Világutazó

Porto a Douro-folyó tölcsértorkolatában fekszik, története a római időkig vezethető vissza. A folyót keresztező út védelmét szolgáló erőd helyén alakult a város. A XI. századig tartó mór uralom után a Szentföldre induló keresztes csapatokat, később a felfedező utakra induló, helyi mintára készül hajókat készítették fel a helyiek hosszú útjukra. Az angol földdel való kereskedelem fő árucikke a bor volt. A bor tartósítására brandyt adtak dourói borhoz, amely így édes maradt, így alakult ki a máig nagy hírű ital, a portói. Mára az eliszaposodó kikötője már csak kis hajók számára járható, ennek ellenére a város megmarad az észak-portugál kereskedelem központjának. A mai napig a rakpart mellett sorakoznak a bor szállító kis hajók. A város 2001-ben Európa kulturális fővárosa volt.

Portóban a Grande Hotel de Parisban szálltunk meg. A szálloda rögtön két meglepetéssel szolgált, a kívülről egy jellegtelen épület egy csodás belsőt takart. Jól esett a szemnek látnia hangulatos belső udvarokat, lépcsőket, gazdagon berendezett társalgókat. A másik meglepetés a kilátás volt. A teraszról - mert az is volt, ott magasodott előttünk Portugália legmagasabb gránittornya, a Torre dos Clerigos. Később a házi ízeket idéző, a kertben elfogyasztható reggeli szolgáltatta a további meglepetést.

 A belvárosi séta során mindenképpen ejtsük útba a város legmagasabb pontján lévő Sé katedrálist, és a már említett Torre dos Clerigos-t. Ha sikerül a torony tetejére feljutni, pazar kilátás lehet a jutalom. A katedrális környékén a szinte középkori hangulatot idéző sikátorokban, keskeny, egymás hegyén hátán álló házakkal szegett utcákban a a híres portugál festett csempékkel - az azulejosal kirakott homlokzatokban gyönyörködhetünk.

 Portoban az élet központja a Douro-folyó. A folyó parti dombokra, sziklákra települt városból hat hídon lehet a túlpartra átjutni. A leghíresebb híd az Eiffel tervezte a Maria Pia vasúti híd. A bal parti, Vila Nova de Gaia városrészbe tárolják a környéken termelt és készített portói nagy részét.

 A számtalan kereskedőházakban meg lehet nézni, hogyan tárolják az italt, és természetesen kóstolni és vásárolni is lehet. A vásárlást azonban nem érdemes elkapkodni, kóstolót csaknem mindenhol adnak. Tudni kell, hogy a jó portói alkoholtartalma 20% körül van, ezért csak óvatosan. A Gaia negyed oldalán kábelvasút köti össze a Morro kertet a Dom Luís I. kétemeletes híd hídfőjével. A hídon közlekedő, időnként föld alá bújó városi villamosokkal szinte minden fontos helyre eljuthatunk.

 Érdemes kilátogatni a kikötőbe is, a felnyitható híd valamint a kikötői daruk balettje nagyon érdekes látványt nyújt a magunk fajta szárazföldi népeknek.

 Portótól nagyjából 60 km-re fekszik Braga. A város észak Portugália vallási központja, portugál Rómának is nevezik a templomok nagy száma - a 112 ezres városban 300 körüli templom - a katolikus vallás erőteljes megjelenése, a gyakorló hívők kiemelkedő aránya miatt. A portugálok úgy tartják, hogy Lisszabon szórakozik, Porto dolgozik, Braga imádkozik. Braga egyik kiemelkedő látványossága a Bom Jesus do Monte, amely Portugália egyik legnevesebb építménye. Bragától 6 kilométernyi távolságban egy dombtetőn áll ez a katolikus zarándokhely.

A templomhoz 581 lépcső visz fel, a panoráma is csodálatos. Az első jelek 1373-ból egy kápolnáról szólnak, a mai barokk templom 1720-as években épült.A domboldalon szökőkutak által díszített és az öt érzéknek szentelt barokk szobrokkal tarkított lépcsősor vezet, melyet gyönyörű kertek öveznek.

