Világutazó

Egy hosszú, 15 órás repülőút után (átszállás Párizsban) a szállásra igyekeztem. Bár volt térkép a kezemben, mégis biztosabbnak éreztem, ha megkérdezek egy helybélit. Csupán azzal nem voltam tisztában, hogy a japánok többsége nem beszél angolul (számomra evidens volt a nyelvtudás), de főleg nem azzal, hogy nem tudnak tájékozódni. Ők nem utcanevek és házszámok alapján érnek célba, hanem koordináták szerint, így az adatok alapján nem sok segítségre számíthattam és bár 2-3 utcányira voltam a céltól, mégis fél órába tellett, mire rábukkantam a hostelre.

• 
• 
• 
• 
• 

 Egyéb más furcsaságok is értek a 2 hét alatt, melyek nyilván az adott kultúrában mindennaposak, nekünk európaiaknak igencsak szokatlanok. Ilyen például, hogy nyilvános helyen nem illik tüsszenteni. Sajnos én a repülőgép légkondicionálója miatt náthásan kezdtem a nyaralást és rákényszerültem arra, hogy ott fújjam zsepibe az orrom, ahol ér (a japánok szívják az orrukat, szerintük illetlenség nyilvános helyen zsebkendőt használni). Szinte minden második helyi viselt maszkot. Eleinte nem értettem, majd egypár éve Londonban megismert japán ismerősöm felvilágosított, hogy az allergiások használják és főleg tömegközlekedésen viselik. Ami nálam nagy pozitívum volt és megkönnyítette az egész nyaralást az, hogy minden metró –és vonatállomáson volt nyilvános és ingyenes toalett. Tiszta, igényes és toalett papírral mindig felszerelt helységek találhatóak.Számomra nagyon furcsa volt, hogy Japánban akármilyen szentélyt látogattam meg, mindenhol engedélyezett volt a fényképezés. Akadt 1-2 hely, ahol tiltották, de javarészt nem szabtak határt (ezzel ellentétben Oroszországban egy helyen sem készíthettem fotót).
Számomra úgy tűnt, hogy Japánban nagyon fontos az emberek kényelme és komfortérzetének megtartása nyilvános helyen, minden azért van, hogy az élet könnyebb és boldogabb legyen. Még az olyan kis részletekre is figyelnek, mint esős időben a hosszú, esernyő méretre szabott nejlon zacskó, ami már a bejáratnál várja a vásárlókat, érdeklődőket, hogy ne vizezzék össze a padlón és legyen az csúszós, inkább ingyenes zacskókat kínálnak fel, melyek mellett egy szemetes található, hogy távozáskor ügyeljenek környezetük tisztaságára. Némely helyen oda is lehet akasztani és így nem akadékoskodik a kezükben, míg vásárolnak. Mivel Japánban nincsenek lopások és a bűnözés is elenyésző, így nem kell attól tartani, hogy távozáskor nem találják az esernyőiket. Szó szerint tátva maradt a szám, amikor egy parkban, melyhez tartozott egy kis büfé is, ebédeltem és mellém ült egy 4 fős család. A gyerekek (kb. 5-6 éves testvérpár) olyan könnyedén ették a sült krumplit és a panírozott csirkecombot a pálcikával, hogy észre sem vettem, hogy a döbbenettől a szemem rajtuk maradt és csak bámulom őket, hogy hogyan képesek ilyen könnyedén közre fogni egy csirkecombot.
A 2 hét alatt sikerült elég nagy területet bejárnom, meglátogattam a Fuji-hegyet, Oszakát, Kiotót, Nikkót, Kamakurát, Odawarát, de javarészt Tokióban töltöttem az időmet. Személy szerint én nem a belvárost (üzleti negyedet) kedveltem a legjobban, bár tetszett, hogy ingyenesen látogatható az egyik legmagasabb épületük, melynek 45. emeletéről bámulatos látvány tárul a bő 30 millió lakosú metropoliszra. Tiszta időben akár még a Fuji hegy is látható.

A híres kacsacsőrű szuperexpressz (más néven shinkansen) bámulatos. A sebesség (átlagosan 240 km/h) mellett a belső tér kihasználása, ám a kényelem magas szintű biztosítása fogad. Hatalmas lábtér, tiszta ülések és padló, folyamatos japán és angol tájékoztatás jellemezte.
A legnagyobb állatkertjükben sétálva (Ueno Zoo) szembesültem igazán, hogy mekkora a panda mánia az országban és hogy mennyire védik és segítik e természeti kincsüket. Mivel március közepén utaztam, így számítottam rá, hogy a cseresznyefa virágzás akkortájt kezdődik majd. A 4. napon láttam először virágzásba borult fát, aznap nyílt ki, turisták tömegei lepték körül. Ezután már folyamatosan láttam fákat, szerte az országban.

Írta és fotózta: Horváth Szabina

Összességében nagyon pozitív a véleményem a japán nyaralásról, boldogan visszamennék a későbbiekben is. Bár sok országban jártam már, Európán és azon kívül is, de Japán volt az eddigi legnagyobb élmény.

