Related Posts with Thumbnails

Friss topikok

Régi idők kávéházai

2012.07.19. 12:54 Qeki


Tükrök, festmények, csillárok, színes kárpit a falakon, plüss kanapék, márványasztalok, kényelmes székek, kávé-és süteményillat a levegőben, elegáns, udvarias pincérek egy hamisítatlan tradicionális kávéház jellemzői.
Konstantinápolyban 1554-ben nyitották meg az elsőt, majd 1650 után Európa nagyvárosaiban is egymás után nyíltak meg a szebbnél-szebb kávézók először csak a férfiak számára, később azonban a hölgyek is látogathatták őket. 

Gerbaud Kávéház2.jpg                  Gerbeaud, Budapest, Magyarország

Európában a kávéfogyasztás népszerűvé válása egybeesett a városiasodás és a polgárosodás előretörésével. A felgyorsult életritmus, a megnövekedett szabadidő, a városok fejlődése maga után vonta a társas időtöltés igényét.
A márvány asztalok, a thonet székek és a fa újságtartók a bécsi kávéházak újításai voltak, melyek világszerte elterjedtek és a korabeli kávéházak elengedhetetlen berendezési tárgyai lettek. Később, ahogy több időt töltöttek a kávéházakban megnövekedett az igény a különböző szórakozási lehetőségek iránt, mint pl. a sakk, a dominó, egyes kártyajátékok, és 1706-ban megjelent a biliárd is.
A művészek korán felfedezték a kávéház adta lehetőségeket, nemcsak kávézásra, beszélgetésre, újságolvasásra tértek be, hanem itt alkottak, politizáltak, filozofáltak, komponáltak.
Különleges atmoszférájának köszönhetően a tradicionális kávéházak népszerűsége töretlen. A régi idők kávéházait az utazók, turisták milliói keresik fel, hogy magukba szívják a régmúlt idők szellemét.

2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségként a bécsi kávéházakat a világörökség részévé nyilvánította.

Egy válogatás a gyönyörű kávéházak közül rangsor nélkül!

Café Sperl, Bécs, Ausztria

Cafe Sperl, Bécs, Ausztria.JPG

Cafe Sperl2.jpg

Caffé Florian, Velence, Olaszország

Cafe Florian, Szent Márk tér,Velence,Olaszország.jpg

Cafe Florian.jpg


A Caffé Florian a velencei Szent Márk téren 1720-ban nyitott meg. Elsőként ebbe a kávéházba engedték be a nőket.

Café Majestic, Porto, Portugália

Cafe Majestic1.jpg

Cafe Majestic, Porto,Portugália.jpg

Antico Caffé Greco, Róma, Olaszország

Antico Caffé Greco, Róma Olaszország.jpg

Antico Caffé Greco3.jpg
Róma legismertebb kávéháza az Antico Caffé Greco  1760-ban nyitott  és azóta folyamatosan üzemel. A Spanyol lépcsőtől (Scalinata della Trinità dei Monti) nem messze a Via dei Condotti 86-ban működő kávéház sok hírességet látott. Művészek, zeneszerzők, hírességek törzshelyévé vált: Liszt Ferenc, Goethe, Gogol, Twain, Rossini, Wagner, Berlioz, Mendelssohn, Bizet, Byron…

Le Procope, Párizs, Franciaország

Le Procope2.jpg

Le Procope1.JPG

Le Procope,Párizs, Franciaország.jpg
Franciaország leghíresebb kávéháza a Cafe le Procope lett, 1686-ban nyitotta meg kapuit. A szellemi elit találkozóhelye volt a 18. században, köztük Voltaire, Benjamin Franklin és Thomas Jefferson. 1989-ben a 18. századi stílusával megegyezően újították fel.

Café Central, Bécs, Ausztria

Cafe Central, Bécs, Ausztria.jpeg

Cafe Central1.jpg
The Grand  Café, Oxford, Anglia

The Grand  Cafe Oxford, Anglia.jpg

Grand Café, Oxford, Anglia.jpg

Café de la Paix,Párizs,Franciaország

Café de la Paix,Párizs,Franciaország.jpg

Cafe de la Paix1.jpg

Confeitaria Colombo, Rio de Janeiro, Brazília

Confeitaria Colombo, Rio de Janero, Bazília.jpg

Les Deux Magots, Párizs, Franciaország

Les Deux Magots1.jpg

Les Deux Magots,Párizs, Franciaország.jpg

Café Imperial, Prága, Csehország

Cafe Imperial, Prága, Csehország.jpg

Cafe Imperial3.jpg

Café de Flore, Párizs, Franciaország

Cafe de Flore, Párizs,Farnciaország.jpg

Cafe de Flore1.jpg

Centrál Kávéház, Budapest, Magyarország

Centrál Kávéház, Budapest,Magyarország_1.jpg

central1.jpg

1887-ben nyílt meg a Centrál Központi Kávéház Quittner Zsigmond tervei alapján Erényi Ullmann Lajos építtetett e. A kávéház a szellemi élet központja volt, törzsvendégei között írók, költők, szerkesztők pl. Ady, Karinthy, Móricz, Babits, Osvát, Kosztolányi, Krúdy, Ignotus, Szabó Lőrincz, Tóth Árpád, Kaffka Margit, később Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter…