A történelmi emlékek után térjünk vissza a világi élvezetekhez. Talán nem csak a férfi olvasókat érdekli a az SC Braga jelenleg az AXA Stadionja, amely 30 286 befogadására alkalmas. Az AXA egyike a világ legfestőibb stadionjainak, mivel a Monte Castro-hegy oldalában található, ahonnan jó kilátás nyílik a városra. A hegyoldal egy részét mesterségesen távolították el, hogy otthont adhasson a stadionnak. Az stadion egyike volt a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság helyszíneinek.

Ezzel a festői képpel búcsúzunk - ideiglenesen Portugáliától, Lisszabon környéki látogatással rövidesen folytatjuk.

Fotók és szöveg: Farkas Imre (facebook.com/UtazzPixelekkel)

A természet erejének egyik legvadabb megnyilvánulása egy vulkánkitörés, mely még a világűrből is félelmetes, nemhogy a Földön átélve. 1994-ben az Endeavour űrsikló legénysége szemtanúja volt egy hatalmas vulkánkitörésnek. A Kljucsevszkaja Szopka (4750 méter) vulkán az oroszországi Kamcsatka-félsziget 160 vulkánja közül a legmagasabb. Ezek az elképesztő felvételek 212 kilométer magasságból készültek a feljegyzések alapján a vulkáni hamu 18 kilométeres magasságig jutott fel a légkörbe.

Mike Kelley nyolc órán keresztül fotózta a Los Angeles-i repülőtérről (Los Angeles International Airport-LAX) felszálló repülőket. Ez idő alatt összesen 370 képet készített, megörökítve szinte az összes felszálló és néhány landoló gépet is, majd Photoshop segítségével 75-ből egy montázst készített. A végeredmény pedig igazán érdekes lett, a két kifutópályának és a különböző géptípusoknak köszönhetően.

Hol? Bali szigetszomszédja, kelet felől.
Mi van itt? A Kis-Szunda szigetek része, mint a híres turistaparadicsomként működő szomszédja, ugyanolyan szép is, csak ide kevesebben járnak. Egyelőre.

Forrás

Miért érdemes ide utazni? Amiért Balira: gyönyörű, homokos tengerpartok, lenyűgöző paradicsomi tájak. Trópusi édenkert, a szó szoros értelmében. Búvárkodási lehetőségek az egyszerű felszíni nézelődéstől a mélyebb, palackos merülésekig, vízi sportok várják a látogatókat, de egyszerű, száz százalékos semmittevésre, tengerparti pihenésre is van lehetőség.

Forrás

A sziget belsejében túrázni lehet, például megmászni Indonézia harmadik legmagasabb csúcsát, a Rinjani hegyet, vagy ellátogatni a számtalan csodás vízesés, valamelyikéhez. Apró, a világ zajától egyelőre elég jól elzárt falvak is vannak a szigeten, annak 400 négyzetkilométernyi nemzeti parknak minősülő területén.

Forrás

Mikor érdemes ide utazni? Május és szeptember között száraz az évszak, ilyenkor a legbarátságosabb az időjárás. Kevesebben vannak az esős évszakban (október és április között), tehát akit nem zavar az, hogy időnként bővizű záporok frissítik fel a levegőt, ilyenkor is utazhat ide.
Hogyan érdemes ide utazni? Az új reptérről belföldi és nemzetközi járatok indulnak, a tengeren pedig kompok közlekednek a közeli városokból és szigetéről kiindulva.
Hol érdemes megszállni? Szálljon meg a Sudamala Suites & Villa Senggigi szálláshelyen és egy igazán fiatalító élményben lesz része a nagyszerű kilátásnak és a Spa szolgáltatásoknak, vagy próbálja ki a Trawangan Resortot a Gili Trawangan Islandon, amely ugyanolyan távolságra van a félreeső tengerpartoktól, mint a forgalmas piacoktól.

Forrás

Hasznos tippek: Amit érdemes nem kihagyni azok a reggelik a tengerparton, de például Jap Indonéziából azt javasolja, hogy béreljünk egy Cimodot (lovas kocsit) amivel bejárhatjuk a szigetet.

Emlékszem, rokonaink halálra aggódták magukat és nem értették, miért pont Malajziába utazunk. De mi Ázsiára vágytunk, kalandra, dzsungelre, tengerpartra, távolra, valami másra.És megkaptuk ezt az érzést. Egyszer sem éreztem magam veszélyben, Malajziát biztonságosnak tartottuk, az emberek mindenhol nagyon segítőkészek voltak. A malajziai közlekedés is nagyon színvonalas, a tömegközlekedés fejlett, a taxizást és autóbérlést is bátran ajánljuk és repülőútjaink során sem tapasztaltunk aggodalomra okot adó dolgokat.