Különleges élményekért és gyönyörű helyekért nem kell több országot átutaznunk, elég, ha a szomszédos Ausztriába ellátogatunk. Müncheni sörfesztivált tervezgetve, utazási ajánlatokat nézegetve számos programokat lehet találni. Számunkra az volt a lényeg, hogy átéljük a sörfesztivál hangulatát, azonban mikor utazásunkról visszatérve meséltünk az ismerősöknek, akkor mégis az osztrák területek voltak azok, amiket kiemeltünk. A városoknál külön-külön tömérdek látnivalót fel lehetne sorolni, de a múzeumokon, templomokon és gyönyörű épületeken túl is számos látnivaló van, amelyet az utazási katalógusok nem feltétlenül említenek. Utunk első állomása Mondsee volt, amely Felső-Ausztriában, a Mondsee tó partján található hangulatos, rendezett város. A kisváros utcáin sétálva mindenhol az osztrák rendezettséggel és tisztasággal találkozik az ember, szinte a fű is meghatározott méretre vágott hatását kelti. A természet közeli érzést nem csak a friss levegő, a tópart és a hegyek érzékeltetik, hanem a tipikus alpesi házak ablakaiban halmozódó virágok is.

• 
• 
• 
• 

Mondsee kiváló hely a vízisportokat kedvelőknek és a túrázni vágyóknak is egyaránt, kiinduló pont lehet az aktív nyaralásra vágyóknak. Tökéletes hely egy családi nyaraláshoz is. Mondsee városából továbbutazva könnyen elérhető a mindössze 28 km-re található Salzburg, a negyedik legnagyobb osztrák város. Fő látnivalói közé tartozik természetesen Mozart szülőháza. A város macskaköves utcáink sétálva a kirakatokat nézegetve szinte mindenhol kapható valami Mozartos szuvenír. Az üzletek felett elhelyezett cégérek pedig szintén az osztrákok precíz hozzáállásukat tükrözi.

• 
• 
• 
• 

 Érdemes ellátogatni a Hochensalzburgba is, a város fölé magasodó várba, ahonnan remek kilátás nyílik Salzburgba.Salzburgból továbbhaladva 27 km-re fekszik Kuchl városa a Salzach-völgyben. Ez a város meglepetés volt számunkra, nem tudtuk, hogy az utazási iroda itt fog elszállásolni bennünket, azonban az egész utazás gyöngyszeme ez a hely volt. A szállás a templom mellett volt, egy hangulatos szállodában, azonban a szobánk ablakán kinézve egy temető volt a szomszédunk. Magyarok számára ez meglepő volt, mindenki csodálkozott, azonban a város központja volt ez a temető. A gyerekek és felnőttek egyaránt ezen át közlekedtek iskolába, munkába menet. Elsőre belegondolva kicsit morbidnak tűnt, hogy a halottak mellett fogunk aludni, azonban reggel felébredve az első dolgunk volt kinézni az ablakon, hisz gyönyörű látvány tárult elénk, melynek rész volt a sírkert is, melyekről elmondható az osztrákok általam már említett precízsége is.A várost Salzburg közelsége miatt is sokan lakják. A Salzach folyón átmenve, itt is kiváló kirándulást lehet tenni a hegyekben, erdőkben.

• 
• 
• 
• 
• 

A németországi München 155 km-re található Kuchtől, ami már a szállásunktól távolabb volt, így aki a sörfesztivált hosszabb ideig szeretné élvezni, az inkább az ilyenkor drága müncheni szállásokat keresse, vagy a környékbeli települések kínálatát is érdemes megnézni. A hangulat fergeteges, melyről a németek gondoskodnak, mind az öltözékükkel, mind a zenéikkel. A sör drága és erős, azonban aki ott jár, annak kihagyhatatlan, ahogy az ételek is.

• 
• 
• 

Írta és fotózta: Nagy Ildikó

Hol? Borneóhoz képest északkeletre, a Fülöp-szigetektől délnyugati irányban.
Mi van itt? Valaha egy kis halászfalu volt, ma inkább szuper tengeri fürdőhelyeiről, kiváló ételeiről és különleges orángutánpopulációjáról híres.

Miért érdemes ide utazni? Az elmúlt néhány évtizedben egyre többen költöztek a környékre, a betelepülők pedig hozták magukkal zenéjüket, konyhaművészetüket, ünnepeiket. A kis faluból várossá duzzadt településen ennek megfelelően pörög az élet: éttermek, múzeumok, parkok, emlékművek várják a turistákat. A környék is számos lehetőséget kínál: nemzeti parkok, vadrezervátumok, golfpályák. A Kinabalu hegyen pedig Ázsia egyik legmagasabb, emellett legkönnyebben megmászható csúcsa található.

Mikor érdemes ide utazni? Az időjárás általában mindig ugyanolyan, mint az egyenlítőhöz ilyen közel eső területeken, viszont az északkeleti monszun időszakában, november és március között a legalacsonyabb a hőmérséklet, és az eső is kevesebbet esik.
Hogyan érdemes ide utazni? Nemzetközi és belföldi járatokat egyaránt fogad a repülőtér, buszokkal pedig a közeli területekről lehet megközelíteni Kota Kinabalu vidékét.
Hol érdemes megszállni? A Horizon Hotel Kota Kinabalu, tetőtéri medencéje kiváló kilátást nyújt az óceánra. A Nexus Resort & SPA Karambunai távol van a világ zajától, egy gyönyörű, a Paradicsomot idéző tengerparti szakaszon.

Hasznos tippek: Ronald Németországból jött, és rajong a piacokért, ahol mindenféle tengeri herkentyűből készült ételt ki lehet próbálni. Többen is ajánlották a városnéző sétákat.

