Világutazó

Íme Bodon Pál Myanmar cikkének folytatása! Továbbra is várjuk a hasonlóan izgalmas, érdekes utiélményeiteket ide!

Másnap reggel egy ún. "blue taxi" - bumfordi kis Mazda pick up, kb. akkora, mint egy kis polski – a jármű amivel megnézzük a város körüli látnivalókat. Sofőr és anyósülés egy fémkeret, ráfeszített műanyag huzalokkal. Tele velük a város, a platón ahol ránézésre négy ember fér el, persze hogy nyolcan üldögélnek.
Az első megálló Inwe, ahova csónakon kell átkelni, majd kétkerekű konflis visz körbe. A csónakkikötőben letámadnak az ékszerárus lányok. Az arcuk szépen kifestve tradicionális sminkkel – thanaka – ami sárga iszapszerű paszta, amit egy fa kérgéből nyernek, és a naptól is megvédi az arcbőrt. Nehéz nekik ellenállni, rögtön megkérdezik a nevünket, próbálnak, mint régi ismerőst kezelni, és mindent bevetnek, hogy eladják a valóban szép és baromi olcsó ékszereiket. Sikerül.  A túloldalon a konflisoknál rend van, szakszervezet, nincs veszekedés, hogy ki vigye el a turistát, hanem egy rossz arcú figura osztja ki a munkát, és szedi be a pénzt.

Első megálló egy tikfa templom, majd egy kissé ferde 27 m magas torony, és egy kopottas templomegyüttes. Toronyra érdemes felmenni, gyönyörű a kilátás egészen a városig, körben sztupák arany teteje és templomok sokasága. Látszik, hogy próbálják felújítani, rendbe tenni a templomokat, de a pénzhiány és a trópusi klíma sokszor erősebb, mint az igyekezet. Körben rizsföldek dolgozó földművesekkel, vizibivalyokkal, kis falvak. Autót nem látni, csak robogókat, és lovas kocsikat, aszfalt csak helyenként, lassan zötykölődünk, az egész hangulat olyan mintha, mintha több évtizedet visszamennénk az időben.
Következik a világ leghosszabb tíkfa hídja - 1,2 km. Helyenként betonoszloppal megerősítve, de legnagyobbrészt eredeti állapotában. Helyiek a hídon fotóznak, árulják a szuveníreket, pihenőkben üldögélnek. Lent halászok, a parton éttermek, szerzetesek. Itt sikerült utunk talán a legrosszabb ebédjét kifogni, miközben végignéztük, ahogy a helyiek elkaptak egy kígyót, de nem ölték meg, hanem egy kicsit arrébb elengedték.

Másnap reggel elmegyünk Mandalay Hill-hez és felgyalogolunk a tetejére, természetesen mezítláb a madár-, és majomszar között slalomozva. A hosszú lépcsőn kb. negyed óra, közben gyerekek szaladgálnak fel-alá, árusok kínálják az üdítőt, szuveníreket. Lépcsőfordulókban hatalmas aranyozott Buddha szobrok, imádkozó helyiek. A város felűről lapos, szürke, egyhangú, szmogos, sehol egy szembeötlő sztupa, csak középen terpeszkedik a 2 x 2 km alapterületű Mandalay Fort.
Este vacsora a már megszokott, egy konditeremmel szembeni étteremben, ahol már tudják milyen innivalót kedvelünk. Tizenéves kislány hozza ki a mogyorót a sörhöz, közben beleeszik, a kanalat nem a nyelénél, hanem az „evő” résznél fogja meg, de a kaja jó, és a felszolgálók nagyon kedvesen igyekeznek.

Reggel indulás a buszpályaudvarra, egy szakadt taxival, amelyik egyik előzés utáni visszasoroláskor simán nekimegy a mellettünk haladó kocsinak, de nem is lassít, oda se néz. A másik dudál egyet, de aztán nem erőlködik többet, nincs anyázás, utolérés, keresztbevágás. További kalandok nélkül megérkezünk a kicsit kaotikus buszállomásra, ahonnan időben elindulunk Baganba.  Szavannaszerű tájon haladunk, vörösessárga föld, ritkás növényzet, fák, bokrok, szinte várom, hogy mikor jön egy elefánt. Helyette kecskenyájak, bivalycsordák mászkálnak a busz előtt is, az úton, lassítva az amúgy sem gyors haladást. Pár alkalommal az úton patak folyik át, vízben kell átgázolnia a busznak, közben a TV-ben mennek a myanmari videoklipek. Végül a kb. 180 km távolságot sikerül 5 óra alatt megtenni. Gyorsulunk.

Sötétedés előtt még megnézzük az egyik legszebb bagani pagodát, a Shwezigont. Hatalmas aranyszínű kupola, körben szépen rendbe hozott épületekkel. Sok pagodát, kolostort láttunk már – Myanmarban minden város, falu tele van – de eddig ez a legszebb. Szállásunktól kb. 5 perc séta az éttermek utcája. Az éttermek nagyon korrektek, a felszolgálás, a kaja, nagy részük bárhol Európában megállná a helyét, sőt, sőt…
A netet kipróbáltuk már Mandalayban is, természetesen generátorról megy, a kapcsolat pedig olyan lassú mint anno nálunk a betárcsázós korszakban, vagy még lassabb. Néha központilag korlátozzák a külföldi oldalak hozzáférését, ilyenkor a személyzet segít valamilyen kódokkal, kikerülő weboldalakkal megoldani a problémát.