A bal oldali közlekedést gyorsan megszoktuk, és az utakon egyáltalán nem agresszívabbak, mint Magyarországon.A maláj főváros, Kuala Lumpur minket egyáltalán nem nyűgözött le, egy nap bőven elég volt rá. A város kaotikus és zsúfolt, a belvárosi luxus felhőkarcolóktól nem messze kosz és nyomor uralkodik, egyetlen pozitívuma a buja zöld növényzet.

Kuala Lumpurban a legkevésbé elviselhető dolog a nyomasztó párás levegő. Járdát és zebrát alig láttunk, a gyalogosokat itt nem tartják sokra. A táblák nem egyértelműek, ellenben az, hogy kell a Petronas-toronyhoz eljutni, az mindenhol ki van táblázva. Sok a patkány az utcákon, de a Petronashoz több kilométeres luxus légkondicionált felüljáró vezet.

A kínai, muszlim és indiai templomok szépek tudnak lenni, de furán hatnak a modern luxus és lepukkant egyvelegben. Metrózni jó, mert az izzadás helyett egy kicsit fázhatsz is. Érdekes megfigyelni a nők öltözködését Malajziában. A maláj nők színes hidzsábot hordanak és a kézfejükön, illetve az arcukon kívül nem látszik ki más.

Az indiai szárit viselők csinosabbak és kevésbé bebugyoláltak, a kínaiak viszont egészen szemérmetlenül tudnak kinézni. Kuala Lumpurban élveztük a food tour-t, így betekinthettünk a kínai, indiai és a maláj konyhába is.

Turisták által kevésbé populáris helyekre vittek el minket, voltunk éjszakai kínai piacon, ittunk kókuszlevet és cukornádlevet, megkóstoltunk furábbnál fura trópusi gyümölcsöket. Nekem a legjobban a banán-ízű nangka nevű gyümölcs (másnéven jackfruit) tetszett, illetve a carrot cake nevű sós-csípős étel is, ami életében nem látott répát. A durian volt az egyetlen undorító gyümölcs, amihez szerencsénk volt. Rothadó hússzagú sületlen tészta-állaga még elviselhető lett volna, de fokhagymás-sós íze feltette a pontot az i-re. Az indiai étteremben kipróbáltuk a hagyományos banán-levélről kézzel evést.

Érdemes befizetni egy egész napos dzsungel-túrára is, ha az ember Kuala Lumpurban jár. Nekünk nagyon tetszett, szórakoztató és izgalmas program volt, amelyet megkoronázott a vízesésekben csúszkálás. Kuala Lumpurban autót béreltünk és a Maláj-félsziget keleti partjára utaztunk, útba ejtve a kuala gandahi elefánt rehabilitációs központot. A bal oldali közlekedéssel nem sok gondunk volt azon kívül, hogy az index helyett állandóan ablakot mostunk. Az út menti csicsás és lehangoló városok nem nyújtottak különösebb élményt egészen Kuala Terengganuig. Észak felé haladva a part menti táj egyre vonzóbbá vált

Aztán szemünk elé tárult a csodálatos Terrapuri Heritage Village. A szállás (resort) „ősi királyságot” jelent és úgy is néz ki. A néhány házikóból álló Penarik falu mellett, a semmi közepén helyezkedik el a Terrapuri Heritage Village. A falakkal körülvett szállás-komplexumot egyik oldalról mangrove erdő, másik oldalról lenyűgöző tengerpart határolja, ami csak a miénk volt. Minden egyes restaurált villa egy-egy tipikus tradicionális maláj stílust hivatott bemutatni. Az ízléses és rusztikus berendezés, a kiszolgálás, az ételek, a környezet mind lenyűgöző volt. És ezt a „hatcsillagos” szállást mindössze 15000 Ft/éjért félpanzióval.

