Peru déli részé
n Nazca és Pampa városok közé eső San José pampának nevezett területen találhatók a Paracas -Nazca kultúra népeinek titokzatos alkotásai a Nazca-vonalak. A kb. 50 hatalmas rajz, amit geoglifáknak neveznek átlagosan 60 méter hosszúak, de vannak 300 méteresek is. A rajzok úgy készültek, hogy a figurák körvonalai mentén eltávolították a köveket és láthatóvá vált az alattuk lévő sárga homokos talaj. A rajzok igen sérülékenyek, csak a száraz klímának és a csapadékhiánynak köszönhetően maradtak fent a mai napig. A gigantikus rajzok legtöbbje állatokat ábrázol, közülük 18 madarat (pl. pelikán, kolibri, tukán, kondorkeselyű stb.) 12 egyéb állatot (kígyó, pók, láma, bálna, majom stb.), de léteznek spirális és labirintusszerű jelek is. A terület határain 2 emberszerű képződmény is látható. Egyesek szerint az állatfigurák őrzői mások űrhajósokat látnak bennük. A geoglifákat gyakran szelik át egyenes vonalak, melyeket "leszállópályaként " emlegetnek, ezek is teljesen meg vannak tisztítva a kavicsoktól és szabálytalanul helyezkednek el az egész pampán. Keletkezésük idejét tekintve a legbiztosabb becslések szerint i.e. 500 és 300 között a Chavin-korszakban készültek a spirálokat és különféle állatokat ábrázoló rajzok és néhány madárábra, a második a Paracas-korszakban i.e. 400- 200 alkották a madarak többségét, míg a harmadik, utolsó időszakra i.e. 200- i sz. 500 tehetők a "leszállópályák" készítése.
Kutatók bebizonyították, hogy egy kötél és három karó segítségével tucatnyi ember néhány nap alatt képes egy ilyen hatalmas rajz elkészítésére. A pampán találtak az ősi rajzok mellett fa- és fonalmaradványokat is, amik alátámasztják a feltételezést. Egy elmélet szerint a rajzok készítői a magasból ellenőrizhették rajzaikat, mert már képesek voltak a repülésre. Erről tanúskodnak a Nazca-kerámiákon látható léghajóra emlékeztető rajzok. Emellett találtak a leszállópályák közelében olyan gödröket, melyekben többszöri tűzgyújtás nyomait találták. További bizonyíték, hogy a Nazca sírokból pl. olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, és erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik. Bill Spohrer csupa olyan anyagból, melyet a Nazca-kultúra tagjai ismerhettek készített egy léghajót (Condor I). Két amerikai léghajósnak pedig ezzel sikerült megtenniük 3km távolságot 350méter magasságban, ám sokan ennek ellenére is kétségesnek tartják, hogy valóban képesek voltak-e a repülésre. 
A világ egyik legtitokzatosabb alkotásaival kapcsolatban számos értelmezés született. Először 1927-ben Toribio Media Xesspe perui régész tanulmányozta a geometrikus alakzatokat, melyeket vallási rendezvények helyének tartott. 1939-ben Paul Kosok egyetemi tanár "a világ legnagyobb csillagászati könyvének" nevezte a rajzokat. Számos kutató a naptárhívők körébe tartozott, köztük Maria Reiche, aki szerint néhány magasabb pontról a pampán mérni lehetett a nap- és holdciklusokat. 1967-ben azonban Gerald Hawkins csillagász megcáfolta mindezt, számítógépes vizsgálatok alapján kiszámolta, hogy i.e. 5000-től napjainkig soha nem volt semmien összefüggés a rajzok és a csillagászati események között. A ma leginkább elfogadott nézet szerint a rajzok a víz és a termékenység kultuszával függnek össze, mint rituális felvonulási útvonalak. A Titicaca-tónál élő ajmara nép legendája szerint, minden évben felrepül a vízisten az Andok csúcsairól, elhozva a vizet a partvidékre ezzel életre keltve a sivatagot.A Nazca-vonalak 1994 óta a Világörökség részét képezik.
