A sirázi buszpályaudvaron, éppen akkor indult busz Münchenbe (!) – Ankarán, Isztambulon keresztül. Hát, nem irigyelem azt az utast, aki a egészen a végállomásig buszozik.
Yazdba pénteken érkeztünk, ami ott ünnepnap. Az volt a különös, hogy a taxi a bazár utcáin közlekedett. Még sohasem láttam eddig zárva bazárt, a sűrű forgatag nélkül a kihalt bazár szinte kísérteties. Persze a város is nagyon csendes volt, a helyenként fedett utcákon és az étteremben elvétve találkoztunk emberrel.
Yazd a Selyemút fontos állomása volt. Járt itt Marco Polo, és meglepő módon Jászberény testvérvárosa. Esti sétánk az itteni Péntek mecsetbe vezetett. a mecset két karcsú minaretje a város minden pontjáról jól látható. Ez a mecset 14. században épült, és egyike Yazd legrégebbjeinek. A helyiek hite szerint, ha a meddő nő fölmegy a minaret tetejére, és minden lépcsőfokon megtör egy mogyorót, termékennyé válik.
Az iszlám előtti időkben már Dáriusz idején is, egy iráni próféta és hitújító, Zarathustra tanítását, a zoroasztrizmus követték. Sokak szerint az első monoteista vallás, világképe dualista ugyan – vagyis a világ jó és rossz harca – de ez a két oldal egyetlen isten, Ahura Mazda két megjelenési formája.
Istentiszteletük legjellemzőbb vonása tűztemplomokban a szent tűz őrzése. Az itteniek szerit ebben a templomban legalább ezer éve ég a tűz. Temetkezési szertartásuk különleges az európai számára. A halott tisztátlan a szemükben, minél előbb szükséges megszabadulni tőle. A holttestet egy a városon kívül épített, kör alakú, felül nyitott toronyba , a „Csend tornyába” viszik, ahol a keselyűk, a nap, a szél elvégzik dolgukat. A csontokat egy közös sírba teszik. Így nem szennyezik be a földet a halállal.
Az idős ember a temető őre, akitől tudjuk, hogy ma már ez nem engedélyezett, az utolsó sah tiltotta be. Ejtsünk szót a széltornyokról. Ez az agyagból készült, nagyjából 15-20 méter magas szerkezet az itteni klimatizáció, külön energia felhasználása nélkül hűti az épület belsejét, hatékonyan. Szinte nincs olyan épület, ahol nem építettek volna a tetőre széltornyot.
A több ezer éves zegzugos sikátorokban csak az arra járó motorok jelentik a modern kort. A szerény külsejű házak mögött gazdag paloták húzódnak, itt nem divat a kifelé való hivalkodás. A házak befelé épültek, kívülről csak a fal és egy ajtó látszik. Este meglátogattuk a helyi, iráni birkózás szentélyét is - a zurkhaneh-t az Erő Házát. Itt külön szertartás szerint - vezető dobos-énekes adta ütemre edzenek, végeznek különös kunsztokat érdekes eszközeikkel, és táncolnak -fiatalok és idősek egyaránt.
Az elutazás előtti hajnal a szálloda tetején hihetetlen színekkel és fényekkel fantasztikus látvány tárult az optika elé, és a még mindig néptelen városban csak iskolába igyekvő gyerekekkel találkoztunk.
Fotók és szöveg: Farkas Imre (facebook.com/UtazzPixelekkel)
Az előző rész, Irán, a perzsák országa, a következő rész Iszfahán.