Írta és fotózta: Tünde

Az eredeti kettő helyett végül három éjszakát maradtunk, azt hiszem, ez mindent elmond. Érdemes megemlíteni, hogy a világ végén, a borneói Labuk Bayben belefutottunk egy magyar párba, de alapvetően nyugat-európaiakkal, ausztrálokkal és indiaiakkal találkoztunk és ismerkedtünk utunk során.Amit szerettünk Malajziában. Imádtuk a helyiek kedvességét és vendégszeretetét; a burjánzó trópusi esőerdőket csodálatos állat- és növényvilágukkal; az ízletes ázsiai ételeket; a frissen facsart gyümölcsleveket; a kókuszlekvár (kaya); az érintetlen festői tengerpartokat; a maláj-indiai reggelit, a roti canai-t; a maláj tejes teát, a teh tarik-ot. Pozitív csalódás volt, hogy utunk során senki sem akart minket lehúzni, illetve meglepődtem azon is, hogy kezdeti félelmeim ellenére egy pióca áldozatává sem váltam, és óriásszöcskén kívül más gusztustalan rovarral vagy bogárral nem találkoztam. Amit nem szerettünk Malajziában. A párás meleg levegőt és az ezzel járó folyamatos izzadást; a szúnyogokat; a szemetet és a környezettudatosság hiányát; a pálmaültetvényeket; a rókaképű és sovány kóborkutyákat; a csonka farkú macskákat; a duriant (gyümölcs); a maláj desszerteket; Kuala Lumpurt.Mind a Maláj-félsziget, mind Sabah felejthetetlen élményekkel gazdagított minket és szívből ajánljuk Malajziát mindazoknak, akik távoli különleges tájakra vágyódnak. Sajnálom, hogy nem volt időnk a Cameron-felföldre, Sarawakra és sok másra sem. Három hetes utazásunk arra volt elég csak, hogy belekóstoljunk ebbe a délkelet-ázsiai országba. Malajzia valóban tökéletes úticél Ázsia-szűzeknek. Terima kasih (malájul: köszönöm), Malajzia!

Malajziában jártunk - Borneó

Az iráni Shiraz városában fekvő Nasir al - mulk mecset gyönyörű, de meglehetősen hagyományos külső falai egy igazi kaleidoszkópót rejtenek. Minden reggel a nap első sugari a színes ólomüveg ablakokon át a folyosókat egy káprázatos színekben, fényekben és mintákban gazdag csodaországgá alakítják, a padlótól a mennyezetig.
A színes ólomüvegek mellett a mecset egyéb építészeti díszítőelemi sem elhanyagolhatóak, a bonyolult geometriai csempe minták, a festett boltívek és a látványos kupolák. A különleges rózsaszínű csempéjéről ismert mecset beceneve rózsaszín mecset.
Az épület 1876-1888 között épült a Qajar dinasztia számára Muhammad Hasan-e-Memar és Mohamed Reza Kashi Paz-e-Shirazi tervei alapján.

Az emberek előszeretettel illetnek biblikus metaforákkal bizonyos helyeket, természeti képződményeket, és ez alól az amerikai sem kivétel. A metafóráknál maradva már megjártuk a poklot, alámerültünk a Halál Völgybe (Death Valley) megnéztük hol golfozik az ördög (Devil's golfcourse) és átkeltünk a hídján (Devil's bridge, Sedona). Épp itt az ideje, hogy a másik oldalt is megismerjük és magasabb szférákba emelkedjünk, hogy láthassuk hova szállnak le az angyalok.

Utunk a Utah állambeli Zion nemzeti parkba vezet, és a célunk nem kevesebb mint megmászni a park leghíresebb csúcsát, az Angel's Landing-et. Az angyalok leszállópályájáig hosszú és rögös út vezet, de mint a mesékben, éppúgy a valóságban is édes a jutalom. A csúcsra vezető utat szemléletesebben úgy tudnám leírni mint egy jól kitalált és megépített akadály pályát, ahol a főhősnek egyre nehezebb terepen, egyre komolyabb akadályokat kell legyőznie, mígnem fölér a tetejére, ahonnan bónuszként a legszebb panoráma nyílik.