Milyen elcsépelt utazási cél is ez… - gondolhatnánk. Hallottatok már a 21. század egyik legújabb betegségéről? Ez pedig nem más, mint hogy sok turista – főleg a Távol-Keletről érkezők — hatalmas elvárásokkal, romantikus ábrándokkal kelnek útra Európa legcsillogóbb metropoliszába; majd megérkeznek a kicsit koszos, annál inkább zsúfolt turistaparadicsomba, és belebetegszenek. Olyan ez kicsit, akár a kijózanodás: hasító, fájó ébredés az édes bódulat után.

Tényleg rengeteg a „maciturista”: leginkább annak nevezhetnénk őket. Érdekes nevüket pedig úgy érdemelték ki, hogy az idegenvezetőjük mindig valamilyen plüssállatkák applikált egy hatalmas pálcára, onnan tudták, ki, hová tartozik. Nem igazán tudják egyébként, hol vannak, de ez sokakkal megesik, hogy elvesznek a sok látványosság között. Valószínűleg mindegyikük átéli ezt a fajta sokkot, amikor a „Fények Városába” látogat. Apropó, az idézett elnevezés a pezsgő szellemi, kulturális életből ered, nem pedig a szemkápráztatóan gyönyörű kivilágításra utal, mint azt sokan gondolják.

Szóval várják ezt a romantikus, andalgós, klisékkel teli világvárost. Várják, ahogyan azt a megannyi klasszikus regény olvasása során elképzelték. Várják, ahogyan annyi filmkockán látták már. Várják, hogy ők is végre megélhessék.

Lehetséges ez is, de ehhez a macskaköves utakat kell róni, igenis el kell tévedni, majd felmászni a művész negyed elkülönült hatalmas dombjára. Csodásak például a kiülős, megpihenős, kávéházak teraszai. Valóban, ilyen bájos helyeket nem nagyon találni itthon. Érdemes körülnézni a helyi piactereken, kóstolgatni, megízlelni az ottani életet. Rájöhetünk, hogy a franciák nem is olyan barátságtalanok, mint amilyennek általában titulálják őket, sőt igen készségesek. Elsétálhatunk a Sorbonne egyetem negyedéhez, vagy tehetünk egy romantikus kört a Szajna partján, ahol nagyon sok a kézműves bódé. Látni kell, és nem csak nézni. Akkor észrevehetjük az olyan elegánsra öltöztetett párizsi kislányokat, amilyeneket máshol a világon sehol sem találunk, meghallhatjuk az utcai zenészek csodás játékát, és az sem kizárt, hogy egy amatőr festő leszólít, üljünk modellt az aktuális képéhez. Egyedül itt találkozni például olyan ötvenes, aktatáskás, rohanó üzletemberrel, hetyke pink sállal a nyakában, aki az eltévedt idegeneket készséggel navigálja át a városon.

Persze, a francia főváros még mindig megér egy misét, és lehet eufórikus élmény is. Hiszen annyi klisé, annyi tolongás, metró után loholás, és sorban állás után, még így is garantáltan életünk egyik legmeghatározóbb élménye közé sorolhatjuk azt, amikor az órák hosszat tartó, fárasztó utazás után először pillantjuk meg az Eiffel-tornyot. A maga pompájában, ragyogó fényeivel, vakuzó turistatömkelegeivel, kígyózó soraival, és iszonyatosan fárasztó biztonsági rendszerével együtt, szakadó esőben. Mert mind tudjuk, Párizs esőben a legszebb. Nos,
valljuk be! A lelkünk mélyén nagyon is szeretjük mi azokat a kliséket.

Írta és fotózta: Zsoldos Diána

Nagy vágyam volt, és valóra is vált, mi szerint április 7-14ig tartó egy hét alatt sikerült bejárnom Hollandia északi részét. Egy nagyon jó barátnőm kint él 2 éve, őt látogattam meg. Repülőút volt, Eindhovenbe érkezett és onnan is indult vissza a gép. Mindenképpen fontos kiemelni, hogy igazán jó áron lehet hozzájutni a fapados repülőjegyekhez, főleg, ha az utazás napját nem hétvégére ütemezzük. Persze nekem könnyű dolgom volt, hiszen barátnőm végig furikázott mindenhova.  De hatalmas élmény volt. Az időpont pedig nem véletlen, hiszen ilyenkor nyílnak a tavaszi virágok… :) A nagyvárosokat szándékosan kerültem is, mindamellett, hogy pihenésre is vágytam, próbáltam a holland mindennapok olyan részét is megismerni, ami nem csak a turizmusról szól. De természetesen azért nem maradt ki a turisták körében is méltán népszerű Keukenhof Garden meglátogatása, valamint egy északi-tengeri hajóút Terschelling nevű szigetre. Gyönyörű helyek! Ezt a két nagyobb állomását emelem ki az egy hetes kalandomnak.

