Világutazó

XIV. Lajos tudta, hogy kell élni. XIV. Lajos uralkodása idején Versailles palota, s a király közvetlen környezete vált a világ számára a "jó ízlés” és a luxus legfőbb mércéjévé. Divatot diktált, fényűző életstílusa az élet minden területén megmutatkozott: épületeit, enteriőrjeit és művészetét, ruháit, etikettjét és ételeit utánozta egész Európa. Íme, négy kastély, mely visszarepít az időben, hogy részese légy a francia történelem ezen korszakának.


Château de Bagnols

A Lyon közelében fekvő Bagnols Franciaország legnagyobb reneszánsz városa, mely szőlővidéke mellett a 13. században épült Château de Bagnols-ról is híres, mely az elsőszámú francia kastélyhotelnek számít. A francia vidék romantikáját ötvözi a régi korok kifinomult eleganciájával.

Mind a 21 szoba egyedien kialakított, a legjobb lakosztályokban, fényűző baldachinos ágy, kandalló és számos 17, századból való tárgy díszíti. Továbbá minden szobához tartozik egy márvány vagy gránit burkolatú fürdőszoba. A romantikus hangulatot tovább fokozza kastély borospincéje a tornyokban elhelyezett szobák és a hatalmas levendulákkal és citromfákkal teli kert. A kerti andalgást követően pedig megvacsorázhat a kastély Michelin csillagos éttermében.

Hôtel de Crillon

Ha Párizs szívében szeretnél megszállni egy Lajos stílusú luxuskastélyban, a Hôtel de Crillon a legtökéletesebb választás. A Champs-Élysées lábánál, a Palace de la Concorde északi részén található. Ez a különleges rezidencia két egyforma épületben helyezkedik el. A szálloda szobáit XV. Lajos stílusában rendezték be, mely korabeli pompáját mai napig megtartotta.

Château d’Etoges

Château d’Etoges a Champagne régióban található, egy 18 hektáros parkerdőben. A kastély Párizs és Strasbourg közötti főút mellett fekszik, frekventált elhelyezkedése miatt gyakori vendége volt XIV. Lajos. A kastélyt körülvevő vizes árkon egy kőhíd ível át, ezen keresztül közelíthetők meg a romantikus hangulatú, egyedi berendezésű szobák.

Château de Mirambeau

A Bordeaux közelében fekvő Château de Mirambeau talán mind közül a legfényűzőbb. Már külső megjelenésével is elbűvöli az ide látogatókat. A 18. századi bútorokkal berendezett és csodálatos drapériákkal, falikárpitokkal borított szobák látványa csak fokozza a „királyi” érzést.  Bár az összes kastélyszálloda közül ez a legpompásabb, ennek ellenére négy csillagos volta miatt mindössze fele áron szállhatunk meg, mint a Hôtel de Crillonban.

Ha ellátogatunk egy tengeri akváriumba, akkor jó esetben élő állatokat látunk. Ám Japánban, Kesenumában van egy tengeri jég akvárium a Kori no Suizokukan, ahol jégtömbökbe befagyasztva csodálhatjuk meg a jobb létre szenderült állatokat. A gyorsfagyasztás technológiáját használják, amivel kiküszöbölhető a sejtkárosodás és a nagy kristályképződés.

Jelenleg 80 tengeri faj 450 példányát csodálhatjuk meg, a halaktól a rákokon át a polipokig hatalmas jégtömbökbe zárva. Az illúzió kedvéért kék fénnyel vannak megvilágítva, hogy minél élethűbbeknek látszódjanak. A fagyasztott akvárium Japánban rendkívül népszerű, főleg a nyári hónapokban, de a látogatók csak néhány percig élvezhetik a kiállítást, csakis védőöltözetben. Az akvárium belsejében uralkodó -20°C speciális ruha viselését igényli, enélkül már néhány perc után is súlyos fagyási sérülések keletkezhetnek.

