Világutazó

Penang szigete a Maláj- félsziget észak-nyugati részén található, 2008 óta az UNESCO Világörökség része. A szigetet 1786-ban Francis Light kapitány fedezte fel, amit azóta is gyakran emlegetnek a „Kelet- Gyöngyszemének”.

A sziget legismertebb látnivalója a Georgetownban található Kígyó templom vagy eredeti nevén "Temple of the Azure Cloud", melyhez egy helyi legenda is kapcsolódik. A templomot egy hálás beteg építette a kínai származású buddhista, gyógyító papnak Chor Soo Kongnak. A legenda szerint a templom építését követően 1850-ben,  a templom befejezésének éjszakáján kígyók bújtak elő a dzsungelből és beköltöztek a templomba.  Azóta a gyógyító pap reinkarnációjaként tisztelik ezeket a szent kígyókat és évente több ezren keresik fel a templomot Chor Soo Kong születésnapján.

A templom kígyói Wagler-bambuszviperák vagy „Templomviperák” sok helyen előfordulnak a templom körül a szabadban, de a turisták csak a néhány „méregtelenített” egyeddel fényképezkedhetnek.
Sajnos a kígyók száma egyre csökken az urbanizáció miatt.

Puerto Rico-i Arecibo Obszervatórium ad otthont a világ legnagyobb és legérzékenyebb rádióteleszkópjának. A Puerto Rico-i esőerdő közepén, egy természetes vízelnyelőben fekszik.

Egy 305 méter átmérőjű parabolaantennával rendelkezik, melyet 40 ezer darabból összeillesztett alumínium lemez borít, melyek fókuszálják a bejövő rádiójeleket, az antenna fölött elhelyezkedő vevőegység felé.

Maga a parabola nem mozgatható, de a Föld forgásának és a 140 méteres magasságban függeszkedő, állítható érzékelőknek köszönhetően az égbolt 40 %-át lehet vele megfigyelni. A Cornell Egyetem által építetett rádióteleszkóp 1963 óta működik, innen adták le az arecibói üzenet néven világszerte ismertté vált híres rádióüzenetet 1974-ben az M13 gömbhalmaz felé.

A rádióteleszkóp a Naprendszerünk bolygóit, de a veszélyes Föld közeli kisbolygókat is vizsgálja, nem utolsó sorban pedig keresi a földönkívüli civilizációk rádió jelét is. A rádióteleszkóp több filmben is felbukkan, mint a Jodi Foster főszereplésével készült Kapcsolat vagy a James Bond sorozat Golden Eye című részében, ahol a végső összecsapás a teleszkóp tetején játszódik.

A lélegzetelállító emberi alkotás nemcsak kutatási célokat szolgál, hanem az ország legnépszerűbb turisztikai attrakciója, amit évente 100 ezer turista látogat meg.  Arecibo Látogató Központ a gyerekek és felnőttek számára is számos izgalmas programot kínál, a filmvetítéstől az interaktív játékokig. Természetesen a látogatás legérdekesebb része testközelből megnézni a hatalmas tányért.

Kórházba nem önkéntesen megyünk és főleg nem jókedvűen,  de ha még a korházi kosztot is meg kell ennünk…  Ám nincs ez így mindenhol, Lettország fővárosában, Rigában található a Hospitalis étterem, melyet mindenki önként és dalolva keres fel egy különleges ebédért vagy vacsoráért. Az étterem vendégei a műtőként, korteremként berendezett helyiségekben orvosi műszerek között, orvosi segédeszközök segítségével akár egy fogászati kezelőszékben ülve fogyaszthatják el vacsorájukat.