Másnap biciklivel indulunk bejárni a bagani fennsíkot, ahol több mint 2 000 pagoda, sztúpa, vallási épület maradt épen az eredetileg felépített több mint 3 000 – ből. Kerekezés közben akárhova nézünk mindenhol templomok, sztúpák sokasága vöröslik, fehérlik, kicsik, nagyok, és aranyszínűek, helyreállítottak és romosak. A leglátogatottabbak szépen helyre vannak hozva, de csak egy-kettő van, amelyikre kívülről fel lehet menni. Szinte mindegyik pagodánál árusok, éttermek. Ananda pagodánál lepihenünk egy étteremben, jön egy turistabusz melyet árusok tömege követ, robogón, biciklin, futva. Felmászunk a legismertebb naplementenéző pagodára, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a bagani fennsíkra. A látványt Angkorhoz, vagy a piramisokhoz lehet hasonlítani, ez a templomerdő ameddig a szem ellát a ritkás növényzettel borított fennsíkon - fantasztikus.

Még megnézünk pár pagodát, majd visszavisszük a bicikliket, és egy sör után lovas kocsival visszatérünk naplementét nézni. Összegyűlik vagy 30-40 ember, helyiek, turisták vegyesen, ami itt már nagy tömegnek számít. Visszafele konflisos embert kérdezgetem - tősgyökeres bagani, de egy ideig Yangonban taxizott, ami anyagilag jó volt, de a várost utálta. Gyűjtött annyi pénzt, hogy a fiát magániskolába tudja íratni, mert az állami szart se ér. Visszatért Baganba, szezonban „taxizik”, az év többi részében étteremben pincér. A ló az övé, a kocsit bérli, szeret Baganban élni, a kormányt utálja, nagyon reméli, hogy minél előbb lesz valami változás. Turistának lenni Myanmarban baromi jó, de élni nagyon nem szeretnék itt.

Reggel irány a kb. 50 km távolságra található Mount Popa. Útközben megállunk egy földműves kunyhójánál, amely mellett kőmozsárban egy ökör forgatja a követ, ami őrli a gabonát. Hogy mit, nem sikerült kideríteni, én meg nem ismerem fel a különböző magokat, ha nincsenek feliratozva. Mintha száz évet visszamennénk az időben. Mindent kézzel csinálnak. Az útépítést is. Mindenhol max. egy úthenger segíti az embereket, akik között sok nő dolgozik. Követ törnek, kézi szitával szortírozzák, taligán viszik, fém hordóban tűzön melegítik az aszfaltot. Lehet, hogy kényszermunka???

Cukorsüvegszerű hegy tör 1 500 m magasba, a legendák szerint az istenek és szellemek lakhelye. Látványa emlékeztet a görögországi meteora kolostorokra, csak itt az épületek sokkal díszesebbek. Hosszú lépcsősoron lehet felmenni a hegy tetejére épített templomegyütteshez, természetesen mezítláb, sunyi majmok, és persze majomszar között. A hegytetőn templomok, zarándokok, adománygyűjtő perselyek és gyönyörű kilátás egészen a távoli, csak sejthető bagani fennsíkig. Lent a faluban séta után szokásos csirke curry, és indulás vissza.

Korán reggel irány a reptér ahonnan a repülő félórás késéssel indul. Szomszédunk egy listát böngész (utaslista??), és a kezére írogat. Elkezdi nézegetni a fényképezőjén a képeket, odasandítok – szerzetesek, templomok, csoportképek, majd portrék szemből, profilból lent kis számokkal…...

Utunk végére hagytuk Yangont, ahová átszállás nélkül, laza hét órás buszút után érkezünk a tengerpartról. Óvárost már megnéztük, irány a legfőbb látnivaló, a Shwedagon pagoda. A szinte mindenhonnan látható 100 m magas pagodát hatvan tonna arany burkolat és több mint hétezer gyémánt és drágakő fedi. Négy égtáj felől széles, fedett lépcsősorok vezetnek a pagoda márványalapjához. Lenyűgöző látvány a város közepén a hatalmas csillogó kupola, körülötte több mint nyolcvan szentély, imaház, meditálócsarnok, márvány és arany minden. Itt nyugodtan lehet mezítláb mászkálni, nincsenek majmok, és egy takarítócsapat rendszeresen felsöpör. A Shwedagon Yangon büszkesége, az ország szimbóluma, és csakugyan - árnyékában más pagoda nem rúghat labdába.

Még sétálunk a városban megnézünk egy pagodát, mecsetet, és keresztény templomot, melyek békésen megférnek egymással, majd visszataxizunk szállásunkra. Este vacsi, sör, semmittevés. Fárasztóak voltak a hosszú utazások, a hiányos infrastruktúra, de megérte, vissza fogok jönni. Reggel a szállodai busz kivisz a reptérre, indulás Bangkokba, vissza a huszonegyedik századba.
 

Az oldalon látható képeket Bodon Pál készítette.

Nagy örömmel osztom meg veletek kedves olvasónk, Bodon Pál élménybeszámolóját Myanmarról. Továbbra is várjuk a hasonlóan izgalmas, érdekes utiélményeiteket ide!

Myanmar (régebben Burma) lassan 50 éve a diktátorok, hadurak, drogbárók és gerillák földje. Sokan kihagyják ezt az elszigetelt országot, pedig érdemes rá időt szánni. Azokban a régiókban ahová beengedik a turistákat, mint a diktatúrák többségében, a közbiztonsággal minden rendben, az utazók épségét nem fenyegeti veszély. Ugyanakkor az utazás nem egyszerű és sok  kényelmetlenséggel jár, de az emberek kedvessége, a látnivalók sokasága kárpótol a nehézségekért. Az ország mintha kivonta volna magát a 20. századból, a globalizáció ide még nem jutott el.
 