Aki sokat utazik, tisztában van vele, hogy nem mindegy hogyan, mit és mennyi idő alatt pakol be a bőröndjébe.
A két nem között már utazás előtt ennél a sarkalatos pontnál elkezdődik a veszekedés: egy hétre a nő legalább két bőröndöt visz magával, gondosan szépen összehajtogatott tartalommal (persze akadnak kivételek), míg a férfi pillanatok alatt bepakol, kis kézipoggyász méretű bőröndjébe, természetesen csak a legszükségesebbeket.
Most persze kitérhetnénk millió apróságra a két nem csomagolási technikáját illetően, vagy adhatnánk jó tanácsokat, hogy hogyan célszerű pakolni. Ehelyett azonban egy érdekes kis videóval szolgálunk, azt hiszem, tőle lenne mit tanulnunk.

A marokkói kecskepásztorok számára a fán legelésző kecskék látványa teljesen hétköznapi, nem úgy a turistáknak. Ma már minden magára valamit is adó utazási iroda programjában megtalálható a kecskenéző túra. Ha kíváncsi vagy a nem mindennapi látványra a Marrakeshből Essaouirába vezető út mentén részed lehet ebben a különleges élményben.

Marokkó délnyugati részén őshonos az argánfa, melynek gyümölcséért, az argándióért oda vannak a kecskék, akár tíz méteres magasságba is képesek felmenni és patáikon egyensúlyozva legelni a finom csemegét. A kecskéket az egyik fától a másikig kísérő gazdáknak még haszna is származik ebből a fajta legeltetésből, ugyanis az argánfa gyümölcsének magjából kipréselt olaj a világ legdrágább olaja, mely a berber törzs számára a fő megélhetési forrást jelenti.

A munkamegosztás a következő: a kecske megeszi a gyümölcsöt, de mivel a magot nem tudja megemészteni, vagy otthagyja, vagy később a kérődzés során visszaöklendezi. A gazdák összegyűjtik az értékes magokat, aztán préseléssel kinyerik olaját, melyet a kozmetikai ipar is előszeretettel használ alapanyagként különböző krémekben. A kecskék mellett a berber törzs nőtagjai is kiveszik a részüket a munkából, az argándiót feltörik és kinyerik „Marokkó folyékony aranyát”. Egy liter olaj kinyeréséhez 10 órányi kézi munka szükséges, ugyanis semmiféle kémiai adalékanyagot nem használnak a folyamathoz, csakis mechanikus préselést.

A fák a túllegeltetésnek köszönhetően ma már veszélyeztetettnek számítanak, amire több természetvédő szervezet is próbálja felhívni a figyelmet.

Szeretnék bemutatni egy fantasztikus dizájnnal rendelkező hotelt, bár nem dizájn blog vagyunk, mégis úgy gondolom, ez megér egy posztot.
A Mira szállodaláncnak világszerte vannak szállodái, de a Hongkongban található épülete valóban lenyűgözőre sikerült. A Mira Hotel Hong Kong nemrég esett át egy 65 millió dolláros átalakításon, melynek keretében páratlan enteriőrrel lett gazdagabb. A szálloda tökéletesen megtestesíti a 21. századot: modern, szinte már futurisztikus hatásával igazán egyedi arculattal rendelkezik.

További képek!

A természet számos olyan képződményt alkotott az idők folyamán, mely megmozgatja az emberek fantáziáját.
A néphit világszerte, különleges, termékenységet és férfiasságot adó szent helyként tartja számon ezeket a képződményeket. Indiában mind a pénisz, mind a vagina alakú képződmények szent helyek. Több, mint kétszáz éve hinduk ezrei zarándokolnak a 4115 méter magas kasmíri hegyek közé, hogy az Amarnath gleccserbarlangban megcsodálják a hímvesszőre emlékeztető jégoszlopot, mely Sivát, a rombolás és megújulás istenét testesíti meg számukra. Kínában és általában a keleti kultúrákban a fallikus vagy más szexuális jellegű képződményeket vágyfokozó hatásúnak tartják.
Íme néhány pajzán természeti képződmény!
 