Keukenhof garden

A Keukenhof (fordításban konyhakert) a világ legnagyobb virágoskertje. A hivatalos adatok szerint kb. 7 millió virághagymát ültetnek el évente. Természetesen egész napos program. Eleve már a parkolás is művészet ott, de átlátható, panasz nem lehet rá. Ami elsőként feltűnik, az a rengeteg ember. A világ minden tájáról találkozhatunk ott turistákkal (több magyar beszédet is véltem felfedezni). A látványt könnyen nem lehet szavakba foglalni, az még hagyján, hogy sok-sok tavaszi virág díszíti, de amilyen különlegesek és amilyen illatosak is, na az már maga a csoda. Olyan illatfelhőkbe botlik az ember, amitől néha már az összes légzőnyílásom sikításba kezd, de megéri! Szobrok, tulipánok, tavacskák, tulipánok, jácintok, tulipánok, nárciszok és persze tulipánok. :) Röviden így lehet jellemezni a helyet. Van üvegház, ahol főként vágott virágok és néhány ajándékbolt található. Illetve aki vásárolni szeretne, az virághagyma árust is igen-igen könnyedén fog találni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

De eléggé bele kell nyúlni a pénztárcánkba. Ettől függetlenül gyönyörű, illatos, szinte már nem evilági. Ha lehet egy negatív kritikát is megemlítenem -amiről persze nem tehetnek a park gondozói és vezetői- az a hatalmas tömeg, ami ott jelen van nap mint nap, kicsit illúzió romboló hatással bír. Ettől függetlenül örök élmény. Bármikor bejárnám újból.
Tipp: kényelmes cipő nagy előnyt jelent. ;)

Terschelling

Egy sziget és egy közigazgatási kerület Hollandia északi partjai mellett. Hossza 30, szélessége mindössze 4 kilométer. A szigetre komppal lehet átkelni Harlingen városából, ami West-Terschellingen köt ki, az út kb. 2 órás. Területének nagy része természetvédelmi terület. A sziget egyik jelképe a világító torony, ami az egyik legöregebbnek számít Hollandiában, ez a sétáló utca végében található. A part mellett végig tudunk sétálni a mólókon, illetve a kikötő mellett egy nagyobb részen hajóroncs múzeum működik, közvetlen közelről lehet megcsodálni a roncsokat, illetve régi fegyvereket. West-Terschellingből kiérve maga a csoda tárul elénk, a szinte fehér „liszthomok”, illetve a sekély, kristálytiszta tenger. A strand részen elég nagy az árapály jelenség, ennek nyoma az is, hogy kilométeres homokföldön tudunk elsétálni, hogy elérjük és megcsodáljuk a vizet. Lehet biciklit bérelni, így könnyebb bejárni a kicsit messzebb eső részeket, de aki kalandosabb témát keres, a kellő euró megfizetése után akár fókalesre is mehet a helyi hajótársaság egyik járgányával és kapitányával. Mert ugye fókák is lakják a környéket, a kompról láthattam őket, bár egy kieső homokzátonyon lébecoltak, így sajnos értelmezhető fényképet nem sikerült gyártanom róluk a távolság miatt. Csoda egy hely, csönd van, végtelen nyugalom, homok és friss levegő. Aki világosabb bőrű, nem árt, ha vigyáz a napsütéssel. Én sajnos pórul jártam, de legalább elmondhatom magamról, hogy az Északi-tengeren is vörösre tudok pirulni! :) Tipp: napolaj (ha szükséges), illetve kényelmes és zárt cipő. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Írta és fotózta: Marosvári Katalin

Vannak országok, amelyek nagyon messze vannak és amelyekről annyira keveset tudunk, hogy mindent elhiszünk, így tele vagyunk előítéletekkel. Vannak országok, amelyek rá is szolgálnak erre, s vannak, amelyek nem. Dél-Afrika biztosan nem!

A bakancslistámon volt, már jó régen kerestem a lehetőséget. Ha tehetem, nem utazom csoporttal, így találnom kellett valakit, akit szintén érdekelt ez az utazás, s elég bátor volt ahhoz, hogy kettesben belevágjunk. Utána már gyerekjáték volt! Megvettük a KLM akciós jegyét, 2 nap alatt befoglaltuk neten az összes szállást és kocsit, térkép alapján megkreáltuk az útvonalat és február 23-án hajnalban felszálltunk az amszterdami gépre...

Zimbabwe - Viktória vízesés

Az első 2 napot kis kitérővel Zimbabwéban töltöttük, megnéztük a Viktória vízesést. Ez a kanyar elvitte költségvetésünk 30%-át, mert ez egy olyan hely, amely kizárólag túristákra épít, a repülőn, a hotelben a személyzeten kívül nem volt színesbőrű, az árak a svájci pénztárcákhoz igazodtak. Ráadásul az év ezen időszaka nem kifejezetten ideális, iszonyat mennyiségű víz volt a rendszerben, melynek megfelelően a hatalmas párától nem látszott a vízesés, illetve 2 perc alatt áztunk el teljesen. S erre a hotelben senki nem hívta fel a figyelmet!
Tipp: ne a reggeli órákban menj a vízeséshez, legyen nálad teljes vízhatlan felszerelés, vigyél vízálló fényképezőt!

Dél-Afrika - Cape Town

A belső rejülők mellett (elsősorban Mango) mi autót béreltünk, 3500km-t vezettem. Igaz, jobb kormányos, tehát kissé szokatlan, de gyors, olcsó és megbízható megoldás. Soha, egyetlen pillanatra nem voltunk veszélyben, s miután a benzin 300Ft körül van, az utak kiváló állapotúak, útdíj nagyon kevés helyen fizetendő, mindenképpen ezt ajánlom!