Bangkokból repülővel egy óra alatt Yangonba érkezünk egy nem nagy, de modern, csupa üveg-acél repülőtérre, ahol nem kérdezősködnek se az útlevelesek, se a vámosok, így gyorsan bejutunk az országba.
A fővárosból rögtön továbbindulunk az Inle tóhoz, de előbb rövid séta az emberektől, autóktól, árusoktól nyüzsgő utcákon, igazi ázsiai atmoszférában: zaj, zsúfoltság, lengedező ruhák, telefon- és villanydrótok kibogozhatatlan kötegei, a falak penészednek a forró, nedves klímán. Mindenki ad-vesz mindent: Bruce Lee, és Jézus posztert, longyit, ruhákat, tankönyveket, burmai pénzérméket, sült-főtt és nyers ételeket. McDonalds jellegű gyorsétterem, vagy élelmiszerbolt nincs. Nemcsak a nők, de a férfiak nagy része is tradicionális ruhában jár, longyiban, mely egy egyszerű szabású szoknya, olyasmi, mint a szarong burmai megfelelője. Nagy melegben biztosan szellősebb, mint a nadrág. Turistát nem látni, a járókelők megnéznek, mindenki barátságosan vigyorog. A helyiek az utcai kajáldákban kb. harminc centi magas, óvódásokra méretezett, műanyag sámlikon üldögélnek, teáznak.

A járművek nagy többsége lepukkadt jobb kormányos, annak ellenére, hogy az ország 1970-ben áttért a jobb oldali közlekedésre. Az importált, eredetileg belföldi japán gépek olcsóbbak, így azokat hajtják végkimerülésig. Egy buszállomáson láttam, ahogy hat ember egy emelő, két bambuszrúd, egy felni és három lécdarab segítségével kivette egy busz (nem kicsi, kb. 50 fős) motorját, és az utcán generálozta.
Helyenként "police" feliratú, rácsos kisbuszból vidáman mosolygó gyerekek integetnek. Talán iskolabusz??? Motorok, robogók nincsenek, azokat kitiltották Yangonból.
Az egyik belföldi légitársaság gépével egy órás repülés Shan tartományba, Heho -ba, majd onnan még egy óra az Inle tó melletti Nyaungshwe városkába. A repülő korrekt, jól karbantartottnak néz ki, és szendvicset is kapunk:). Leszállás után a reptéren egy fehér köpenyes, maszkos nő belevilágít a fülünkbe, majd továbbenged.???????

Nyaungshweban csónakon derítjük fel a tavat - látványos kb. 10 m. hosszú keskeny járgányok közlekednek a vízen, mindegyik ugyanolyan éktelenül büdös kínai dízelmotorral.
A tavon élnek az inthák, akik a vízre szorultak, mivel érkezésükkor a partot már elfoglalták a shanok. Halásznak, paradicsomot termesztenek, és lábbal eveznek. Állnak a csónak végében, hónuk alá szorítják az evező szárát, lábbal pedig húzzák, közben kezükkel kezelik a hálót. Megállunk egy szövődében, ahol lótuszvirág szárából és a tartományban tenyésztett selyemhernyó gubójából nyert fonálból szőnek sálakat, ingeket, egyéb ruhadarabokat. Gyönyörű darabok, baromi olcsón, és még dollárt is elfogadnak.

Következő megálló egy szivargyár ahol a nevezetes cheroot-ot, a burmai szivart készítik. Öt-hat kislány tölti valamilyen fa levelébe a keveréket. Sajnos közös nyelv hiánya miatt csak annyit sikerült kideríteni, hogy a töltelék nem csak dohány, hanem különböző szárított növények keveréke, a filter pedig összecsavart újságpapír.
 

A padaungok eredetileg nem a tó mellett élnek, de turistalátványosságként a parton is van néhány "zsiráfnyakú" nő. Két mosolygós öregasszony szövöget, két kamaszforma kislány nézelődik, nyakukon, kezükön, lábukon rézkarikákkal (valójában nem karikák, hanem spirálisan fölhelyezett ujjnyi vastag rézhuzalok). Először feltesznek hét karikát, majd pár év múlva megint hetet, és végül ötöt. Egyikük levette az ötös szettet, baromi nehéz. Állítólag ha levennék a rézgyűrűket, elsorvadt nyakizmaik nem bírnák fejük súlyát, és kitörne a nyakuk. Azt mondják, ez nem igaz, néha leveszik, semmi gond, de a hagyomány miatt hordják.

Ebédszünet, ahol az étteremben akkora adagot kapunk, hogy nem bírjuk megenni. Három pincér szolgál ki kettőnket, de még így is vannak gondok. Nem azt hozzák ki, amit kérünk, vagy elfelejtik, de zavarukban annyira kedvesen mosolyognak, hogy nem lehet rájuk haragudni.
 

Jön az ugrómacskák kolostora, ahol unatkozó szerzetesek hurokugrásra idomították macskáikat, és hollywoodi sztárokról nevezték el őket. A macskák valóban ugrálnak, közben egy nő áthúz rajtuk egy hurkot, három szerzetes meg nézi a mutatványt. Az, hogy celebekről kaptak nevet, szerintem kamu. Amikor megkérdezem erről az egyik szerzetest, először csak néz, majd lassan leesik neki a tantusz, és vigyorogva bólogatott, hogy persze, Madonna, Michael Jackson meg Ricky Martin.
 