Amarnath gleccserbarlang, India

Boulder Park, USA

 Guanica Dry Forest, Puerto Rico

Koh Samui, Thaiföld  - Grandfather és Grandmother szikla Lamai Beachen

Joshua Tree Nemzeti Park, USA

Costa Rica

St. Catherine, Jamaica

Male, Maldív-szigetek - mangófa

Mattawan, Michigan, USA                                                                   

képforrás:flickr.com (miusam-ck, yonas1, reslbear1, jodiaz76, onewhowaits, redrayder, alexsap, pethikemou)

A gésa tradicionális, japán szórakoztató művész, aki jártas a különböző művészetekben, mint a zene, a tánc vagy a teázás. A gésák először a 11. században jelentek meg Japánban, ekkor még a hivatás művelői férfiak voltak, akiknek feladata a kurtizánok (oiran) és partnereik szórakoztatása volt. Az első női gésák a 17. században jelentek meg, akiknek a feladata továbbra is a szórakoztatás volt. Megjelenésüket államilag szabályozták, ami azt jelentette, hogy kimonójuk övét (az obit) a hátukon kellett megkötniük, ezzel is jelképezve, hogy az oiranokkal szemben (akik elől kötötték meg az obit), nem testükkel szórakoztatnak. Hajviseletüket és sminkjüket is egyszerűbben kellett kialakítaniuk, mint az oiranoké volt.
A gésák szolgáltatásai kizárólag a gazdag arisztokraták számára volt elérhető. A gésák a legmagasabb szinten sajátították el a japán művészeteket. Eleganciájuk, szépségük, vonzerejük és magas műveltségük miatt előkelő társadalmi pozícióban voltak. A magas szintű kultúrával rendelkező világot, melynek részei a gésák, karjúkainak nevezik („a virág és fűzfa világ”).

A gésák képzése már nagyon fiatalon elkezdődött, hogy tökéletes szinten elsajátíthassák a művészeteket. Hagyományosan 6 évesen, 6 hónaposan és 6 naposan kezdték el a tanulást, ami hosszú éveken át tartott számos lépcsőfokot megjárva. Egy gésa taníttatása rengeteg pénzbe került, melyet a gésaház (okija) fizetett, aminek összegét a gésa későbbi keresetéből törlesztett. Természetesen sokak nem önszántukból lettek gésák, hanem mivel szüleik nem tudták eltartani őket, beadták egy gésaházba jobb sors reményében.
 

Fontos megjegyezni, hogy hagyományosan a gésának volt egy pártfogója (danna), általában egy gazdag féri (akár nős is lehetett), aki a gésa képzésének költségeit állta. A gésa és dana között akár szerelmi kapcsolat is lehetett, de sosem az anyagi támogatásért cserébe, a gésa privilégiuma maradt, hogy arról döntsön ki lesz a szeretője.

A japán kultúrát felületesen ismerők téveszméi, hogy a gésák prostituáltak voltak, ez a kialakult nézőpont két okra vezethető vissza. Az egyik ok, hogy összetévesztik őket a "kurtizánokkal" az oiranokkal, melyekből a gésák továbbfejlődtek. A másik megtévesztést azok a második világháború idején prostituáltként megjelenő japán nők, az úgynevezett "gésa lányok" jelentették, akik kizárólag amerikai katonákat szolgáltak ki és a gésák kinézetét imitálták.
 

Tehát fontos leszögezni egy hivatásos gésa sosem nyújtott pénzért szexuális szolgáltatást, céljuk csupán a vendégek szórakoztatása, a művészetekkel (zene, tánc, ének) és beszélgetéssel, némi flörttel, de ennél több kizárólag szabad akaratból valósulhatott meg.
 

Ám volt egy nagyon vitatott része a gésa létnek, ez pedig a mizuage ceremónia avagy a szüzesség elvesztése. A gésa jelölt mizuagéjára a gésaház vezetőjénél lehetett licitálni azoknak a férfiaknak, akit a gésa kiválasztott és megajándékozott egy ekubu nevű süteménnyel. A mizuage ceremónia nem számított prostitúciónak a gésák részéről, a hatalmas összeg további életüket és taníttatásukat fedezte.

Ez képezheti vita tárgyát, hiszen manapság sokszor halljuk, hogy egy-egy lány szüzességéért hatalmas összegeket kér, jövőjének biztosítása érdekében.
 