Gerbeaud, Budapest, Magyarország

Gerbeaud, Budapest,Magyarország.jpg

Gerbeaud Kávéház.jpg

New York Kávéház, Budapest,Magyarország

New York Café_1.jpg

New York Kávéház1.jpg

New York Café.jpg
New York Életbiztosító Társaság palotája (jelenleg Boscolo Luxury Hotel) 1894. október 23-án nyitott a Nagykörúton Hauszmann Alajos, Korb Flóris, Giergl Kálmán tervei alapján épült. Az eklektikus stílusú palota földszintjén a New York Café -ban irodalmi és művészi asztaltársaságok alakultak, a földszinten Bródy Sándor, Nagy Endre és Kemény Simon…, a karzaton a későbbi nyugatosok Osvát Ernő, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Ignotus és Ady Endre vezetésével, pár évig itt szerkesztették a folyóiratot.

A UCityGuides.com internetes útikalauz top 10-es listája alapján a budapesti New York Kávéház a világ legszebb kávéháza (2011).




Levendula mezők

2012.07.15. 12:44 Qeki

Már több mint 2500 éve ismerjük a levendulát. Az ókori görögök és rómaiak tisztító tulajdonságáért és illatáért kedvelték. A főníciaiak és egyiptomiak mumifikálásra és illatosításra, a rómaiak fürdőolajként és levegőillatosítóként használták. A parfüm iparban és a legjobb minőségű kozmetikumok készítéséhez különleges illatanyaga miatt széleskörben alkalmazzák.
Lazító, görcsoldó, nyugtató, frissítő és fertőtlenítő hatása közismert. Fűszernövényként a levendula virágát elsősorban édes ételek és italok ízesítésére, míg leveleit hús- és gombaételek elkészítéséhez használják. Erős illatanyaga rovarűzésre is alkalmassá teszi.

Provance Avignon.jpg
A Földközi-tenger mellékéről származik, mediterrán félcserje. Virágai kékeslilák vagy mélylilák, a növény felső részén nyílnak.
Legismertebb fajtái: a hidcote blue (sötétviola, 40 cm), a hidcote giant (vila, 60-80 cm), a dwarf blue (sötétkék, 30cm), a grappenhall (világoskék, 60-90 cm), a rose (világos rózsaszín,40 cm) és a nana alba (fehér, 20 cm). Jól ismert még a törpe növésű, dwarf blue, a fagyérzékeny füzéres levendula. Igénytelen száraz homokos talajon is megél.

Provence levendula mező.jpg
Június végétől augusztus végéig  Dél-Franciaországban, Provence-ban a levendula mezők virágba borulnak, látványuk és illatuk elbűvöli a látogatókat. Európában ha levenduláról beszélünk azonnal ez a vidék jut eszünkben. A világ levendula termelésének egyharmada innen származik. Csodás levendula mezők tárulnak szemünk elé ha ezen a vidéken járunk, ahol kifejezetten erre az időre turista utakat szerveznek "A levendula útja" elnevezéssel. 

Provance Franciaország.jpg

A francia impresszionista festőket is megihlették a levendulamezők, gyakori témájuk volt ez a csodálatos táj.

Sault városát a levendula fővárosának tekintik, ebben az évben augusztus 15-én rendezik meg a levendula fesztivált, de egész nyáron át programokkal várják az idelátogatókat.

Levendula Múzeum Coustellet.jpg

Levendula lepárlók.jpg

Avignontól 20 km-re, Coustellet-ben 1991-ben nyílt meg a Levendula Múzeum, ahol betekintést nyerhetünk a termesztésbe, a feldolgozásba és végigkövethetjük a levendula történelmét.(www.thelavendermuseum.com)

Feldolgozásának központja Grasse, a parfümgyártás fellegvára. A városban találjuk a Nemzetközi Parfümmúzeumot. (www.museesdegrasse.com)

Gasse Pafüm Múzeum.jpg
A levendula mezők egyre zsugorodnak, melynek elsősorban egy ritka rovar, egy kabóca féle az oka, mely megtámadta meg a földeket és pusztítja a virágokat és a kisebb fákat. Ehhez járul még hozzá a klímaváltozás is, mert a felmelegedés károsítja az ültetvényeket.

Európában Franciaországon kívül is, és távoli tengerentúli országokban is találunk levendula termelő vidéket.

norfolk.jpg

Norfolk , angol levendula szappan.jpg

Norfolk, Anglia

Kastellaun Germany Levendula labirintus.jpg

Kastellaun, Németország, Levendula labirintus

Sequim Washington USA Lavender Festival.jpg

Lavender Farm Sequim.jpg
Észak-Amerika levendula fővárosa,USA, Sequim Levendula Fesztivál 2012. július 20-21.

