Új-Zéland után Judy Att Los Angelesről mesél
Ha eleged van a lábujjaidat dermesztő hatásból, a gyakori hólapátolásból, a síkos utakon hanyatteséssel fenyegetőző évszakból és már rosszul tűröd, hogy a közlekedési eszközök közül, némelyek jelentős késéssel közlekednek, s elvágyódsz; ajánlhatok egy kellemes úticélt.
Kaliforniában, Los Angelest.
Tanúsíthatom, Földünk e területén, a tél – talán érdeklődés hiányában – elmarad!
Olykor persze a hajnali pára az autókra rádermed, ám a legeslegelső napsugarak ezt azonnal le is pucolják onnan. A hőmérséklet már délelőtt rohamléptekben 60-80 fokra emelkedik. Ó, nem ez nem elírás! Az a bizonyos gigantikus ország, az USA, megengedheti magának, hogy nem az Európában megszokott mértékegységeket használja. A hőt, Fahrenheitben mérik, az imént leírt számok pedig megfelelnek 15-25 Celsius foknak. Los Angelesben, az ottlakók szerint az időjárás kissé unalmas. Mert az év 365 napjából 320, nagy biztonsággal napsütéses. Persze az állam északi részein megtalálható valami enyhe télféleség és a hegyekben is „télidőben” hó esik, sőt 2000 m felett tartósan meg is marad. Tehát, ha mégsem viselnéd jól a hirtelen kapott meleget - mehetsz akár síelni is. A Los Angeles felett őrködő hegység – a helyi lakók nagy fantáziával Los Angeles hegységnek nevezik – ezen évszakban szépséges hókoronát visel.
És kilátással, pontosabban a városra való príma lelátással is megkínál. A nyílegyenes utcák által képezett, többé-kevésbé szabályos négyzetességet csupán a rengeteg, a várost átszelő autópálya töri meg, mutatva furcsa íveket, meg csigákat, amint a le- és feljáratokon át, egyikükről, másikukra kanyarodhatnak át az autósok. Aztán az emberszem megpróbál távolabbra is tekinteni; a belváros, az égretörő házaival még jól látható, de utána már valahogy minden összeolvad. A látószerv nem képes az egyenes vonalakat nagy biztonsággal felismerni, az egyéb tereptárgyak pedig vibrálni látszanak. Egy dolog biztos csak, hogy a nagy távolságban sejthető csillogó sáv, valószínűleg az óceán, a „csendes”. A fárasztó szemtorna után egy nagyot sóhajtottam: ez valóban egy óriási város!
Vendéglátóm persze megmosolygott, közölte: ne csodálkozz, hogy nem látsz jól, hisz amit innen a szem befog, lehet akár 60-80 Km is. Majd hamiskás mosollyal folytatta: és ebből a szögből még a város felét sem láthatod!
A hihetetlen méretekből már a landoláskor kóstolót kaptam. A repülő tett egy tiszteletkört a város felett. A látványt leginkább egy gigantikus patchwork terítőhöz tudom hasonlítani. A különböző alkotóelemek, a négyszögek, mind, más-más színekben villóztak. A díszkivilágítás nem pont az én érkezésem tiszteletére történt, csupán egészen egyszerűen - este volt. Láthattam kékesen fehér, citromszínű, narancsos, vörhenyes és a réz összes csillogó színeivel büszkélkedő területeket. Ha lennének valóban angyalok Los Angeles felett, bizonyára mellékállásban a repülők ablakait tisztogatnák, hogy az utazók hatékonyabban gyönyörködhessenek. Amint a gép ereszkedett, lassan már felismerhetővé váltak, más egyéb színek. Óriási sportpályák, parkok zöldje, a széles utakon hömpölygő autófolyam vöröse, fehérje, majd lassan már a neonreklámok, a közlekedési lámpák színei is. Aztán a repülő leparkolt – nem volt kicsi, mellyel Európából non stop repültem – két, háromszor akkora gép közé. Az üdvözlő szavak után azonnal ki is szaladt belőlem a kérdés: muszáj itt mindennek ilyen óriásinak lennie?
Hazaérkezve informálódtam a méretekről. Bár itt-ott eltérő adatokat találtam, ám, ha átlagolok, kijön egy szinte Dunántúl méretű város 12-15 millió lakossal. Persze az elővárosokat is beleértve, de szerintem oda kell mindet számítani, hiszen teljesen össze vannak épülve.