Visszafele megállunk egy piacnál, amely mellet óriás kockajátékot játszanak. Nagy fűzfa alatt hangoskodik a közönség. Három, kb. negyven centis dobókockát ejtenek egy hatalmas bőröndbe, és vagy harmincan fogadnak; nyúl lesz-e, hal, vagy teknősbéka?
Este a falubeli kolostorban órákig mondják hangszórókon át a szent szövegeket – a monoton kántálás jó altató. Reggelizés közben a teraszról nézzük a szerzeteseket, amint kis csoportokban vonulnak végig az utcákon alamizsnát gyűjtve. Házigazdánk is otthagy minket, hogy kiossza az előre kikészített rizst. Reggel hideg van, jól jön a pulcsi és a vékony dzseki, de a szerzetesek mezítláb mennek az utcákon. Baromira fázhatnak, de alamizsnagyűjtéskor mindig mezítláb vannak. A helyiek amúgy is max. egy flip flop papucsot húznak a lábukra, cipőt ritkán látni. Az egyik tuk-tuk sofőr öltözéke – kötött sapka, pufi dzseki, longyi, és flip flop papucs mezítláb.
 

Másnap indulás Kalawba kissé merev mozgású sofőrrel. Lehet a bételtől? Itt a férfilakosságnak ránézésre kb. 90 % rendszeresen bételt rág. Állítólag jó érzés, kipróbáltam, de nálam semmi eufória, vagy kellemes bódultság, csak szar az íze, és hatalmasakat lehet tőle köpni. A helyiek nem így gondolják, rágják, és hatalmasakat köpködnek (mindenfelé hatalmas barnásvörös foltok), a foguk pedig sötétvörösre színeződik, ami kissé horrorisztikus mosolyt eredményez.

Járművünk egy pick-up, platós terepjáró tetővel, ahol az ülésekre akrobatikus mozdulatokkal lehet bemászni. Ahol ketten alig férünk el, négy helyi üldögél. Természetesen a tetőre is jut utasokból, így kb. 20 ember utazik ott, ahol első ránézésre max. tízen férnénk el. Zötykölődünk a kátyús utakon, utasok fel és le, a tetőről szállnak a bétel köpetek. Rövid megálló, kihajtogatjuk magunkat az útra, meghúzzuk a tüzes vizet, cigi - a helyiek vigyorognak. Pár óra alatt megérkezünk Kalaw-ba, amely egy poros kisváros a hegyek között sztupákkal, kolostorokkal, mecsettel és hindu templommal. Látunk szikheket, nepáliakat, hindukat, akik felmenői még a brit uralom idején kerültek ide. Az áramszolgáltatás itt is akadozik, kisebb - nagyobb generátorokkal hidalják át a szüneteket. A városokban ahol jártunk közvilágítás általában nincs (Yangonban pár utcában akad), és a komolyabb szállodák, nagyobb hivatalok előtt fixen beépített kisteherautó méretű generátorok segítik a központi áramellátót.
 

Másnap rövid túrára indulunk. Elképesztően poros földúton haladunk, helyenként 1-2 cm mélyre süppedünk a vörös porba. Dimbes-dombos tájak, lombos és tűlevelű fákkal, bambuszerdőkkel borított hegyoldalak, a völgyekben rizs, mustár és egyéb ültetvények. Vasútállomáson ebéd, eddig a legjobb. Csirke curry - pár falat csirke, kissé magyar paprikás csirke módra elkészítve, hozzá egy kis zöldségleves, mustársaláta, szószok, friss zöldségek, és persze rizs, amennyi beléd fér. Tikkasztó gyaloglás után visszaérünk Kalawba, fürdés, majd indulás a buszhoz. Csak mi ketten vagyunk külföldiek a buszon. Indulás után tíz perccel ellenőrzés. Civil ruhás, szakadt emberek zseblámpával nézik a papírokat, tapogatják a csomagokat. Pár embert leszállítanak és elengedik a buszt. Szerpentinen kanyargunk a hegyekben, ahol az útnak csak az egyik fele aszfaltozott, az is tele kátyúval. Élesebb kanyarokban a busz megáll, bekapcsolja az oldalvilágítást !!!!!, a tartalék sofőr leszáll irányítani a manővert, amíg átjutunk a veszélyes szakaszon. Jó hogy sötét van. Átlagtempó kb. 5 km/ó. A buszon van TV, DVD amin szünet nélkül myanmari és kínai szappanoperákat mutatnak. Nagyon szórakoztató. Miután kiérünk a hegyekből, autópálya következik, fizetőkapukkal és pár alvó hajléktalannal a kapuk tövében. Itt már begyorsulunk, így hajnali 04:30- ra már Mandalayba érünk, vagyis a kb. 170 km hosszú utat sikerült 7 óra alatt megtennünk!!!!!
 

Délután séta a városban, hasonló a filing mint Yangonban, de porosabb, szmogosabb, és itt a közlekedésben nem kevés motor és robogó is részt vesz. Egy hatsávos úton gyalogátkelő minek, majd megoldja az, akinek át kell jutnia a másik oldalra. A járművek megállás, és szinte szünet nélkül jönnek, az embereket nem engedik el, csak kicsit lassítanak, ha valaki eléjük kerül, vagy kikerülik. Egy nyomorék - lába nincs, egy gördeszkaszerű taligán tolja hatéves forma kislány - próbál átjutni, de az ő kedvéért sem állt meg senki. Végül átjutottak. Mi is.
Egy étteremben összefutunk két szlovén lánnyal akiket Kalawban láttunk. Az országban kevés a turista, és szinte mindenki ugyanazokon a helyeken mozog, így mindenhol összefutunk ismerős arcokkal, megy a tapasztalatcsere, élménymegosztás.