• 
• 
• 
• 
• 

Tipp: GPS is kérhető a kocsiba, de ha 14 napnál többet vagy kint, jobban jársz, ha első nap veszel egy Tom-Tom-ot, mert kb. ugyanannyiban jössz ki mint a bérlés és utána az eszköz a tiéd.

3 napot szántunk Cape Town-ra és környékére, ennél kevesebből nem lehet megúszni! Első reggelen, miután egyetlen felhő sem volt, azonnal a Táblás hegyre indultunk, hiba volt. A tűző napon álltunk sorban jegyért, amit a neten előre be lehetett volna foglalni, illetve délután 3 körül már egyedül lettünk volna felfelé. A világ legmeredekebb felvonója kb 4 perc alatt ér fel és lélegzetelállító a kilátás. A városban érdemes kihasználni a hoppon - hoppoff buszokat, akár minden megállónál kiszállni és körülnézni.

• 
• 
• 
• 

Cape Town környéke is csodás! A Jóreménység-fok és környéke kötelező program minden túristának, a legkönnyebb, ha bérelt autóval, reggel 10 előtt érkezünk a Fokhoz, még a nagyobb csoportok előtt. Itt már a páviánokkal is vigyázni kell, elég gyakran tűnnek fel az utakon, a szemetesek körül és nagyon szemtelenek.

Mi Simonstown-ban laktunk, ez kb 40km Cape Town-tól, imádnivaló kis település. Javaslom a Cheriton Guest House-t, ahol egy szoba éjszakánként kb 10 000Ft. Fantasztikus emberek, hatalmas reggeli és csodás kilátás! Ja, és a pingvinek!

Cape Town után indultunk a Garden Route-ra, 3 nap alatt tettük meg a kb 650km-t. Mossel Bay, Knysna és Port Elizabeth-ben voltak szállásaink, mindhárom nagyon kellemes hely. Az úton megannyi csodás öböl kínál természetes megállót egy kis úszkálásra, de a borvidéken átvezető első szakaszon bárhol érdemes megállni egy kis kóstolásra.

Erről a területről kiemelném Cape Alguhas-t, ahol a két óceán összeér, az Atlanti és az Indiai itt találkozik, ez a pont Afrika legdélibb területe. Itt is érdemes megaludni, mi nagyon sajnáltuk, hogy tovább kellett mennünk. Volt valami spirituális a természet ezen ölelkezésében, alig tudtunk elszakadni.

• 
• 
• 

 Mossel Bay a kagylókról híres, ha itt jársz, mindenképpen meg kell kóstolnod, miközben kiülsz az óceán partjára és hallgatod a morajt. Homokos öblök, remek kis vendéglők várnak rád, az étel megdöbbentően finom és nagyon olcsó!

• 
• 
• 
• 
• 

 Út közben nemcsak a világ legmagasabb bungi-jumping (230m) viaduktján haladsz keresztül, de eljutsz a Tsitsikamma nemzeti parkhoz is, ami ugyan csak 3km-es sétát ígér, de milyen ez a 3km!!! Ilyet máshol nem találsz, ugyan vízszintes, de nagyon egyenetlen sziklaszőnyegen kell magad átverekedni és hamar megérted, hogy ez a távolság miért emészt fel 3 órát. Ne hagyd ki, kötelező program!

Port Elizabeth környékén találod az Addo elefántparkot, ami szintén érdekes program. Ez a rezervátum biztonságos helyt nyújt a legnagyobb szárazföldi emlősnek és rajtuk kívül majmokat, varacskos disznókat és számos antilopfélét is lehet itt találni.

• 
• 
• 

 Mi több állatra vágytunk, ezért átrepültünk a Krüger Nemzeti Parkba, ahol a földi paradicsom fogadott. Ugyan a Parkban lakni nem olcsó, de teljeskörű a szolgáltatás, viszont ha bérelt kocsival vagy, itt is használhatod, kedvedre autókázhatsz a Parkon belül kiépített beton- és földutakon. Nekünk nem volt szerencsénk, hatalmas esők voltak és a földutakat lezárták. Ennek ellenére még oroszlánt is láttunk, ami azért nem mindennapos itt sem. A Park 4-5 nagyon jól elkülöníthető területre oszlik, érdemes (lenne) legalább 4 napot erre szánni. Nekünk 2,5 volt...

• 
• 
• 

Írta és fotózta: Kiss Tibor

 Kocsival a Krüger - Johannesburg távolság 5-6 óra, de közbe esik a világ 3. legkomolyabb kanyonja, így itt is megálltunk és szétnéztünk. Döbbenetes élmény a Drakensberg hegység kijelölt pontjain kiszállni és gyönyörködni a természetben (Berlin Falls, 3 roundaweils, Lucky Points, God's Window).

Johannesburg és Pretoria kevés élménnyel és látnivalóval ajándékozott meg bennünket, egyrészről, mert szakadt az eső, másrészről, mert éppen kezdődött a Pristorius per és be sem lehetett jutni a belvárosba Pretoriában. Kocsival egy fél órára érdemes bemenni Johannesburg Harlem negyedébe, viszont kizárólag helyi idegenvezetővel és még így sem ajánlatos fotózni. Ez a fél óra volt a 16 nap legkellemetlenebb része, bár szerintem az idegenvezető egy kicsit megfélemlített bennünket. El lehet látogatni a börtönbe, ahol Mandéla mellett Ghandi is megfordult 100 évvel ezelőtt. Nem hagyhattuk ki a Johannesburgtól 150km-re lévő Sun City-t, amit kis Las Vegasnak is hívnak. Voltam ott, ezért komoly túlzásnak értékelem ezt a jelzőt, azonban kellemes kikapcsolódás volt az utazás végén ez a mesterséges tengerpart. Külön jó volt, hogy nem a fő szezonban mentünk, azonnal volt parkoló, sehol nem kellett sorba állnunk a csúszdáknál és azonnal volt szendvics és kóla :).