Az étterem atmoszférájához a séfek is hozzájárulnak, hogy ne maradjon el a vizuális sokkhatás, vérben úszó testrészek et és húscafatokat találnak, amik csak látványra gyomorforgatók. Ha a vendégek képesek felülemelkedni azon, hogy az ételek egy operáció melléktermékére hasonlítanak, igazán finom fogásokban lehet részük. Ez a műtőlámpák fényében éltre kelt bizarr világ csak erős idegzetűeknek ajánlott, mert ugyan nem ez lesz az utolsó vacsorájuk, de hogy sohasem felejtik el az biztos.

Hospitalis ugyan nem a világ egyetlen orvosi tematikájú étterme hisz Taipei és Szingapúr is büszkélkedhet már egy-egy ilyen éteremmel, ám itt még speciális szolgáltatásként azt is kipróbálhatják az extrém dolgokra vágyók, milyen egy kényszerzubbonyban ebédelni, miközben a nővérke megetet.

A mexikói Chihuahua sivatag alatt elterülő Naica bányarendszerben található Kristálybarlangot (Cueva de los Cristales) még 2000-ben fedezte fel egy bányász testvérpár, Eloy és Javier Delgado, amikor 300 méternél is mélyebbre fúrtak a Naica-hegy leggazdagabb ólom, ezüst és cink bányájában. A Kristályok barlangja 30 méter hosszú 10 méter széles és itt található a világ legnagyobb 11 méter hosszú 55 tonna tömegű kristály képződménye.

A kristályok kialakulása, több százezer éve kezdődött, amikor a kalcium-szulfáttal telített és a magmától forró talajvíz beszivárgott a barlangokba, ahol 58˚C-on állandósult a vízhőmérséklet, melyen a kalcium-szulfát molekulái lerakódtak és létrehozták a hatalmas kristályokat. Tórium- és uránizotópos kormeghatározás alapján a legidősebb kristályok kora kb. 600 ezer évre tehető.

A kristálybarlangban uralkodó állandó hőmérsékleti körülményeknek köszönhetőn jöttek létre ezek a gigantikus nagyságú kristályok, egészen 1985-ig, mikor is a talajvízszint csökkentésén igyekvő bányászok kiszivattyúzták a barlang vizét, mit sem sejtve ekkor még erről a csodáról. Lehetséges, hogy a víz kiszivattyúzásával megpecsételődött a barlang sorsa. Egykoron a hatalmas kristálygerendák súlyát a víz tartotta, de most ennek hiányában idővel eltörhetnek. 

A bányatulajdonos Penolas cég igyekszik megóvni a kristályokat, de az elsődleges tevékenység az ércbányászat, mely fúrással, robbantással jár, ez pedig súlyosan veszélyezteti a barlang épségét.
A mai napig csak néhány kiváltságosnak adatott meg, hogy megcsodálhassa ezt a természeti csodát. A kutató geológusok után egy angol tévéstáb is engedélyt kapott, hogy beléphessen a „kristályok Sixtus-kápolnája”-ba. A barlangba való belépés, csak speciális jéghűtésű kezes- lábasban és oxigénpalackkal lehetséges, tekintettel az 50 ˚C–os hőmérsékletre és 90-100%-os páratartalomra.

Tevés őrségváltás a Buckingham Palace előtt vagy rizsföldek a Parliment Squareen, esetleg korcsolyázás a Temzén? - ezek a jövőképek fogadják a látogatókat a London Futures kiállításon.
Hogy hogyan hat a klímaváltozás London jövőbeli életére? Milyen hatásai lesznek a globális felmelegedésnek és az ezzel járó tengerszint emelkedésnek? Hogyan alkalmazkodnak a londoniak a szélsőséges időjárási körülményekhez és az élelmiszerhiányhoz? – ezekre a kérdésekre kaphat választ vizuális formában a London Futures kiállítás látogatói.

