legizgalmasabb városa, Amerika ütőere, mely folyamatos lüktetésével sokak számára csupa nagybetűkkel a VÁROS. Ennek a mindig nyüzsgő metropolisznak az életét mutatja be ez a remek time-lapse videó.

Leveles Zoltán hindu szerzetes útibeszámoló-sorozatának félidejéhez érkeztünk. India délkeleti részéről lesz szó, főleg Chennai városának látnivalóiról. Hangfelvétel és videó is lesz a mai posztban! Serhal Dóra írása. Korábbi posztok itt és itt.

A világ egyik legnagyobb köve Mahabalipuramban

A mai útibeszámolóm különösen kedves számomra, mivel most igazán alkalmam lesz India spirituális oldaláról mesélni - ezt kívánjuk Budapesten a Bharata Kultúrtérben is megmutatni. Nem csak Dravida-templomokról, istentiszteleti szertartásról (ún. pudzsa) lesz szó, hanem a hagyományőrző indiai bharatanatyam táncról is. Végül pedig beillesztettem egy videót, amit egy vaisnava esküvőn készítettem!

Templom és tehenészet egymás mellett?

Chennaiban, utunk következő állomásán először a Kapaleeshwarar templomot látogattuk meg az óvárosban, Mylapurban. A színes, gigászi épületrendszert eredetileg a 6. században építették, és 400 évvel ezelőtt alakították újjá. A hatalmas kaput, az ún. gopuramot, magasabbra emelték a főtoronynál is – az volt a céljuk, hogy a belépő átszellemülést, tudatváltást éljen meg.

Egy másik Chennai környéki templom - Kanchipuram, Kailasanatha

A Dravida-templomokra jellemzően, a látogató itt is egyből a körfolyosóra jut. A világ legnagyobb temploma szintén Dravida-épület; Tamil Naduban található, 2 négyzetmérföld alapterületű, és 7 körfolyosó öleli körbe.

A Kapaleeshwarar templomnak tehenészete is van, tizenegynéhány, főként tejelő tehénnel. A saját tehenészet rendkívül gyakori az indiai templomoknál.

Tehenek, folyó, fürdetés

Az erőszakmentes tehéntartást Indiában könnyű megoldani: a szaporulatot az ember egyszerűen leadja a tehénmenhelyen. (Az erőszakmentesség, vagyis az ahimsza fontos eleme a hinduizmusnak.) Az itt dolgozók garantálják, hogy életük végéig gondozzák az állatokat – pusztán szolgálatból, minden haszon nélkül. A tehénmenhelyek a szükséges támogatást azokból az adományokból merítik, amit időről-időre a lakosoktól kapnak.


Milyen az istentisztelet, azaz a pudzsa?

A hívők, miután körbesétáltak, imádkoztak, ülve beszélgetnek egymással és átszellemülten várják a szertartást. Amikor a pudzsa (szankszkrit szó, jelentése: imádat) elkezdődik, az emberek összegyűlnek, és egymás feje fölött igyekeznek bekandikálni az oltár felé.

Leveles Zoltán pudzsa hangfelvétele

A pudzsa kezdetekor az oltár előtt álló pap, a pudzsári elkezd körözni a kezével a harangszóra. Tenyerében a ghí-lámpát, vagyis a tisztított vajból készült mécsest tartja. A zenészek is rákezdenek, és hallani többek között a shenait, a jellegzetes dél-indiai fúvós hangszert.

Bharatanatyam, a klasszikus dél-indiai tánc

Az esti pudzsa után elautóriksáztunk Jayanthi Subramaniam meghitt tánciskolájába. Ő a bharatanatyam kivételes művésznője; már Magyarországon is többször fellépett, köszönhetően Bittner Meenakshi Dórának, aki nála tanult Chennaiban. (Autentikus táncest legközelebb március 23-án a Bharata Kultúrtérben!)

A bharatanatyam táncosnők a művészetüket Isten iránti odaadásuk kifejezéseként használják. Jayanthi iskolájában megnézhettünk egy bő egy órás táncbemutatót, ahol a művésznő lánya és néhány tanítványa bemutatták az alapokat és pár darabot is.