A jókora méretek sokszínűséget is jelentenek. A belváros 80 emeletes házai megdolgoztatják a közelről szemlélődőt. Először azt éreztem, ha sokáig nézek a magasba, letekeredik a fejem, kicsivel később már úgy hittem: mindjárt le is esik… Az óriási épületek - irodaházak, bankok, szállodák - között az alacsonyabbak: a kultúra központjai, múzeumok, színházak, koncerttermek. Kifelé haladva a városban, szerény jövedelemről árulkodó negyedek jönnek, akadtak egészen szegényesek. Ezeket övezi a sok különböző kertváros: Ezek, korábban, valóban külön városok voltak, míg teljesen össze nem épültek. Némelyik csendes jómódról árulkodik, vagy csak alsó-középosztálybeli, de láttam komoly kastélyokat is. Ez utóbbi környéken még járda sem volt az utak mentén; ne sétálgasson senki erre! Amit nem láttam, de egyetlenegyet sem: bármilyen épületet - ízléstelent. Amit pedig az egész nagyvárosról elmondhatok: hihetetlenül nagy a rend és a tisztaság. Ezek a dolgok, mint tudjuk, nem maguktól teremnek, hanem csinálni kell! És Los Angelesben bizonyára rendszeresen csinálják. Gyanítom, a közbiztonság nem lehet tökéletes, hiszen akkor nem mutatnák az autók, a bennük elhelyezett, kormánymozgatást lehetetlenné tevő és az ellopást megnehezítő esernyőnyeleket. Ami nagyon szokatlan volt, hogy a gyalogosoknak abszolút elsőbbségük van. Akkor is, ha figyelmetlenül, vagy rossz helyen mennek át az úton. Na, az már egyenesen ledöbbentett, hogy az autók mind, megállnak a stop vonalnál. Attól meg már el is állt a szavam, mennyire türelmesek, udvariasak, kanyarodásnál, és a nagyforgalmú autópályákon, sávváltásnál is! Mikor a dolgot végül szóvá tettem, mit kaptam válaszul? Egy értetlenkedő fintort: hiszen mindenkinek a gördülékeny közlekedés az érdeke!
Láttam sivatagot is, kétórányi autóút távolságra a nagyvárostól. Nos, játékot ajánlok! Íme, a feladat: építsd össze a tájat, sziklákból, kevéske homokból, apró kavicsokból, seszínű, gyér, szikkadt növénycsomókból, dísznek kaphat esetleg pár kaktuszt is. Nos, megvan a kép? Akkor gyűrd össze és dobd el! Mert az itteni sivatag kissé rendhagyó! Már a neve is gyanús: Palm desert. Az angolt nem értők kedvéért elmesélem: a palm, valószínűleg a világ sok táján egyöntetűen pálmát jelent, a desert pedig nem az ebéd utáni nassolást, hanem a sivatagot. Az a táj trükkje, varázsa, hogy a terület alatt melegvíz rejtőzik, csak egy kicsikét kell neki segíteni és máris feltör. Ezt a jelenséget szállodák, motelek használják ki, fantáziadúsan, de akadnak különféle települések is. Tavak, csatornák, uszodák váltakoznak s a vizek körül a növényzet, a szubtrópusokon érzi magát. A flamingók nem válaszolták meg a kérdést: ők itt őshonosak vagy csak betelepültek? Két óriási oázis között láthatott azért az ember szeme, pár száz méternyi, hagyományos, kopár sivatagot is.
A tenger szerelmeseinek üzenem: bár láttam bátor szörfösöket januárban, de fürdőzőket nem. Úgy tűnik a Csendes óceán mégiscsak képes dacolni a levegőt kellemesre melegítő erőkkel. A helyi lakosok véleménye szerint sikerült kifognom az év, talán legérdekesebb naplementéjét. Az égitest csendesen csúszott bele a nagy vízbe, pasztellszíneket életre keltve, de mikor már a fényforrás nem is volt látható, végigfutott az égbolt alján tartózkodó - bizonyára alacsonyan tartózkodó - felhőrétegen, egy határozott, széles, erős fényű, citromos-narancsos sáv, majd ugyanez, fokozatosan, intenzív lángvörös szegélyt is kapott. Amerre néztem, minden kézben fényképezőgépet láttam, aztán már nem láttam semmit; a „földöntúli” fény, a különleges jelenség, egy pillanat alatt – kihunyt.
Képek és szöveg: Judy Att
Los Angeles különlegességeiből csupán morzsákat tudtam az utazni szándékozók elé teríteni. Sok érdekességről nem beszéltem, mit Beverly Hills, Hollywood, sőt Kalifornia egyéb nevezetességeiről sem, de remélem sikerült a kíváncsiságot felébreszteni; hiszen ez a táj is egy részlete bolygónknak, melyet (ha megengedhetjük magunknak) látni kell! És természetesen a fényképezőgépet se felejtsük otthon!