A klímaváltozás kérdése, az egész világot foglalkoztatja, ennek kapcsán nyílt meg néhány napja London Futures kiállítás (2010.okt.1- 2011. márc. 6) a Museum of London-ban, ahol Robert Graves és Didier Madoc-Jones illusztrátorok által készített a jövő Londonjának víziói láthatók. Ha érzel magadban egy kis kreativitást te is elkészítheted saját londoni jövő képed és feltöltheted a kiállítás hivatalos Flickr oldalára, és ha tiedet találják a legjobbnak nyerhetsz egy iPadet.
 

A boston.com/bigpicture egy megrázó fotó válogatást állított össze a vörösiszap-katasztrófáról , íme néhány kép, a többiért kattints a linkre! Érdemes beleolvasni a hozzászólásokba is!

Hívd és Segíts!

A 1752-es (250.-Ft/hívás) nemzeti Segélyvonallal összegyűjtött pénzadományok az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jutnak el Vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa emberéleteket követelő ipari szerencsétlenség, amit az okozott, hogy 2010. október 4-én átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka és Devecser közötti, 300 m × 500 m-s vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő iszap elöntötte Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet, Tüskevárt, Apácatornát és Kisberzsenyt. A 700 000 köbméternyi, erősen lúgos, a termőtalajok átlagánál több nehézfémet tartalmazó, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva Magyarországnak.

                                                                      forrás:Wikipedia

Egy korábbi posztban beszámoltunk egy újrahasznosítási projektről, melynek keretében a Mexikói-öböl területén lévő használaton kívüli olajfúró tornyokat hamarosan környezetbarát megoldással hotelekké alakítják. A maláj fennhatóság alá tarozó Sipadan búvárparadicsomától nem messze ez már meg is valósult.

A Borneótól néhány kilométerre fekvő Sipadan a világ egyik leghíresebb búvárközpontja. A Malajzia fennhatósága alá tartozó Sipadant és a környező szigeteket Indonézia is szerette volna megszerezni, de egy 2002-es nemzetközi bírósági határozat értelmében Malajziának ítélték. A Sipadant körülvevő Sulu-tenger azon kevés helyek egyik, ahol mai napig félni kell a kalóztámadástól. Ma már nem hatalmas vitorlásokkal és koponyás-lábszárcsontos zászlóval ijesztgetik a turistákat, hanem motorcsónakjaikkal és fegyvereikkel. 2000-ben túszul ejtettek néhány helyi lakost és külföldi búvárt, akkor szerencsésen mindenki túlélte a túszdrámát, de az újabb támadás megelőzése érdekében a malajziai hadsereg elrendelte, hogy ezután senki sem szállhat meg Sipadanon. Így a kalóztámadások megelőzése és a sziget ökológiai védelme érdekében „bezárták” a szigetet, és egyben napi 120 főre korlátozták a merülési limitet. Az egykori luxusbungalók már csak néhány maláj katonának nyújtanak árnyékot. Jelenleg csak a régió másik két szigetéről Mabulról és Kapalairól közelíthető meg.

Ezek a felszínen zajló események, de a mélyben sem tökéletes az idill. Annak ellenére, hogy a sziget és környéke védelem alatt áll a „bezárását” követően megjelentek a halászok, akik pusztító módszereikkel megtépázták a környezetet: nemcsak a prédáikat ölték meg, de súlyos, szinte visszafordíthatatlan károkat okoztak a tengeri élővilágban. A dinamitos robbantás és a ciános halászat a nagyon érzékeny, lassan regenerálódó korallok számára mély sebeket okozott.
Sipadan annak köszönheti hírnevét, hogy bár közel van a szárazföldhöz, igen mély tenger öleli körbe. A szigettől mindössze néhány karcsapásnyira a több száz méteres mélység tátong alattunk, így a nagyobb tengeri állatok megfigyelésére is kitűnő a hely. A tengeri teknősök mellett a barrakuda rajok látványa nyújtja a legnagyobb élvezetet és egyre ritkábban ugyan, de felbukkannak pörölycápák.

Sipadan from Darek Sepiolo on Vimeo.