A gésák népszerűsége gyorsan nőtt és az oiranok 1750-re szinte teljesen eltűntek. A gésák aranykorukat a 19. század végén, 20. század elején élték, amikor fontos társadalmi pozícióba kerültek. Gésának lenni magas rangú tisztség volt, szemben az átlagos japán nőkkel. Az 1920-as, 30-as évekre a japán társadalom fenyegető veszélynek tartotta a mesterség gyakorlóit (ekkor még szerte japánban kb. 80 ezer gésa volt), a 40-es évekre törvénytelennek nyilvánították a gésa -hivatást és gyári munkára kötelezték őket. A második világháború alatt az álgésák (Geisha-lányok) megjelenésével, a megváltozott értékrend miatt számuk tovább csökkent. Míg az 1970-es években még 17 ezer gésa volt szerte Japánban, addig mára mintegy ezren élnek Oszakában és Kiotóban. Manapság gésákkal csak előkelő éttermekben, teaházakban találkozhatnak az emberek, ami nem olcsó mulatság. Egy este akár 1000 dollárba is kerülhet, minél idősebb egy gésa annál drágább a szolgáltatása.
 

The changing world of Japan's Geisha from Matthew Allard on Vimeo.

Íme Albert Zoltán Fraser-szigetről szóló beszámolójának második része. Első részt itt olvashatod! Továbbra is várjuk a hasonlóan izgalmas, érdekes utiélményeiteket ide!

A sziget belsejében további utak kanyarognak, itt viszont nem úr az árapály, ennek megfelelően nincs is naponta újraaszfaltozás. A nyugati part fehér homokja, és családi kempingezésre csábító pálmafái tehát némi zötykölődéssel érhetőek el. De megéri. Itt is két irányban folynak a patakok, apálykor az óceánba, dagálykor viszont vissza, a szárazföldünk felé. Ekkor jönnek a breamek, a barnás vízbe lassan beleáramlik a kristálytiszta tenger, és benne a temérdek zsákmány. A bream nem nagy hal, de ízletes és küzdeni is hajlandó, némi garnélával könnyen elkapható. Apálykor pedig a soldiercrab hadosztályok szórakoztatják a nagyérdeműt, ekkor hektárnyi homokozókról húzódik vissza a víz, és az apró pocsolyákban megélhetjük nagy álmunkat, pusztakézzel megfoghatjuk az apró puffancs halakat, persze csak azért, hogy átrohanva vele egy nagyobb tócsához meg legyen az illúziónk, hogy megmentettünk egy életet!

Odafentről mindezt halászsasok figyelik, de valószínűleg nem jelentenek a körzeti megbízottnak, ahogy azt sem, hogy itten a horgászok söröznek, egész nap, még a sofőrök is. Hogyan? Mértékkel, a limit óránként egy dobozos sör. A klasszikus horgász karaván tehát úgy néz ki, hogy elől megy a felderítő, a motorháztetőn, rögtön kenguru rácsra hegesztve a bottartó, amiben minimum 5-6 bot figyel. Neki hűtőládányi csali vár a platóján. Utána rögtön jön a söröskocsi, ők hozzák a sokrekesznyi, ládányi, hordónyi söröket, ki-ki képzelje bele a maga kedvencét. Végül a hadtáp, sátrakkal, gulyáságyúval.

A kempingezés itt életforma, de érdemes tájékozódni kicsit. A parti homokdűnék mögött sok helyen kijelölt területek akadnak, másutt szigorúan ellenjavallt a táborverés. A dingók ugyanis, nem aranyos helyi kutyusok, ahogy annak idején képzeltük a homokozóból kiszabadulva, hogy mocskos praclinkat beletöröljük abba a selymes kis bundájukba. A dingók Ausztrália szerte, ezen a szigeten a legtisztább vérvonallal maradtak fenn, vad állatok. Pofájuk ártatlan, ábrázatuk már-már a cukiság határát súrolja, alkatuk nem vészjósló, mégis jusson eszünkbe, hogy nem sétáltatja őket senki, ők a helyi csúcsragadozók. Rafináltak, elszántak, és hála a turistáknak, egyre kiszámíthatatlanabbak. A sziget belsejében be is zártak kempingező helyeket, mert nem volt számukra sátor, hűtőtáska, amit ne nyitottak volna ki egy kis harapnivaló reményében. Kedvenc helyük mégis a parti sáv, ahol a horgászokkal sajátos szimbiózisban élnek. A halfejek, félbeharapott csalik eltakarítói, és minden ehető tenger gyümölcse az ő bendőjükbe vándorol.