La Tomita Farm.jpg

Hokkaido szige Furano.jpg

Hokkaido, Japán, Furano

Nabowla, Tasmánia.jpg

Bridestowe Lavender Farm Tasmánia.jpg
Bridestowe Lavender Farm, Tasmánia, Nabowla

Levendula_Tihany.jpg
Bittera Gyula gyógynövényszakértő volt, aki 1920-ban földet bérelt a tihanyi apátságtól és a Franciaországból hozott levendula szaporításával elkezdődött a magyarországi ültetvény története. A helyi klímának és Bittera szakértelmének köszönhetően egyre nagyobb hírnévre tett szert. A mi levendulánk ugyanis magasabb illóolajtartalmú volt, mint az eredeti francia. Sajnos a háború után tönkre ment a levendulás és csak a kilencvenes években kezdődött az újratelepítés és a megmaradt őslevedulás gondozása. Ma már újra Magyarország egyik híressége a Tihanyi Levendulás, ahol évente fesztivált rendeznek és újra gyönyörködhetünk a levendula virágzásban. www.tihanyilevendula.extra.hu

Levendula butik.JPG

Levendula csokor.jpg



Kis sziget a világ alsó felén

2012.07.12. 10:13 Qeki

A Tasmániához tartozó Maria Island egy kis nyolcas alakú sziget Tasmánia keleti hegyvidéki partjától kb. 10 kilométerre.
Több mint 20 kilométer hosszú és 13 kilométer a legszélesebb pontján.
Az őslakosok Délkelet-Ázsiából, a mai Indonéz-szigetek felől érkeztek mintegy 30.000 évvel ezelőtt és letelepedve a vidékre a Toarra-Marra-Monah nevet adták a szigetnek.
1642-ben Abel Tasman holland felfedezőtől kapta mai nevét, aki Anthony van Diemen (Holland Kelet-India Társaság főkormányzója) feleségéről nevezte el a szigetet Maria-nak.

UNESCO World Heritage Darlington.jpg

Kevés olyan hely van a Földön, melyet a teljes nyugalom és az érintetlen természeti szépség jellemez, a Maria Island ilyen.
A sziget maga egy nemzeti park, békés és pihentető hely, ahol nincsenek lakók, járművek, csak csodás friss levegő,  kristálytiszta víz, csillogó, fehér homokos strandok, elhagyott tengerpartok, látványos mészkő és homokkő sziklák, vízmosások és egyedülálló, gazdag állatvilág.
Akik egy természet-közeli, környezetbarát nyaralás élményét szeretnék átélni, itt megtehetik, igaz a Föld átellenes végére kell utazniuk az élményért.

Tasmaniába és Maria Islandra az első flotta 1788-ban érkezett meg néhány száz fegyenccel és őrrel, s az újonnan érkezők a 18. század végére szinte a teljes őslakosságot kiszorították (kiirtották) szülőföldjükről.

A sziget északi csúcsánál fekszik Darlington a sziget "fővárosa".
1825 és 1832 között a sziget adott otthont a fegyenc telepeknek, majd  1842-ben és 1851 között pártfogó állomások alakultak itt.
1825-ben 50 fegyenc és katona érkezett a Darlingtonba. Ők építették fel téglából és kőből az épületeket és hozták létre a fűrészmalmokat, kovácsműhelyeket stb.

Darlington.jpg
Az ausztrál büntető telepek és pártfogó rendszerek működésének legkiemelkedőbb képviselője volt Darlington. Ideális helye a telepnek, hiszen elszigeteltsége miatt nem lehetett elmenekülni, bővelkedett természeti erőforrásokban így maximálisan ki lehetett használni a fegyencmunkát.

Börtön épületek.jpg
Darlington Probation Station (Maria Island) 2010-ben felkerült az UNESCO Világörökségi listájára.

Az 1880-as évek végén Diego Bernacchi bérbe vette a Mária-szigetet és  több vállalkozást is létrehozott: volt szálloda és kávéház, hatalmas szőlőültetvények  és  borászat is. Létrehozott egy cement-mész művet felhasználva a mészkő lerakódásokat. A silók, egy raktár és klinker bunker, ezek a maradványai a Bernacchi ipari korszaknak.

Maria Island Nemzeti Park 11.550 hektár nagyságú, hozzá tartozik 1878 hektár tengeri természetvédelmi terület és a 7,4 hektáros Ile des Phoques.
Ez egyrészt érintetlen hófehér homokos partszakasz, másrészt elhagyott, vad tengerpart, sziklákkal, erdővel és hegyekkel.

Maria Island4.JPG

Néhány látnivaló:

Festett cliffs.jpg

Painted cliff2.jpg
Maria Island.jpgThe Painted Cliffs-nek nevezik a gyönyörű homokkő sziklákat, melyen a vas-oxid átszivárogva csodálatos mintákat, a víz és a szél munkája pedig fantasztikus formákat hozott létre.

Maria Island tengerpart.jpg

Fossil cliffs.jpg
A Fossil Cliffs gazdag ősi fosszíliákban. Sok kövület található meg itt pl.tengeri liliomok és különböző fajta korallok.

Bishop and Clerk.jpg

Bishop és Clerk sziklákról remek kilátást nyílik a sziget északi részére.

The Pyramid(by Matt_ Miche ).jpg
The Pyramid-  őrszemként áll a sziget legdélebbi pontjánál a vulkáni tevékenység tanújaként.