Összefoglalva az utat: életem leglátványosabb, legkomplexebb utazása volt, ahol minden napra jutott valami új élmény és itt is igaz, ami mindenhol máshol: ha nem keresed, a baj nem talál rád! Félre az előítéletekkel, irány Dél-Afrika!

A legtöbben azért keresik fel Perut, hogy a Machu Picchut, Cuscót és a többi közelben található, az inkák korából származó emléket látogassák meg. A perui emberek jelentős része a kecsuák leszármazottja, de a mindennapi életben már kevesen hordozzák magukkal az inka kultúra hagyományait.

Nekünk volt szerencsénk eljutni Patacanchába, egy kis kecsua közösségbe az Andok vonulatai között. Olyan volt mintha visszamentünk volna párszáz évet az időben, az emberek a mai napig színes, kecsuákra jellemző népviseletet hordanak, a ruhájukat saját maguk szövik és természetes színezékekkel festik.

A zord időjárási körülmények között, közel 4000 méter magasan, a burgonya százféle változatán kívül nem sok minden terem meg, így a krumpli jelenti az állatok melletti (amelyet főleg ünnepnapokon esznek) fő táplálékforrást.

Ollantaytambóból, az inkák egyik legfontosabb városából, úttalan utakon a helyi önkormányzat terepjáróval jutottunk el a faluba, segítettünk az élelmiszerosztásban és így néhány napot együtt tölthettünk ezekkel az egyszerű, de nagyon kedves emberekkel.

Az ő hétköznapjaikat éltük, segítettünk krumplit válogatni – mindegyik fajtának megvan a saját felhasználási módja, birkát terelgettünk, ami közben a nyáj egy részét majdnem elvesztettük, illetve vigyáztunk a gyerekekre a családnál, ahol laktunk. A kommunikáció nem volt mindig egyszerű, a helyiek nagy része ugyanis nem beszéli a „hódítók nyelvét”, így csak a közösség néhány tagjával tudtunk spanyolul beszélni, a többiekkel maradt a mosolygás és a bólogatás.

Ahogy bárhol, ahol jártunk a világban, itt is a gyerekekkel értettük meg magunkat leginkább. Az első pillanattól szívesen játszottak velünk vagy éppen pózoltak a fotókon, amit utána persze a fényképezőgép kijelzőjén vissza is akartak magukat mindig nézni. A szívünk azért elszorult attól, ahogy láttuk, hogy gyerekek bőre a hideg és a magaslat miatti erős UV-sugárzás mindenhol megviselt, az arcuk szinte sebesre pirult, míg a lábukat olyan kéreg borítja, mint itthon egy öregemberét. Láthatóan őket ez nem nagyon zavarja és kevés helyen találkoztunk ennyi önfeledten mosolygó gyermekarccal.

A család, amelynél megszálltunk egészen különleges volt. Juan és Elena korábban egy pici házban éltek, amelynek egy szobája volt, az egyik felében a konyha, a másik felében pedig felül az ágyak, alul pedig az állatok fekhelye. Ma már három gyermekük van, és egy nagyobb házat építettek, a kis ház pedig megmaradt konyhának. Itt főztünk közösen velük, amely során a főnök a legidősebb fiú, Alberto volt, aki jól boldogult a konyhában, és közben oda tudott figyelni a kistestvéreire is. A tűz mellett rengeteg érdekes történetet hallhattunk a spanyolul jól beszélő Juantól, többek között arról, hogy milyen komoly veszekedés volt a napokban a törzsi tanácsban. Történt ugyanis, hogy egy fiú megszöktette az egyik lányt és mindenki a másikat hibáztatta a történtekért, ami miatt éjszakába nyúlóan ülésezett a tanács ottlétünkkor. 

A legkisebb lány Madaline különösen összebarátkozott Gáborral, állandóan az ölében akart lenni, többször ott is elaludt. A törzs idősebb tagjaival is sikerült megismerkednünk, egy kedves öregasszonnyal például hosszasan mosolyogtunk egymásra és próbáltuk elmutogatni, amit mondani akartunk.

Nagyon különleges élmény volt néhány napot ebben a kecsua közösségben töltenünk. Szívet melengető volt látni, hogy ezek az emberek milyen boldogok azzal a kevéssel amijük van, a kevéssel, amit tudnak a világról. A nagy részük sosem jutott messzebbre a falutól annál, mint ameddig az állatokat terelgetik nap mint nap. Minket pedig a kulturális és nyelvi akadályok ellenére is hihetetlen melegséggel fogadtak, pedig csak némi lisztet, gyümölcsöt és cukrot vittünk ezért cserébe. Reméljük majd egyszer visszatérhetünk ebbe a faluba és megtudhatjuk, hogy Alberto, aki sokkal okosabbnak tűnt a társainál, lesz-e az új törzsfőnök, illetve Madeline olyan szép nő lesz-e, mint amilyen kislánynak volt.