2004-ben a sziget „bezárását” követően egy találékony üzletember meglátta a lehetőséget abban, hogy San Francisco környékéről egy kiöregedett olajfúró tornyot telepítsen a szigettől nem messze.  A Seaventure torony a világon egyedülálló vízi búvárbázis, mely a sekély, 15 méteres vízben van rögzítve. A tornyon helyet kapott egy szálloda, egy étterem és egy búvárközpont is, így tökéletes háttértámogatást nyújtva a búvárkodás szerelmeseinek. A szobák klimatizáltak, a torony áramellátását pedig generátorok szolgáltatják. A külső helikopter-leszállót napozóterasszá és étteremmé alakították, és akinek még van energiája egy kis esti szórakozásra, választhat a karaoke bár, a mozi szoba és billiárd nyújtotta lehetőségek közül.

Oroszország északi partjainak jó része az Északi-sarkkörön belül fekszik, ahol a hosszú sarki tél miatt több hónapig szinte teljes sötétség uralkodik.  Ezeken a hajózás szempontjából fontos útvonalakon a mai, modern navigációs eszközöknek köszönhetően a tájékozódás jóval könnyebb, de nem volt ez mindig így. 

A Szovjetunió vezetése úgy határozott, hogy egy világítótornyokból álló hálózatot épít ki az északi tengerparton, melyek a hajók tájékozódását segítik elő.  Azonban néhány világítótorony több száz kilométerre állt minden lakott területtől, így szükséges volt, hogy önellátó legyen. Erre a legjobb megoldásnak a nukleáris energia bizonyult. Ezek a kis reaktorok éveken keresztül semmiféle emberi beavatkozást nem igényeltek (? bizonyos források szerint, RTG- radioizotópos termoelektromos generátor használtak ).
A Szovjetunió összeomlása után az automata világítótornyok is hamarosan a süllyesztőbe kerültek. A fémtolvajok és fosztogatók a rádióaktív veszély és figyelmeztetések ellenére minden mozgatható berendezést elvittek. Manapság az elhagyatott helyeket kedvelő bátor kalandorok keresik fel ezeket a tornyokat.

Nekem kicsit sántít a történet illetve a képek alapján nem úgy néz ki, hogy ez egy teljesen automata rendszer lett volna. Ha valaki esetleg járatosabb ezen témában örömmel venném ha hozzászólna!

Forrás és további képek

A Szabadság-szobor készítéséről bemutatott képeket Albert Fernique készítette 1883-ban.
 

A Szabadság Megvilágosítja a Világot, ismertebb nevén a Szabadság-szobor vagy, ahogy az amerikaiak hívják Lady Liberty, a Liberty Islanden már több mint 120 éve őrzi New York bejáratát. A szobor ötletének kitalálója Édouard René Lefevre de Laboulaye francia történész volt, aki rajongott az amerikai történelemért. Elképzelése szerint a rézből készült szobrot Franciaország ajándékozta volna az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének centenáriumára 1876. július 4-ére a barátság jeleként.  Ám erre az időpontra mindössze a jobb karja készült el a fáklyával.

A szobrot mintázó nőalak ötlete Franciaországban pattant ki egy fiatal szobrász Frédéric-Auguste Bartholdi fejéből, aki a Szuezi-csatorna építtetőitől remélt megrendelést egy világítótoronyra. Egy hatalmas nőalakot képzelt el fáklyával a kezében, így mikor a Szabadság-szobor elkészítésére kapott megbízást elővette korábbi terveit. Az építés során számos nehézséggel kellett szembenézni: a szobor hatalmas méreteivel, időjárás viszontagságait jól bíró szerkezettel, a szállítás nehézségeivel és nem utolsó sorban a pénzhiánnyal.

Bartholdinak és a kivitelező mérnök Alexandre-Gustave Eiffelnek mindezek nehéz feladatot jelentettek. Az Eiffel által készített vasszerkezet, melyet az oszlop belsejébe helyeztek el, mint rugalmas állványzat tarja a szobrot. A vörösréz bevonat mindössze 2,3 milliméter vastagságú, a lemezeket kézzel kapálták, domborították.