A halak, fókák (négy faj), delfinek és madarak csodálatos ökoszisztémát alkotnak. A sziget a bálnák vándorlási útvonalába esik, pilóta bálnák és hosszúszárnyú bálnák is rendszeresen  megjelennek a sziget körül. Elvétve az útvonalat sajnos több katasztrófa is történt a partoknál.( pl.2009-ben 48 nagy ámbráscet rekedt meg a partközeli sekély vízben)

Delfinek Maria Island.jpg

Maria Island3.jpg
A két őshonos erszényes állat a szigeten a vombat (Vombatus ursinus)és a tasmán filanderkenguru (Thylogale billardierii) (mindkettő növényevő). Az 1970-es évek elején több veszélyeztetett fajt is ide menekítettek (keleti szürke kenguru, vörös nyakú kenguru, rövidcsőrű hangyászsün (Tachyglossus aculeatus), egy ritka lúd (Tyúklúd) fajta (Cereopsis novaehollandiae), tasmán gyémántmadár (Pardalotus quadragintus) és most folyik a tasmán ördög (Sarcophilus harrisii) az egyetlen erszényes ragadozó, még egészséges állományának (fertőző rákos daganat tizedeli őket) mentése.

Cape Barren Goose.JPG

wombat.jpg

Tasmán kenguru.jpg

Echidnas.jpg

Tasmán ördög.jpg

Maria Island National Park.jpg



Befüvesített katedrális

2012.07.10. 13:33 Qeki

Anglia és egyben Észak-Európa legnagyobb gótikus temploma a yorki katedrális (York Minster) néhány hete különleges díszbe öltözött. II. Erzsébet királynő uralkodásának 60. évfordulójának kapcsán június 8-án rendezték meg a York Minster Rose díszvacsorát, melynek alkalmából 900 fő sétálhatott végig a templom befüvesített padlóján.


Cathedral-Interior-Covered-in-Grass3.jpg
A több mint 1000 éves katedrális fő templomhajóját a gyepesítéssel foglalkozó angol Lindum cég wow! grass! csapata 1500nm-en borította be élő gyepszőnyeggel. 
Az élő fű a föld helyett egy filc anyagra került, melyet újrahasznosított anyagból állítottak elő.

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass4.jpg

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass5.jpg

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass6.jpg

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass1.jpg

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass7.jpeg

Cathedral-Interior-Covered-in-Grass8.jpeg



A londoni Üvegszilánk

2012.07.07. 16:56 Qeki

Több mint 10 évvel az ötlet megszületése után megnyílt  Londonban  a The Shard. A híres olasz építész, Renzo Piano tervei alapján készült (akinek a nevéhez fűződik többek között a párizsi Pompidou központ is) 309,6 méter magas,  72 emeletes épület  lenyűgöző panorámát kínál.

theshard.jpg
Néhány napja látványos fény- és lézertechnikai showműsor keretében avatták fel Nyugat-Európa legmagasabb felhőkarcolóját a londoni Tower Bridge tőszomszédságában, melyet hivatalosan 2013 februárjában adnak át. Az Üvegszilánk (The Shard) névre keresztelt elnyújtott piramis alakú 309,6 méter magas épület London szinte minden pontjáról látszik. Becslések szerint a beruházás 1,5 milliárd fontba került, melynek nagy részét a katari állam finanszírozta.

shard london5.jpg
A piramist minden oldalról üvegtáblák borítják, kb 11 ezer, ami nyolc futballpályányi területnek felel meg.
A The Shard irodaház, luxusszálloda és lakóépület is egyben. A 2. és 28. emelet között irodahelyiségek kaptak helyet, melyek többsége még bérlőre vár. Ezt követi két emeletnyi luxusétterem, majd  a Shangri-La ötcsillagos luxusszálloda kétszáz lakosztálya, mely 18 emeletet foglal el. Annak, aki pedig nem csak néhány napot szeretne eltölteni az Üvegszilánkban, annak lehetősége van az 53. és 65. emelet között  egy luxuskivitelű 360 fokos londoni panorámát nyújtó lakást vásárolni potom  30 millió fontért.
 
A londoni városképet átformáló ultramodern üvegtorony ellen számos műemlékvédelmi szervezet is fellépett.Az UNESCO pedig tavaly bejelentette, hogy felülvizsgálja a londoni Tower világörökségi helyszín státuszát a The Shard látványa miatt. Számos kritika és bírálat érte, sok érv és ellenérv ütközött, de ne feledjük anno az Eiffel-torony építését is hasonló visszhang kísérte, mára azonban Párizs jelképévé vált. 

Nézz körül a toronyból. Kattints a képre!