Jayanthi Subramaniam és a lánya, Sumitra

Mindig lenyűgöz, milyen archaikus erő sugárzik ebből a táncból. Öröm volt hallani azt is, Jayanthi nem tartja fontosnak, hogy tánciskolája diplomákat osztogasson. A művésznő abban hisz, egy puszta papír léte lényegtelen: az ember feladata az, hogy egy életen át tanuljon!

A dél-indiai táncok reneszánsza

Jayanthi mesélt nekünk a tánc történetéről is. Az indiai szakrális táncforma több ezer évvel ezelőtt született. Már a védikus időkben rendkívül tisztelték, és – ahogy más művészeteket is – a királyok támogatták. A táncosnőkre szakrális személyekként tekintettek, akik a templom Istenségével kötöttek házasságot. A dévadászinak nevezett művészek hajnaltól késő éjszakáig részt vettek a templomi imádatban, és előadásaik a szertartás részévé váltak.

A változás a történelmi hódítások alatt jött el, amikor a templomok életének támogatása megszűnt. A dévadászik a templomon és a királyi palotákon kívül rekedtek. Társadalmi elismertségük drámaian csökkent, a szülők már nem szívesen adták lányaikat táncosnőnek, végül tevékenységüket be is tiltották.

Bharatanatyam gyakorlás a tánciskolában

A dél-indiai tánc reneszánszát Rukmini Devi Arundale teozófus és táncosnő hozta el. 1928. után, mikor a balettművésznő Anna Pavlova Indiában lépett fel, találkoztak, és Rukmini balettet kezdett el tanulni. Anna Pavlova később arra biztatta, hogy örökítse tovább az indiai kultúra páratlan kincsét, a szakrális táncot. Rukmini ekkor megalapította a Kalakshetra tánc-és zeneakadémiát, ahol összegyűjtötte a megmaradt és együttműködni kész tradícionális mestereket, zenészeket és táncosokat. Tudásukat összegyúrva sikerült újjáéleszteniük a dél-indiai klasszikus táncok rangját, melyek mára világhírűvé váltak.


Bónusz videó: részlet egy vaisnava esküvőből!

Amikor Kanchipuramban jártunk, nagy szerencsénkre belebotlottunk egy esküvőbe. A felvételen megörökítettem azt a pillanatot, amikor a vőlegény felfesti a piros pöttyöt, az ún. bindit (csepp), a menyasszony homlokára – ezzel is kifejezve családjaik összetartozását és a fiatalasszony védelmét. A bindi a hindu nőknél azt jelzi, hogy házasok.

A feleségek aztán minden reggel újra felfestik a bindit, a teljesen természetes alapanyagú, vörös színű kunkum porból. A pötty a két szem fölött, a homlok közepén lévő hatodik csakra, a bölcsesség csakra helyére kerül. Ceremóniák alkalmával férfiakon is látni a harmadik szem jelképeként.

Következő rész jövő hét közepén!

A kaliforniai Sierra-Nevada vidék nemcsak olyan - turisták által közkedvelt- nemzeti parkoknak ad otthont mint a Yosemite vagy a Sequoia, de létezik itt egy különleges és kevésbé ismert erdő  ami a White Mountains magaslati klímáját kedveli. 

A Matuzsálem erdő (Ancient Bristlecone Pine Forest) az Inyo nemzeti erdő különleges kis szegletét képezi, amiről a turista könyvek és az interaktív térképek is csak az apró betűs részekben számolnak be. A kisebb publicitásnak nyomós oka van, ugyanis eszmeileg felbecsülhetetlen értékű az a törékeny ökoszisztéma, ami itt bújik meg a kíváncsi szemek elől. A természetvédők azt az elvet követik, hogy aki nyitott és vevő a természet ilyen és ehhez hasonló kincseire, az úgy is megtalálja az ide vezető utat, aki nem tudja értékelni, annak pedig semmi keresnivalója itt. A névadás abszolút találó, ugyanis a Matuzsálem fák Földünk legöregebb élő fái. Találós kérdés: lehet tippelni hogy hány évesek. Na jó segítek. A matuzsálemek életkora, amik ezt a szélsőséges klímát kedvelik, megközelíti az 5000 évet! Ugye érthető már, hogy miért is védik annyira?