Bartholdi a tökéletesség érdekében először egy 1,2 méteres modellt készített (ami mai napig Párizsban a Luxemburg kertben látható), majd egyre nagyobbakat, és csak ezután látott hozzá a valódi megalkotásához.

1878. június 30-án a párizsi világkiállításon bemutatták a szobor elkészült fejét a Trocadéra palota kertjében, a többi részét a Mars-mezőn állították ki. A talapzatot az amerikaiak finanszírozták, a pénz lassan gyűlt össze rá, mivel az állami támogatást megtagadták, ezért Pulitzer a The World vezércikkében támogatta a gyűjtést, így 1885 augusztusára összegyűlt a pénz és 1886 áprilisára el is készült a bentheimi homokkőből készült 47 méteres talapzat (Richard Morris Hunt tervei alapján).

1884. július 4-én, a Függetlenség napján adták át hivatalosan az Egyesült Államok franciaországi nagykövetének. Franciaországból szétszedve, mintegy 3000 darabban hajókon szállították New Yorkba, majd felállították a talapzatra és 1886. október 28-án Grover Cleavland elnök hivatalosan is felavatta. Érdekesség, hogy New York állam kormányzójaként pont ő vétózta meg a talapzat építésére szánt 50 ezer dollár kifizetést az állam költségvetésből.

A szobor 205 tonna, 46 méter magas, a fáklya csúcsa, 93 méterre van a földtől. A fáklyát tartó kéz 12,8 méteres és a mutatóujja 2,4 méter. Bal kezében tarja a Függetlenségi nyilatkozat tábláját. A szobor a rabszolgaság széttört béklyóin áll, mint a szabadság szimbólumán. A korona hét ága, mely a hét tengert és hét kontinenst szimbolizálja, a koronán lévő 25 ablak pedig a világ 25 drágakövét.
Hogy a szobor arcát kiről mintázták arról máig viták zajlanak. Bizonyos források szerint Isabella Eugenie Boyer, Singer özvegye ült modellt, mint amerikai üzletember francia felesége, mások szerint Bertholdi saját édesanyját örökített meg a szoborban.

Kezdetekben világítótoronyként is funkcionált ugyanis a fáklya elektromosan gerjesztett fényét 24 tengeri mérföldről is lehetett látni. A talpazatban működő Amerikai Bevándorlási Múzeumot 1872-ben nyitották meg. A szabadság és demokrácia jelképének számító szobrot 2001. szeptember 11-i merényletek után bezárták és csak 2004-ben vált újra látogathatóvá szigorú ellenőrzések után.
 

képforrás

Skócia híres ódon, kísértet járta kastélyairól, melyek mindegyikét számos legenda övezi. Glasgowtól néhány kilométerre fekvő Kelburn kastély a 13. században épült mai formáját pedig 1700 körül nyerte el. Jelenleg is Glasgow earl-jének otthona, azon kevés kastély egyike, mely ősidők óta ugyanannak a családnak a birtokában van, így a leghosszabb ideje egyetlen tulajdonos kezében lévő skót kastély címmel is büszkélkedhet. A nagyközönség számára 1977 óta látogatható. A családról elmondható nem a múltban él, amikor ugyanis a kastély külső renoválásra szorult, festők helyett graffiti művészeket hívtak segítségül: Nina, Nunca és az Os Gemeos duó pedig a megkopott épületből alkotásaikkal igazi elvarázsolt kastélyt készítettek. Az eredmény igen meghökkentő, egy több százéves kastély mai “urban graffiti” köntösben. Az állapot csak ideiglenes, néhány éven belül a kastély visszanyeri eredeti állapotát! A poszt végén megnézhetitek, hogyan készült a mű!