Ha a jövőben is figyelemmel szeretnéd követni Gábor és Rachele további érdekes utazási élményeit, akkor lájkold a Facebook oldalukat és olvasd a legújabb sztorikat a Surfing the planet blogon.

Neves new york-i művészek különböző tojásokat álmodtak meg a város különböző pontjaira, a Fabergé Big Egg Hunt, azaz a Fabergé Nagy Tojásvadászat keretében. Ez egy meglehetősen innovatív és magával ragadó kezdeményezés, mely révén adományokat gyűjtenek. Ez év áprilisában több mint 260 tojásba botolhatunk bele New York öt városrészében, ha elég szemfülesek vagyunk! A tojások tervezői közt találhatunk neves írókat, festőket, fotósokat, de ugyanúgy tetoválóművészeket és gördeszkásokat is. A tojásvadászathoz mobilapplikáció is készült, melynek segítségével az lelkes turisták ugyanúgy, mint a fanatikus tojásvadászok, értékes nyereményekhez juthatnak. A tojásokat aukció keretében lehet később megvásárolni, és természetesen az aukcióból befolyt összeget jótékonysági célokra fogják felajánlani.
Elhoztam nektek az én három kedvenc alkotásomat! Az első a híres Flatiron-nál van, a második, egy bankár, a Rockefeller center előtt, a harmadik pedig egy bevásárlóközpontnál, a Central Park mellett- meséli az utazzunkegyutt.blog.hu bloggere.

Írta és fotózta: Szilvi (utazzunkegyutt.blog.hu/)

Közel 15-16 óra repülőút után végre megérkeztünk San Juan (Puerto Rico) repterére. Sajnos az újdonság izgalma helyett csak az erős fáradtság jelentkezett rajtunk, ezért a repülőtérről a gyors csomagfelvétel után (hurrá megérkezett a csomagunk is, annak ellenére, hogy Londonban és Miamiban is át kellett szállnunk) taxiba huppantunk és már száguldottunk is a szállásunk felé, aztán kidőltünk aludni és másnap reggelig fel sem ébredtünk (éljen az időeltolódás!). Így viszont másnap reggel több szempontból is pozitív csalódásban volt részünk. Egyrészt akkor döbbentünk rá, hogy igen, végre itt vagyunk, másrészt szépen lassan az is tudatosult bennünk, hogy bár január vége van, közel 30 fok a hőmérséklet. Újult erővel vágtunk neki a városnak. Összesen 2,5 napunk volt, hogy felfedezzük a környéket, ugyanis San Juan csak a kiinduló pontunk volt, nem pedig a végcélunk. A terveink megvoltak, a kérdés csak az volt mi fér bele. A szállásunk Condado Beachen volt, San Juan felkapott turista negyedében, ahol hotelek érik egymást, közel a tengerpart, rengeteg az étterem, egyszóval minden adott, hogy az ember jól érezze magát.

• 
• 
• 

Ugyanakkor az igazán vonzó része a városnak Old San Juan, az óváros. Szerintem ez egy igazi kis gyöngyszem a rengeteg színes házikójával, a hosszú óceán parti sétányával, ami nem mindennapi látványt nyújt, miközben végigsétál rajta az ember. Akaratlanul is sikerült úgy lefoglalom az utat, hogy az itt tartózkodásunk az év legnagyobb fesztiváljának az idejére esett, a San Sebastian idejére. Na, most ez csak annyi kellemetlenséget okozott, hogy az ember lépten-nyomon dugókba és útlezárásokba keveredett, illetve kismillió enyhén ittas és boldog turistába. De hát valahogy megbocsátható a dolog, ha az ember a Karib-szigeteken van. Maga az óváros fél nap alatt kellemesen bejárható, ha több időt szánunk rá, akkor még az is megengedett, hogy eltévedjünk a kis mellékutcákban.

• 
• 
• 

Két nevezetes látnivalója Old San Juannak a San Cristobal és a San Felipe erőd, melyekbe kombinált belépőjegy is váltható kedvező áron. Múzeumként működnek, melyek kis ízelítőt adnak abból, milyen is lehetett az élet a spanyolok korában. Nem is annyira a múzeum vagy az erőd a lenyűgöző, sokkal inkább az ezekből elénk táruló panoráma az, ami ámulatba ejti az embert. Egy kellemes sétával ráadásul átjuthatunk egyikből a másikba. Ha már Puerto Rico és San Juan, akkor semmiképpen sem szabad kihagyni a kulináris élvezeteket. Ellátogattunk abba a bárba is, ahol a legenda szerint megszületett a Piña Colada, nem csalódtunk sem az italban, sem pedig az utunk során elfogyasztott finomabbnál finomabb ételekben. A vendéglátás mindegyik helyen kiváló volt ahol jártunk. A pincérek extra figyelmesek voltak, soha nem éreztem magam még ilyen jól egyetlen étteremben sem. Ha valaki arra jár, semmiképp se hagyja ki a nachos tálakat. Egyszerűen utánozhatatlan az ízük, és hát persze a koktéloké is.