Mi a kora reggeli órákat választottuk, hogy ellátogassunk ide így még a nap előtt ébredünk. Na nem azért, mert nem tudnánk még aludni, de a napfelkelte a hegyoldalról nézve olyan bónusz, ami önmagában megéri a koránkelést. Odakint még sötét van, de úgy tűnik nem mi vagyunk az egyetlenek akik korán kezdik a napot. Nagy a nyüzsgés amíg kijelentkezünk a motelból, gyors reggeli után azonnal nekivágunk az útnak. Már maga az idevezető út is lehengerlő. A 395-os főútról letérve meredek kanyargós kaptató vezet 40 km-en keresztül 3000 m magasba, ami bő óra alatt megtehető, de mi adunk magunknak időt, hogy a felkelő napban, és panorámában gyönyörködjünk.

Figyelem: tériszonyosak csak óvatosan vágjatok neki ennek az útnak, mert errefelé nincsenek korlátok, de a látvány garantáltan olyan, amit sosem felejtetek el. Lábunk alatt hever az Owens Völgy, mögötte a  Mount Withney fehér csúcsai állnak őrt, és amint a felkelő nap első sugarai vörösre festik a havas hegygerincet, az valami lélegzetelállító látvány.

Meredek hajtűkanyarok és korlát nélküli megállók után felérünk a csúcsra, legalábbis az út végére, ahonnan gyalog folytatjuk reggeli túránkat. Két túraút közül választhatunk, az 1. a Discovery trail ami mindössze 1km hosszú és viszonylag könnyű séta, szemben a Matuzsálem trail-lel, ami 7 km hosszú és csak edzetteknek ajánlott.  Mi beérjük a könnyebb úttal, viszont ez semmit sem veszít a táj varázsából. A panoráma  leírhatatlan, olyan érzés mintha a világ legtetejéről néznénk szét miközben a világ legöregebb élő fái vesznek körül minket, amik legöregebbje 4800 évet számol.

Csak találgatunk, hogy melyik lehet a “Nagypapa”, de igazából nincs is jelentősége mert a legfiatalabb is túl van a 4000.-ik szülinapon. Nehéz felfogni, hogy ezek az élő történelemkönyvek az itteni szélsőséges időjárási körülmények között is évezredeken keresztül fennmaradtak. Generációk, kultúrák, jöttek-mentek, városok sőt civilizációk tűntek el a történelem süllyesztőjében, és ezek a fák mindent túléltek.  Egyik-másikuk kicsit megviselt már. A kiméletlen jeges tél ami ilyen magasságban hónapokig tombol teljesen simára csiszolta a törzsüket ez elmúlt évezredek során.  Korán van és senki nincs még rajtunk kívül, így csendes magányunkban élvezhetjük azt a különös energiát ami óhatatlanul megérinti az embert. Teljes csönd uralkodik ezen a fenséges vidéken, mi vagyunk az egyetlen zajforrás, ahogy a jeges köves hegyoldalon egyensúlyozunk hogy a kijelölt úton maradjunk. Azt mondják a fáknak gyógyító hatása van, ezért én út közben meg-megállok és módszeresen végigölelgetem őket, azzal a tudattal hogy Föld legöregebbjeit tartom a karomban. 

A nap egyre magasabbra emelkedik,és lassan melegszik az idő ezen az októberi reggelen, de még így is közel vagyunk a fagyponthoz, így a piknik lehetősége részemről kizárt. 1-2 órás séta a Matuzsálem fák közt és az ember teljesen megtelik itt élettel. Egy biztos: aki ide ellátogat abban átértékelődik az idő fogalma, és megérti hogy az emberiség csak egy kis aprócska porszem a természet nagyszerű alkotásai között.  Lassan megérkeznek az első turisták (csakis utánunk) és mi átadjuk a terepet, hogy más is élvezhesse itt a tökéletes magányt. Emlékül még felkapok a földről egy aprócska tobozt, mintha valamiféle tárgyi bizonyítékra vágynék, hogy itt jártunk majd elindulunk vissza a “civilizált világba” búcsút intve a Matuzsálem fáknak akik rendületlenül nyújtózkodnak az ég felé, remélhetőleg újabb évezredekig.

Szöveg és képek: Kiss Juditka