Fotók: Bodon Pál

Folytatás!

Ha azt hiszed, hogy a kép egy igazi tornádót örökít meg csalódást kell, hogy okozzak. Ez a „trükkös kép” mindössze néhány hétköznapi anyag felhasználásával (vatta, őrölt petrezselyem stb.) készült egy kreatív fotós műtermében.

Matthew Albanese ahelyett, hogy felkutatná a természeti szépségeket vagy nyomába szegődne a természeti csapásoknak maga alkotja meg őket műtermében. Hogy mire van hozzá szüksége? Ez csak attól függ, hogy épp egy vulkánkitörést vagy egy tornádót akar megörökíteni. Minden egyes felvétel elkészítését, aprólékos, precíz munkafolyamat előzi meg, csupa hétköznapi anyag felhasználásával, mint a só, cukor, üveg stb.
További érdekes fotók és a kulisszatitkok itt.

A Kelet-afrikai Nagy - árok déli vége mentén, ami Kenyán és Tanzánián húzódik keresztül, sorakoznak a flamingók számára igazi paradicsomi környezetet jelentő szódatavak.

A tavak színeit a vízben nagy mennyiségben megtalálható mikroszkopikus méretű növények és állatok adják, főleg a nagy mennyiségű alga. A tavakat kiszáradt fehér szódakéreg veszi körül ahonnan a víz elpárolgott. A vizek szódatartalma a talajból és a vulkáni hamuból származik. A Tanzániában található Nátron-tó a legnagyobb mindközül 64 km hosszú és 10 km széles tó, melynek felületén nagy rózsaszín foltok csillognak. Ettől északra félsivatagos területen, már Kenyában fekszik a Magadi-tó, melynek a legnagyobb a szódatartalma. A század eleje óta termelik ki a szódát, de a készletek mai napig nem csökkentek. A földalatti forrásvizek melyek áttörnek a Nagy-árok szódatartalmú rétegein állandóan növelik a tavak szódatartalmát. Az északabbra található szódatavak a Bogoria-, Nakuru-és az Elementeita-tavat a belőlük kivezető folyók mozgásban tartják, így csökkentve szódatartalmukat, ami az élővilág számára kedvezőbb életfeltételeket jelent. A hőség több vizet párologtat el a tavakból, mint amennyit az évi 400 mm-nyi eső pótolni tudna, így a tavak felülete évről-évre csökken.

Bár a tavak vidéke az emberek és a legtöbb állat számára barátságtalan élettér, a 3 millió kis és közel 50.000 rózsás flamingó, akik időről-időre a leggazdagabb táplálékforrást jelentő tóhoz vándorolnak, erről másként vélekednének. A sós tó és száraz szikes környezete valamint a 40 fokos hőség számukra biztonságot jelent a ragadozóikkal szemben. A flamingók különleges színe étrendjükben nagy mennyiségben jelen lévő karotionidoknak köszönhető.

képforrás: flickr.com (guiguibu91, Mountain Travel Sobek, hannekespijker, ziabeba)

2010 júniusában nyitott meg a szingapúri Marina Bay Sands Resort & Casino, mely a világ legkülönlegesebb medencéjének ad otthont.

A szálloda-kaszinó együttes 6 milliárd dolláros költségvetésével bőven túlszárnyalja az eddigi rekorder Dubaii Emirates Palace Hotel-t. A komplexum három 55 emeletes épületből áll, ezek legfelső szintjén a 380 méter hosszú parkban található a különleges 150 méter hosszú, feszített víztükrű, látszólag perem nélküli medence. Ezt az érzetet azonban csak az optikai csalódás okozza.

A pálmafákkal és nyugágyakkal szegélyezett oldalon napozhatunk, pihenhetünk azonban a másik oldalon, amit legkevésbé sem ajánlanék tériszonyosoknak 200 méteres mélység tárul elénk. Lenyűgöző látvány és érzés kiúszni a látszólag perem nélküli óriási vízfelszín szélére, de természetesen a biztonságra is gondoltak. Ha netán túlúsznánk néhány méterrel lejjebb lévő körbekerített medencébe pottyanunk.

A három toronyból álló hotel a hatalmas medence mellett még számos különlegességet rejt, a medence mellett egy kisebb dzsungel is várja a látogatókat a konstrukció tetején.  Nevéből adódóan négy emeleten csak a szerencsejáték szenvedélyünknek hódolhatunk. Az ötcsillagos szállodában 2560 lakosztály és a 10.000 fő kiszolgáló személyzet várja a látogatókat.

A Földünk egyharmadát borító sivatagok számtalan lenyűgöző formában tárulnak elénk a végeláthatatlan homokdűnéktől a földből kiálló mészkősziklákon át, egészen a kopasz hegységekig. Ez a poszt csak egy kis ízelítő, hisz minden egyes bemutatott hely megér egy külön posztot is.

Valla de la Luna

Valla de la Luna a világ egyik legszárazabb sivatagában, az Atacama-sivatagban, Chilében található. A lélegzetelállítóan szép sivatagi tájat az erózió látványosan megkoptatta, és ingókövekkel, barlangokkal, sehol máshol nem látható formációkkal gazdagította. Ez a Föld egyik leghíresebb mezozoikumi (pl. triász) paleontológiai rezervátuma.
 