ShardLondonBridge.jpg

shard london3.jpg

shard london.jpg

shard london7.jpg

shard london6.jpg



Százszorszép virágszőnyeg

2012.07.06. 07:59 Qeki

Dél-Afrika északnyugati partjainál fekvő Namaqualand az év nagy részében csak egy száraz sivatagi táj. Az esős évszakban a víznek, mint éltető elemnek köszönhetően létrejön a csoda. A sivatagi kopárságból rövid idő alatt szemkápráztató, buja virágszőnyeg lepi el a vidéket.

namaqualand daisy daisies 27.jpg


Namaqualand-et nyugatról az Atlanti óceán, északról az Orange (Oranje)-folyó határolja. Az itteni pozsgások már több mint 200 éve biztosítják a nama nép juhai számára a legelőt. Az eső meglehetősen ritka dolognak számít a környéken, így amikor a narancssárgán, fehéren és még ezernyi színárnyalatban csillogó százszorszépek virágos mezővé alakítják a tájat sokan keresik fel a pazar látvány miatt.  A namaqualandi tavasz azonban jóval több látványosságnál: a botanikusok számára rendkívül vonzó az érintetlen táj, a járatlan utak és a vidék fajgazdagsága. Több mint 3500 féle növényfaj él itt, melyek közül számos sehol máshol nem található meg a világon.

namaqualand daisy daisies 25.jpg

namaqualand daisy daisies 24.jpg

namaqualand daisy daisies 27.jpg

namaqualand daisy daisies 4.jpg

namaqualand daisy daisies 8.jpg

namaqualand daisy daisies 5.jpg

namaqualand daisy daisies 14.jpg

namaqualand daisy daisies 23.jpg

namaqualand daisy daisies 15.jpg

namaqualand daisy daisies 17.jpg

namaqualand daisy daisies 20.jpg

namaqualand daisy daisies 18.jpg

namaqualand daisy daisies 19.jpg

namaqualand daisy daisies 16.jpg

namaqualand daisy daisies 2.jpg

namaqualand daisy daisies 3.jpg



Skys

2012.07.02. 18:19 Qeki

Íme, az amatőr fotós és filmes Daniel Gregoire time-lapse videója a SKYS. Daniel csak fogta és felállította állványát és az ég felé fordította Canon 5D-jét és várta, hogy talán szerencséje lesz és sikerül néhány jó fotót készítenie. Hogy sikerült-e? Ezt döntsétek el ti! A videó aláfestő zenéje pedig nem más mint Ifj. Johann Strauss Kék Duna keringője.

Video-SKYS-Daniel-Gregoire.jpg        

Helyszínek: Richmond UK, Chertsey UK, Mammoth Lakes CA, Joshua Tree CA, Great Windsor Park UK, Santa Fe NM, Santa Monica CA, Prague CZ, Montreux SW, Stonehenge UK, Marina Del Ray CA, Cancun MX, San Francisco CA, Four Corners US, Abiquiu NM, White Mountains CA, Mono Lake CA, Los Angeles CA.



Euro2012 Kijev

2012.06.24. 20:04 Qeki

A 14. labdarúgó Európa-bajnokságot Ukrajna és Lengyelország közösen rendezi 2012. június 8. és július 1. között.
Az ukrán fővárosban Kijevben lesz az Európa-bajnokság fináléja, három csoportmérkőzést, és egy negyeddöntőt is itt tartanak a fővárosban.

Kijev Olimpiai Stadion.jpg

A Kijevben tartott mérkőzések helyszíne az Eb legnagyobb és az egyik legmodernebb futballstadionja a felújított Olimpiai Stadion, melyet 1923-ban építettek és a legutolsó felújítása után 2011 októberében adták át. A Kijev szívében található 70 050 fő befogadására alkalmas modern stadionban számos étterem, bár várja a szúrkolókat, mely olyan tetőt kapott, ami takar minden egyes ülőhelyet.

Kijev, Olimpiai Stadion

június 11., hétfő:
Ukrajna-Svédország 20:45 óra, Kijev

június 15., péntek:
Svédország-Anglia 18 óra, Kijev

június 19., kedd:
Svédország-Franciaország 20:45 óra, Kijev

negyeddöntő

június 24., vasárnap:
Anglia-Olaszország 20:45 óra, Kijev

döntő:
július 1., vasárnap 20:45 óra, Kijev

A mérkőzések közötti időt kihasználva egy kis ízelítő az ukrán főváros leghíresebb látnivalóiból.
Érdemes elidőzni a számtalan gyönyörű történelmi emlék között s élvezve közben egy nagyváros pezsgő életét!

Kijev2.jpg
Kijev Kelet-Európa egyik legrégibb városa, az 5. században a korai keleti-szlávok alapították.
A Kijevi Rusz vagy Kijevi Nagyfejedelemség a kelet-európai térség első szervezett állama volt és a 9. század végén jött létre. A kialakuló Kijevi Rusz a 12. századig tartó aranykort hozta el Kijevnek.
A Dnyeper folyó két partján fekszik, eredetileg csak a folyó jobb partjára települt a város, de a 20. században a bal partra is átterjeszkedett. Az õsi város súlyos károkat szenvedett a II. Világháború alatt, számos pótolhatatlan építészeti és mûvészeti kincs semmisült meg.
1991-óta a független Ukrajna fővárosa.

Kijev központját (Függetlenség Tere 1991 óta) még az 1830-as években alakították ki. A tér központi eleme ma egy hatalmas fehér oszlop, melyet 2001-ben helyeztek el, tetején egy női alakkal, mely a Függetlenséget szimbolizálja.
A Glóbuszt, a "földalatti város"-t a téren látható üvegkupolák jelzik a felszínen.