• 
• 
• 

 Második napon kicsit eltávolodtunk a várostól, és a közelben lévő El Yunque esőerdőt látogattuk meg. Ez elég felkapott program, rengeteg iroda szervez ide fél napos kirándulásokat, amiket még megspékelnek egy tengerparti pihenővel is Luquillo Beachen. Mi is egy ilyen túrára fizettünk be. Külön élmény volt a több nemzetiségből összeverődött 6-8 fős társaság, illetve a látvány sem volt utolsó. A nap első felét az esőerdőben töltöttük, viszonylag sok helyen megálltunk, megmásztunk egy kilátó tornyot ahol páratlan panoráma tárult elénk, ezután pedig egy közel fél órás gyalogtúra várt ránk, melynek végén egy vízesésben lehetett megmártózni (már aki bírja a 10 fokos vizet). Az esőerdő után pedig jött az édes semmittevés a tengerparton. 

Írta és fotózta: Decsi Viki

Másnap ismét San Juan-ban bolyongtunk, este pedig indultunk tovább a Carnival Valor fedélzetén egy egyhetes hajóútra. San Juan nekünk csak a kezdet volt, de az biztos, hogy Puerto Rico többet is megér, mint 2,5 nap. Hosszú volt a látnivalók listája, és az idő szűkössége miatt csak kevés dolog fért bele, de azért így is szép emlékekkel hagytuk el vasárnap este a város kikötőjét.

Az új-zélandi Tongariro Nemzeti Parkról viszonylag kevesen hallottak, de ha megemlítjük, hogy ez a vidék ihlette és szolgált Mordor forgatási helyszínéül a Gyűrűk ura című filmben, rögtön a legtöbben maguk előtt látják ezt a misztikus, vulkanikus tájat. Nem sok híja volt annak, hogy Mordor tüzeit közelebbről is megtapasztalhassuk, de erre néhány bekezdés múlva bővebben kitérünk.

A Mordor földjén keresztülhaladó Tongariro Alpine Crossing Új-Zéland egyik legkedveltebb egynapos túrája a táj szépsége miatt, és ez így volt már a film készítése előtt is. Ránk az a nehezítés várt, hogy télen kellett leküzdenünk a túrát, és a helyiek tanácsára a szokásoshoz képest fordított útvonalon haladtunk, amely ugyan nehezebb emelkedőket tartalmazott, viszont az időjárás kedvezőtlen alakulása vagy akár lavinaveszély esetén (télen ezzel is számolni kell) itt könnyebb lett volna visszafordulnunk. Szerencsére, egyrészt 2012 júliusában a kevés hó miatt meredek részeken speciális felszerelés nélkül is át lehetett jutni, másrészt egész nap verőfényes napsütés fogadott minket.

Az előző napokban többször is hallottuk a rádióban, hogy az egyik kráter intenzívebb aktivitást mutat és elképzelhető egy közeli vulkánkitörés. Kicsit aggasztott ez minket, de a parkőrök megnyugtattak minket, hogy valódi veszély esetén a park közelébe sem engednének bennünket. Viszonylag nyugodtan indultunk így a túrának, amely először erdőn, majd egy cserjés részen haladt keresztül, amely gyönyörű színekben pompázott.
Innen letekintve a lábunk előtt hevert a környék legnagyobb tava, a Taupo-tó.

Az utolsó menedékházat is hátunk mögött hagyva végre elénk tárult a táj, ahogyan Mordort elképzeltük: barnás színű, kietlen vidék. Ám szokatlan volt a szemünknek, hogy a tájat sok helyen hó borította.

Amikor pedig a Központi-kráterhez értünk, csodás alpesi táj fogadott minket. Az egész krátert és a környező hegyeket is hó borította, a Vörös-krátert leszámítva, ahol a vulkánból kiáradó gőzök miatt melegebb a mikroklíma.

A háttérben pedig feltűnt, a Ngauruhoe-hegy, amely név senkinek nem mond semmit, hiszen a Gyűrűk ura című film megjelenése óta ezt a hegyet mindenki csak a Végzet-hegyének hívja, amelytől már csak a Vörös-kráter megmászása választott el minket. Keresztülhaladtunk a Központi-kráteren, amelyen viszonylag gyorsan lehetett haladni a megkeményedett havon, majd megcsodálhattuk a Smaragd-tavak intenzív színét, már azon a részen, ahol nem volt befagyva.

A túra legnehezebb része várt még ránk, felmásztunk a Vörös-kráter oldalán, időnként meredek volt az emelkedő, és az ösvényről is többször le kellett térnünk, hogy a csúszós részt kikerüljük. Egy fiatal hegymászó srác veregette meg a hátunkat, és mondta nekünk, hogy nem kis szerencsénk volt, hogy ebben az évben jöttünk, hiszen télen általában itt speciális felszerelés nélkül esélytelen az átkelés. Igénybe vett minket ez a rész, de felérve a ránk váró látvány mindenért kárpótolt.

Maga teljességében állt előttünk a Végzet-hegye, Gyűrűk ura rajongóként különösen megérintett minket ez a pillanat. A visszaúton már volt időnk arra is, hogy tényleg kiélvezzük a táj szépséget a napsütésben, tudván hogy eljutottunk oda, ahová szerettünk volna. Visszatérve Mordor tüzeire, július 28-án tettük meg ezt a túrát és alig egy héttel később, augusztus 6-án a Te Māri-kráter kitört, a nemzeti parkot pedig már napokkal előtte zárták. Mi még épp időben érkeztünk.

Ha szeretnéd a jövőben is figyelemmel kísérni Gábor és Rachele ehhez hasonló érdekes utazási beszámolóit, akkor lájkold a Facebook-oldalukat és olvasd legújabb történeteiket a Surfing the Planet blogon.