Pinnacles-sivatag

A nyugat-ausztráliai Pinnacles- sivatag sziklaorrai a tengeri élőlények meszes héjából képződtek. A homoksivatag talajából kiálló, különböző méretű és formájú sziklák földönkívüli látványt nyújtanak, különösen naplementekor, mikor a narancsszínű homok bíborvörösre vált át.
 

McMurdos Dry Valley

Az Antarktiszon fekvő McMurdos Dry Valley -t tartják a világ legszárazabb pontjának, noha a „sivatag” kritériumnak nem felel meg minden szempontból. Bár a jeges kontinensen található, mégis évezredek óta teljesen jégmentes, azonban a felszín alatt nagy mennyiségű sós víz található. Az erős szél akár 320km/h sebességgel is fújhat, mely minden nedvességet elpárologtat a felszínről. A kutatók már 30 éve használják ezt a területet a Mars szimulációk helyszíneként.
 

Death Valley

Death Valley Észak-Amerika legszárazabb és legforróbb területe, az éves csapadékmennyiség mindössze 50mm. Az 1913-ban mért 56,7 °C azóta is a második legmagasabb hőmérséklet a Földön.  Változatos geológiai múltjának köszönhetően természeti képződményekben különösen gazdag.
 

Sínai-sivatag

Egyiptom és Izrael határán terül el a Sínai-sivatag, mely kedvelt turisztikai célpont festői szépsége és vallástörténete miatt.
 

Erg Chebbi

A Szahara marokkói részén, az Erg Chebbi dűnék hegyként emelkednek ki a kavics-sivatagból. A 150 méter magas dűnék 30km hosszan nyúlnak el. A vállalkozó kedvűek teve háton járhatják be a környéket.
 

Sossusvlei

A Namib-sivatagban Sossusvleiben találhatók a világ legmagasabb kb.300 méteres homokdűnéi, melyeknek alakját az erős több irányból érkező szelek folyamatosan változtatják. A dűnék a barackszíntől a narancsig, a vöröstől a gesztenyebarna színekig pompáznak, erős kontrasztban a lábuknál található agyagteknő fehérségével.
 

Nazca-sivatag

A titokzatos Nazca-vonalaknak otthont adó Nazca-sivatag a Csendes-óceán partjától nem messze terül el, ennek ellenére mégis az egyik legszárazabb hely a világon. A száraz, szélcsendes környezet tette lehetővé, hogy a Nazca-sivatag mai napig megőrizze a híres Nazca-vonalakat.(A titokzatos Nazca-vonalakról itt olvashatsz)
 

Wadi Rum

Jordániában, a Wadi Rum-völgy az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont. A homoksziklákkal tarkított, végtelen sivatag napközben vörös, naplemente után kék színekben pompázik. A táj állandó forgatási helyszíne az Indiana Jones-sorozatoknak.
 

Salar de Uyuni

Az Andokban, Bolívia területén fekszik a világ legnagyobb kiterjedésű, és legmagasabban fekvő sós sivataga, a Salar de Uyuni. A végtelen fehér táj az esős évszakban a legcsodálatosabb, mikor néhány cm-es vízréteg borítja.
 

 képforrás:flickr.com(

matt.hintsa, Adrian Punch, ASOC Pictures, bertdennisonphotography,

Now and Here,

Hallstatt ez a mesebeli osztrák falucska Salzkammerguti-tóvidék legfestőibb települése, de talán egész Ausztriáé. A Hallstatti-tó mellett a hegyoldalban épült városka a helyhiány miatt választotta ezt a furcsa, fecskefészekszerű építészeti megoldást, mely igazán különleges látványt kölcsönöz a tájnak. A máig mindössze kb. 1000-s lélekszámú település számára ez a meredek sziklafal jelentette az egyetlen terjeszkedési lehetőséget a keskeny tóparti földsávon kívül. A lélegzetelállító szépségű vidék 1997 óta az UNESCO világörökségi listájának tagja.

A városka mindössze egyetlen főutcából (Seestrase) és a hegyoldalban álló számos kis kacskaringós sikátorszerű utcácskából áll. A főtér közepén álló szökőkutat virágcsokorszerűen pasztellszínű házak veszik körül. A főtér mellett a kristálytiszta tó partján sorakoznak a fából készült csónakházak. Az autósforgalom erősen korlátozott így szabadon kalandozhatunk a városka utcáin a muskátlis erkélyek és a helyhiány miatt a házak falára felfutatott gyümölcsfák alatt.

Az egyre szűkülő utcák után elérünk egy meredék lépcsősort, melyen keresztül megközelíthetjük a legfőbb nevezetességet a 12-15. században épült Mária mennybemenetele plébániatemplomot. 

A templomot szokás szerint temető veszi körbe, ám van egy érdekessége. A hegyoldalba épült településen nem csak az élők, de a holtak is helyhiánnyal küzdenek, így tízévente kiássák a megboldogultak földi maradványait. A koponyákat kifehérítik és az elhunyt nevét gót betűkkel ráírják, festett virágokkal díszítik és a többi földi maradványával együtt a sziklafalba vájt Csontházba helyezik el. A tradíció az 1720-as években kezdődött, míg az utolsó koponya 1995-ben került a Csontházba.