Nem véletlen kapta ezt a megtisztelő nevet az 500 m magas csúcs, ugyanis a park korai felfedezői úgy vélték ide lehetetlenség feljutni, hacsak nem angyalok szárnyán érkezik az ember fia. De mint már annyiszor a történelemben, most is jött az ember, megépítette az utat, és ezzel újra bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Azóta is naponta ezrek vágnak neki a nehéz útnak, attól az egyszerű vágytól vezérelve, hogy láthassák Zion festői kanyonját felűről.
Minket is ugyanez hajtott előre, mikor nekivágtunk a 4.2 km-es emelkedőnek, remélve hogy mellénk szegődnek majd az angyalok mikor kell... A túraút első szakasza kb 2km-en keresztül egy közepes erősségű emelkedő, ami pont arra elég, hogy megdolgozza kicsit a pulzusunkat, vagy elriassza a folytatástól a kevésbé felkészülteket. Itt nemcsak a fizikai megerőltetésre gondolok, de ha valaki fél a magasságtól, akkor ezen a szakaszon van ideje szembenézni attól ami vár rá később. A második szakasz már jobban próbára tesz, de még még mindig nem igényel semmi különösebbet, csak rakni egymás után a lábakat a cikk-cakkos emelkedőn.

A pihenőt elérve, végre lehet egyet szusszanni. Itt már kb 300 m magasságban vagyunk, két túraösvény találkozásánál, az igazi kihívás viszont innen kezdődik. Ezzel nem árt tisztába lenni, úgyhogy a tériszonyosok jobb ha ennyivel beérik, ugyanis a mélység már innen is sokkoló, és ez csak fokozódni fog, ahogy fogy a lábunk alól a talaj. Aki viszont jóban van a magassággal, annak nagy kár lenne a cél előtt visszafordulni, bármilyen ijesztőnek is tűnik a továbbjutás. Én nem vagyok egy szívbajos típus, de bevallom első látásra - sőt másodikra is - egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy tényleg akarom-e. Persze nem a józan ész vitt tovább.

A merőleges sziklafal csúcsára egy keskeny hegygerincen vezet az út kb 400 m magasan a föld felett. Védőkorlát nincs, az egyetlen kapaszkodót pedig a sziklába vert lánc biztosítja. A mélység ijesztő, de ha csak előre nézünk és nem lefelé, akkor elkerülhető a pánik, ami itt nem annyira szerencsés. Mindenki magáért felel, senki más nem hibáztatható helyette ha lezuhan. Erre fel is hívják a figyelmet, csakúgy mint a halálos balesetekre is, amikre már sajnos többször is volt példa. Hatékony elrettentés - nem nekünk, mindenesetre pont elég ahhoz, hogy komolyan vegyük.
Egyik oldalról sziklafal, másik oldalról hatalmas mélység, alattunk pedig olyan keskeny szirt, ami épp egy embernek elég. Az emberek nem türelmetlenkednek, egymásnak adják a láncot, megvárják még a szembejövő elhalad, mintha lenne valami íratlan szabály, amit mindenki betart a biztonság érdekében. Miután átkeltünk a gerincen, nem maradt más hátra mint fel a csúcsig.

A meredek lépcsőkön való haladás nem volt egyszerű, és a nagy forgalom folyamatos megállásra késztetett minket, de itt már nem bántam. A kilátás mindent vitt. Egy jó 20 perces mászás és húzódzkodás után végre elértük a csúcsot, nem volt több kapaszkodó és végre ott hevert a lábunk alatt Zion. A tény, hogy egyesek rendszeresen megmásszák, cseppet sem rontotta meg a büszkeséget amit akkor éreztem mikor végre le tudtam ülni, hogy fújjak egyet.

A panoráma egész egyszerűen überelhetetlen. Dél felé a Virgin River kigyózó vonala mentén megnyílik a kanyon, Észak felé pedig a Narrows-ban beszűkül. Ilyen magasságból az aszfalt út csak egy vékonyka csíkká szűkülnek, a buszok apró pontokká válnak, és hirtelen mi nézünk le a kanyonban keringő sasok hátára. Igen, ez tényleg valami olyasmi, amiért érdemes felmászni ide, még akkor is ha egy angyalt sem látunk épp landolni. Következhetett a megérdemelt piknik, a fényképezkedés ami méltó jutalmunk volt a 3 órás mászás után,majd pedig még egyszer ugyanez, csak most visszafelé... Érdekes módon lefelé már kisebb lendülettel haladtunk, csendben, fáradtságtól elcsigázva, de azért végső bónuszként még sikerült egy magyar baráti társaságba belefutni. Kevés édesebb érzés van, mint mikor az ember a világ végén meghallja hogy az anyanyelvén beszélgetnek.