Kijev a pravoszláv vallás bölcsője tele sok szép templommal és kolostorral. A templomok aranyozott kupolái festői látványt nyújtanak.

Szent Szófia székesegyház Kijev.JPG
Az óváros leghíresebb látnivalója a fennséges, 11. századi Szent Szófia Székesegyház.
1011-ben alapította a Kijevi Rusz feje, a keresztséget felvevő Vlagyimir nagyfejedelem, majd Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem építtette fel. Az öthajós, keresztkupolás templom bizánci stílusban épült.
Az aranyozott kupolákat és a 76 méter magas harangtornyot a későbbi barokk időkben építették hozzá.
13 kupolája piramis szerű szerkezetet alkot, háromezer négyzetméternyi felületét freskók borítják, a gyönyörű mozaikképeket 260 négyzetméteren csodálhatjuk.

Harangtorony Szent Zsófia székesegyház.jpg
A kolostor falain belül működött az első orosz kódexíró-műhely és az első könyvtár is.

Pecserszka Lavra.jpg
Pecserszka Lavra (szó szerinti fordításban barlangkolostort jelent)
Festői környezetben, a Dnyeper folyóra néz a keleti ortodox egyház egyik legérdekesebb épülete. A kolostort Hilarion alapította és kijevi szerzetesek kezdték építeni 1501-ben.
A kolostoregyüttes két részből áll: a Felső Lavra épületrészeiben kiállítások, múzeumok vannak, az Alsó Lavra pedig a keleti ortodox egyházhoz tartozik. Az egykori szerzetesek cellái mészkőbe bevágott kis, nyolcszögletű fülkék voltak, amelyekhez keskeny folyosók vezettek és amelyek jelenleg kápolnául szolgálnak. A világhírű katakombák régi kriptáknak, mumifikálódott szerzeteseknek, és egyéb vallási ereklyéknek adnak otthont, szent hely amely már a kolostor területére érve megérinti az embert.

Pecserszka Lavra kupola.jpg
1990-óta a Szent Szófia Székesegyház és a Barlangkolostor (Pecserszka Lavra) az UNESCO Világörökség része.

Szent Mihály székesegyház.jpg

A Szent Mihály Székesegyház a kék színű, „aranykupolás” kolostortemplom a város védőszentjéről kapta nevét.II. Szvjatopolk építtette (1108). A templom mozaikjai bizánci mesterek munkája , amelyek nagy része elpusztult a szovjet időkben, de néhány tábla megmaradt.A katedrális 2004-ben készült el a 1108-ban épült pontos másaként,amit a szovjetek 1937-ben leromboltak.

Az 1631-ben épült a hófehér falú, zöld kupolájú Mikola Pritysko templom , mely a korai ukrán barokk építészet egyik legszebb emléke.

A Marijinszkij-palota 1745 és 1752 között épült, 1870-ben újjáépítették.

A 11. században épült Aranykapu (Zoloti Vorota) Kijev egykori városkapuja.

Kijev  Anyaföld.jpg

Nagy Honvédő Háború Múzeuma A II. Világháború hőseinek emlékére emelt szobor a város legmonumentálisabb alkotása. A kijevi Anyaföld szobor kardját magasba emelő nőalakja 102 méter a talapzattal(40 m) együtt.

Falusi Építészet Múzeuma ( a skanzen 12 kilométerre van a városközponttól)
Csernobil Múzeum (a világ legszörnyűbb atomkatasztrófájának állít emléket)

Kijev főutcája az üzletekkel teli, nyüzsgő Kreshchatyk utca , melyet a hétvégeken lezárnak a forgalom elől, így gyalogosan lehet élvezni a számos üzlet, kávéház, étterem és piac által kínált látnivalót.

Különleges házak Kijevben

Nouveau Gorodetsky ház.jpg


Kiméra vagy Szörnyek háza. A Szörnyek házát Gorogyeckij, a a legismertebb ukrán építész, az "ukrán Gaudi" építette 1902-ben.

Síró Özvegy háza.JPG
Síró özvegy háza. A ház különlegessége a főhomlokzaton látható lapos dombormű, egy szép, szomorú női arc, medúzával keretezve. Esős időben az arcon végigcsordulnak a könnyek , ez adta a háznak a síró özvegy nevet.
Az András lejtő 15.sz. alatt áll az Oroszlánszívű Richárd vára nevű ház. Gazdag építtetőjét a távol-keleti építkezésekkel foglalkozó vállalkozót Szibériában megölték az építkezés idején. Özvegye elkészülte után azonnal eladta. Különleges jelenségek kísértet-házzá avatták, hosszabb időre senki sem vette bérbe.


Néhányat kiemelve a sok szebbnél szebb épületből és nincs vége ...

Az orosz városok anyja elegáns és európai. A közel 3 milliós metropolisz 1934 óta Ukrajna fővárosa, amelyben a monumentális épületek mellett több mint 100 múzeum, 33 színház és 141 könyvtár várja a túristákat.
Egy ukrán mondás szerint: "Moszkva nagy, Szentpétervár szép, Kijev viszont az embereknek készült."