A városka nevének jelentése ősi kelta nyelven „só helye”. A városka egykori gazdagságát és hírnevét a város fölé magasodó Sóhegyen (Salzberg) található sóbányának köszönheti. A világ legrégebbi ismert sóbányája több mint 7000 éve működik és még a mai napig is jelentős sóbányászati tevékenység folyik itt.  A” fehér arany” igazi kincsnek számított, aminek a város virágzását köszönheti. A városban található régészeti múzeumban bepillantást nyerhetünk a só kialakulásától a kitermelésen át a sóbányászok életébe, akik közül sokan életükkel fizettek a sóért, mint az 1734-ben felfedezett „sóember „, kinek testét tökéletesen konzerválta a só több évezreden át.
 

Az 1824-ben feltárt vaskori temető tanúsága szerint (a hallstatti régészeti kultúra értékes lelete) igen jól meg lehetett élni a bányászatból. Az akkoriban az egyetlen tartósítószerként használt só igen értékes volt a cserekereskedelemben.
A legrégebbi sóbánya cím mellett arról is nevezetes, hogy 1664-ben ebben a bányában történt a világon az első regisztrált sújtólégrobbanás (sújtólég: metán és levegő robbanóképes elegye). A városka sóbányájának egy része ma a nagyközönség számára is látogatható. Megközelíteni vagy siklóval lehet, a Hallstatt melletti Lahn településről vagy a két csodaszép hegyi ösvény (melyeket a sóbányászok használtak évezredeken át) egyikén keresztül lehet elérni a hegytetőt, ahol a Rudolf-torony teraszáról csodálatos panoráma nyílik az egész környékre. A bányalátogatás egyik legizgalmasabb része, amikor bányásznak beöltözve kipróbálhatjuk az általuk használt hosszú facsúszdát. A 100 méter hosszú csúszdán a „leggyorsabb bányászok” akár az 40-50km /h-s tempót is elérhetik. A látogatás végén sózsák módjára kivonatozhatunk a friss levegőre.                               

képforrás:flickr.com ( evenstar_9, multilingual.mm,

Fehér homokos tengerpart, kristálytiszta kék tenger, buja zöld növényzet- az első kép, mely a Hawaii szó hallatán beugrik. Ám a Hawaii-szigetek még ennél is sokkal látványosabb partszakaszokat tartogat. A fehér, sárga, fekete, piros és zöld színekben pompázó, lélegzetelállító látványt nyújtó színes homokos tengerpartok némelyike szinte egyedülálló a világon.
 

Ha a tengerparti fövenyen heverészve kezünkbe veszünk egy marék homokot, a legkevésbé azon gondolkodunk el, hogy az a bizonyos homok miért olyan színű, amilyen, miért durva vagy finomabb szemcsés, avagy honnan származik, milyen utat tett meg.
Hawaii leggyakoribb homok színe a sárga a finom poros szerkezetűtől a durva kavicsosig minden minőségben megtalálható, de főleg az idősebb szigetekre jellemző.

A fehér homokos tengerpartok, melyek az utazási magazinok és a nyaralók kedvencei több helyen is megtalálhatók. A korallzátonyok közelében elhelyezkedő fövenyek többsége mindig fehér, hiszen ennek anyaga szinte teljes egészében az elpusztult korallok és zátonylakó élőlények mészvázának maradványaiból áll.

Hawaii-szigeten (The Big Island) Punaluu strandja nem az egyetlen hely, ahol fekete homokot találunk, de kétségtelenül a legszebb strandok egyike. A fiatal vulkáni eredetű szigeteket gyakran övezi fekete homok, ennek alapanyaga lehet obszidián (forró láva és a tengervíz érintkezése következtében létrejövő vulkáni üveg), de ebben az esetben a bazaltot őrölték finomra a tenger hullámai.

Maui szigetén Kaihalulu strandja azon kevesek egyike a világon, ahol élénkvörös homokban sétálhatunk. A Hana Bay-ben a Ka'uiki-hegy lábánál elterülő strand színét a hegy gazdag vastartalmának köszönheti, mely folyamatosan oldódik ki a vízerózió hatására. A sok szikla miatt a víz kifejezetten fürdőzésre nem alkalmas, de elszigeteltsége miatt a strand kedvenc helye a nudistáknak.

Szintén Hawaii-szigetén (The Big Island) található Papakolea zöld homokos strandja, mely jelentős mennyiségű vulkáni eredetű olivint tartalmaz, ennek az anyagnak a magas koncentrációja okozza ezt az elképesztő zöld színt. Ez az ásványi anyag a földön sem ritka, de megtalálható nagy mennyiségben a Holdon, Marson is, így valóban nem túlzás földöntúli szépségként aposztrofált elnevezés. Az erős hullámok folyamatosan mossák a homokot, így a könnyebb részecskéket elviszi a víz, míg a nehezebb olivin a parton marad. Hawaiin kívül a Galapagos-szigeteken és Guamon találunk zöld homokot.

A Hawaii-szigetek homokos tengerpartjait a folyamatos tengerszint-emelkedés, a viharok és a homok természetes áramlását akadályozó emberi tevékenységek (védőgátak és hullámtörők építése, torkolatok kotrása) is komolyan veszélyeztetik.