Egyesek szerint az Angels Landing 4 óra alatt oda -vissza megtehető. Ezzel nem vitatkozok, biztos Superman és Batman is képes rá, vagy aki csak fel - meg leszalad, maximum kicsit körülnéz. Aki azonban kényelmesen akarja végig járni ezt az utat, esetleg gyönyörködni, netalán fényképezni annak érdemes rászánni egy napot, hogy megmássza az angyalok leszálló pályáját. Mi megtettük, kiálltuk a bátorság próbát, Zion angyalai pedig büszkék lehetnek ránk. A túráról készült videót itt találjátok!

Írta és fotózta: Kiss Juditka (www.topusatrip.com)

Amazóniáról, Földünk legnagyobb esőerdejéről, sokakhoz hasonlóan mi is rengeteget álmodoztunk. Erről a hatalmas, részben még ma is felfedezésre váló, rejtélyes világról, amit az Amazonas-folyó vidékét borító dzsungel jelent, és amibe volt szerencsénk egy kicsit belekóstolni, amikor Brazíliában jártunk. Miután három és fél napot töltöttünk egy „lassú hajón” (itt nincsenek utak, a hajó jelenti az egyetlen közlekedési módot), amely felvitt minket az Amazonas torkolatától Santarémig, a helyi kikötőben várt ránk Gil Serique, az idegenvezetőnk, akivel korábban felvettük a kapcsolatot. Gil egy nagyon különleges ember, aki az őserdőben nőtt fel, és ezalatt a néhány nap alatt egy igazi barátra leltünk benne, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Gil először elvitt minket a santarémi piac közelébe, ahol volt szerencsénk látni a folyóban úszó rózsaszín delfineket, majd a saját szemünkkel tekinthettünk meg szójabab-ültetvényeket és az ehhez kapcsolodó őserdő irtás nyomait. Szomorú dolog volt ezt saját szemünkkel is látni, és Giltől megtudtuk, hogy a kormánygyakorlatilag szemet huny a dolog felett.

Az igazi kalandok csak ezután kezdődtek. Valódi túrára indultunk az őserdőben, egész pontosan a Tapajós Nemzeti Parkban, ahogy az Amazonas-medence ezen részét nevezik. Úgy éreztük magunkat mint egy Tarzan filmben: Aparecida, a fiatal lány aki vezetett minket, egy nagy késsel vágta az utat előttünk, itt nincsenek ösvények. A dzsungel páratartalmát elég nehezen viseltük, illetve nehéz volt megszokni azt is, hogy szinte percenként a fejünkre esett egy levél a fáról, melyet a majmok rúgtak le, vagy épp egy bogár hullott fentről a hajunkba. Este a sűrű erdő mélyén vertünk tábort, amikor végre találtunk egy vastagtörzsű fát, amelyhez a függőágyakat köthettük. Bár a függőágyak a szabad ég alatt voltak, építettünk egy kisebb menedéket a hátizsákjainkak, ha esni kezdene (mégis csak az esős évszakot írtuk).

Miután a nyárson sült csirkét leöblítettük néhány pohár caipirnhával, be is sötétedett teljesen. Amikor a tűz teljesen kialudt, igazi vaksötétség köszöntött ránk, és ekkor jött az egész nap legizgalmasabb része, habár meg sem mozdultunk a függőágyban és semmit sem láttunk. Az őserdő ilyenkor kell életre és a nappal alig érzékelhető zajok helyett, az élővilág igazi szimfóniáját hallgathattuk. Hangos tücsökszerű ciripelés, különböző, számunkra teljesen ismeretlen madárhangok, amelyeket időnként teljesen háttérbe szorít a majmok üvöltése. Ez utóbbitól először meg is ijedtünk, mert azt hittük egy éhes jaguár közelít felénk, aminek persze semmi esélye, hiszen ezek az állatok messziről elkerülik az embert. Egy csoport majom közvetlenül a fejünk fölött lévő fán gyűlt össze és folyamatosan hulltak a levelek és kisebb faágak a függőágyunkba. Ahogy gondolhatjátok nem sokat aludtunk, de hihetetlen élményben volt részünk.

Másnap reggel, miután idegenvezetőnk vezetésévél hálistennek kitaláltunk a dzsungelből, megismertük az őserdőnek azt az arcát, amit csak az esős évszakban láthatunk. Az erdőnek a parthoz közeli szakaszát ilyenkor teljesen elárasztja a folyó, így a dzsungelnek ezt a részét hajóval fedezhettük fel.