Hűsítő gleccserek

2012.06.21. 07:10 Qeki

Hűsítőül néhány fantasztikus gleccserfotó Eric Guthtól, aki bejárta a világot az Északi-sarktól Patagóniáig. Bár a gleccserképződés világszerte azonos módon megy végbe mégis minden egyes gleccser egyedi a maga módján. Íme, néhány kép ízelítőül Eric Guth fotósorozatából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Euro2012 helyszínek Varsó, indul a fociünnep

2012.06.08. 15:10 Qeki

A 14. labdarúgó Európa-bajnokságot Lengyelország és Ukrajna közösen rendezi 2012. június 8. és július 1. között.

A lengyel fővárosban, Varsóban tartják az EURO2012 nyitó mérkőzését, két csoportmérkőzést, majd egy negyeddöntőnek és egy elődöntőnek is otthont ad.
A labdarúgó Európa-bajnokságra a rendezők egymillió turistát várnak, és úgy gondolják, hogy egy-egy turista átlagosan három-négy napot fog a rendezvény helyszínein tartózkodni.

Varsói Nemzeti Stadion

június 8., péntek
Lengyelország-Görögország 18 ó, Varsó

június 12., kedd
Lengyelország-Oroszország 20:45 ó, Varsó

június 16., szombat:
Görögország-Oroszország 20:45 ó, Varsó

negyeddöntő:

június 21., csütörtök:
Csehország-Portugália 20:45 ó, Varsó

elődöntő:

június 28., csütörtök:
Németország-Olaszország 20:45 ó, Varsó

A Varsói Nemzeti Stadion befogadó képessége 58 500 fő számára biztosít ülőhelyet.
A stadion teljes nézőtere fedett, a mozgatható tető garantálja, hogy minden kulturális és sportesemény az időjárástól függetlenül is megtartható legyen.


 
Az alábbi oldalon nagyszerű infografikát láthattok a stadionról.
http://infographics.blog.hu/2012/05/07/foci_eb_2012_nemzeti_stadion_varso

A mérkőzések közötti időben talán tehetünk egy villámlátogatást ebben a különösen szép fővárosban!

A 600 éves lengyel főváros Európa főnix madara. A II. Világháború óriási méretű pusztítást okozott a városban, azonban a lengyel nép hatalmas erővel és rendkívüli összefogással Varsót részben újjáépítette.
Festmények alapján a részleteket is megőrizve, eredeti formájában állították helyre az óvárost, az új modern városrész pedig ma már felhőkarcolóival Manhattant idézi.
1980-ban Varsó történelmi központja -az óváros a királyi palotával együtt- elnyerte az UNESCO Világöröksége címet (az újjáépítés ellenére).



Varsó (lengyelül: Warszawa) az ország középső részén, a Visztula (lengyelül: Wisła) folyó két partján levő síkságon helyezkedik el. Neve a legenda szerint Wars halásztól és a Visztula hableányától, Sawától ered.

Varsóban az európai építészet majdnem minden stílusa így a gótika, a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus is képviselve van, ugyanakkor egyike a legmagasabb épületekkel rendelkező európai városoknak.
Igazi zöld város, az össz zöldterületek nagysága a város területének 40%-t teszik ki, 82 park zöldell az épületek között és az egyetlen európai főváros, amely egy nemzeti parkkal (Kampinos-erdőség) határos.



Az óváros központja a Rynek (Főtér vagy Piactér). Az óvárosi piactér (Rynek Starego Miasta) középpontjában találjuk a Sellő (Syrena Warszawska) szobrát, mely Varsó városának címeralakja (felfegyverzett, bronz sellőszobor- 1850 körül alkották).



A Plac Zamkowyn (Palota tér) áll a Zsigmond-oszlop (1644), a 22 méter magas korinthoszi(eredetileg márvány) gránitoszlop, melyen III. Zsigmond király bronzszobra áll. 1596-ban ő tette át a királyi székhelyet Krakkóból Varsóba. A király alakját Clamente Molli olasz szobrász mintázta meg és Daniel Thym varsói öntőmester öntötte.
A hagyomány szerint valahányszor veszély fenyegeti Varsót, a király felemeli kardját, hogy megvédje szeretett városát.

Királyi Palota (lengyelül: Zamek Królewski w Warszawie) a város főterén a várban található. 1407 és 1410 között épült emeletes gótikus téglavár, 1568–1572 között felújították majd 1595-ben a lengyel király, III. Zsigmond kibővíttette.
A királyi palota arról is nevezetes, hogy 1791-ben itt hirdették ki a világ második demokratikus alkotmányát.
A II. világháború során a németek teljesen lerombolták, 1988-ra készült el a teljes rekonstrukció.



A fő sugárút a "Királyi út" (Trakt Królewski), amely a Királyi Palotát köti össze a Wilanow palotával. Az eredeti útvonala déli irányban a Lazienki-parkhoz és a Belweder-palotához vezetett. A Krakowskie Przedmiescie utca talán Európa legszebb utcája, itt találhatók a legszebb épületek, pl. a Szent Kereszt és a Szent Anna templom, az egyetem központi épülete stb.