 
A horgászat rendes évi csúcseseménye a tailorozás, amikor a több milliónyi, ívni a keleti partokhoz érkező hallal horgászok ezrei feszülnek szembe. A hullámokban szörfölő halak megcsillanó pikkelyei mögött folyamatosan nyomja a basszust az óceán, minket elönt hónaljig a langyos sós víz, és alattomosan kimossa talpunk alól a puha homokot. Így egy óvatlan pillanatban, amikor a kapás oly gyönyörűen egyértelmű, hogy végre bevágunk teljes testünkkel belefeszülve a botot a kezünkből kitépni óhajtó szélbe, és a hal rángatása jelzi, hogy résen voltunk, na ekkor már késő kilépni, egyszerűen elfogyott a talaj, és dobunk egy arcost, mert a talpunk alatt még a víz az úr, a hal meg persze leakad.



Amikor a kifogott méretes tailorok, itt 35 cm a limit, már megpucolva várják, hogy sörrel, igényesebbek remek semillon-sauvignon blanc nagyfröccsel öblítsek le a frissiben fokhagymás olívaolajban serpenyőzött testüket, akkor azért lehet sejteni, hogy van élet a homokozón túl, negyven fölött is!
 

Az autózás szerelmesei pedig nem is értik, hogy létezik más, mint Toyota. Itt nem látni a nagy német autógyártó óriások csillogó darabjait, csak egy-két Rover fér bele a mezőnybe. Az éves horgász expo nagydíja egy Toyota pickup, úgy hatvanezer ausztrál dollár értékben, azután lehet még nyerni motorcsónakot negyvennyolcezerért, vagy harmadikként egy kis Yarist tizenkilencezerért! Hát, nem gyönyörű? Csak egy halat kell érte fogni! De mekkorát is? Legutóbb egy tizenhárom kilós jewfish elég volt hozzá. Nézd meg a verseny összefoglalóját!

 
A sziget ugyanakkor zöld, a szónak abban az értelmében, hogy a nagyobbik része ember által alig megközelíthető, vadon. Itt nincsenek kukák, meg szemét és csikkek. A dingók miatt csak külön magas kerítésekkel lezárt szemétlerakókat tartanak fenn, ahová autóval hordják a népek a hulladékot. A kis üdülő központokhoz pedig olyan rácsokon haladunk át, amelyek fölött pár centiméterrel elektromos huzalok sercegnek, szikráznak bele az éjszakába, diszkréten jelezve, hogy mindig résen kell lenni. A madarak, halak tömege, a dingók, a fehér homok, a szinte feketébe hajló mélykék vizű tavak és a káprázatosan zöld növényzet jelzik, hogy van mire vigyázni. A part menti vizekben a ráják és cápák az urak, az ember itt tényleg csak átmeneti vendégnek érzi magát, amiért igazán hálásak lehetünk!
 

Fotók és szöveg: Albert Zoltán

Nagy örömmel osztom meg veletek kedves olvasónk, Albert Zoltán élménybeszámolóját a Fraser-szigetről. Továbbra is várjuk a hasonlóan izgalmas, érdekes utiélményeiteket ide!

Mit tehet az ember, ha végérvényesen kinőtte a homokozót? Mint gyerek gyorsan túlteszi magát a traumán, mint szülő, már kicsit lassabban halad, főleg, ha több gyermeke is akad! De az érzés, a meleg simogató, finom otthonos por érintése, mindörökre ott lappang benne.
 

Van remény! Létezik ugyanis egy sziget, amilyen csak a mesében! A világ legnagyobb kizárólag homokból álló szigete, amelyet a derék óceán hordott össze szorgos munkával, a szél gyalulja, és a sósvíz, az áldott Csendes-óceán nyalogatja, tisztogatja, mégis, édesvizű patakokkal, tavakkal tarkított. A világörökséghez tartozik.

Több mint 165.280 hektáron terül el, van benne trópusi esőerdő, homokdűnék szinte végtelen mezői, homokkövek szurdokai, és a főlátványosság, a 120 kilométernyi keleti part, mely egyben az országút. Fraser island, Queensland, Ausztrália. Mintegy kétórányi autózás Brisbane-től észak felé, jó három a Gold Coastról, de fapadossal is elérhető, Hervey bay, a repülőtérről pedig csak egy ugrás Rainbow beach, a komp.