Amellett, hogy különleges élmény a sűrű erdőben hajózni, a közel hatméteres vízszint miatt sokkal közelebb lehettünk a fák lombkoronájához és könnyebb volt állatokat látnunk, mint a száraz évszakban lett volna. Néhány különleges madár mellett láttunk több nagyobb zöld leguánt és lajhárokat. Ez utóbbi állatok elképesztő lassú mozgása tényleg megmosolyogtatott minket. A növényvilágból az egzotikus őserdei gyümölcsök mellett talán a hatalmas amazóniai tündérrózsák ragadták meg leginkább a fantáziánkat.

A túra és a hajókirándulás után a hátra lévő napokat pedig Gil házában töltöttük Alter-do-Chaóban, ahol hallgattuk beszámolóit egy elszigetelt törzsben töltött napjairól és egyéb kalandokról.

Ha szeretnél hasonló, érdekes beszámolókat olvasni Gábor és Rachele utazási élményeiből, akkor kövesd őket Facebook-oldalukon és olvasd legújabb történeteiket a Surfing the planet blogon.

Henry Hargreaves új-zélandi művész, Caitlin Levinnel étel stylisttal, az egyes országokra legjellemzőbb ételekből rakták ki a térképüket. India esetében a fűszerek, Olaszországban a paradicsom, míg Új-Zélandnál a kivi volt a fő alapanyag.

„Ezek a térképek azt mutatják, hogy az ételek hogyan utazták körbe a Földet, miközben az adott ország kultúrájának a részévé váltak” – jegyezte meg a korántsem szokványos projektről Hargreaves, akinek a térképeihez a grafikus dizájner, Sarit Melmed készített klasszikus, vintage külsőt.

Amerikai Egyesült Államok - gabona

Írország - keksz

Dél-Amerika - citrusfélék

Új-Zéland - kivi

Franciaország - sajt és kenyér

Afrika - banán, főzőbanán

Olaszország - paradicsom

Ausztrália - rák

India - fűszerek

Kína - tészta

Japán - moszat

Hol? Japán fő szigetétől délre, csupán 600 kilométerre Tajvantól.
Mi van itt? A Rjukjú-szigetláncolat tagja. A különleges földrajzi képződmény 1000 kilométer hosszan szeli át a nyílt óceánt.

Miért érdemes ide utazni? Az Okinava szigetén lakók híresen büszkék egyedi nyelvükre, kultúrájukra és konyhaművészetükre - ez nem csoda, hiszen az itt élők szokásai valóban különböznek az anyaország belsejében élők hagyományaitól. A trópusi időjárás a szabadidő eltöltését könnyíti meg: a strandolás, szörfözés, vitorlázás, horgászat igen elterjedt, vízhez köthető tevékenységek errefelé.

Ezek miatt sokan nevezik Okinava szigetét a japán Hawaii-nak, a hasonlóságot pedig erősíti, hogy ezen a helyen is van egy nagy amerikai katonai bázis. A karate harcművészet hazája szintén Okinava.
Mikor érdemes ide utazni? Tavasszal és ősszel (márciustól májusig és októbertől decemberig) van a csúcsszezon. A július és szeptember között a tájfunok uralják a térséget, ilyenkor nem érdemes.

Hogyan érdemes ide utazni? Repülővel a legkönnyebb, vannak járatok Japán nagyobb repülőtereiről, de Tajvanról, Hong Kongból, Dél-Koreából és Kínából is. Néhány irányból kompok is érkeznek, de drágábbak, mint a repülő, és persze lassabbak is.
Hol érdemes megszállni? Az InterContinental ANA Manza Beach Resort elég nagyméretű szálloda, amelynek saját tengerparti fürdőzőhelye van, és csendes, mivel messze van a főleg éjszaka zajos várostól. A Hotel JAL City Naha ennek némileg az ellenkezőjét nyújtja, közel van a legjobb üzletekhez, a menő éttermekhez és a város főbb látnivalóihoz.

Hasznos tippek: Az utazók szerint érdemes eltölteni egy délutánt a Heiwa Dori nevű fedett bevásárló utcán, ahol a hazaútra szánt szuvenírt érdemes megvásárolni. Jó éttermek is találhatók itt.