• Az izlandiak nyelve nagyon hasonlít a kb. 1000 évvel ezelőtti norvég nyelvre. Az izlandi a legrégebbi élő nyelv Európában.
• Az izlandi nyelv az egyetlen, amelyben nincs öröklődő családnév, így a gyermekek apjuk keresztnevét kapják az -s birtokos raggal a dóttir (lány), vagy a son (fiú) toldalékkal ellátva. Pl. Haraldur nevű apának a lányát Gudrún Haraldsdóttirnak fiát pedig Olafur Haraldssonnak hívják.
• Az izlandi nők elöbbi okból kifolyólag házasságkötés idején nem veszik fel férjük nevét.
• A telefonkönyvükben is a keresztnevek alapján találjuk meg őket.
• Vezetéknév, családnév hiányában az úr, asszony stb. megszólítások is feleslegessé válnak, egymást csak a keresztnevükön szólítják meg.
• Az összes ma élő izlandi családfája visszavezethető Leifur Eiríksson-ig, aki első európaiként lépett Észak-Amerika földjére.

Surtsey-sziget

• Jelenleg Izland lakossága kb. 320.000 fő, akiknek 60%-a a fővárosban él.
• Reykjavík Izland fővárosa, a világ legészakibb fővárosa. Nevének jelentése "füstös öböl", ami a hőforrásokra utal.
• Izland az egy főre jutó éves halfogást tekintve első a világon.
• 100%-os az írástudók aránya és világelső az egy főre jutó kiadott könyvek számában.
• 1935-ben a világon elsőként Izlandon legalizálták az abortuszt.
• Egy főre lebontva Izlandon fogyasztják a legtöbb kólát.
• Az internet penetráció (internethasználat) arány 93,2%-kal a 2. legmagasabb a világon (1. Falkland-szigetek 100%)  
• Egy felmérés szerint az izlandiak 80%-a mai napig hisz a tündék létezésében.

Stori Geysir (fotó:Marek Pindral)

• Stori Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó, amely kilövellést jelent.
• Izland geológiai értelemben a Föld legfiatalabb része, a hozzá tartozó Surtsey sziget egy tenger alatti vulkán volt, amely 1963 novemberében emelkedett tengerszint fölé.
• Bár Izland az Északi-sarkkörtől nem messze helyezkedik el, éghajlata a Golf-áramlatnak köszönhetően sokkal enyhébb, mint a vele egy magasságban elterülő Észak-Amerikának vagy Ázsiának.
• Fekvéséből kifolyólag tél közepén csak négy órára jön fel a nap, viszont nyár közepén éjszaka sem megy le (pirkadathoz hasonló világosság van).
• Az izlandi víz olyan tiszta, hogy a vezetékes víznek semmilyen előzetes kezelésre nincs szüksége az otthoni használatra.

Blue Lagoon

• Izland egy hatalmas geotermikus mezőkkel rendelkező vulkanikus sziget. Az egyetlen ország, mely 100%-ban megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját. Ennek 87%-át a víz energiája, 13%-át pedig a geotermikus energia szolgáltatja.
• Izland parlamentje, Althing, a világ legrégebbi ilyen típusú intézmény, több mint 1000 éve 930-ban alapították.
• 1980-ban Izlandon választották meg a világ első női államfőjét, Vigdis Finnbogadottir személyében.
• Izlandon nincs vasútvonal és csak egy fő út van, amely az egész országot összeköti.
• Izlandnak nincs hadserege, haditengerészete vagy légiereje (mégis NATO tag), csak rendőrsége, melynek létszáma épp, hogy meghaladja a 100 főt.
• 1989-ig ki volt tiltva Izlandról a sör.
• Néhány különleges étel: Hákarl nevű, rothadt cápahúsból készült étel, amelyet hat hónapig elásva érlelnek, hogy elérje a megfelelő feldolgozhatósági szintjét; rútspungur, a savóban pácolt koshere lepénnyé alakítva; svi, a félbevágott juhfej pirítva, főzve.

Reykjavik ( shmat)

A Foltos vagy Pöttyös-tó Osoyoos város közelében Kanada British Columbia tartományában található. A Kliluk-tó, ahogy az őslakosok hívják, vonzerejét és különlegességét magas ásványi anyag tartalmából adódó megjelenésének köszönheti.

A tó környéke Kanada egyik legforróbb területe, ahol a nyári hőmérséklet rendszeresen eléri a 38 fokot, így nyáron június közepétől szeptember közepéig, mikor a magas hőmérséklet következtében a párolgás miatt az ásványi anyagok kikristályosodnak, és a víz elpárolog, gyalogutak jelennek meg. Ezek kötik össze a több száz különböző méretű és mélységű medencét, "foltot”, melyek a különböző ásványi anyag kombinációk következtében más és más színben pompáznak. A világ egyik legmagasabb ásványi anyag koncentrációjú tava magnézium-, kalcium- és nátrium-szulfát mellett további 8-féle ásványi anyagot, nyomokban ezüstöt és titánt is tartalmaz.

Az őslakos indiánok mindig is szent helyként tisztelték a gyógyító vizet, mely számos betegségre jótékony hatással van (bőrbetegségek, ízület bántalmak stb.), a törzsi háborúk idején a tóban fürödtek, hogy a harcban szerzett sebek gyorsabban gyógyuljanak. Az I. Világháború idején innen szállították a sót a lőszergyártáshoz is.

 A 20. század elején a földterület Ernest Smith és családja kezébe került, akik a 70-es években egy fürdő építésével tőkét akartak kovácsolni a tó gyógyerejéből, ám az indiánok nem néztek jó szemmel és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a beruházást. Végül 2001-ben a tavat is tartalmazó 22 hektáros területet megvették az indiánok és a nagyközönség számára máig elzártan tarják, hogy megóvják a turista inváziótól, így csak messziről lehet megcsodálni vagy a törzs engedélyének megszerzésével meglátogatni.

képforrás:flickr.com ( a.Vision, Hardo,)