 

Amiért a férfiak paradicsoma, az egész éven át tartó horgászszezon, na és a 4x4-es autózás élménye, amit a helyi sajátosság tesz igazán élvezetessé, hogy mindig máskor van lehetőség az út, a part menti beach használatára, ezt ugyanis a természet nyitja-zárja, attól függően, hogy mikor van az apály és a dagály. Dagálykor ugyanis nagyon sok helyen visszaveszi a homokozót a tenger, és elmossa nyomainkat, majd friss, kőkemény új burkolattal visszaadja néhány óra múlva. Ekkor elszabadul a szabadság mámorító indulata, horgászok taposnak a gázpedálra, hogy eljussanak kedvenc helyeikre, vagy kirándulók, kempingezők indulnak felfedező túrákra.
 

A szigetre belépni csak az ár-apály listával a kezünkben ajánlott, na és egy négykerék meghajtású terepjáróval. SUV-ok, utcai összkerékhajtású divatautók felejtősek, még a kompig sem jutnak el. A kerekeken a levegőnyomást kötelező lecsökkenteni, majd jöhet a partmenti suhanás. Igaz, az első vízmosás keményen odatesz, itt még a fekvőrendőr is homokból van, na és vízből, és ami a legjobb benne, naponta kétszer is változtatja a helyét.

Tehát csak érzéssel, mert aki először hajt bele egy önfeledt mozdulattal a vízmosta árokba, az könnyen megkostólhatja kormánya műbőr borításának ízét az orrából csordogáló vércseppek sós ízesítésével. A felelőtlen száguldást itt a természet bünteti, minden évben előfordul, hogy a felboruló járgányokban pórul járnak néhányan.  

A homokozóban a kresz szabályai érvényesek, egyben a főút tehát horgászhely is, séta-, napozó-, játszótér vagy helyenként maga a repülőtér, nem is beszélve, a már több száz méterről kiszagolható féreggyűjtőkről, akik több napig előrohasztott belsőséggel tömött zsákjaikkal kóborolnak, hogy le-lecsapjanak a homokból előbúvó közel méteres kukacokra, amelyek remek csalik. Ez is csak elsőre tűnik könnyűnek, ugyanis a strandkukac (beachworm) rendkívül rafinált jószág, kidugja orrát a csillogó quartz kristályok közül az ordenáré csalira, de elkapni csak akkor van esélyünk, ha még egy jutalom falat is akad a kezünkben, annak ugyanis nem fog tudni ellenállni, és még kijjebb merészkedik, ekkor alig másodpercnyi idő marad, hogy nyakon csípjük és lassan, egyenletesen kihúzzuk otthonából. A helyiek állítják, hogy az első években lehet ugyan próbálkozni, de fogás csak több évnyi kemény gyakorlás után valószínű, és mindenközben kendő, orvosi maszk ide vagy oda, majd megfulladni a bűztől!

 

Fotók és szöveg: Albert Zoltán

Folytatás következik!

A ma Ukrajnához tatozó Jaltától nem messze a Fekete-tenger partján, a 40 méter magas Aurora sziklaszirtjén áll a páratlan szépségű Fecskefészek-kastély (Swallow's Nest), mely a Krím-félsziget egyik jelképe.

 
Az építészeti szempontból különleges neogótikus kastélyt von Steingel báró, német olajmágnás építette 1911 és 1912 között (Leonyid Sherwood orosz építésszel) egy középkori vár mintájára.  Stílusában leginkább a híres neuschwansteini kastélyra hasonlít.  A kastély helyén korábban egy fából készült ház állt, amit a „Szerelem kastélyának” is hívtak. A fecskefészek, bástyájával és csipkézett párkányú várfalaival mai napig festői látványt nyújt a turisták számára.

Az épület 1927-ben túlélt egy erős földrengést, de a sziklán keletkezett repedés miatt 40 évig zárva volt a nagyközönség előtt. A kastélynak a gyönyörű kilátáson és az építészeti bravúron túl semmi lényeges funkciója nem volt, mára a Krím–félsziget egyik legnagyobb turistalátványossága.