Namiestnikowski-palota helyén már a 17. század közepe óta palota állt. Mai, klasszicista formáját 1919-re nyerte el. Felújítása után a Minisztertanácsnak adott otthont, fontos történelmi esemény színhelye volt, itt írták alá 1955-ben a Varsói Szerződést. A palota 1994 óta a köztársasági elnök hivatalos rezidenciája.



Szent Kereszt-templom (Koşciół qw Krzyża) a 17. században épült, az eredetit 1650-es évekbeli svéd invázió idején lerombolták. A mai barokk templomot Giuseppe Simone Bellotti tervezte és építette 1679 és 1696 között. A II. világháború során az épület súlyos sérüléseket szenvedett, és a templombelső legnagyobb része elpusztult.
A Szent Kereszt-templom főhajójában, az egyik oszlopba befalazva őrzik a Chopin szívét tartalmazó urnát. Chopin döntését a honvágy, illetve az akkoriban nem ritka élve eltemettetéstől való félelemmel magyarázzák.



Staszic-palota klasszicista stílusú épületét Antonio Corazzi építette 1820-23 között, később a Tudomány Barátainak Királyi Társaság székháza lett. A második világháború óta a Lengyel Tudományos Akadémia és a Varsói Tudományos Társaság székháza. Az épület előtt áll Nicolaus Kopernikusz (1830) emlékműve.



 

A Parlament(Szejm) épülete 1925 és 1929 között épült, Kazimiers Skórewicz tervei alapján. Az Art-Deco domborművek Jan Szczepkowski munkái.

A Kultúra és Tudomány Palotája (1955)- Európa 12. és Lengyelország ma is legmagasabb épülete. A szocialista-realista torony Sztálin ajándéka volt és a moszkvai Lomonoszov Egyetem mintájára készült.
230,68 m magas beleértve a csúcsát is, 42 emelet, 3288 helyiség, 1 millió m3 beépített tér. A 30. emeleti 114 méter magasan fekvő kilátóteraszra expressz liftekkel juthatunk fel és gyönyörű körpanorámában csodálhatjuk Varsót.


 
Barbakán (Körbástya) A vörös téglafal amely körbeveszi az óvárost, talán leglátványosabb kapuján, a Barbakánon át léphetünk a házak közé. A vöröstéglákból készült körbástyát eredetileg a velencei Giovanni Battista tervei alapján építették 1548-ban. A háború alatt ez is elpusztult, 1953-1954 között épült újra.



Wilanów- a lengyel királyok nyári rezidenciája ( III. Sobieski János király vidéki rezidenciája). A barokk kastélyt a 17. század végén épült Agostino Locci építőmester tervei alapján. A Wilanów elnevezés olasz eredetű, a latin Villa Nova (Újváros) elnevezésből ered. A kastélyban megtekinthetőek a királyi lakosztályok, a lengyel és európai festészet részben nagy értékű remekeiből álló galéria, továbbá egy gyűjtemény a lengyel portréfestészet alkotásaiból a 14-19. századig.
A kastély területén, a régi Versenyistállóban található Európa első, 1968-ban alapított Plakátmúzeuma.



Lazienkowski Park- Királyi Fürdőpark. A 80 hektáron elterülő fürdőparkot a 17. században hozták létre. A "Vízre épült palota" klasszicista stílusban épült két tó közzé. A tavakat a palota mindkét oldalán csatornák kötik össze, ettől úgy látszik mintha  szigeten állna . Eredetileg egy herceg építtette kisebb nyári pavilonként, fürdőházként.
1926-ban emeltek itt Chopin-nek emlékművet. A nácik Lengyelország megszállása után nemcsak Chopin darabjait tiltották be,  még a szobrát is felrobbantották, darabjait pedig egy vaskohóba szállították. A szobrot 1958-ban készítették el újra és visszahelyezték eredeti helyére . A szobor előtt áprilistól szeptemberig vasárnaponként Chopin-koncerteket tartanak.


 

 

A park felett magasodik a Belweder-palota, a nagy állami fogadások helyszíne. Sokáig ez volt a köztársasági elnökök rezidenciája.
 

 

Varsói Felkelés Múzeuma
A múzeumnak helyet adó erőmű 1908-ban épült. A jelenlegi funkcióját 2004-ben kapta, a felkelés 60. évfordulóján. A többszintes épületben a város legtragikusabb korszakának, a második világháború alatti német megszállásnak, a két nagy felkelésnek és a harcokat követő megtorlás több százezer áldozatának állítanak emléket.
A több emelet magas egybefüggő belső térbe egy hajdani bombázót, és mozit is elhelyeztek.


 

A vörös téglából épült, lépcsőzetes homlokzatú főtemplom, a Keresztelő Szent János-székesegyház, a lengyel királyok egykori koronázótemploma.

Az első Nobel-díjas nő, a lengyel származású Madame Curie (Maria Sklodowska) életét és munkásságát bemutató emlékmúzeum.

És még folytathatnánk...


Pár óra és kezdődik az EURO2012 Lengyel-Ukrán Labdarugó Európabajnokság!
Hajrá! Jó szurkolást!



süti beállítások módosítása